Balassa Sándor
Zeneszerző
1935. január 20. Budapest - 2021. május 14.
Zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanára.
Balassa Sándor Budapesten született 1935. január 20-án. Felvidék visszacsatolása után családja először Érsekújvárra, majd Észak-Komáromba költözött. A világháborút követően visszatértek Magyarországra, és Komádiban települtek le. Vidéken töltött gyermekévei után géplakatos szakmát tanult, zenei pályája ezt követően indult Budapesten. A Bartók Béla Konzervatórium karvezető előkészítő szaka után Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta karvezető előkéíztős hallgatóként, majd 1960-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerző szakon tanult tovább Szervánszky Endre növendékeként. 1965-ben szerzett diplomát.
Még hallgató volt a Zeneakadémián, amikor a Magyar Rádió munkatársa lett, zenei rendezőként 1980-ig a zenei főosztályon dolgozott. 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszékén hangszerelést kezdett tanítani, kezdetben adjunktusként, majd docensként, és 1993-tól 1996-os nyugdíjba vonulásáig egyetemi tanárként. 1996-ban Zeneakadémia Alapítvány néven közhasznú alapítványt hozott létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem támogatására.
Már zeneszerzői pályafutásának elején nagy sikert aratott az 1969-ben bemutatott Rekviem Kassák Lajosért című oratóriuma. Pályája során számos zenekari mű megírására kapott felkérést, a Glarusi éneket (op. 29) a Koussevitzky Zenei Alapítvány Washington, a Tabulae című művét az ORF, a Hívások és kiáltásokat (op. 33) a Boston Symphony Orchestra, az Egy álmodozó naplóját (op. 35) az Elisabeth Sprague Coolidge Alapítvány Washington, a Három fantáziát (op. 36) a BBC Philharmonic Orchestra Manchester megrendelésére komponálta. A Pécsi Szimfonikus Zenekar házi zeneszerzői megbizatásainak köszönhetően készült el több zenekari műve. A világ rádiótársaságainak évenkénti seregszemléjén a Párizsi Tribünön 1972-ben a Requiem Kassák Lajosért (op. 15) oratóriuma első helyezést ért el.
Munkásságának hangvétele a 70-es évek második felétől kezdve fokozatosan megváltozott. Zenéje kikerült az atonalitás vonzásköréből, új tonalitások és lehetséges intonációk nyíltak meg előtte. Az európai zenei múlt ily módon folytathatóvá vált számára. Zeneszerzési technológiák és ideológiák helyett a zenei szépséget, emberi kifejezést helyezte művei középpontjába. A magyar nemzeti zenei kultúra megőrzése és megújítása szintén ezen alkotói feladat szerves részévé vált.
Művei sorából kiemelkedik négy operája: Az Ajtón kívül (1973-1977), A Harmadik bolygó (1987), a Karl és Anna (1987-1992), valamint a 2000-ben befejezett és 2015-ben bemutatott Földindulás, melyért 2016-ban átvehette a MMA Nagydíját. Mintegy harminc zenekari művéből néhány: Tündér Ilona, Csaba királyfi, A Nap fiai, Hunok völgye, 301-es parcella, Október virágai, Trianon, Magyar koronázási zene, Mucsai Táncok, Négy arckép, Kettősverseny, Trombitaverseny, Nyitány és jelenetek, Szegedi concerto, Pécsi concerto, Utazások Biharban, Civisek városa, Lovagi erények dicsérete. Ő írt elsőként művet az 1956-os szabadságharcról és Trianonról (301-es parcella, Október virágai, Trianon). Művei sorát kiegészítve találunk dalokat, kantátákat, kórusműveket, hangszerszólókat, különféle hangszer-összeállítású kamarazenéket. 1989 - Gondolatok a nemzeti zenéről címmel esszét is írt Csoóri Sándor felkérésére.
1991 és 1992 fordulóján részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet megalakításában. 1992 és 1997 között, valamint 2001-2004-ben az MMA alelnöke, 2011-től pedig haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti tagozatának rendes tagja volt.
Munkásságának elismeréseként 1972-ben Erkel-díjat, 1978-ben Érdemes Művész címet, 1983-ban Kossuth-díjat, 1988-ban és 1998-ban Bartók-Pásztory-díjat, 1989-ben Kiváló Művész címet kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
Zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanára.
