Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dubrovay László


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1943

 
1943. március 23. Budapest

Zenei tanulmányait édesapja zongoraóráival kezdte még ötéves korában, majd Vaszy Viktor irányításával folytatta. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szelényi István, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán pedig Szabó Ferenc és Vincze Imre zeneszerzés növendéke volt. Diplomáját 1966-ban szerezte meg kitűnő minősítéssel.

1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított Nádasdy Kálmán irányítása alatt. 1971-től 1972-ig a Hamburgische Staatsoper korrepetitoraként dolgozott. 1972 és 1974 között Karlheinz Stockhausennél folytatta tanulmányait, mint DAAD ösztöndíjas. Ebben az időben ismerkedett meg az elektronikus stúdiók új zenei lehetőségeivel, a legújabb hangkutatási eredményekkel, különböző komponálási technikákkal és az elektronikus zenével, Hans-Ulrich Humpert vezetésével. 1974-75-ben elektronikus művet realizált a WDR megrendelésére. 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanszakán tanít, 1989-től mint docens.

1985-ben megkapta a DAAD Künstlerprogram meghívását Nyugat-Berlinbe - egy évben Luigi Nonóval. Elektronikus és komputerzenei produkciókat realizált Európa nagy stúdióiban (pl. Stockholm, Köln, Freiburg, Nyugat-Berlin, Lüneburg, Bourges, Budapest). Előadásokat tartott német és angol nyelven a világ számos országában, többek között Izlandon (Reykjavik), Dél-Koreában (Taegu) és az Egyesült Államokban (La Jolla). Szinte valamennyi műfajban alkotott, így operát, táncjátékot, zenekari, kamara-, szólóhangszeres, fúvószenekari, kórus-, illetve elektronikus és komputerzenei műveket is komponált.

Nemzetközi zeneszerzőversenyen díjat nyert 1973-ban Szczecinben, 1974-ben Triesztben, 1992-ben az Ars electronicá-n Linzben, valamint 1997-ben Budapesten. 1986-ban a Magyar Rádió által adományozott Kritikusok Díját vehette át, 1995-ben EARmusic című művével elnyerte a Magyar Rádió Nívódíját. Munkásságának elismeréseként 1985-ben Erkel-díjat, 1996-ban Bartók-Pásztory-díjat, 1999-ben Érdemes Művész címet, 2001-ben Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott. A Bartók Rádió Zenei Díjátadóján az év zeneszerzője díjat vehette át 2024-ben.

