Madarász Iván
Zeneszerző
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1949
Madarász Iván 1949. február 10-én született Budapesten. Zeneszerzést előbb Szelényi Istvánnál tanult a Budapest Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakát végezte el Szervánszky Endre osztályában. 1972-ben kapta meg kitüntetéses diplomáját. Diplomamunkájaként egyfelvonásos operát írt a Magyar Televízió felkérésére.
1973-80-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán tanított. 1980-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. 2000-ben szerzett habilitált mesteri (magist. habilit.) fokozatot, 2002-ben nyert egyetemi tanári (prof.) kinevezést.
A Magyar Zeneszerző Egyesület alapító, és elnökségi tagja. 1990-től a magyar Szerzői Jogvédő Iroda (Artisjus) Vezetőségének a tagja, 1998-2002 között és jelenleg is kurátora a Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Kollégiumának.
Kompozíciói rendszeresen szólalnak meg hazai és külföldi koncerttermekben. Négy önálló szerzői lemeze jelent meg, számos művéről felvétel készült a Magyar Rádióban. Kórusműveivel több pályázaton nyert díjat. Meghívást kapott a ISCM Yokohama-i Világzenei fesztiváljára.
Zeneszerzői díjak: Monreux-i Filmfesztivál különdíja, az OIRT dalpályázat díja (két ízben) és Budapest Főváros kóruspályázatának díja. Munkássága elismeréseként 1992-ben Erkel Ferenc díjat, 1998-ban Bartók-Pásztory-díjat, 2016-ban Kossuth-díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
A zenei műfajok széles skálája jelenik meg kompozícióiban. A recenziók zenéjének drámaiságát, valamint az énektechnika, az emberi hang használatának újszerű módját emelik ki. Hangszeres zenéjére, különösen fuvolaműveire a hangszeres technika újabb módozatainak keresése jellemző. Kamaraműveiben sajátos módszert alakított ki bonyolultabb, ún. nem-ekvivalens arányú ritmusok megvalósítására.

| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| Amit Ophelia nem mondott el Hamletnek | Szólóhangszerre | 0 |
| Anekdota | Kamarazene | 0 |
| Archai-archi | Elektroakusztikus zene | 0 |
| Az alkotóhoz | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
| Az ötödik pecsét | Opera | 0 |
| Ba-Tri-Music | Kamarazene | 1995 |
| Cantabile | Elektroakusztikus zene | 0 |
| Colla parte | Kamarazene | 2013 |
| Concerto F(L)A | Concerto | 1993 |
| Concertuba | Concerto | 1997 |
| Csillagok | Kamarazene | 0 |
| Dalciklus Radnai Zoltán verseire | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2024 |
| David´s Dance / Dávid tánca | Vokális zene | 0 |
| Der Werwolf | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Diagrammok I. vonósnégyesre | Kamarazene | 0 |
| Dionüszosz geometriája | Elektroakusztikus zene | 0 |
| Echo | Szimfonikus zenekarra | 1982 |
| Egy történet fejezetei | Kórusra és zenekarra | 1989 |
| Egyperces történetek | Elektroakusztikus zene | 0 |
| Episodi concertanti – III. fuvolaverseny | Concerto | 2010 |
| Feljegyzések a póstakocsiból | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2019 |
| Flautiáda | Concerto | 1997 |
| FÜRZOGY | Szólóhangszerre | 2003 |
| Féltekéről féltekére | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2019 |
| Fú a szél a nádasban | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2017 |
| Gitárverseny | Concerto | 2014 |
| Hangjelek | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
| Haszid történetek | Kamarazene | 0 |
| Hommage á XIX. század | Szólóhangszerre | 2016 |
| Három páratlan tánc | Kamarazene | 0 |
| Három történet | Kamarazene | 0 |
| Hímzett hangok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1989 |
| In due voci | Szólóhangszerre | 2009 |
| In memoriam ... | Kamarazene | 2018 |
| In memoriam Bach | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| In memoriam... | Kamarazene | 0 |
| J.J.´s Games | Elektroakusztikus zene | 1995 |
| Jan Jansson tíz imája | Kamarazene | 0 |
| Katabasis - Fuvolára és szintetizátorra | Kamarazene | 2012 |
| Kommentár egy ismeretlen történethez | Vokális zene | 2005 |
| Kuli | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Kyrie | Vegyeskarra | 2023 |
| Köszöntő 7-szer 7 hanggal a 70 éves Matuz Istvánnak | Szólóhangszerre | 2017 |
| Locomotiv | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2020 |
| Ludi | Szólóhangszerre | 1975 |
| Lót - Opera egy felvonásban | Opera | 1985 |
| Lót imája | Kamarazene | 0 |
| Metamorphosis | Szólóhangszerre | 1971 |
| Missa brevis | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 0 |
| Mozaikok | Szólóhangszerre | 1975 |
| Musica solenne | Szimfonikus zenekarra | 1998 |
| Muzsikáló mesék I. - Mátyás király és a varga | Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra | 0 |
| Muzsikáló mesék II. - Mese a hangokról (Altató-dal) | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 0 |
| Muzsikáló mesék III. - Pázmán lovag | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 0 |
| Nautilus | Fúvószenekarra | 0 |
| Nr-Lu-Saz | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2014 |
| Nyitány egy képzeletbeli operához | Szimfonikus zenekarra | 2015 |
| Orfeusz gesztusai | Elektroakusztikus zene | 1997 |
| Orlando | Kamarazene | 2018 |
| Piccolo-verseny | Concerto | 2023 |
| Piccoloscherzo | Kamarazene | 2025 |
| Prológ | Opera | 0 |
| Pán sípja | Kamarazenekarra | 2022 |
| Párbeszéd | Kamarazene | 0 |
| Párhuzamos monológok | Kamarazene | 1996 |
| Qui venit | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2012 |
| RAP-petíció | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 0 |
| RE-peticio | Kamarazene | 0 |
| Radnai-dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2023 |
| Reflexiók | Kamarazene | 0 |
| Refrain - Buddha-szövegekre | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Rumba | Vegyeskarra | 2025 |
| Scherzo | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Sebességek két fuvolára | Live and prerecorded music | 1984 |
| Seol - Fuvolára, hárfára és vonósnégyesre | Kamarazene | 0 |
| Sheol | Ensemble | 2002 |
| Slow fox, Ragtime | Kamarazene | 2013 |
| Sokszor hetven hangok | Kamarazene | 2010 |
| Staccatmen | Szólóhangszerre | 2015 |
| Szimbólumok | Kamarazene | 0 |
| Szonettkoszorú | Szólóhangszerre | 2015 |
| Szív dobban... | Kórusmű a cappella | 0 |
| Tabulatúra | Elektroakusztikus zene | 1996 |
| Talizmán | Színpadi mű | 0 |
| Tetrafónia | Szólóhangszerre | 2009 |
| Triptichon | Kamarazene | 2010 |
| TrombonScherzo | Kamarazene | 2025 |
| Utolsó keringő | Opera | 2001 |
| Uxatrim | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2015 |
| Örvény a kristályban | Kamarazene | 2011 |
| Öt eset - Kürtre és cimbalomra | Kamarazene | 2004 |
| Újabb párhuzamos monológok | Kamarazene | 1999 |