Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kurtág György


Zeneszerző

Születési hely
Lugos [Lugoj, RO]
Születési dátum
1926

 
Kurtág György 1926. február 19-én született a romániai Lugoson (Lugoj). Zenei tanulmányait 1940-től Temesváron folytatta, ahol a Bartók-tanítvány Kardos Magdától vett zongoraórákat, Max Eisikovitstól pedig zeneszerzést tanult. 1946-tól a budapesti Zeneakadémián tanult, Kadosa Páltól zongorát, Veres Sándortól és Farkas Ferenctől zeneszerzést, Weiner Leótól pedig kamarazenét.

1951-ben a zongora és kamarazene tanszakokon, 1955-ben pedig a zeneszerzés tanszakon szerzett diplomát. Ugyanebben az évben nyert Erkel-díjat, melyet 1969-ben is neki ítéltek oda. 1957 és 58 között Párizsban tartózkodott. Ugyan Darius Milhaud és Olivier Messiaen óráit is látogatta, de az igazán nagy hatást a Stein Marianne pszichológussal közös beszélgetések jelentették. 1960-tól 68-ig az Országos Filharmónia korrepetitora volt.

1967-ben a Zeneakadémia zongora-, majd kamarazene-tanára lett. 1971-től egy évet Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretében. 1973-ban Kossuth-díjas lett, 1984-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat kapott, 1985-ben pedig a Francia állam tüntette ki. 1981-ben bemutatott "A boldogult R. V. Truszova üzenetei" c. műve nemzetközileg is elismertté tette. 1986-ban elhagyta a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat ott.

1987-ben a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti Akadémia tagjává választották. 1993-ban a "Grabstein für Stephan" és "Op. 27 No. 2 (Double Concerto)" című műveiért a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját kapta. Szintén 93-ban Herder-díjat és Feltrinelli-díjat is kapott, valamint két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, ahol a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott.

1994 további két elismerést hozott számára: az osztrák kormány európai zeneszerzőknek járó díját és a Denis de Rougemot-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől. 1995-ben egy évet Bécsben töltött, komponált és mesterkurzusokat tartott a Bécsi Konzerthausban. 1996-ban Kossuth-díjjal tüntették ki életművéért, s még ebben az évben meghívást kapott a Sociéte Gaviniés-tól, a hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburg-tól, az amsterdami Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig Hollandiában dolgozzon.

1998-ban megkapta az osztrák államtól az "Österreichisches Ehrenzeichen"-t, az Ernst von Siemens Stiftung díját és az európai komponisták díját a "Fördergemeinschaft der Europäischen Wirtschaft"-tól. Másodszor is meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe. 1999-ben franciaországba invitálta két évre az Ensemble Intercontemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la Musique és a Festival d´Automne á Paris. Ugyanebben az évben a Tudományért és Művészetért érdemérmet kapta Berlinben, 2000-ben pedig a John Cage-díjat New Yorkban.

2001 óta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagja, és ebben az évben kapta meg a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. 2002-ben a Kurtág házaspár Franciaországban, Bordeaux közelében telepedett le.

2006 februárjában a nyolcvanéves Kurtág Györgyöt ötnapos születésnapi fesztivállal (Kurtág 80) köszöntötte a Budapest Music Center. A magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) adományozta a zeneszerzőnek. Kurtág Györgyöt 2006. április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal tüntette ki, 2010. júniusában elnyerte a Zürichi Fesztivál Díjat, 2015 februárjában pedig a BBVA Alapítvány "Tudás Határai" elnevezésű kitüntetéseinek kortárszenei kategóriában adható díját.

Kurtág Márta és Kurtág György 2015 februárja óta a Budapest Music Centerben él. Első operáját (Fin de partie - Jelenetek és monológok, opera egy felvonásban) mintegy tíz éves alkotói munka után 2017 nyarán fejezte be. A Samuel Beckett azonos című drámája alapján komponált művet a milánói Scalában mutattak be 2018. november 15-én. A milánói operaház a Holland Nemzeti Operával koprodukcióban hozta létre az előadást. A darabot a francia-libanoni Pierre Audi rendezte, a Scala zenekarát Markus Stenz német karmester, a holland rádió filharmonikus zenekarának vezető karmestere vezényelte, a díszlet- és jelmeztervező az osztrák Christof Hetzer volt. A négy énekes szerepben Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lépett színpadra.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1987 Flowers, Chants, Hymn, Plays and Games for Cimbalom Hungaroton SLPX 12755 LP
1990 Musikprotokoll '90 ORF MP 90 ORF 08
1991 Carter, Elliott: Quintet; Donatoni, Franco: Blow; Kurtág, György: Quintetto; Ligeti, György: Zehn Stücke Stradivarius 33304
1993 Kurtág György: Dalciklusok
(Kurtág, György: Song Cycles)
Sony SK 53290 Saját
1994 Kurtág György - Portraitkonzert - Salzburg, 1993. augusztus 10.
(Kurtág, György - Portraitkonzert - Salzburg, 10. 8. 1993.)
Col Legno WWE 31870 Saját
2 CD
1994 Ligeti / Kurtág / Orbán / Szerványszky BIS Records BIS-CD-662
1995 Kurtág György művei
(Works by György Kurtág)
Hungaroton HCD 31290 Saját
1995 Kurtág György: Kafka-töredékek, Op. 24
(Kurtág, György: Kafka-Fragments, Op. 24)
Hungaroton HCD 31135 Saját
1995 Kurtág - Robert Schumann: Hommage á R.Sch. ECM Records ECM 1508
1996 Kurtág György: Musik für Streichinstrumente ECM Records ECM 1598 Saját
1996 Kurtág György: Kafka-töredékek, Op. 24
(Kurtág, György:Kafka-Fragments, Op. 24)
Ondine ODE 868-2 Saját
1996 Kurtág György: Grabstein Für Stephan; Stele; Stockhausen: Gruppen Deutsche Grammophon 4477612 Saját
1997 Kurtág György: Játékok
(Kurtág, György: Games)
ECM Records ECM 1619 Saját
1998 Mentsük meg a Zeneakadémiát!
(Let's Save the Liszt Academy!)
