Dinyés Dániel
Zeneszerző
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1980
Dinyés Dániel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzés szakon Fekete Győr István tanítványa volt. Diplomáját 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán szerezte Vidovszky László irányításával. 2004-ben csereprogram keretében a New York-i Julliard Schoolban bemutatják Septett című kamaraművét, amelynek magyarországi bemutatójára még ugyanabban az évben a Budapesti Őszi Fesztivál keretében lezajlott Nyitott Kapuk Napján került sor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
1997-ben elnyerte a Robitsek Péter Emlékdíjat, 1998-ban a MOL zenei ösztöndíját, 2007-ben pedig a Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat. 2004-ben a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen, a kortárs egyházi kétkórusos kategóriában darabja első helyezést ér el.
2000 óta Dargay Marcellel közös 2 zongorás kortárs zenei programjuk keretében több koncertet is adtak. ’A Focus! 2007: The Magyar Legacy (Hungarian music after Bartók)’ című New York-i koncertsorozat programján szerepelt Vita című zeneműve. Több darabot írt a Budapesti Tavaszi, illetve Őszi Fesztivál megrendelésére, valamint színpadi kísérőzenét Büchner Leonce és Léna című drámájához Csató Kata bábrendező (2007), valamint Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság című drámájához Vidovszky György rendező (2008) felkérésére.
Betanító korrepetitorként közreműködött többek között olyan operaprodukciókban, mint a Varázsfuvola, a Figaro házassága, a Szerelmi bájital (gödöllői nyári előadások, 1995-1998), a Nyugat Lánya (Miskolci Nemzetközi Operafesztival, 2002), Csapó Gyula: Phaedra (Műcsarnok, 2002), Tom Johnson: Négyhangú opera (2004, Millenáris, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szigetfesztivál), Sáry László: Négerek (Bárka, 2004), Hans Pfitzner: Palestrina (2008).
Számos színházi produkció zenei vezetője és zeneszerzője volt 2004-től a Thália Színházban, a Bárka Színházban, a Radnóti Színházban, a Vígszínházban, a Centrál Színházban, a Pinceszínházban, az Újszínházban, a Bábszínházban, az Operettszínházban, a Katona József Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a Komáromi Jókai Színházban és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
2002-től 10 éven keresztül a Nemzeti Színház számos produkciójának zenei vezetője, karmestere. 2003 és 2004 között - még egyetemi tanulmányai alatt - korrepetitorként, valamint Oberfrank Géza asszisztenseként a Magyar Állami Operaházban dolgozott. A Színház és Filmművészeti Egyetemen, majd 2006-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanított. 2007-től a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola zeneelmélet, zenetörténet és zeneszerzés előkészítő tanára volt. 2008 és 2011 között a Bárka Színház, majd 2010-1012 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenei vezetője.
Feleségével, Kolonits Klárával készült Liszt dal lemezét az EMI adta ki 2009-ben, amit Fonogram díjra jelöltek, 2014-ben pedig közös Bel canto Reloaded zenekaros ária lemezük nagy külföldi és otthoni sajtó visszhangra lelt. 2010-től rendszeres karmestere hazai és nemzetközi filmzenei felvételeknek a Magyar Rádióban és a Tom-Tom stúdióban egyaránt. 2011-2013 között a kaposvári Csiky Gergely színház zenei vezetője.
A vígszínházi Weill-Brecht: Koldusopera előadásáért elnyerte az évad legjobb zenés előadása díját 2015-ben, a Katona József Színházban pedig a Vastaps díjat Operabeavató című, mind a mai napig tartó sorozatáért, melyet 2013-ban indított útjára Göttinger Pállal. Szintén 2013-ban debütált a Magyar Állami Operaházban Verdi: Traviata-jával, mint karmester. 2016-ban a Budapesti Operett Színházban a Csárdáskirálynőt vezényelte. Karmesterként vezényelt a Győri Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház számos előadásában is.
Több magyarországi szimfonikus zenekarral dolgozik együtt rendszeresen. 2017-től állandó sorozata van a Nemzeti Filharmonikusokkal. 2016-2019 között a Budapesti Operett Színház első karmestere volt. 2017-től a CoOpera társulat rendszeres karmestere. 2020–tól 2023-ig a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője. 2022-ben az Art is Business-díjat vehette át, Jób könyve című műve pedig 2024-ben az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus díjban részesült. 2024-ben indította útjára Hangok Közt című interjúsorozatát, melyben magyar kortárs zeneszerzőkkel beszélget életművükről a Magyar Zene Háza podcast csatornáján.
lásd még: @@SZERZO_3509## - karmester, zongorista

Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|
2009 |
Fiatal magyar zeneszerzők cimbalomművei
(Young Hungarian Composers for Cimbalom ) |
Hungaroton | HCD 32594 | |
2010 |
Új Magyar Zenei Fórum 2009 zeneszerzőverseny
(New Hungarian Music Forum 2009 composers' competition) |
BMC HMIC | BMC CD S05 | 2 CD |
Cím | Típus | Dátum |
---|---|---|
...le silence de l´eau | Vonószenekarra | 0 |
...mauvaises pensées | Vonószenekarra | 0 |
A Fekete Berta | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2006 |
AOV #811 | Ensemble | 2020 |
Aludj, Prospero | Szólóhangszerre | 2024 |
Andante amoroso | Kamarazene | 2010 |
Capriccio | Kamarazene | 2020 |
Die Reise einer Postkarte | Szólóhangszerre | 2024 |
Egy kiállítás rémei | Színpadi mű | 2018 |
Freecanon for Chopin | Ensemble | 2002 |
Hegedűverseny | Concerto | 0 |
Hexagon | Ensemble | 2008 |
Ibis redibis | Számítógépes zene | 2002 |
Indomabile | Szimfonikus zenekarra | 2006 |
Játékok-haladóknak (9-99) | Kamarazenekarra | 2008 |
Jób könyve | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2022 |
Kis köszöntő krotálok | Kamarazene | 2024 |
Komment und Zauberflöte | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2006 |
L´aria si rinnova - Nagyzenekarra | Szimfonikus zenekarra | 2008 |
La porte | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2003 |
Larghetto | Szólóhangszerre | 2009 |
Liberta, liberta | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2007 |
Modern madrigálok I. | Vegyeskarra | 0 |
Modern madrigálok II. | Vegyeskarra | 0 |
Music for Dowland | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2001 |
Musica da camera | Ensemble | 2007 |
Népdal-variációk | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2024 |
Ouverture, Air, Double | Szólóhangszerre | 2008 |
P. o. E., Poetry or epic – Easy songs over a not an easy subject | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Pierrot hongorise – Parti Nagy Lajos szövegére | Ensemble | 2020 |
Preludium | Szólóhangszerre | 2003 |
Próza | Szólóhangszerre | 2002 |
S.U.I.T.E. | Kamarazene | 2007 |
Septett | Ensemble | 2003 |
Sonatina Grande | Kamarazene | 2005 |
Spam operett | Színházi zene | 2014 |
Tempo lugubre | Zenekari mű | 2021 |
Troja | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2004 |
Vita | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2004 |
Zwei Stück | Vegyeskarra | 2004 |
Új énekek | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2008 |