Decsényi János
Zeneszerző
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1927
1927. március 24. Budapest
Zenei tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában kezdte Sugár Rezső zeneszerzés növendékeként. 1952-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Szervánszky Endre osztályában 1956-ban szerzett diplomát.
1951-ben került a Magyar Rádió komolyzenei osztályára, ahol szerkesztőként, később vezetőként is dolgozott. Húsz esztendeig a rádió elektroakusztikus zenei stúdiójának munkáját is irányította, majd 2007-ig a Bartók Rádió lektoraként tevékenykedett. 1956-ban megnyerte az olaszországi Vercelliben megrendezett zeneszerző versenyt. Zeneszerzőként a műfajok széles körét műveli: komponált szimfonikus és kamarazenét, oratórikus műveket, kísérőzenét a film, a rádió, a televízió és a színházak számára - valamint elektroakusztikus zenét.
Főbb művei: Sírfelirat Aquincumból (1979); Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája (1980); Emlékkönyv - audiovizuális oratórium (1998); Búcsú egy tovatűnt évszázadtól - oratórium (2001); "Eszedbe jutok-e még?" - két asszonymonológ (2002); III. szimfónia "A huszonharmadik betű" (2006); Verseskönyv - elektroakusztikus ciklus (1994-2000).
Díjak, kitüntetések:
1975 Erkel-díj
1981 Kritikusok díja
1986 Érdemes Művész
1991 Kritikusok díja
1999 Bartók-Pásztory-díj
2009 Kiváló Művész
2012 Artisjus-díj
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
Zenei tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában kezdte Sugár Rezső zeneszerzés növendékeként. 1952-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Szervánszky Endre osztályában 1956-ban szerzett diplomát.
1951-ben került a Magyar Rádió komolyzenei osztályára, ahol szerkesztőként, később vezetőként is dolgozott. Húsz esztendeig a rádió elektroakusztikus zenei stúdiójának munkáját is irányította, majd 2007-ig a Bartók Rádió lektoraként tevékenykedett. 1956-ban megnyerte az olaszországi Vercelliben megrendezett zeneszerző versenyt. Zeneszerzőként a műfajok széles körét műveli: komponált szimfonikus és kamarazenét, oratórikus műveket, kísérőzenét a film, a rádió, a televízió és a színházak számára - valamint elektroakusztikus zenét.
Főbb művei: Sírfelirat Aquincumból (1979); Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája (1980); Emlékkönyv - audiovizuális oratórium (1998); Búcsú egy tovatűnt évszázadtól - oratórium (2001); "Eszedbe jutok-e még?" - két asszonymonológ (2002); III. szimfónia "A huszonharmadik betű" (2006); Verseskönyv - elektroakusztikus ciklus (1994-2000).
Díjak, kitüntetések:
1975 Erkel-díj
1981 Kritikusok díja
1986 Érdemes Művész
1991 Kritikusok díja
1999 Bartók-Pásztory-díj
2009 Kiváló Művész
2012 Artisjus-díj
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| „Sem emlék, sem varázslat” – Szólókantáta Radnóti Miklós verssoraira | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2014 |
| "amíg" | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2016 |
| A 79-es sofőr | Zene rádiójátékhoz | 1959 |
| A Kentaurok menekülése - A Verseskönyv című ciklusból, No. 4 | Élő zene és zene magnószalagra | 1999 |
| A bögre | Zene rádiójátékhoz | 1969 |
| A harmadik | Kamarazenekarra | 1985 |
| A hetvenkedő katona | Zene rádiójátékhoz | 1966 |
| A japáni halászok | Zene rádiójátékhoz | 1964 |
| A katedrális madarai - Soundscapes No. 3 | Zene magnószalagra | 1991 |
| A kérők | Zene rádiójátékhoz | 1970 |
| A költő sírfelirata (Epitaph) | Vegyeskarra | 2011 |
| A mezei muzsikus | Zene rádiójátékhoz | 1959 |
| A mi erdőnk alján | Zene rádiójátékhoz | 1975 |
| A nők ünnepe | Zene rádiójátékhoz | 1968 |
| A rabló | Színházi zene | 1963 |
| A szamár árnyéka | Zene rádiójátékhoz | 0 |
| A tigris, a szamár és a lemmingek | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1998 |
| A tücsökszóra emlékszel-e még? | Élő zene és zene magnószalagra | 1993 |
| A tücsökszót ki érti meg? | Élő zene és zene magnószalagra | 1983 |
| A vihar | Színházi zene | 1988 |
| A világ teremtése | Színpadi mű | 1969 |
| Angyalföld | Nőikarra | 1973 |
| Antigoné | Kísérőzene | 1965 |
| Ars poetica Weöres Sándor "Sötét szavak" versére | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 0 |
| Asszonyénekek - mezzoszoprán énekhangra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1998 |
