Tóth Armand
Zeneszerző
Születési hely
Kaposvár
Születési dátum
1955
1955. november 10-dikán született. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Népművelési Intézetben és Németországban (Weimar) Kurt Masur, Max Pommer, továbba a római Ottorino Respighi Akadémia karmestertovábbképző tanszakán, Julius Kalmar tanítványaként végezte.
Pályáját a Magyar Állami Operaház zenei munkatársaként kezdte, majd szimfonikus zenekari és színházi karmesterként folytatta Nagykanizsán, Kaposváron, Miskolcon és Budapesten. 1992 és 98 között zeneigazgatóként működött a Miskolci Nemzeti Színházban. 1997-től a Budapesti Ferencvárosi Nyári Játékok Fesztivál művészeti tanácsadója. Nevéhez fűződik a Gaudium Fúvóstársaság megalapítása, a Magyar Operakórusok és Társulatok Fesztiváljának létrehozása. Ügyvezetője a Magyar Zenei Előadóművészek Társaságának.
A klasszikus és XX. századi hangversenyrepertoár mellett operákat, baletteket és operetteket vezényel. Zeneszerzőként is tevékenykedik, operák, szimfonikus és kamaraművek, kórusművek, dalok és színpadi kísérőzenék alkotójaként. Karmesterként Európa számos országában, zeneszerzőként Japánban, Ausztráliában és az USA-ban is vendégszerepelt.
Pályáját a Magyar Állami Operaház zenei munkatársaként kezdte, majd szimfonikus zenekari és színházi karmesterként folytatta Nagykanizsán, Kaposváron, Miskolcon és Budapesten. 1992 és 98 között zeneigazgatóként működött a Miskolci Nemzeti Színházban. 1997-től a Budapesti Ferencvárosi Nyári Játékok Fesztivál művészeti tanácsadója. Nevéhez fűződik a Gaudium Fúvóstársaság megalapítása, a Magyar Operakórusok és Társulatok Fesztiváljának létrehozása. Ügyvezetője a Magyar Zenei Előadóművészek Társaságának.
A klasszikus és XX. századi hangversenyrepertoár mellett operákat, baletteket és operetteket vezényel. Zeneszerzőként is tevékenykedik, operák, szimfonikus és kamaraművek, kórusművek, dalok és színpadi kísérőzenék alkotójaként. Karmesterként Európa számos országában, zeneszerzőként Japánban, Ausztráliában és az USA-ban is vendégszerepelt.
| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 2008 | Kiss Gy. László: Transfiguratio | Hungaroton | HCD 32579 | |
| 2009 |
A XX. század hangjai
(Sounds of the 20th Century) |
Hungaroton | HCD 32598-99 | 2 CD |
| 2021 |
Tóth Armand / Lajtha László: Fák zenéje
(Armand Tóth / László Lajtha: Music of Trees) |
Rabán Zeneművészeti Bt. | RB-CD-01 |
Saját |
| 2022 |
Tóth Armand: Költők asztala
(Armand Tóth: Poets' Table) |
Rabán Zeneművészeti Bt. | RB-CD-02 |
Saját |
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| "Tristan" Partita | Szólóhangszerre | 2004 |
| 2078 hang - Csellóra és fagottra | Kamarazene | 1979 |
| 271 - Ütőhangszerekre | Kamarazene | 1976 |
| A Boldogság Madara | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2007 |
| A kereszt fogantatása | Vegyeskarra | 1992 |
| A papagájom | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| A vásárfia | Balett / Choreographic work | 2020 |
| Aion barlangja - Szimfonikus költemény C. Claudianus nyomán | Szimfonikus zenekarra | 1992 |
| All´ Organo - Zenekarra | Szimfonikus zenekarra | 1997 |
| Aquilone | Szólóhangszerre | 1984 |
| Az elemeire bontott csend | Kamarazene | 1976 |
| Az ivóban - Három rövid férfikar | Férfikarra | 1987 |
| Balassi szimfóniák | Szimfonikus zenekarra | 2004 |
| Ballada a fiúról és a lányról | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1995 |
| Betlehemi aranyalma | Kórusmű a cappella | 2007 |
| Bevezetés és csárdás - Két cimbalomra | Kamarazene | 1986 |
| Blues, tangó és riffek | Kamarazene | 1987 |
| Blues, tangó és riffek - Fúvószenekarra | Fúvószenekarra | 1989 |
| Boeuf Bourguignon | Kamarazene | 2015 |
| Bonbonniére | Kamarazene | 1998 |
| Bordélyban - Oboára és zongorára | Kamarazene | 2002 |
| Boszorkányos | Kórusmű a cappella | 2006 |
| Brácsa-szerenád | Kamarazene | 0 |
| Busózene | Szólóhangszerre | 0 |
| Bölömbika | Kórusmű a cappella | 1997 |
| Bűvös kert - Opera egy felvonásban Federico Garcia-Lorca nyomán | Opera | 1987 |
| Canto - Énekhangra és kamaraegyüttesre | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1977 |
| Carmen Strigoniensis - Kantáta | Kórusra és kamarazenekarra | 1995 |
| Concerto grosso | Vonószenekarra | 0 |
| Concerto per Violino e Orchestra | Concerto | 1993 |
| Confusione - Gitárra | Szólóhangszerre | 1975 |
| Correct Us! | Kamarazene | 0 |
| Divertimento I. változat | Kamarazene | 1987 |
| Divertimento II. változat | Kamarazene | 1991 |
| Duo Concertante No. 2 | Concerto | 2024 |
| Duo concertante | Kamarazene | 0 |
| Duo per fiati | Kamarazene | 2017 |
| Duók két hegedűre | Kamarazene | 0 |
