Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tihanyi László


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1956
Weboldal

 
1956. március 21. Budapest

1970 és 1974 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult zeneszerzés szakon, tanárai Huzella Elek, C. Nagy Béla és Fekete Győr István voltak. Tanulmányait 1974-ben folytatta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Sugár Rezsőnél zeneszerzés szakon, Kóródi Andrásnál karmester szakon tanult. 1981-ben zeneszerzői és zeneelmélet-tanári, majd 1982-ben karmesteri diplomát szerzett.

1979-től tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 1999-től egyetemi docens, 2000 és 2004 között rektorhelyettes, 2004-től a zeneelmélet tanszak egyetemi tanára. 2000-ben habilitált. 1978-tól 1990-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézst és zeneelméletet tanított.

Első szerzői estje 1989-ben került megrendezésre, első szerzői lemeze 1992-ben jelent meg. Ezt követően számos darabja került bemutatásra itthon és külföldön egyaránt. Elsősorban szimfonikus zenekarra és kamaraegyüttesre illetve kamaracsoportokra komponált. A művek jelentős része megrendelésre, felkérésre készült. Az Irrlichtspiel kamara-versenymű hegedűre és együttesre 1991-ben a Magyar Rádiónak, a Summer Music 1992-ben az Ensemble Contrechamps-nak, az Épitaph du Soldat, a Katona történetéhez (Stravinsky) „ragasztott" speciális utószó 1994-ben a Francia Rádiónak, a Serenata négy hangszerre 1996-ban a Bath-i Fesztiválnak, a Schattenspiel 1997-ben a Forrás Kamarazenei Műhelynek íródott. 1998-ban a svájci Pro Helvetia és a Zuger Kulturstiftung Landis & Gyr rendelte a négykezes Matrix-ot, az Atte 1999-ben az UMZE Berlini bemutató-hangversenyére készült el, 2002-ben a Musikfabrik mutatta be a Matrix/Kosmos c. versenyművet (zongorára négy kézre és együttesre). A 20 éjszakai meditáció 2007-ben New York-ban is elhangzott.

Anyaisten (Genitrix) című operáját François Mauriac regénye alapján a Francia Állam felkérésére komponálta. A művet 2007. november 25-én a bordeaux-i operaházban mutatták be, 2008. március 19-én pedig a magyarországi premierre is sor került, az előadás a Művészetek Palotájában hangzott el a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából. Műveinek jelentős része megjelent a Hungaroton Classic és a BMC Records gondozásában.

Tihanyi László zeneszerzőként és karmesterként egyike a magyar zenei élet legaktívabb és legkeresettebb résztvevőinek. 1980 és 1988 között a Budapesti Műszaki Egyetem Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere. A 20. századi és kortárs kamarazenét játszó @@KAR_104## alapítója (1985) és művészeti vezetője. A legtöbb magyar zenekarral dolgozott már együtt, megfordult Európa szinte valamennyi zenei központjában, olyan kiváló kortárs zenei együttesekkel lépett fel, mint az Ensemble Modern, a Contrechamps és a Musikfabrik. 1991-ben Eötvös Péter társkarmesternek kérte fel Bruno Maderna: Hyperion című művének előadására és turnéjára. Ugyancsak Eötvös felkérésére a Három nővér című opera 2002-es bécsi (Wiener Festwochen) és budapesti bemutatóján a színpad mögötti zenekart vezényelte.

Tihanyi László 2007 óta a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja.

Munkássága elismeréseképpen 1981-ben Szirmai Albert díjat, 1988-ban a Magyar Zeneművészek Szövetségének különdíját, 1986-ban, 1988-ban, 1989-ben, 1992-ben, 1993-ban és 1998-ban Artisjus díjat, 1997-ben Erkel-díjat, 1999-ben Lengyelország kulturális és tudományügyi miniszterétől "Merite culturel" díjat, 2001-ben Bartók-Pásztory díjat kapott. 2002-ben elnyerte Kassel Város Hans Martin Ziegler díját.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

lásd még: Tihanyi László - karmester
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1977 Matuz István fuvolán játszik Hungaroton SLPX 11920 LP
1995 Tihanyi László: Krios; Enodios; A szelek csendje
(Krios; Enodios; The Silence of Winds)
Hungaroton HCD 31352 Saját
1999 Tihanyi László: Árnyjáték (Schattenspiel)
(Shadowplay)
BMC Records BMC CD 027 Saját
1999 Tihanyi László: Summer Music, Winterscene, Nachtszene etc. Hungaroton HCD 31792 Saját
2000 Élő elektronikus kompozíciók
(Hungarian Live Electronic Works)
Hungaroton HCD 31868
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 a la Carte - szólódarabok gordonkára
(a la Carte - Solo Works for Cello)
Hungaroton HCD 32288
2008 Tihanyi László: Képzelt utazások
(Tihanyi, László: Imaginary Journeys)
Hungaroton HCD 32484 Saját
2009 Brass5 Hungaroton HCD 32632
 