| Asszonyénekek - mezzoszoprán énekhangra, zongorára, vonószenekarra és ütőhangszerekre | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2008 |
| Augusztusi köszöntő | Kórusra és kamarazenekarra | 1959 |
| Az akharnaibeliek | Zene rádiójátékhoz | 1964 |
| Az elvarázsolt testvérek | Zene rádiójátékhoz | 1980 |
| Az ember tragédiája | Zene rádiójátékhoz | 1972 |
| Az orr | Színházi zene | 1979 |
| Az utolsó kocsiban | Zene rádiójátékhoz | 1960 |
| Az év első napja | Zene rádiójátékhoz | 1963 |
| Az öröm látszata - Machaut-kommentárok kamaraegyüttesre, baritonszólóval | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2009 |
| Balatoni dal | Kórusra és zenekarra | 1975 |
| Ballada Ságvári Endréről | Kórusmű kísérettel | 1976 |
| Barbár dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1958 |
| Bizánc | Zene rádiójátékhoz | 1986 |
| Békedal | Kórusra és zenekarra | 1963 |
| Búcsú | Vegyeskarra | 1997 |
| Búcsú egy tovatűnt évszázadtól - oratórium XX. századi magyar költők verssoraira | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 2001 |
| Concertino | Concerto | 1976 |
| Concertino | Vonószenekarra | 1957 |
| Concerto boémo | Szimfonikus zenekarra | 1976 |
| Concerto grosso | Kamarazenekarra | 1978 |
| Csak rajta | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 1965 |
| Csaló az üveghegyen | Zene rádiójátékhoz | 1967 |
| Csend elé | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1999 |
| Csettelés - a Carmina puerorum című gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Csizmás kandúr | Színházi zene | 1975 |
| Csúfoló - a Carmina puerorum című gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Cyrano de Bergerac | Zene rádiójátékhoz | 1976 |
| Dal - A Verseskönyv című ciklusból, No. 2 | Élő zene és zene magnószalagra | 1994 |
| Daliás idők | Filmzene | 1985 |
| Dante ürügyén (Sotto pretesto di Dante) - Sorok a Komédiából | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2011 |
| Des Dichters Rainer Maria Rilke Begegung mit dem Tod | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2001 |
| Divertimento | Concerto | 1958 |
| Double | Kamarazenekarra | 1974 |
| Ellopták a holdat | Színházi zene | 1964 |
| Emlékkönyv | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1998 |
| Eszedbe jutok-e még? - Két asszonymonológ | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2002 |
| Francia nosztalgiák | Élő zene és zene magnószalagra | 2002 |
| Földrakéta | Zene rádiójátékhoz | 1960 |
| Fúvósötös - Intarziával | Kamarazene | 2014 |
| Giochi del pensiero / A gondolat játékai | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 1973 |
| Gombóc | Zene rádiójátékhoz | 1963 |
| Gondolatok - nappal, éjszaka | Szimfonikus zenekarra | 1971 |
| Gordonkaverseny | Concerto | 1984 |
| Gyermektemető | Férfikarra | 1985 |
| Gyász | Férfikarra | 1985 |
| Halmazállpotámia | Zene rádiójátékhoz | 1969 |
| Határidőnapló | Zene rádiójátékhoz | 1965 |
| Hazafelé | Balett / Choreographic work | 1962 |
| Heilbronni Katica | Zene rádiójátékhoz | 1979 |
| Hellász | Zene rádiójátékhoz | 1967 |
| Herkules és az Augiász istállója | Zene rádiójátékhoz | 1962 |
| Hotel Universum | Zene rádiójátékhoz | 1963 |
| Hyperions Schicksalslied / Hyperion sorsdala | Live and prerecorded music | 0 |
| Három elégia Salvatore Quasimodo verseire | Vegyeskarra | 1962 |
| Három kis kórusmű | Gyermekkarra | 1971 |
| Három madrigál | Vegyeskarra | 1956 |
| Három tavaszi ének | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1961 |
| I. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 1986 |
| II. szimfónia "Vocis imago" | Szimfonikus zenekarra | 1993 |
| III. szimfónia - "A huszonharmadik betű" - baritonszólóra, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 2006 |
| IV. szimfónia (Shakespeare nyomában) | Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra | 2014 |
| Ijeszgető | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1978 |
| Iphigénia a tauroszok között | Színházi zene | 1964 |
| Ismeretlen föld | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2008 |
| Jelenetek a magyar lovagkorból | Fúvószenekarra | 1987 |
| Jelenlét - A Verseskönyv című ciklusból, No. 1 | Élő zene és zene magnószalagra | 1994 |
| Jobb lesz az darvakkal...? - Szimfónia a Hortobágyról | Elektroakusztikus zene | 1996 |
| Kalevala | Színházi zene | 1984 |
| Kati dalai | Kórusra és zenekarra | 1968 |