Hungaroton HCD 31841
1998 Kurtág György: Művek szoprán hangra
(Kurtág, György: Works for Soprano)
Hungaroton HCD 31821 Saját
1998 Kurtág György: Hommage á R. Sch. Op.15d; Florentz Jean-Louis: L'Ange du Tamaris, Op. 12; Ligeti György: Trio for horn, violin & piano ("Hommage à Brahms"); Pesson Gerard: Récréations françaises: bagatelles Arion 68414
1999 Ganz, Bruno: Wenn Wasser wäre ECM Records ECM 1723
1999 Kortárs magyar szerzők orgonaművei
(Hungarian Contemporary Organ Music)
Hungaroton HCD 31858
1999 Rückblick Moderne - Orchestermusik im 20. Jahrhundert
(Rückblick Moderne - 20th Century Orchestral Musik)
Col Legno 200041 8 CD
1999 Solos - XX. századi magyar kompozíciók szóló fuvolára
(20th C. Hungarian Works for Flute)
Hungaroton HCD 31785
2000 Marlboro Music Festival - 50th Anniversary Album Bridge 9108
2000 Ligeti / Kurtág / Veress - Wind Quintets CPO 999315
2000 Kim Kashkashian - Bartók / Eötvös / Kurtág ECM Records ECM 1711
2001 Tihanyi Gellért: Kurtág/Bartók/Faragó/ Stravinsky/Reich BMC Records BMC CD 048
2001 Vékony Ildikó: Szálkák
(Vékony, Ildikó: Splinters)
BMC Records BMC CD046
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2002 Bartók Béla: 44 Duos for Two Violins
Ligeti György: Ballade und Tanz
Kurtág György: Ligatura - Message to Frances-Marie Op. 31b (The Answered Unanswered Question)
ECM Records ECM 1729
2002 Kurtág, Szőllősy, Sáry, Serei, Sári, Gyöngyössy BMC Records BMC CD 074
2002 Musik der Zeit 1951-2001 Wolke Verlag ISBN 3-923997-98-1 2 CD
2003 Viola Space - Japan 10th Anniversary BIS Records BIS-CD-1379/80 2 CD
2003 Kurtág György: Signs, Games and Messages ECM Records ECM 1730 Saját
2004 Piano Four Hands - Two Pianos in the XX Century Dynamic 439
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 a la Carte - szólódarabok gordonkára
(a la Carte - Solo Works for Cello)
Hungaroton HCD 32288
2005 Die Revolution der Klange - Musik im 20. Jahrhundert Arthaus Musik 102072
2005 La langue maternelle - Mother Tongue - Bartók, Ligeti, Kurtág, Eötvös L'empreinte Digitale ED 13211
2005 Leaving Home: Orchestral Music in the 20th Century Arthaus Musik 102073 DVD
2006 Kurtág György: Játékok
(Kurtág, György: Játékok (Games))
BMC Records BMC CD 123 Saját
2007 Kurtág 80 BMC Records BMC CD 129 Saját
2007 Kurtág, György: Játékok; Szálkák; Grabstein für Stephan Ricordi Oggi STR 57002 HAL Saját
2008 Kurtág György: Játékok 2.
(Kurtág György: Játékok (Games) - Selection 2)
BMC Records BMC CD 139 Saját
2009 Kosmos / Crumb - Kurtág - Stockhausen - Bartók - Eötvös NEOS NEOS 20802
2009 Harpchipelago - Kortárs magyar kompozíciók hárfára
(Harpchipelago - Contemporary Hungarian Works for Harp)
Hungaroton HCD 32630
2010 Ligeti and Kurtág at Carnegie Hall BMC Records BMC CD 162 Saját
2013 Mariann Marczi: Splinters - 20th Century Hungarian Works for Piano Odradek Records ODRCD307
2015 In memoriam Haydée - Játékok, átiratok szóló zongorára és négy kézre
(In memoriam Haydée - Games and Transcriptions for piano solo and four hands)
ECM Records ECM 5508 Saját
DVD / BluRay
Cité de la musique, Párizs - élő koncertfelvétel
2016 Kurtágék Kurtágtól játszanak
(György and Márta Kurtág play Kurtág)
BMC Records BMC CD 233
2016 Sir Simon Rattle Conducts and Explores Music of the 20th Century Arthaus Musik 109222 3 Blu-ray lemez
2016 Sir Simon Rattle Conducts and Explores Music of the 20th Century Arthaus Musik 109237 5 DVD
2016 Darmstadt Aural Documents - Box 4.: Pianists NEOS NEOS 11630 7 CD
2019 The Masters Collection: Zoltán Kocsis Hungaroton HCD 32840-42 3 CD
2020 Ildikó Szabó: Heritage Hungaroton HCD 32813 Első felvételeket is tartalmaz
2021 Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai
(György Kurtág: The Sayings of Péter Bornemisza)
BMC Records BMC CD 279 Saját
 
Cím Típus Dátum
Анна Ахматова: Четыре стихотворения, Op. 41 / Négy Ahmatova-költemény Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2008
... pas à pas ... - nulle part..., Op. 36 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
...a Százévesnek... Vonószenekarra 2002
...concertante... Op. 42 Concerto 2003
...couple égyptien en route vers l´inconnu... - Double Szólóhangszerre 2013
...couple égyptien en route vers l´inconnu... - Musée du Louvre [VIe dynastie, vers 2350-2200 av. J.-C.] Szólóhangszerre 2013
...c´ astăzi s´a născut... - Márta 90 éves! Szólóhangszerre 2017
...elszunnyadni, - semmi több..., (Három dal Tandori Dezső verseire), op. 50 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
...quasi una fantasia... Op. 27, No. 1 Concerto 1988
...viszont látásra, Jan... - In memoriam Jan Van Vlijmen Szólóhangszerre 2005
13 darab két cimbalomra a Játékokból Kamarazene 1982
14 Fragmente aus Rückblick - Altes und Neues (Hommage à Stockhausen) Kamarazene 1993
6 Moments Musicaux, Op. 44 Kamarazene 2005
A boldogult R.V. Truszova üzenetei Op. 17 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1980
A csüggedés és keserűség dalai, Op. 18 Kórusra és zenekarra 1994
A kis csáva, Op. 15b Kamarazene 1978
Arioso - Hommage à Walter Levin 85, in Alban Bergs Manier Kamarazene 2009
Aus der Ferne III / Hang a távolból III Kamarazene 1991
Aus der Ferne V / Hang a távolból V Kamarazene 1999
Az hit... Szólóhangszerre 1998
Bagatellek Op. 14d Kamarazene 1981
Bornemisza Péter mondásai, Op. 7 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1968
Brefs Messages, Op. 47 Ensemble 2011
Brácsaverseny Concerto 1954
Búcsú - …drága barátomnak és legközelebbi munkatársamnak Wilheim Andrisnak fájó szeretettel Szólóhangszerre 2022
Chroniques Hongroises / Magyar krónikák Filmzene 1991
Colindă-Baladă, Op. 46 Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 2008
Darabok a "Gitáriskolának" Szólóhangszerre 1976
Devich Sándor emlékezete Szólóhangszerre 2021
Egy téli alkony emlékére Op. 8 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1969
Einige Sätze aus den Sudelbüchern Georg Christoph Lichtenbergs Op. 37a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Elő-Játékok Szólóhangszerre 1974
Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta [töredékek], Op. 40 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Eszká emlékzaj, Op. 12 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1975
Fin de partie / A játszma vége Opera 2017
Friedrich Hölderlin: An.. (Ein Fragment) Op. 29 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1989
Goldberg variációk Filmzene 1992
Grabstein für Stephan Op. 15c Szimfonikus zenekarra 1979
Görlök kórusa Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1959
Hamlet Színházi zene 1963
Hat darab harsonára és zongorára Kamarazene 1978
Herdecker-Eurythmie Op. 14 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1979
Hipartita, Op. 43 Szólóhangszerre 2004
Hommage à Bartók - □ □ □ - Mártának Szólóhangszerre 2008
Hommage à Jacob Obrecht Kamarazene 2005
Hommage à Mihály András, Op. 13 Kamarazene 1978
Hommage à R. Sch. Op. 15d Kamarazene 1990
Hommage à Yehuda Elkana 70 Szólóhangszerre 2004
Hommage á Eötvös Péter 75 Szólóhangszerre 2019
Hommage-message à Christian Wolff Kamarazene 2004
Három dal Pilinszky János verseire Op. 11a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1986
Három régi felirat Op. 25 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1987
Hét dal Op. 22 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982
Hölderlin-Gesänge, Op. 35 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
In memoriam Zilcz György Kamarazene 1975
Irka-firka születésnapra Kamarazene 1991
Jelek, Op. 5 Szólóhangszerre 1961
Jelek, játékok és üzenetek - Két darab basszusklarinétra Szólóhangszerre 1985
Jelek, játékok és üzenetek - Myriam Marbé in memoriam Kamarazene 1999
Jelek, játékok és üzenetek fúvós duókra - Римма Далош: Любовь на месяц... (Hommage à Tristan) / Szerelem egy hón Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek fúvós duókra - Rozsnyai Ilona in memoriam Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek fúvós duókra - Versetto [apocryphal organum] Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek fúvós duókra - [... summaia a B. P. mondasinac ...] Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Rozsnyai Ilona in memoriam Kamarazene 1999