Dubrovay László 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja, 2012-től pedig elnökségi tagja.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1987 Dubrovay László: Faust, az elkárhozott; Hegedűverseny; II. zongoraverseny
(Dubrovay, László: Faust, the damned; Violin Concerto; Second Piano Concerto)
Hungaroton HCD 31831-32 Saját
1992 Az új fuvola
(The New Flute)
Hungaroton HCD 31526
1994 Dubrovay László: Szimfónia; Concerto No.2 trombitára és 15 vonóshangszerre; Variciók egy oszcilláló vonalra; Hármasverseny
(Dubrovay, László: Symphony; Concerto No.2 for Trumpet and 15 strings; Variations to an Oscillating Line; Triple Concerto)
Hungaroton HCD 31349 Saját
1994 Kortárs román és magyar zene
(Contemporary Rumanian and Hungarian Music)
Hungaroton HCD 31572
1995 Kortárs magyar fúvószene
(Contemporary Hungarian Wind Music)
Hungaroton HCD 31612
1995 Hommage Magyar Rádió MR 011 4 CD
1995 Aritmia Hungaroton HCD 31624
1996 Bazsinka József: Hullámok Hungaroton HCD 31642
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
(Brass Music by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31680
1997 Dubrovay László: Új fúvós zene
(Dubrovay, László: New Wind Music)
Hungaroton HCD 31716 Saját
1997 Kortárs magyar zene fagottra és zongorára
(Contemporary Hungarian Music for Basson and Piano)
Hungaroton HCD 31725
1997 Kortárs magyar zene trombitára és hárfára
(Contemporary Hungarian Music for Trumpet and Harp)
Hungaroton HCD 31734
1997 Kortárs magyar szerzők művei cimbalomra
(Works for cimbalom by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31669
1999 Solos - XX. századi magyar kompozíciók szóló fuvolára
(20th C. Hungarian Works for Flute)
Hungaroton HCD 31785
2000 Dubrovay László: Brummadza tánca - Kamarazene réz- és fafúvósokra
(Dubrovay, László: Brummadza's Dance - Chamber Music for Brass and Woodwind)
Hungaroton HCD 32002 Saját
2001 Dubrovay László: Művek a magyar Milleniumra
(Dubrovay, László: Works for the Hungarian Millenium)
Hungaroton HCD 32065 Saját
2001 Magyar Hangtájak II.
(Hungarian Soundscapes II.)
HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 104
2002 Varga Zoltán: Born for Horn Hungaroton HCD 32176
2003 Kiss Gy. László: Hangok a múltból
(László Kiss Gy.: Sound of the past)
Hungaroton HCD 18262
2004 Kortárs magyar trombitaversenyek
(Hungarian Contemporary Trumpet Concertos)
Hungaroton HCD 32251
2004 Dubrovay László: Magyar hangok
(Dubrovay, László: Hungarian Sounds)
Hungaroton HCD 32274 Saját
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 Hőna Gusztáv - Ajánlások
(Gusztáv Hőna - Dedications)
Hungaroton HCD 32298
2006 New Music for Cimbalom Dedicated to Viktória Herencsár
(Új cimbalomművek Herencsár Viktóriának ajánlva)
Hungaroton HCD32427
2009 Brass5 Hungaroton HCD 32632
2010 Dubrovay László: Szólók Nos. 1-5.
(László Dubrovay: Solos Nos. 10-5.)
Hungaroton HCD 32674-75 Saját
2 CD
2015 Dubrovay László összes zongoraműve II.
(All Works for Piano by László Dubrovay II.)
Fonó Records FA 368-2 Saját
2015 Tamás Pálfalvi: Agitato - Trumpet Works from Vivaldi to Dubrovay Berlin Classics 0300682BC
2017 László Dubrovay: The Complete Piano Concertos Hunnia Records HRCD1737 Saját
2020 László Dubrovay: Three Moevements for Trumpet and Percussion Magánkiadás Saját
2023 László Dubrovay: Duos and solos for four Inexhaustible ie-063 Saját
 