| Escurial - Opera egy felvonásban Michel de Ghelderode nyomán | Opera | 1989 |
| Esquisse | Szólóhangszerre | 0 |
| Európai gyermekdalok, 1. sorozat | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1984 |
| Európai gyermekdalok, 2. sorozat | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Fanatasia, forlane e fuga | Kamarazene | 1993 |
| Fanfara rézfúvókra | Kamarazene | 1991 |
| Hamlet | Színházi zene | 1994 |
| Hárfadalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1998 |
| Három apró állatmese | Gyermekkarra | 2000 |
| Három arabeszk | Szólóhangszerre | 2018 |
| Három darab két hangszerre | Kamarazene | 1972 |
| Három tengeri epizód két hárfára | Kamarazene | 1996 |
| Három tréfás izgő-mozgó | Gyermekkarra | 1987 |
| I. fúvósötös - Négy attikai emlék | Kamarazene | 1998 |
| I. vonósnégyes | Kamarazene | 1999 |
| II. Fúvósötös - Aino utolsó utazása | Kamarazene | 2018 |
| II. vonósnégyes-tétel: Correct us! | Kamarazene | 0 |
| III. vonósnégyes | Kamarazene | 2017 |
| IV. vonósnégyes | Kamarazene | 0 |
| Implorazioni - Hegedűre | Szólóhangszerre | 1989 |
| Imádság | Kórusmű a cappella | 0 |
| Induló fúvószenekarra | Fúvószenekarra | 1993 |
| Jártam én koromban, hóban - Tenor hangra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2005 |
| Kalamajkák | Szólóhangszerre | 0 |
| Kalamajkák - Újabb sorozat | Szólóhangszerre | 2018 |
| Kaméliás hölgy | Színházi zene | 1993 |
| Kapuvári rapszódia | Concerto | 2010 |
| Két dal a Portugál szonettekből - Szoprán hangra és két hárfára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Köd-anyóka, I. változat | Kórusmű a cappella | 1987 |
| Köd-anyóka, II. változat | Nőikarra | 2003 |
| Költők asztala | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Mediterrán dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1977 |
| Menyegző | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Mira Mater | Vegyeskarra | 1992 |
| NO-TA No. 1 - Trombitára és harsonára | Kamarazene | 1976 |
| NO-TA No. 2 - Vibrafonra | Szólóhangszerre | 1977 |
| Napló - Nagyzenekarra | Szimfonikus zenekarra | 1986 |
| Nimvégai Márika | Színházi zene | 1984 |
| Négy Pindaros-i ének | Kamarazene | 2002 |
| Négy Pindarosz-i ének | Kamarazene | 2002 |
| Négy antik töredék - Szoprán hangra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Négy magyar népdal furulyára és zongorára | Kórusra és kamarazenekarra | 1979 |
| Oboaverseny | Concerto | 1974 |
| Oidipusz király | Színházi zene | 1987 |
| Paraphonia - Csellóra és zongorára | Kamarazene | 1974 |
| Pargagliana | Kamarazene | 0 |
| Petra romjai - Szimfonikus töredékek zenekarra | Szimfonikus zenekarra | 2001 |
| Pisti a vérzivatarban | Színházi zene | 1987 |
| Portugál szonettek | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Quartetto fuvolára, angolkürtre, hárfára és gordonkára | Kamarazene | 1985 |
| Quartetto per tormboni | Kamarazene | 2018 |
| Rorate caeli | Nőikarra | 1999 |
| Rómeó, Júlia és a sötétség | Opera | 2004 |
| Sinfonietta | Szimfonikus zenekarra | 1989 |
| Sonata bucolica | Kamarazene | 2001 |
| Suite | Kamarazene | 2014 |
| Szent Márton-himnusz | Vegyeskarra | 1996 |
| Szerenád No. 1 | Kamarazene | 1997 |
| Szerenád No. 2 | Kamarazene | 1997 |
| Szvit 12 harsonára | Kamarazene | 1988 |
| Szélherceg dalai | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2021 |
| Tango - Gitárra | Szólóhangszerre | 1989 |
| Tarasconi Tartarin - Opera két felvonásban Alphonse Daudet nyomán | Opera | 1993 |
| Tarlón túzok lépeget | Kórusmű a cappella | 2005 |
| Tavaszi madrigál - Vegyeskarra | Vegyeskarra | 1987 |
| Te Deum - Szólókra, vegyeskarra és zenekarra | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 2000 |
| Tenebrae | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2023 |
| Titkosírás - Bariton hangra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1999 |
| Trió - Klarinétra, fagottra és zongorára | Kamarazene | 2001 |
| Trió fuvolára, csellóra és ütőhangszerekre | Kamarazene | 1978 |
| Valse de boisson | Kamarazene | 2011 |
| Variazione - Klarinétra (basszusklarinétra) és zongorára | Kamarazene | 1978 |
| Zongorás trió - Klarinétra, mélyhegedűre és zongorára | Kamarazene | 1989 |
| Zsoltár - Szoprán hangra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2002 |
| d-moll mise | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1999 |
| Áldjon meg az Isten | Vegyeskarra | 2000 |
| Álomdalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2021 |
| Élni | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Öt Rippl-Rónai kép | Vonószenekarra | 0 |
| Öt himnusz | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
| Üzenetek Arcadia-ból - Négy gitárra | Kamarazene | 2002 |