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 1 - Op. 5b - Jelek I Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 2 - Op. 5b - Jelek II Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 3 - Op. 5b - Jelek III Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 4 - Hommage à John Cage (Elakadó szavak) Szólóhangszerre 1991
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 5 - Hommage à John Cage (for Frances-Marie Uitti) Szólóhangszerre 1991
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 6 - Message-consolation à Christian Sutter Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 7 - Message-consolation à Christian Sutter (alio modo) Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 8 - Az hit... Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 9 - Pilinszky János: Gérard de Nerval Szólóhangszerre 1984
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 10 - Népdalféle Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 11 - Wilheim Ferenc emlékére (Andrásnak) Szólóhangszerre 2005
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 12 - Balatonboglári emlék 5/8-ban (Scherter Juditnak születésnapra) Szólóhangszerre 2003
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 13 - In memoriam Blum Tamás Szólóhangszerre 1992
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 14 - In memoriam Aczél György Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 15 - Szókratész búcsúja (Hommage à Job van Eck) Szólóhangszerre 2006
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 16 - Schatten / Árnyak (Perényi Miklósnak) Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 17 - Kroó György in memoriam Szólóhangszerre 1997
Jelek, játékok és üzenetek gordonkára 18 - Árnyak (Perényi Miklósnak) Kamarazene 2002
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - ...angélique... (...eine Rimbaud-Zeitlupe) Szólóhangszerre 2004
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - ...hommage à Irvine 50 Szólóhangszerre 2003
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Alan Marks in memoriam Szólóhangszerre 1995
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Arioso. For the birth of a new violin Szólóhangszerre 2003
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Csendes folyóvíznek (Hommage à György Geszler) Szólóhangszerre 1989
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - György Geszler in memoriam Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Karinthy: Cirkusz ...a magasban (in der Höhe) Szólóhangszerre 2008
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Karinthy: Cirkusz. Le tour de passe-passe Szólóhangszerre 2007
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Mesto, lacrimoso (hegedűre) Szólóhangszerre 1992
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre - Molnár Klári emlékezete... Szólóhangszerre 2005
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 1 - Hommage à J. S. B. Szólóhangszerre 0
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 2 - Perpetuum mobile Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 3 - Panaszos nóta (vibrato előtanulmány) Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 4 - Kromatikus feleselős Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 5 - Hommage à John Cage (Elakadó szavak) Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 6 - The Carenza Jig Szólóhangszerre 1997
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 7 - Népdalféle Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 8 - Doloroso Szólóhangszerre 1992
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 9 - Mensáros László emlékére Szólóhangszerre 1993
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 10 - Anzix Keller Annának Szólóhangszerre 1993
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 11 - Im memoriam Blum Tamás Szólóhangszerre 1995
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 12 - Calmo, sognando (Ştefan Romaşcanu in memoriam) Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 13 - In Nomine - all´ongherese (Damjanich emlékkő) Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 14 - ...für den, der heimlich lauschet... (hommage à Iván Nágel 70) Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 15 - ...féerie d´automne... Szólóhangszerre 2004
Jelek, játékok és üzenetek hegedűre 16 - Antifóna Hirominak Szólóhangszerre 2003
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - ...ein Brief aus der Ferne an Ursula... Szólóhangszerre 2014
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - Calmo, sognando Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - Einen Augenblick lang... Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - Hommage à Elliott Carter Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - Hommage à J. S. B. Szólóhangszerre 1979
Jelek, játékok és üzenetek klarinétra - Perpetuum mobile Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek kontrabasszus-klarinétra és pianínóra Schatten / Árnyak Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - ...a csendes elmúláshoz... (Mahler modorában) Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - ...Macool, Macool, orra whyi deed ye diie, Sir Tristram, violer d´amores... Szólóhangszerre 1991
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - ...just a leaf and then leaves... Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Az elme szabad állat... Szólóhangszerre 1993
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Grussan Ulrich Eckhardt 60 Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Illés Árpádné emlékére Szólóhangszerre 1996
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Marlow: Dr. Faustus (Ovidius: Amores I. 13) Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Misterioso - altero (II. változat) Szólóhangszerre 1993
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Szorongós és Vigasztalós H. J.-nek (Lassú vonógyakorlat) Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre - Weihnachtsgruss an Heini Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 1 - Jelek I Szólóhangszerre 1961
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 2 - Jelek II Szólóhangszerre 1961
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 3 - Hommage à John Cage (Elakadó szavak) Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 4 - Perpetuum mobile Szólóhangszerre 1991
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 5 - Panaszos nóta Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 6 - Kromatikus feleselős Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 7 - Vagdalkozós Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 8 - Népdalféle Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 9 - H.J.-nóta Szólóhangszerre 1987
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 10 - The Carenza Jig Szólóhangszerre 1997
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 11 - Четыре сплетённых тела… / Négy összefonódó test (Gerlóczy Sári kiállítására) Szólóhangszerre 1991
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 12 - In memoriam Aczél György Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 13 - In memoriam Blum Tamás ("...már Blum Tamás is odaát vár...") Szólóhangszerre 1992
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 14 - Doloroso Szólóhangszerre 1992
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 15 - Samuel Beckett: Le nain (Hommage à Roland Moser) Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 16 - Levél Ligeti Verának Szólóhangszerre 1998
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 17 - Zöld erdőből magyar nóta (a 60 éves Földes Imrének) Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 18 - Csendes sorok Dobszay Lászlónak Szólóhangszerre 1995
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 19 - In Nomine - all´ongherese (Damjanich emlékkő) Szólóhangszerre 2001
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 20 - Virág - Zsigmondy Dénesnek (...in memoriam Anneliese Nissen-Zsigmondy) Szólóhangszerre 1994
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 21 - ...eine Blume für Tabea... Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek mélyhegedűre 22 - Kroó György in memoriam Szólóhangszerre 1997
Jelek, játékok és üzenetek nagybőgőre 1 - Message-consolation à Christian Sutter Szólóhangszerre 1999
Jelek, játékok és üzenetek nagybőgőre 2 - Message-consolation à Christian Sutter (alio modo) Szólóhangszerre 1999
Jelek, játékok és üzenetek nagybőgőre 3 - ...eine Botschaft an Valérie... Szólóhangszerre 2000
Jelek, játékok és üzenetek nagybőgőre 4 - Schatten / Árnyak Szólóhangszerre 1999
Jelek, játékok és üzenetek nagybőgőre 5 - Schatten / Árnyak Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek viola da gambára - ...gemiti, sospiri... - Hommage au professeur Dr. Joël Dehais Szólóhangszerre 2008
Jelek, játékok és üzenetek viola da gambára - ...sospiri, gemiti... (double) - à Joël Dehais Szólóhangszerre 2008
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - (summaia a B. P. mondasinac) Kamarazene 1992
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - ...and never part... Kamarazene 1986
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - ...c´erano due fiori... - a Francesca Camerana Gentile Kamarazene 2001
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Az elme szabad állat... - H. J. darabja Kamarazene 0
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Czövek Erna emlékezete Kamarazene 1993
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Eine Blume für Tabea... Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Fantázia egy csángó népdalra - Farkas ferenc emlékére Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Felhő valék, már süt a nap (töredék-töredék) Kamarazene 1986
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Gemiti i sospiri Kamarazene 1991
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Gruss an Elisabeth und Kaspar Weber Kamarazene 1994
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Hangzatok egymás után - H.-nak és J.-nek Kamarazene 1993
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - József Attila: A kerten... Kamarazene 1991
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Ligatura - Hommage à Yehudi Menuhin Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Ligatura - Yuuko Kamarazene 2006
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Ligatura Y Kamarazene 2001
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Rimma Daloš: Ljubov´ na mesjac... (Hommage à Tristan) Kamarazene 1991
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Rozsnyai Ilona emlékezete Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Ránki György emlékezete Kamarazene 1992
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Szigorúan magánlevél a 80 évesnek Kamarazene 2001
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Versetto (apokrif organum) Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Vie silencieuse - Franz emlékére Kamarazene 2001
Jelek, játékok és üzenetek vonósduóra - Virág az ember... - Mijakónak Kamarazene 2003
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 2 - Hommage à J. S. Bach Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 3 - Perpetuum mobile Kamarazene 1995
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 4 - Ligatura Y Kamarazene 1995
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 5 - Virág - Zsigmondy Dénesnek (...in memoriam Anneliese Nissen-Zsigmondy) Kamarazene 1994
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 6 - Jelek VI Kamarazene 1995
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 7 - A Very Slow Waltz for Walter Levin Kamarazene 1995
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 8 - Hommage à Ránki György (Pizzicato-keringő) Kamarazene 1998
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 9 - Jelek II Kamarazene 2000
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 1 - Virág az ember, Mijakónak Kamarazene 2001
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 10 - Kroó György in memoriam Kamarazene 1997
Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra 11 - ...féerie d´automne... (für Hiromi, Ken und Stephan) Kamarazene 2004
Jelenetek egy regényből Op. 19 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982
Játékok I/ 1A - Örökmozgó (talált tárgy) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 1B - Prelúdium és valcer C-ben Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 2A - Tenyeres (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 2A - Tenyeres (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 2B - Melléütni szabad (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 2B - Melléütni szabad (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 3A - Pötyögtetős Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 3A - Virág az ember... (1a) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 3B - ...a csillag is virág... Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 3B - Tölcsérjáték (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 3B - Virág az ember... (1b) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 4A - Könyökös Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 4A - Talált tárgy (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 4B - Hommage à Verdi (sopra: Caro nome che il mio cor) Kamarazene 1979
Játékok I/ 5A - Sétálós Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 5B - Cé-k éji dala Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 5B - Kis korál (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 6A - Totyogós Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 6B - Dülöngélve (két kézre) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 6B - Dülöngélve (négy kézre) Kamarazene 1979
Játékok I/ 7A - Unottan Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 7B - Hommage à Bartók Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 7B - Ringató Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 8A - Butáskodjunk együtt (néma tenyerek) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 8B - (hangzat-kereső) - Hommage à Máriássy István Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 8B - Felhangjáték (1) - Hommage à Kocsis Zoltán Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 8B - Hangfogyatkozás Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 9A - A nyuszi és a róka - Takács Krisztina 6 éves korában írta Szólóhangszerre 1979
Játékok I/ 9B - Legato Szólóhangszerre 1979
Játékok I/10A - A kő-béka lassan ment... - Hommage à Farkas (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/10A - Keringő (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/10B - Kvintek (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/10B - Virág az ember... (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/10B - Vöröspecsenye Szólóhangszerre 1979
Játékok I/11A - (az ifjú ökölvívó derűsebb percei) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/11A - (álmosan) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/11B - Arckép (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/12A - (öt kis zongoradarab 1-3) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/12B - Galopp Szólóhangszerre 1979
Játékok I/12B - Háromujjas Szólóhangszerre 1979
Játékok I/13A - (Öt kis zongoradarab 4-5) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/13B - Ráncigálós Szólóhangszerre 1979
Játékok I/13B - Szilaj csárdás Szólóhangszerre 1979
Játékok I/14A - Hang és gombóc (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/14B - Kis korál (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/14B - Szomorú felhangok Szólóhangszerre 1979
Játékok I/14B - Virág az ember... (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/15A - Hang és gombóc (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/15B - Sarabande Szólóhangszerre 1979
Játékok I/15B - Tölcsérjáték (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/16A - (scherzando) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/16A - Kvintes-kvartos tenyeres Szólóhangszerre 1979