| Kecske-madrigál - a Carmina puerorum címû gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Kis képeskönyv állatokról | Kórusra és kamarazenekarra | 1978 |
| Kleofás | Zene rádiójátékhoz | 1974 |
| Kommentárok Marcus Aureliushoz | Vonószenekarra | 1973 |
| Koncert - a "Narratívák" c. ciklusból | Elektroakusztikus zene | 2006 |
| Koncertszonáta gordonkára és zongorára | Kamarazene | 1991 |
| Korf órája - A Verseskönyv című ciklusból, No. 3 | Zene magnószalagra | 1998 |
| Kutyafoci - a Carmina puerorum címû gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Képtelen történet | Balett / Choreographic work | 1962 |
| Készülődés - Töredékek magyar költők verseiből | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
| Két kis kórusmű | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1976 |
| Két tavaszi ének | Kórusra és zenekarra | 1962 |
| Kör | Szólóhangszerre | 2009 |
| Kövek - Soundscapes, No. 1 | Zene magnószalagra | 1987 |
| La Fontana Malata (A beteg szökőkút) - A Verseskönyv című ciklusból, No. 5 | Elektroakusztikus zene | 2000 |
| Lucullus a bírák előtt | Zene rádiójátékhoz | 1961 |
| Magyar Élektra | Kísérőzene | 1974 |
| Magyar Élektra | Színházi zene | 1966 |
| Melodiae hominis | Ensemble | 1969 |
| Metamorfosi / Metamorfózisok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1964 |
| Népdal | Vonószenekarra | 1980 |
| Odüsszeusz | Színházi zene | 1982 |
| Parancsra tettem | Színházi zene | 1964 |
| Peer Gynt | Zene rádiójátékhoz | 1971 |
| Prospero szigete - Soundscapes No. 2 | Zene magnószalagra | 1989 |
| Puntila úr és a szolgája, Matti | Zene rádiójátékhoz | 1965 |
| Reppelünk - a Carmina puerorum címû gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2011 |
| Rámájana | Színházi zene | 1989 |
| Régi magyar szövegek | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1991 |
| Samblant de joie / Az öröm látszata | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2009 |
| Shakespeare-monológok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1968 |
| Sinfonietta per archi | Vonószenekarra | 1962 |
| Sonatina pastorale | Kamarazene | 1956 |
| Szerelem | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 1957 |
| Szonatina | Szólóhangszerre | 1958 |
| Szvit - ifjúsági vonószenekarra | Kamarazenekarra | 1960 |
| Sírfelirat Aquincumból | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 1979 |
| Tavaszi chanson | Vegyeskarra | 1968 |
| Tavaszi szél - a Carmina puerorum című gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Trio divertimento - "A Háromkirályok" | Kamarazene | 2007 |
| Triptichon | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Tréfás dal | Kórusra és kamarazenekarra | 1969 |
| Trójai nők | Színházi zene | 1965 |
| Távolról a Mostba - sorok egy Ady-kötetből | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2002 |
| Tévedések vígjátéka | Színházi zene | 1968 |
| Tíz etűd | Vonószenekarra | 1964 |
| Tűz | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1972 |
| Utak | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1979 |
| Vakszövegek | Kamarazene | 2004 |
| Vihar után | Kórusmű kísérettel | 1973 |
| Vonósnégyes | Kamarazene | 1978 |
| Vonósnégyes No. 2 | Kamarazene | 2003 |
| Vonóstrió | Kamarazene | 1955 |
| Változatok | Concerto | 1976 |
| Vívódás | Zene rádiójátékhoz | 1962 |
| Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1980 |
| When You Are Old... | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1988 |
| Zalán futása | Zene rádiójátékhoz | 1977 |
| Zene egy Shakespeare-vígjátékhoz | Kamarazenekarra | 1970 |
| Álomba dúdoló | Kórusmű kísérettel | 1966 |
| Árnyak és lángok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1998 |
| Átirat - Hat darab Csajkovszkij "Gyermekalbum" című sorozatából | Kamarazenekarra | 1965 |
| Átirat - Öt könnyű darab Schumann "Gyermekalbum" című gyűjteményéből | Kamarazenekarra | 1965 |
| Élektra | Zene rádiójátékhoz | 1970 |
| Ének a piros fejfákról | Kórusmű kísérettel | 1975 |
| Énekelt szavak - a Carmina puerorum című gyermekkari ciklusból | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Így kellett volna | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1964 |
| Öt Csontváry-kép | Szimfonikus zenekarra | 1967 |
| Öt kis kórusmű | Gyermekkarra | 1958 |
| Újszövetség | Zene rádiójátékhoz | 1987 |
| Újévi ablak | Vegyeskarra | 1970 |
| Ünnepi nyitány | Szimfonikus zenekarra | 1961 |