Cím Típus Dátum
1956 - Szimfonikus képek versmondóra és zenekarra Gyurkovics Tibor verseivel Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2006
3 Rondo kamaraegyüttesre Ensemble 1964
5 Matuziáda, 4 fuvolára Kamarazene 1977
A duna folyása Kamarazene 2015
A halál félelmei (Circumdederunt me) Vegyeskarra 1968
A képfaragó Balett / Choreographic work 1992
A váltságdíj Opera 1993
A váltságdíj - Szvit öt tételben Fúvószenekarra 1992
A2 Élő elektronikus zene 1975
Alleluja Vegyeskarra 1977
Au Bord des Evenements Számítógépes zene 1989
Ballet Suite No. 1 Fúvószenekarra 1996
Berregő polka Kamarazene 1995
Berregő polka - Koncert Fúvószenekarra Fúvószenekarra 1993
Bizonytalanul Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1982
Brummadza tánca - 4 tubára Kamarazene 1994
Bánat és öröm Kamarazene 2005
Cantata Aquilarum (Sasok éneke) Szimfonikus zenekarra 1999
Caprice tubára Szólóhangszerre 2000
Caput Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1977
Cimbalomverseny Concerto 1994
Cinque Pezzi / Öt darab Kamarazene 1967
Computer Mikrokosmos (12 darab) Számítógépes zene 2013
Concertino Élő zene és zene magnószalagra 1990
Concerto Concerto 2012
Concerto No. 1 Kamarazenekarra 1979
Concerto No. 2 Concerto 1981
Concerto No. 4 (I. zongoraverseny) Concerto 1982
Concerto fuvolára Concerto 1981
Concerto két tubára Concerto 2004
Concerto per violino / Hegedűverseny Concerto 1991
Cry Into the Night / Kiáltás az éjszakába Számítógépes zene 1996
Csontváry – 3 szimfonikus kép zenekarra Szimfonikus zenekarra 2013
Dalok szöveg nélkül Szólóhangszerre 2016
Dudaszó hallatszik Kamarazene 2001
Duo gitárra és oboára Kamarazene 1964
Duó hegedűre és csellóra (vagy brácsára) Kamarazene 2011
Duó két fuvolára Kamarazene 1981
Délivrance Szólóhangszerre 1972
E-trió Élő elektronikus zene 1974
EAR Music Élő elektronikus zene 1992
Egyedül Vegyeskarra 1984
Endless Dance Zene magnószalagra 1975
Endless Movement Zene magnószalagra 1975
Endless Music Zene magnószalagra 1990
Endless Rest Zene magnószalagra 1975
Fanfár 14 rézfúvósra és ütőkre Kamarazene 2004
Faust halála Fúvószenekarra 1996
Faust, az elkárhozott - I. szvit Szimfonikus zenekarra 1996
Faust, az elkárhozott - II. szvit Szimfonikus zenekarra 1996
Faust, az elkárhozott - III. szvit Szimfonikus zenekarra 1996
Faust, az elkárhozott - IV. szvit Szimfonikus zenekarra 1996
Faust, az elkárhozott - Két felvonásos balett Balett / Choreographic work 1995
Fecske-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2001
Felhangok I. Szólóhangszerre 1977
Felhangok II. Számítógépes zene 1983
For Carillon Szólóhangszerre 1987
Geometrum I. Zene magnószalagra 1974
Geometrum II. Kamarazene 1976
Gyöngykoszorúk - 6 dal József Attila verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2005
Gömbök és kockák Számítógépes zene 1986
Hang-Árnyak Élő zene és zene magnószalagra 2001
Hangszín-szimfónia Szimfonikus zenekarra 2000
Hangtáj Magyarország Számítógépes zene 2001
Harsonanégyes Kamarazene 1979
Hommage á Fellini (A clown utolsó álma) Szólóhangszerre 2014
Hármasverseny - Trombitára, harsonára, tubára és szimfonikus zenekarra Concerto 1989
Hármasverseny II. Concerto 1994
Három tétel trombitára és ütőhangszerekre Kamarazene 2006
Három zenekari darab Szimfonikus zenekarra 1964
Három zongoradarab felhangokra Szólóhangszerre 1993
I. fúvósötös Kamarazene 1972
I. vonósnégyes Kamarazene 1970
II. fúvósötös Kamarazene 1983
II. hegedűverseny Concerto 2011
II. rézfúvós kvintett Kamarazene 1980
II. trombitaverseny Concerto 2002
II. zongoraverseny (Concerto Romantico) Concerto 1984
III. rézfúvós kvintett Kamarazene 1998
III. trombitaverseny Concerto 2010
III. vonósnégyes Kamarazene 1983
III. zongoraverseny (Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára) Concerto 2010
Induló Fúvószenekarra 1990
Interferenciák No. 1 Szólóhangszerre 1978
Interferenciák No. 2 Kamarazene 1976
Kettősverseny hegedűre, csellóra és zenekarra Concerto 2015
Kihalt tájak Fúvószenekarra 1988
Kis szvit Fúvószenekarra 2005
Kiáltás az éjszakába Számítógépes zene 1996