Játékok I/16B - (Hommage à Beethoven) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/16B - Felhangjáték (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/17A - Háromnegyed-álomban Szólóhangszerre 1979
Játékok I/17A - Skála egytől-nyolcig Szólóhangszerre 1979
Játékok I/17B - Csomók (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/17B - Virág az ember... (4a) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/17B - Virág az ember... (4b) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/18A - Dallam fordulatokkal Kamarazene 1979
Játékok I/18B - Madaras Kamarazene 1979
Játékok I/19A - Némajáték (Veszekedés 2) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/19A - Veszekedés (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/19B - Mikrorondo Szólóhangszerre 1979
Játékok I/20A - Hommage à Ligeti Szólóhangszerre 1979
Játékok I/20A - Oldalgó tenyerek Szólóhangszerre 1979
Játékok I/20B - Verés (3 x 3 - 3 hang, 3 ritmusképlet) Kamarazene 1979
Játékok I/21 - Hommage à Csajkovszkij Szólóhangszerre 1979
Játékok I/22 - Hommage à Eötvös Péter Szólóhangszerre 1979
Játékok I/23 - Hommage à Paganini (La nuova campanella) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/24A - Előtanulmányok a Hoquetushoz Kamarazene 1979
Játékok I/24B - Hoquetus Kamarazene 1979
Játékok I/25A - Örökmozgó (talált tárgy) Szólóhangszerre 1979
Játékok I/25B - ...és mégegyszer: Virág az ember... Szólóhangszerre 1979
Játékok I/I - Alapelemek Szólóhangszerre 1979
Játékok I/II-IX - Gyakorlatok Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 1 - Hommage à Bálint Endre Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 2 - Hommage à Jeney (Kedveseink hívószámai 1) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 3 - Veszekedés (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 4 - Hommage à Vidovszky (Kedveseink hívószámai 2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 5 - Veszekedés (4) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 6 - Játék alapelemekkel (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 7 - Árnyjáték-Hoquetus Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 8 - Hommage à Szunyogh Balázs (sul: "Nem fontos") Szólóhangszerre 1979
Játékok II/ 9 - Hommage à Kodály (sul: Mikoron Dávid") Szólóhangszerre 1979
Játékok II/10 - Oda-vissza Szólóhangszerre 1979
Játékok II/11 - Keservesen (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/12 - (ráncigálós 2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/13 - (settenkedés-rajtaütés) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/14 - Felhangjáték (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/15 - Ötujjas Szólóhangszerre 1979
Játékok II/16 - Forte-piano játékok Szólóhangszerre 1979
Játékok II/17 - Árnyjáték (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/18 - (Szerelem, szerelem, játkozott gyötrelem...) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/19 - Hommage à Papp Laci Szólóhangszerre 1979
Játékok II/20 - Ugróiskola Szólóhangszerre 1979
Játékok II/21 - Valcer (Hommage à Sosztakovics) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/22 - Hommage à Kabalevszkij Szólóhangszerre 1979
Játékok II/23 - (csillagzene) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/24 - (dühösen) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/25 - Tölcsérjátékok (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/26 - Kvintek (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/27 - Szeszélyesen Szólóhangszerre 1979
Játékok II/28 - Hangszűrés Szólóhangszerre 1979
Játékok II/29 - Harangvirág Szólóhangszerre 1979
Játékok II/30 - Skálajáték f-p-ban Szólóhangszerre 1979
Játékok II/31 - Consolation (Szávai Magda emlékezete) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/32 - (prelúdium és valcer) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/33 - Ugráló kvintek Szólóhangszerre 1979
Játékok II/34 - Keservesen (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/35 - Ördögugrás Szólóhangszerre 1979
Játékok II/36 - (nyuszi ül a fűben...) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/37 - In memoriam Hermann Alice Szólóhangszerre 1979
Játékok II/38 - Keringő (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/39 - Csomók (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/40 - Beszélgetés Szólóhangszerre 1979
Játékok II/41 - Antifona fiszben Szólóhangszerre 1979
Játékok II/42 - Hommage à Kadosa (12 Mikrolúdium) Szólóhangszerre 1979
Játékok II/43 - 12 Mikrolúdium Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 1 - Abbamaradós Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 2a - Játék a végtelennel (két kézre) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 2b - Játék a végtelennel (négy kézre) Kamarazene 1979
Játékok III/ 3 - Az elme szabad állat... Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 4 - (így történt...) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 5 - (csendes beszélgetés az ördöggel) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 6 - (ötujjas - kromatikus gyakorló) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 7 - (scherzo) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 8 - Sirató (1) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/ 9 - Tollrajz, búcsúzóul Schaár Erzsébetnek Szólóhangszerre 1979
Játékok III/10 - Arckép (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/11 - Orosz tánc Szólóhangszerre 1979
Játékok III/12 - Bogáncs Szólóhangszerre 1979
Játékok III/13 - Elégia balkézre Szólóhangszerre 1979
Játékok III/14 - Hempergős Szólóhangszerre 1979
Játékok III/15 - (keserves nóta) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/16 - Árnyjáték (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/17 - Hommage à Ránki György Szólóhangszerre 1979
Játékok III/18 - Hommage à Zenon (Achilles és a teknősbéka, avagy: érd utól a másik kezedet) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/19 - (...és forog a korong) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/20 - Kettősfogások (Kiegészítés a Mikrokozmosz 66 és függeléke, valamint a 134-135. darabhoz) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/21 - Jelek feketében Szólóhangszerre 1979
Játékok III/22 - Csökönyös csomók Szólóhangszerre 1979
Játékok III/23 - Hommage à Schubert Szólóhangszerre 1979
Játékok III/24 - Hommage à Petrovics Szólóhangszerre 1979
Játékok III/25 - Hommage à Farkas Ferenc (2) (foszlányok egy kolinda emlékképéből) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/26 - Hommage à Farkas Ferenc (3) (Petruska idézése) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/27 - Hommage à Farkas Ferenc (4) (Szerelem, szerelem, játkozott gyötrelem…) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/28 - Hommage à Muszorgszkij Szólóhangszerre 1979
Játékok III/29a - Hommage à Szervánszky (Csend) (két kézre) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/29b - Hommage à Szervánszky (Csend) (négy kézre) Kamarazene 1979
Játékok III/30 - Sirató (2) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/31 - Hommage à Christian Wolff (Félálomban) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/32 - Hommage à Domenico Scarlatti Szólóhangszerre 1979
Játékok III/33 - Hommage à Borsody László (Harmonika) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/34 - Hommage à Varèse Szólóhangszerre 1979
Játékok III/35 - Nyuszicsököny Szólóhangszerre 1979
Játékok III/36 - Felhangjáték (4) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/37 - Ötujjas veszekedős Szólóhangszerre 1979
Játékok III/38 - Arckép (3) Szólóhangszerre 1979
Játékok III/39 - Hommage à Kurtág Márta Szólóhangszerre 1979
Játékok III/40 - 12 új mikrolúdium Szólóhangszerre 1979
Játékok IV/ 1 - Köd-kánon Kamarazene 1979
Játékok IV/ 2 - Dühös korál Kamarazene 1979
Játékok IV/ 3 - Kéz a kézben (Hommage à Sárközy) Kamarazene 1979
Játékok IV/ 4 - Harangok (Hommage à Stravinsky) Kamarazene 1979
Játékok IV/ 5 - Hommage à Sáry László (Pöttyön pötty) Kamarazene 1979
Játékok IV/ 6 - Hommage à Halmágyi Mihály Kamarazene 1979
Játékok IV/ 7 - Hommage à Soproni (in memoriam matris carissimae) Kamarazene 1979
Játékok IV/ 8 - Kyrie Kamarazene 1979
Játékok IV/ 9 - Prelúdium és valcer F-ben (vagy Fiszben) Kamarazene 1979
Játékok IV/10 - Tanulmány a "Hölderlin"-hez (pozíciógyakrolat) Kamarazene 1979
Játékok IV/11 - Sirató (2) (két zongorára) Kamarazene 1979
Játékok IV/12 - Verés Kamarazene 1979
Játékok IV/13 - Sarabande Kamarazene 1979
Játékok IV/14 - Hommage à Paganini (két zongorára) Kamarazene 1979
Játékok IX/1 - ...almavirág... Szólóhangszerre 1947
Játékok IX/10 - Claudia-Litaneien ... Szólóhangszerre 2004
Játékok IX/11 - Consolation sereine / Szelid vigasztalás Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/12 - ... feuilles mortes ... / ... lehullott levelek ... Szólóhangszerre 2004
Játékok IX/13 - Stèle Szólóhangszerre 2004
Játékok IX/14 - ...une fleur à la mémoire de Simone Verchaly / ... egy szál virág Simone Verchaly emlékére Szólóhangszerre 2005
Játékok IX/15 - Annának ... Szólóhangszerre 2005
Játékok IX/16 - Annának ... [alio modo] Szólóhangszerre 2005
Játékok IX/17 - Magdi-emlék... Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/18 - Pécs, 1952 Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/19 - Második szigorúan magánlevél a 85 éves Szőllősy Andrásnak Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/2 - 3 HAGE-Stücke / 3 HAGE-darab Szólóhangszerre 1989
Játékok IX/20 - Wilheim Andrásnak Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/21 - Mijakónak Szólóhangszerre 2007
Játékok IX/22 - Kedves 2d Szólóhangszerre 2007
Játékok IX/23 - Rituale Szólóhangszerre 2009
Játékok IX/24 - Adieu, Haydée (I) Szólóhangszerre 2008
Játékok IX/25 - Adieu, Haydée (II) Szólóhangszerre 2006
Játékok IX/3 - ... eine Wanderung mit Robert Walser / ... barangolás Robert Walserral Szólóhangszerre 1997
Játékok IX/4 - Pièce à chanter et jouer au piano / Énekelni- és zongoráznivaló darab Szólóhangszerre 1999
Játékok IX/5 - Csendes párbeszéd Szólóhangszerre 2000
Játékok IX/6 - Medália Szólóhangszerre 2003
Játékok IX/7 - ... jubilate... Szólóhangszerre 2004
Játékok IX/8 - Hommage à Georg Kröll 70 Szólóhangszerre 2004
Játékok IX/9 - Hommage à Jehuda Elkana 70 Szólóhangszerre 2004
Játékok V/ 1 - Postface à Kocsis Zoltán Szólóhangszerre 1975
Játékok V/ 2 - Hommage à Kadosa 75 Szólóhangszerre 1978
Játékok V/ 3 - Virág a Virág... Szólóhangszerre 1979
Játékok V/ 4 - Köszöntő - Hermann Imre 90. születésnapjára Szólóhangszerre 1979
Játékok V/ 5 - Kondor-kő (a késői Liszt modorában) Szólóhangszerre 1979
Játékok V/ 6 - Aus der Ferne II (Alfred Schlee zum 80. Geburtstag) / Hang a távolból (Alfred Schlee 80. születésnapjára) Szólóhangszerre 1981
Játékok V/ 7 - A megvadult lenhajú lány Szólóhangszerre 1979
Játékok V/ 8 - Kettős vigasztaló (Szendrei Jankának és magamnak) Szólóhangszerre 1979
Játékok V/ 9 - Virág az ember... (Illés Árpád emlékére) Szólóhangszerre 1980
Játékok V/10 - Les Adieux Szólóhangszerre 1979
Játékok V/11 - Preludium és korál Szólóhangszerre 1981
Játékok V/12 - Előhang egy Bálint-kiállításhoz Szólóhangszerre 1981
Játékok V/13 - Virág - Garzó Gabinak Szólóhangszerre 1981
Játékok V/14 - Jubilate Szólóhangszerre 1981
Játékok V/15 - A kis zivatar (Kocsis Zolinak) Szólóhangszerre 1981
Játékok V/16 - Mándy Margit harangjai Szólóhangszerre 1982
Játékok V/17 - Harang-fanfár Veress Sándornak Szólóhangszerre 1993
Játékok V/18 - Virág az ember... (Bornemisza Péter mondásaiból, III. 3.) Szólóhangszerre 1982
Játékok V/19 - Néhány fűszál Martyn Klára emlékezetére Szólóhangszerre 1982
Játékok V/20 - Mint az mezei viragoc... (in memoriam Ilona Ligeti) Szólóhangszerre 1982
Játékok V/21 - Búcsú Kadosa Páltól Szólóhangszerre 1983
Játékok V/22 - Maros Judit és az anyakönyv (Fanfárok) Szólóhangszerre 1982
Játékok V/23 - Kósa György emlékére Szólóhangszerre 1984
Játékok V/24 - ...utoljára beszélgetünk, drága barátom, Dörnyei Laci (hangokat pengetek közben, de a te hangodat hallom) Szólóhangszerre 1982
Játékok V/25 - Orgonaszó és harangok Prof. Dr. Dobszay László emlékére Szólóhangszerre 1983
Játékok V/26 - Czövek Erna emlékezete Szólóhangszerre 1983
Játékok V/27 - Guillaume Apollinaire: L´Adieu Szólóhangszerre 1984
Játékok V/28 - Fellobban - ellobban Szólóhangszerre 1984
Játékok V/29 - Fanfárok Szólóhangszerre 1984
Játékok V/30 - An apocryphal hymn (in the style of Alfred Schnittke) Szólóhangszerre 1985
Játékok V/31 - Aus der Ferne II (Hommage à Alfred Schlee 85) / Hang a távolból (Hommage à Alfred Schlee 85) Szólóhangszerre 1986
Játékok V/32 - Helyettem kis virág (...lovely greetings to Grete Spinnrad) Szólóhangszerre 1987
Játékok V/33 - Capriccioso - luminoso (Szervánszky Jenő 80. születésnapjára) Szólóhangszerre 1986
Játékok V/34a - Tartózkodó kérdés Szólóhangszerre 1987
Játékok V/34b - Tartózkodó kérdés (à Denise Anet) Szólóhangszerre 1987
Játékok V/35b - Valcer (az áhítatos szöcske avagy a szelidített imádkozó sáska) Szólóhangszerre 1987
Játékok V/35b - Valse (la sauterelle dévoté) Szólóhangszerre 1987
Játékok V/36 - Ölelkező hangok Szólóhangszerre 1987
Játékok V/37 - Párbeszéd Mihály András 70. születésnapján (avagy: mit lehet ugyanarra a 4 hangra 3 hanggal válaszolni) ("...aber ist das eine Antwort?") Szólóhangszerre 1987
Játékok V/38 - Bogáncs és virág W.S.-nak Szólóhangszerre 1989
Játékok V/39 - Isten veled W.S. Szólóhangszerre 1989
Játékok V/40 - 3 in memoriam Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 1 - Születésnapra Antal Dórának (1. változat) Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 3 - Versetto: Temptavit Deus Abraham... (apokrif organum) Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 4 - Versetto: Consurrexit Cain adversus fratrem suum... Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 5 - Versetto: Dixit Dominus Ad Noe: Finis Universe Carnis Venit Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 6 - Vízözön-szirénák (Waiting for Noah) Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/ 7 - Apokrif himnusz (2. változat) Szólóhangszerre 1985
Játékok VI/ 8 - Virág Nuriának Szólóhangszerre 1985
Játékok VI/ 9 - Paian (für Agathe und Gerhard) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/10 - Levél Teőke Marianne-nak Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/11 - Majomkodás Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/12 - Magyar nyelvlecke külföldieknek Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/13 - Alapelemek (1) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/14 - Alapelemek (2) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/15 - Didarida didadi... Szólóhangszerre 1990
Játékok VI/16 - Phan! Fahr! Zürn! Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/17 - Fel, fel, hangok! (Auber-töne) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/18 - Ál-módoz-va (az elsüllyedt katedra) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/19 - Karácsonyi üdvözlet Hajninak Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/2 - Születésnapra Antal Dórának (2. változat) Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/20 - Kergeringő Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/21 - Üzenet Szőllősy Andrásnak Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/22 - Марина Цветаева: Пора... / Marina Cvetajeva: Ideje (Triznya Mátyás emlékére) Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/23 - Járdányi Pál emlékére Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/24 - Do-Mi D´arab Szólóhangszerre 1991
Játékok VI/25 - Les Adieux (in Janáčeks Manier) Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/26 - Hajdú András 60 éves! Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/27 - Még az édes méz is... (a nehéz napokban szeretettel Farkas Ferencnek) Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/28 - Szeszler Tibor emlékezete Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/29 - Születésnapi elégia Juditnak - a bal keze második ujjára (Souvenir de Kuhmo) Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/30 - Doina Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/31 - Halk búcsú Székely Endrétől (Három változat) Szólóhangszerre 1989