Cím Típus Dátum
"Piano" music, Op. prius 2 Ensemble 1976
2 sonatas Hommage à O. Messiaen, Op. prius 3 Kamarazene 1977
20 éjszakai meditáció, Op. 33 Szimfonikus zenekarra 2002
3 bagatell in mem. Gy. L., Op. 38 Kamarazene 2006
3 strófa Tábitának, Op. 61 Concerto 2013
50 misure a S., Op. 56. Kamarazene 2011
8 jelenet a Genitrix-ből, Op. 41. Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2008
80 hang Szőllősy Andrásnak, Op. 30 Szólóhangszerre 2001
A Neptun átvonulása, Op. 20 Szólóhangszerre 1996
A Sztüx két partján Kamarazene 0
A szelek csendje, Op. 1 Kamarazenekarra 1984
Akkord-kánon, Op. 16 Ensemble 1994
Anyaisten (Genitrix), Op. 39 Opera 2001
Arabesque - Semi-opera Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2020
Arkhé, Op. 10 Szimfonikus zenekarra 1989
Arnis, Op. 51. Ensemble 2010
Atte, Op. 26 Concerto 1999
Attis, Op. 6 Szólóhangszerre 1986
Az éjszaka erdeiben, Op. 67 Vonószenekarra 2015
Bach-kommentár, Op. 59 Szólóhangszerre 2012
Back from the Embankment, Op. 34 / A rakpartról hazaérve, Op. 34 Ensemble 2003
Bagatellek, Op. 84 Kamarazene 2021
Búcsú, Op. 68 - Szóló fuvolára Szólóhangszerre 2015
Clausula No. 1., Op. 46 Szólóhangszerre 2009
Clausula No. 2., Op. 48 Kamarazene 2009
Clausula No. 3., Op. 50. Kamarazene 2010
Clausula No. 4., Op. 58 Kamarazene 2012
Clausula No. 5, Op. 60 Szólóhangszerre 2013
Clausula No. 6, Op. 62 Kamarazene 2013
Clausus No. 10 Ensemble 0
Concertino Piccolino, Op. 35 Ensemble 2004
Dessin, Op. 27 Ensemble 2000
Double, Op. 4 Kamarazene 1986
Ductus, Op. 3 Szólóhangszerre 1986
Duettino, Op. 22 Kamarazene 1996
Enodios, Op. 5 Szimfonikus zenekarra 1986
Epilegomena (Jan Jansson a Tejúton), Op. 47 Concerto 2009
Fehér rózsa, Op. 72 Színpadi mű 2016
Fehér szavak, Op. 9 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1988
Fríz, Op. 70 Concerto 2015
Genitrix – 1. szvit, Op. 44 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2009
Genitrix - 2. szvit, Op. 45 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2009
Hangköz-játék, Op. 71 Szólóhangszerre 2016
Himnusztöredékek, Op. 42. Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2008
Három haiku, Op. 80 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Három jegyzetlap, Op. 73 Kamarazene 2016
Három kis sirató - Jeney Zoltán emlékére Kamarazene 2023
Húnyt szemmel, Op. 78 Kamarazene 2018
Irrlichtspiel, Op. 13 Concerto 1991
Izenet Meng Hao-Jan-nak, Op. prius 1 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1974
Jan Jansson utazása Dániából Dániába, Op. 7 Szólóhangszerre 1987
Jelenet öt szereplőre, Op. 28 Kamarazene 2001
Krios (A kos hava), Op. 2 Szimfonikus zenekarra 1985
Kék örvény, Op. 79 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2019
Két képzeletbeli párbeszéd, Op. 55 Ensemble 2011
La nuit, Op. 74 Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 2017
Linos, Op. 31 Szólóhangszerre 2002
L´épitaphe du soldat, Op. 17 Ensemble 1994
Mahlers Wunderhorn, Op. 36 / Mahler csodakürtje, Op. 36 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2005
Matrix / Kosmos, Op. 32 Concerto 2002
Matrix, Op. 25 Kamarazene 1998
Motetus, Op. prius 4 Ensemble 1981
Nachtszene, Op. 12 Kamarazene 1991
Nebula vitae Zenekari mű 2023
Nereida, Op. 19 Ensemble 1995
Nyolc invokáció a Hold fázisaihoz, Op. 53 Kamarazene 2011
Nächtliche Klauseln, Op. 29 / Éjszakai klauzulák, Op. 29 Szólóhangszerre 2001
Opera Magna, Op. 66 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2014
Passacaglie, Op. 49 Concerto 2009
Pimpalin köpenye, Op. 24 Ensemble 1998
Preludium, invokáció és posztludium, Op. 54 Kamarazene 2011
Prophet als Vogel, Op. 37 Szólóhangszerre 2006
Psychopompos 16 fafúvósra Ensemble 1985
Pylaios, Op. 8 Ensemble 1988
Rundherum, Op. 57. Kamarazene 2012
Satie-ricon, Op. 77 Szólóhangszerre 2017
Schattenlos I, II, III Kamarazene 1997
Schattenspiel, Op. 23 / Árnyjáték, Op. 23 Kamarazene 1997
Sequenza, Op. 40 Kamarazene 2008
Serenata, Op. 21 Kamarazene 1996
Summer Music, Op. 14 Kamarazene 1992
Szirom, Op. prius 5 Szólóhangszerre 1984
Száz éjszakán, Op. 76 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2017
Tra-duzioni, Op. 15 Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1992
Tractus, Op. 43 Szólóhangszerre 2009
Triton, Op. 18 Concerto 1995
Távoli hegyek éneke, Op. 75 Kamarazene 2017
Távoli hegyek éneke, Op. 75/b Kamarazene 2018
Une porte sur l’abîme, Op. 52. Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2010
Vörös izzás, Op. 69 Színpadi mű 2015
Winterszenen, Op. 11 Ensemble 1991
Állóképek, Op. 85 Kamarazene 2020
Örök álom Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2023