Kiáltások Nőikarra 1981
Klarinétkvartett Kamarazene 2003
Klänge auf Orgel Szólóhangszerre 0
Koncertszóló Szólóhangszerre 0
Kyrie Zene magnószalagra 1973
Középkori örmény szerzetes énekei Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1970
La Désire des Molecules / A molekulák vágya Számítógépes zene 1988
Lament Szólóhangszerre 2002
Magyar Rapszódia No. 2 Zenekari mű 2017
Magyar rapszódia - Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára Concerto 2007
Magyar szimfónia Szimfonikus zenekarra 1997
Melankólikus darabok zongorára Szólóhangszerre 2007
Mutations Zene magnószalagra 1972
Mágikus négyzet - 672 159 834 Kamarazene 1975
Négy angyal Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1970
Négy tétel rézfúvós kvintettre (I. rézfúvós kvintett) Kamarazene 1972
Négy zongoradarab Szólóhangszerre 1963
Oktett Ensemble 1985
Oscillations No. 1 Élő elektronikus zene 1975
Oscillations No. 2 Élő elektronikus zene 1977
Oscillations No. 3 Élő elektronikus zene 1977
Parafrázis zongorára Szólóhangszerre 2001
Parte con moto Számítógépes zene 1984
Porvers Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2001
Psychographic No. 1 Zene magnószalagra 1988
Psychographic No. 2 - Rézfúvókra Kamarazenekarra 1992
Quartet for Trombones Kamarazene 1983
Quintetto No. 1 Kamarazene 1972
Recitativo és Ária Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1988
Rézfúvósötös Kamarazene 1964
S.O.S. - Magnószalagra Zene magnószalagra 1979
S.O.S. - Négy szólamra Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1979
Scherzo fagottra Szólóhangszerre 1995
Sei Duo per Violino e Percussioni / Hat duó hegedűre és ütőhangszerekre Kamarazene 1969
Sequence Élő elektronikus zene 1975
Solitudine Vegyeskarra 1978
Solo No. 1 - Hegedűre Szólóhangszerre 1979
Solo No. 10 - Nagybőgőre Szólóhangszerre 1992
Solo No. 11 - Trombitára Szólóhangszerre 1994
Solo No. 12 - Basszusharsonára Szólóhangszerre 1996
Solo No. 13 - Kürtre Szólóhangszerre 1998
Solo No. 14 - Tárogatóra Szólóhangszerre 2001
Solo No. 15 - Cimbalomra Szólóhangszerre 2002
Solo No. 15/B - Marimbára Szólóhangszerre 2002
Solo No. 2 Szólóhangszerre 1982
Solo No. 3 - Tubára Szólóhangszerre 1983
Solo No. 4 - Csellóra Szólóhangszerre 1985
Solo No. 5 - Basszusfuvolára Szólóhangszerre 1985
Solo No. 6 - Kontrabasszus fuvolára Szólóhangszerre 1985
Solo No. 7 - Fagottra Szólóhangszerre 1986
Solo No. 8 - Fuvolára Szólóhangszerre 1989
Solo No. 9 - Klarinétra Szólóhangszerre 1990
Stigmák Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1969
Streichquartett, Nr. 3 Kamarazene 0
Strophen / Strófák Élő elektronikus zene 1980
Succession Szimfonikus zenekarra 1974
Symphonia Számítógépes zene 1985
Szeptett Kamarazene 1980
Szerelem, szerelem... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Szonáta számítógépre Számítógépes zene 1984
Szvit zongorára és szintetizátorra Élő elektronikus zene 1981
Számjáték No. 1 Meghatározatlan hangszer(ek)re 1976
Számjáték No. 2 Élő zene és zene magnószalagra 1976
Sóhaj Zene magnószalagra 1974
Tárogató kvintett Kamarazene 2002
Tél Vegyeskarra 1968
Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi - Mese szimfonikus költemény Szimfonikus zenekarra 2008
VI. (Tavaszi) szimfónia Fúvószenekarra 2009
VI. (Tavaszi) szimfónia - Hommage á Erkel Szimfonikus zenekarra 2009
Vadász szimfónia (VII.) Szimfonikus zenekarra 2020
Valse Triste et Trés Vite Kamarazene 1996
Variációk egy oszcilláló vonalra Szimfonikus zenekarra 1987
Verificazione Szimfonikus zenekarra 1970
Versenymű kürtre és harsonára Kamarazene 2008
Versenymű magyar népi hangszerekre és zenekarra Concerto 1999
Versenymű ütőhangszerekre és zenekarra Concerto 2003
Walzer és Scherzo Kamarazene 1997
Zene két cimbalomra Kamarazene 1977
Zenepalota Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1968
Április Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1970
Ördögűző Kamarazene 2006
Öt zongoradarab Szólóhangszerre 1971
Ünnepi zene Zenekari mű 2000
Ünnepi zene 10 rézfúvósra és ütőre Ensemble 2000
Ütős-szimfónia Ensemble 1998