Játékok VI/32 - Mándy Stefániának (Tábor Béla emlékére) Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/33 - Vass Lajos emlékére Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/34 - ...waiting for Susan... Szólóhangszerre 1992
Játékok VI/35 - Ligatura x Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/36 - Ligatura y Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/37 - Lendvai Ernő in memoriam Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/38 - Még egy szó Lendvai Ernőhöz Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/39 - Sorok Sirokay Zsuzsinak Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/40 - Dr. Nádor György, Verőce gyógyítója Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/41 - Szemtől-szembe (Demény János in memoriam) Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/42 - ...humble regard sur Olivier Messiaen... Szólóhangszerre 1993
Játékok VI/43 - Mihály András emlékére Szólóhangszerre 1993
Játékok VII/ 1 - Geburtstagsgruss für Kurt Wölfel / Kurt Wölfel születésnapjára Szólóhangszerre 1994
Játékok VII/ 2 - Geburtstagsgruss für Georg Kröll / Georg Kröll születésnapjára Szólóhangszerre 1994
Játékok VII/ 3 - Un brin de bruyère à Witold (in memoriam Witold Lutoslawski) Szólóhangszerre 1994
Játékok VII/ 4 - Teöke Marianne-nak Szólóhangszerre 1995
Játékok VII/ 5 - Egy igaz ember emlékére (Szunyogh István in memoriam) Szólóhangszerre 1995
Játékok VII/ 6 - ...még egyszer: Árnyjáték Szólóhangszerre 1995
Játékok VII/ 7 - Hommage à Farkas Ferenc 90 Szólóhangszerre 1995
Játékok VII/ 8 - Kósza gondolatok az Alberti-basszusról Szólóhangszerre 1995
Játékok VII/ 9 - Aus der Ferne IV (Hommage à Alfred Schlee 95) Szólóhangszerre 1996
Játékok VII/10 - All´ongherese (Hommage à Gösta Neuwirth 60) Szólóhangszerre 1996
Játékok VII/11 - ...Vi razvejtyesz, vetri bujni, raszkatyítyesz beli kamuski... (In memoriam Edison Denisov) Szólóhangszerre 1996
Játékok VII/12 - ...aus tiefer Not... - un message à Madeleine Santchi 80 Szólóhangszerre 1996
Játékok VII/13 - Studie zur Büchners "Lenz" Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/14 - Egy szál viola Mártának Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/15 - Hymenaios Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/16 - Kalandozás a múltban (Ligatura Ligetinek születésnapra szeretettel) Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/17 - Hommage à Berényi Ferenc 70 - Mikes Kelemen mondja: Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/18 - Keringő (2) (javított változat) Szólóhangszerre 1998
Játékok VII/19 - ...de már elfelejtettem... (Hommage à Rozsnyai Mária) Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/20 - Rozsnyai Ilona emlékezete Szólóhangszerre 1997
Játékok VII/21 - ...si inca doua cuvinte lui Anatol... (In amintirea lui Anatol Vieru) / ...és még két szó Anatolnak... (In memoriam Anatol Vieru)/ Szólóhangszerre 1998
Játékok VII/22 - ...eine Blume für Ulrike Schuster... Szólóhangszerre 1998
Játékok VII/23 - Tears Szólóhangszerre 1998
Játékok VII/24 - Hommage à Hanny Brunner-Pohl Szólóhangszerre 1998
Játékok VII/25 - * * * - [Mártáról mesélek anyámnak] Szólóhangszerre 1999
Játékok VII/26 - Bozay Attila emlékére Szólóhangszerre 1999
Játékok VII/27 - Virág az ember... - Mijakónak Szólóhangszerre 2000
Játékok VII/28 - Hommage à Beatrice Stein [für den 1. II. 2000] Szólóhangszerre 2000
Játékok VII/29 - Hommage à Pierre Boulez Szólóhangszerre 2000
Játékok VII/30 - ...emlékek, kicsi ólomkatonák... - Mártának X. 1-re Szólóhangszerre 2000
Játékok VII/31 - Johan van der Keuken in memoriam Szólóhangszerre 2001
Játékok VII/32 - Rodica lui Ionescu - Marta lui Kurtág - 2001 X. 1-re Szólóhangszerre 2001
Játékok VII/33 - Geburtstagsgruss für Nuria [...etwas verspätet...] Szólóhangszerre 2002
Játékok VII/34 - Merran´s Dream (Caliban detecting-rebuilding Mirranda´s dream) Szólóhangszerre 1998
Játékok VIII/ 1 - Virág az ember... - Ölelkező hangok Kamarazene 0
Játékok VIII/ 2 - Még egy hang a távolból Kamarazene 0
Játékok VIII/ 3 - Responsorium (Pilinszky: Egy hófehér kar...) Kamarazene 1984
Játékok VIII/ 4 - Hommage à J. S. B. Kamarazene 1987
Játékok VIII/ 5 - Sirató Kamarazene 1988
Játékok VIII/ 6 - Vázlat Pilinszky "Hölderlin"-jéhez (Pozíciógyakorlat) Kamarazene 1988
Játékok VIII/ 7 - Verés - veszekedés Kamarazene 1988
Játékok VIII/ 8 - Halk búcsú Székely Endrétől (négy kézre) Kamarazene 1989
Játékok VIII/ 9 - Pilinszky János: Keringő - két zongorára Kamarazene 1987
Játékok VIII/10 - Botladozva - Reismann Marianne emlékére Kamarazene 1994
Játékok VIII/11 - Virág az ember... - Mijakónak (négy kézre) Kamarazene 2001
Játékok VIII/12 - Virág az ember... - Mijakónak (alio modo)(négy kézre) Kamarazene 2005
Játékok VIII/13 - In memoriam Sebők György Kamarazene 2000
Játékok VIII/14 - ...tot ziens Jan... (In memoriam Jan van Vlijmen) Kamarazene 2005
Játékok VIII/15 - ...a solemn air... - a 70 éves Simon Albert tiszteletére Kamarazene 1996
Játékok VIII/16 - Virág az ember... (zongorára, pianínóra és ütősökre) Kamarazene 1995
Játékok X Szólóhangszerre 2011
Játékok X/1 - Szvit Szólóhangszerre 1943
Játékok X/10 - Magdi-emlék ... -- alio modo Szólóhangszerre 0
Játékok X/11 - Máriássy Gabi emlékére Szólóhangszerre 0
Játékok X/12 - *** (Mártának) Szólóhangszerre 0
Játékok X/13 - Szendrei Jankának, születésnapra Szólóhangszerre 0
Játékok X/14 - ... per Luciana ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/15 - Henri Pousseur in memoriam Szólóhangszerre 0
Játékok X/16 - ... Kedves -- kettő - három ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/17 - ... an Dieter Schnebel 80 Szólóhangszerre 0
Játékok X/18 - ´Message-esquisse´ Szólóhangszerre 0
Játékok X/19 - ´Message-esquisse´ -- alio modo Szólóhangszerre 0
Játékok X/2 - Kedves Szólóhangszerre 0
Játékok X/20 - In memoriam László Ferenc Szólóhangszerre 0
Játékok X/21 - Babysitterek tánca a nagyszőnyegen Szólóhangszerre 1946
Játékok X/22 - ... és még egy levél Eötvös Péternek ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/23 - Egy tiszta lélek emléke -- Schiff Klári in memoriam Szólóhangszerre 0
Játékok X/24 - Hommage a Scarlatti II -- alio modo Szólóhangszerre 0
Játékok X/25 - Valse sentimentale Szólóhangszerre 0
Játékok X/26 - ... dalocska július 4-re és Vera nevére ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/27 - Petrovics Emil in memoriam Szólóhangszerre 0
Játékok X/28 - ... un pezzo silenzioso ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/29 - Párbeszéd -- Varga Bálint 70 Szólóhangszerre 0
Játékok X/3 - Valse de guerre des Kabânaas Szólóhangszerre 0
Játékok X/30 - Ablak a folyosóra ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/31 - Impromptu -- all´ongherese Szólóhangszerre 0
Játékok X/32 - ... csak úgy ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/33 - Vázlatlap [faragatlan -- nyers] Szólóhangszerre 0
Játékok X/4 - Szeretettel Dukay Barnabásnak Szólóhangszerre 0
Játékok X/5 - Hangszűrés [2] Szólóhangszerre 0
Játékok X/6 - Virág Szólóhangszerre 0
Játékok X/7 - ... lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet! ... Szólóhangszerre 1978
Játékok X/8 - ... ráncigálós és gömbölygetős ... Szólóhangszerre 0
Játékok X/9 - ... emlékek, kicsi ólomkatonák ... 3. változat Szólóhangszerre 0
Játékok és üzenetek fagottra / kontrafagottra - Kroó György in memoriam Szólóhangszerre 2000
Játékok és üzenetek fagottra / kontrafagottra - Pilinszky János: Gérard de Nerval Szólóhangszerre 2000
Játékok és üzenetek fagottra / kontrafagottra - Schatten / Árnyak Szólóhangszerre 2001
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - ...après une lecture de Rimbaud... Szólóhangszerre 2001
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - ...c´erano due fiori... - a Francesca Camerana Gentile Kamarazene 1998
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - Bref message à Pierre Boulez Szólóhangszerre 2005
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - Doloroso Szólóhangszerre 1992
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - Hommage à J. S. B. Szólóhangszerre 1976
Játékok és üzenetek fuvolára / altfuvolára - Jauchzet und frohlocket! - Auf! Schwung! Szólóhangszerre 1994
Játékok és üzenetek fúvós duókra - Hommage à Elliott Carter Kamarazene 2000
Játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Fanfár a rektornak! Kamarazene 1999
Játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Hommage à J. S. B. Kamarazene 2000
Játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Rimma Daloš: Ljubov´ na mesjac... (Hommage à Tristan) / Dalos Rimma: Szerelem - hónapokra... (Hommage à Tristan) Kamarazene 1991
Játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Ránki György emlékezete Kamarazene 1992
Játékok és üzenetek fúvós és vegyes összeállításokra - Versetto (apokrif organum) Kamarazene 2000
Játékok és üzenetek klarinétra, basszus- és kontrabasszus-klarinétra - Doloroso Szólóhangszerre 2000
Játékok és üzenetek klarinétra, basszus- és kontrabasszus-klarinétra - Kroó György in memoriam Szólóhangszerre 1997
Játékok és üzenetek klarinétra, basszus- és kontrabasszus-klarinétra - Schatten / Árnyak Szólóhangszerre 2000
Játékok és üzenetek klarinétra, vagy basszus- vagy kontrabasszus-klarinétra - In Nomine - all´ongherese Szólóhangszerre 2001
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - Kroó György in memoriam Szólóhangszerre 1997
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - ...ein Sappho-Fragment... - kai pothêô kai maomai... Szólóhangszerre 1999
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - Az hit... Szólóhangszerre 1998
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - Einen Augenblick lang... Szólóhangszerre 1998
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - Hommage à Elliott Carter Szólóhangszerre 1998
Játékok és üzenetek oboára / angolkürtre - In Nomine - all´ongherese (Damjanich emlékkő) Szólóhangszerre 2001
József Attila-töredékek, Op. 20 Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1982
Kafka-Fragmente Op. 24 / Kafka-töredékek Op. 24 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1987
Keringő Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1975
Kis dal Yehudának Szólóhangszerre 2004
Klárisok Vegyeskarra 1950
Koreai kantáta !meghatározása folyamatban 1953
Kórkép és hattyúdal Vegyeskarra 1981
Lajka-emlék Zene magnószalagra 1990
Ligatura - Message to Frances-Marie (The Answered Unanswered Question) Op. 31b (2. változat) - két gordonkára, két hegedűre és cselesztára Kamarazene 1989
Ligatura - Message to Frances-Marie (The Answered Unanswered Question) Op. 31b (1. változat) - gordonkára két vonóval, két hegedűre és cselesztára Kamarazene 1989
Ligatura - Message to Frances-Marie (The Answered Unanswered Question) Op. 31b (3. verzió) - két orgonára és cselesztára Kamarazene 1989
Ligatura - Message to Frances-Marie Op. 31b (The Answered Unanswered Question) - for two violins Kamarazene 1989
Ligature e versetti Szólóhangszerre 1990
Ligeti évszázada - Kalandozás a múltban, Op. 48 Zenekari mű 2023
MAO - GIGUE Zenekari mű 2024
Mijakó emlékezete Szólóhangszerre 2018
Máriássy Gabi emlékére Szólóhangszerre 2008
Márta ligatúrája Szólóhangszerre 2020
Nyolc duó, Op. 4 Kamarazene 1961
Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, Op. 23 Vegyeskarra 1982
Nyolc zongoradarab, Op. 3 Szólóhangszerre 1960
Négy capriccio Op. 9 Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1971
Négy dal Pilinszky János verseire Op. 11 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1975
Négy initium az "Hommage à Jacob Obrecht"-ből Kamarazene 2005
Officium breve in memoriam Andreae Szerványszky, Op. 28 Kamarazene 1989
Omaggio a Luigi Nono, Op. 16 Vegyeskarra 1979
Op. 27 No. 2 (Kettősverseny) Concerto 1990
Panaszos kérlelő Kamarazene 1988
Passio sine nomine Szólóhangszerre 2015
Petite musique solennelle - en hommage á Pierre Boulez 90 Szimfonikus zenekarra 2015
Quartetto d´archi Op. 1 / Vonósnégyes, Op. 1 Kamarazene 1959
Quintetto per fiati, Op. 2 Kamarazene 1959
Rekviem a kedvesért Op. 26 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1986
Requiem der Versöhnung Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1995
Rottenbiller utca 16-22 Élő elektronikus zene 1990
Róbert és Róbert Filmzene 1981
Rückblick - Altes und Neues für vier Spieler (Hommage á Stockhausen) Kamarazene 1993
Samuel Beckett: what is the word Op. 30b / Samuel Beckett: Mi is a szó Op. 30b Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1991
Secreta - Gyászzene Dobszay László emlékezetére Kamarazene 2011
Siklós István tolmácsolásában Beckett Sámuel üzeni Monyók Ildikóval (Samuel Beckett: Mi is a szó) Op. 30a Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1990
Sinfonia breve per archi - Fried Márta emlékére Vonószenekarra 2004
Stele Op. 33 Szimfonikus zenekarra 1994
Szvit Kamarazene 1951
Szálkák Op. 6d Szólóhangszerre 1978
Szálkák, Op. 6c Szólóhangszerre 1973
Tre altri pezzi per clarinetto e cimbalom Op. 38a Kamarazene 1996
Tre pezzi per clarinetto e cimbalom, Op. 38 Kamarazene 1996
Tre pezzi per violino e pianoforte Op. 14e Kamarazene 1979
Triptic, Op. 45 Kamarazene 2007
Tutajosok Filmzene 1989
Táncalak Filmzene 2002
Tétel brácsára és zenekarra Concerto 1954
Utrius Filmzene 1993
Varga Bálint Ligatúrája Kamarazene 2007
Vihar Színházi zene 1959
Vékony Ildikó 2009. október 3. Szólóhangszerre 2009
Zwiegespräch Élő elektronikus zene 1999
Átirat - J. S. Bach: Das alte Jahr vergangen ist, BWV 614 (Hommage à Reinbert de Leeuw 60) Kamarazene 1998
Átirat - J. S. Bach: Dies sind die heiligen zehn Gebot, BWV 635 Kamarazene 0
Átirat - J. S. Bach: Gott, durch Deine Güte, BWV 600 Kamarazene 1998
Átirat - J. S. Bach: Herr Christ, der ein´ge Gottessohn, BWV 601 Kamarazene 0
Átirat - J. S. Bach: Nun komm´ der Heiden Heiland, BWV 599 Kamarazene 0
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Girolamo Frescobaldi: Corrente III Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Girolamo Frescobaldi: Corrente IV Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Guillaume de Machaut: Missa Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Guillaume de Machaut: Rondeau - Doulz viaire gracieus Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Heinrich Schütz: Matthaeus Passion (Fragmenta) Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Heinrich Schütz: Die Sieben Worte (Fragmenta) Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Henry Purcell: Examples of Counterpoint and Canon Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Henry Purcell: Fantasia upon One Note Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Henry Purcell: The Queen´s Funeral March and Canzona Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Ach wie nichtig, ach wie flüchtig, BWV 644 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Alle Menschen müssen sterben, BWV 643 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Allein Gott in der Höh´ sei Ehr, BWV 711 Kamarazene 1985
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Aus tiefer Not schrei´ ich zu dir, BWV 687 - In memoriam Joannis Pilinszky Kamarazene 1985
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Christe, du Lamm Gottes (a), BWV 619 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Christe, du Lamm Gottes (b), BWV 619 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Christum wir sollen loben schon, BWV 611 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Durch Adams Fall ist ganz verderbt, BWV 637 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Liebster Jesu, wir sind hier (a), BWV 633 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Liebster Jesu, wir sind hier (b), BWV 633 Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: O Lamm Gottes, unschuldig, BWV 618 Kamarazene 1985
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Johann Sebastian Bach: O Lamm Gottes, unschuldig, BWV deest Kamarazene 1985
Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig - Orlando di Lasso: Qui sequitur me Kamarazene 1976
Átiratok Machaut-tól J.S. Bachig - Johann Sebastian Bach: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit, BWV 106 (Actus tragicus) - Sonatina Kamarazene 1985
Életút, Op. 32 Kamarazene 1992
Új üzenetek zenekarra Op. 34a Szimfonikus zenekarra 1998
Üzenetek zenekarra Op. 34 Kórusra és zenekarra 1996