Balassa Sándor Budapesten született 1935. január 20-án. Felvidék visszacsatolása után családja először Érsekújvárra, majd Észak-Komáromba költözött. A világháborút követően visszatértek Magyarországra, és Komádiban települtek le. Vidéken töltött gyermekévei után géplakatos szakmát tanult, zenei pályája ezt követően indult Budapesten. A Bartók Béla Konzervatórium karvezető előkészítő szaka után Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta karvezető előkéíztős hallgatóként, majd 1960-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerző szakon tanult tovább Szervánszky Endre növendékeként. 1965-ben szerzett diplomát.
Még hallgató volt a Zeneakadémián, amikor a Magyar Rádió munkatársa lett, zenei rendezőként 1980-ig a zenei főosztályon dolgozott. 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszékén hangszerelést kezdett tanítani, kezdetben adjunktusként, majd docensként, és 1993-tól 1996-os nyugdíjba vonulásáig egyetemi tanárként. 1996-ban Zeneakadémia Alapítvány néven közhasznú alapítványt hozott létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem támogatására.
Már zeneszerzői pályafutásának elején nagy sikert aratott az 1969-ben bemutatott Rekviem Kassák Lajosért című oratóriuma. Pályája során számos zenekari mű megírására kapott felkérést, a Glarusi éneket (op. 29) a Koussevitzky Zenei Alapítvány Washington, a Tabulae című művét az ORF, a Hívások és kiáltásokat (op. 33) a Boston Symphony Orchestra, az Egy álmodozó naplóját (op. 35) az Elisabeth Sprague Coolidge Alapítvány Washington, a Három fantáziát (op. 36) a BBC Philharmonic Orchestra Manchester megrendelésére komponálta. A Pécsi Szimfonikus Zenekar házi zeneszerzői megbizatásainak köszönhetően készült el több zenekari műve. A világ rádiótársaságainak évenkénti seregszemléjén a Párizsi Tribünön 1972-ben a Requiem Kassák Lajosért (op. 15) oratóriuma első helyezést ért el.
Munkásságának hangvétele a 70-es évek második felétől kezdve fokozatosan megváltozott. Zenéje kikerült az atonalitás vonzásköréből, új tonalitások és lehetséges intonációk nyíltak meg előtte. Az európai zenei múlt ily módon folytathatóvá vált számára. Zeneszerzési technológiák és ideológiák helyett a zenei szépséget, emberi kifejezést helyezte művei középpontjába. A magyar nemzeti zenei kultúra megőrzése és megújítása szintén ezen alkotói feladat szerves részévé vált.
Művei sorából kiemelkedik négy operája: Az Ajtón kívül (1973-1977), A Harmadik bolygó (1987), a Karl és Anna (1987-1992), valamint a 2000-ben befejezett és 2015-ben bemutatott Földindulás, melyért 2016-ban átvehette a MMA Nagydíját. Mintegy harminc zenekari művéből néhány: Tündér Ilona, Csaba királyfi, A Nap fiai, Hunok völgye, 301-es parcella, Október virágai, Trianon, Magyar koronázási zene, Mucsai Táncok, Négy arckép, Kettősverseny, Trombitaverseny, Nyitány és jelenetek, Szegedi concerto, Pécsi concerto, Utazások Biharban, Civisek városa, Lovagi erények dicsérete. Ő írt elsőként művet az 1956-os szabadságharcról és Trianonról (301-es parcella, Október virágai, Trianon). Művei sorát kiegészítve találunk dalokat, kantátákat, kórusműveket, hangszerszólókat, különféle hangszer-összeállítású kamarazenéket. 1989 - Gondolatok a nemzeti zenéről címmel esszét is írt Csoóri Sándor felkérésére.
1991 és 1992 fordulóján részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet megalakításában. 1992 és 1997 között, valamint 2001-2004-ben az MMA alelnöke, 2011-től pedig haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti tagozatának rendes tagja volt.
Munkásságának elismeréseként 1972-ben Erkel-díjat, 1978-ben Érdemes Művész címet, 1983-ban Kossuth-díjat, 1988-ban és 1998-ban Bartók-Pásztory-díjat, 1989-ben Kiváló Művész címet kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével