Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Baló István


dob

 
Baló István, a hazai jazzélet meghatározó alakja, 1978-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán. Zenei pályafutása során többek olyan kiváló zenészekkel koncertezett és készített felvételeket, mint Regős István, Dés László, Másik János, Binder Károly, Dresch Mihály, Gadó Gábor, Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Párniczky András (Nigun zenekar), Borbély Mihály, John Tchicai, David Murray, Archie Shepp, Dewey Redman, Chico Freeman, John Zorn. Szabados György zenekarának tagjaként aktív résztvevője volt a magyar „szabad zene" születésének.

Jelenleg a Dresch Quartetben, a Borbély Műhelyben, Bacsó Kristóf, valamint Földi Gergő zenekarában állandó tag, de alkalmanként fellép Grencsó István, Benkő Róbert, Hock Ernő, Egri János, Birta Miklós, Fenyvesi Márton együttesében is.

Aktív zenei tevékenysége mellett több mint harminc éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, saját kidolgozott módszere szerint tanít. 2008 szeptembere óta a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének oktatója.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1985 Dresch Quartet: Sóhajkeserű Magánkiadás Jazz Studium No. 3 (MC) MC - Bem rakpart, Budapest, 1985. május 3.
1985 Dresch Quartet - Peti Jubilarni Internacionalni Susret Dzez Muzicara "Naissus Jazz '85" Magánkiadás LPD-20001244 LP - Nis Philharmonic Orchestra Hall, Nis, Yugoslavia, 28. October 1985
1987 Dresch Mihály: Hazafelé Magánkiadás Jazz Studium No. 6. (MC) MC
1988 Dresch Quartet: Live in Cologne Hungaroton LP - 10. Kölni Jazzhaus Fesztivál, 1988. április 22.
1989 György Szabados, MAKUZ-Zenekar: A Szarvassá vált fiak Krém SLPX 37215 LP
1989 Dresch Quartet: Sóhajkeserű Krém SLPX 37212 LP
1990 Dresch Mihály Quartet: Gondolatok a régiekről Adyton 002 LP
1991 Brass Age: Blue in Blue Bouvard & Pécuchet GBP 001
1996 Binder Quintet featuring John Tchicai Binder Music Manufactory BMM 9606 Eredeti megjelenés: Krém (H) SLPX 17759 (LP) - Hungaroton Gong, 1983
1998 Szabados György: Jelenés
(Revelation)
Fonó Records FA-038-2
1999 Gadó Gábor: One Glimpse Is Not Enough BMC Records BMC CD 028
1999 Szabados György: Az események titkos története
(The Secret History of the Events)
Fonó Records FA-068-2 2 CD. Szintén tartalmazza A szarvassá vált fiak című albumot, melynek első megjelenése: Hungaroton SLPX 37215, 1989, LP
2000 Nagy János: Táncok - Fej és írás Magánkiadás 0001 / 0002
2000 Regős: Verbunkos - Liszt Ferenc Academy of Music Jazz Faculty Vol.1 Pannon Jazz PJ1046
2000 Vasvári Pál: Tales of the Princess Periferic Records PRCD 1003
2000 Gadó Gábor: Greetings From The Angel BMC Records BMC CD 040
2000 Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás
(Dresch Quartet: Riding the Wind)
November Music FA-084-2
2001 Dresch Mihály: Szép csendesen
(Mihály Dresch: Quiet As It Is)
BMC Records BMC CD 055
2001 Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé Gramy Records GR-028
2002 Tűzkő Csaba Septet: Zengő kő
(Clangorous Stone)
KCG Records KCG 010
2002 Dresch Mihály Quartet/Archie Shepp: Hungarian Bebop BMC Records BMC CD 066
2004 Dresch Quartet: Egyenes zene
(Dresch Quartet: Straight Music)
BMC Records BMC CD 093
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Borbély Mihály Quartet: Meselia Hill BMC Records BMC CD 105
2006 Borbély-Dresch Quartet: Te+Te Fonó Budai Zeneház FA-222-2
2006 Nigun: Bale Kulturnik Etnofon Records ER-CD 090
2006 Dresch Quartet: Élő nád
(Dresch Quartet: Live Reeds)
X-produkció XP 025
2007 Szabados György és a Magyar Királyi Udvari Zenekar (MAKUZ): Készülődés a csatára GyőrFree HCD 347
2007 Dresch Mihály Quartet: Árgyélus BMC Records BMC CD 131
2009 Dresch Quartet: Ritka madár
(Dresch Quartet: Rare Bird)
X-produkció XP 037
2009 Columbus Jazz Nights Vol.1 - Live At The Columbus Jazz Ship Hunnia Records HRCD 922
2009 Hommage à Kodály BMC Records BMC CD 155
2011 Dresch Quartet: Fuhun Periferic Records FA2652
2013 Dresch Mihály Quartet: Kapu és kert Periferic Records FA289-2
2014 Hungarian Jazz Rhapsody BMC Records BMC CD 187
2014 Belső tenger Magánkiadás VEQCD001
2016 Tördelős Periferic Records FA3812
2016 Eastern European Sounds IF Music IFMR002
2016 Borbély Mihály Quartet - Gyere hozzám estére
(Mihály Borbély Quartet - Be my me Tonight)
BMC Records BMC CD 231
2016 Dresch Mihály Quartet, Chris Potter: Zea
(Mihály Dresch Quartet with Chris Potter: Zea)
BMC Records BMC CD 235
2018 Lukács Miklós Cimbiózis 5tet: Lux et Umbra Fonó Budai Zeneház FA 407-2
2018 Párniczky Quartet: Bartók Electrified BMC Records BMC CD 260
2020 Lukács Miklós Cimbiózis Trió: Zene az időtlen percek magányából
(Miklós Lukács Cimbiozis Trio: Music from the solitude of timeless minutes)
BMC Records BMC CD 289 Saját
2024 Lukács Miklós Cimbiózis Trió - Ligeti Ensemble: Responses to Ligeti BMC Records BMC CD 330