Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Drahos Béla


fuvola, karmester

Születési hely
Kaposvár
Születési dátum
1955
Együttes

 
1955. április 14-én született. Nyolcéves kora óta fuvolázik, 1966-ban a Kaposvári Szimfonikus Zenekar tagja, 1967-től a Kaposvári Csiky Gergely Színház első fuvolása. 1971-ben elnyerte a Concertino Praha 71 nemzetközi zenei verseny első díját, '72-ben a Magyar Televízió Fuvolaversenyének fődíját, '73-ban Pozsonyban az UNESCO nagydíját. 1973 és 78 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait, és ezzel egyidejűleg a Magyar Állami Operaház I.fuvolása. 1976 és 93 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófuvolistája. 1976-ban megalapítja a Rádiózenekar Fúvósötösét, amellyel 1979-ben elnyerik a Colmari Fúvósötös Verseny fődíját. Szólistaként, kamarazenészként és zenekari tagként számos koncertet ad a világ legrangosabb koncerttermeiben, így a londoni Barbican Centerben, a New York-i Carnegie Hallban, a tokioi Suntory Hallban, a Moszkvai Konzervatóriumban, a müncheni Hercules Saalban, a salzburgi Festspielhausban, a Berlini Filmarmóniában. 1988-ban a New Zealand Symphony Orchestra szólistájaként Új-Zélandon vendégszerepel, majd szólóesteket ad Berlinben és Párizsban. 1990-ban Mozart összes fuvolaversenyét lemezre veszi a Hungarotonnal.
Karmesteri ambíciói erősödnek Bernstein, Matacic, Inbal, Doráti Gardelli, Ferencsik irányítása alatt játszva, így 1991-ben beíratkozik Karl Österreicher mesterkurzusára Bécsben, és bíztatására még ebben az évben bemutatkozik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén, majd az Állami Hangversenyzenekart dirigálja Eisenstadtban. Közben a Kaposvári Szimfonikus Zenekar vezető karnagya lesz, 1993-ban a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólófuvolistája és Kobajashi Ken-Ichiro karmester-asszisztense. Ezzel a zenekarral karmesterként Angliában, Németországban és Ausztriában turézik. megalapítja a Nicolaus Esterházy Sinfonia zenekart, és a Naxos lemezkiadóval felveszik Beethoven majd Haydn összes szimfóniáját. Karmesteri teendői sokasodtával 1997 januárjától zenekari állását feladja, és a Rádiózenekart valamint a MÁV Szimfonikusokat dirigálja.

Díjak
1985 Liszt-díj
1986 Az Év Művésze
1988 Bartók-Pásztory Díj
1994 Kaposvár Városáért Díj
1994 A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
The Best Music of the Classical Era Classic CD 128
1008 Armand Amar: La Jeune Fille et Les Loups naive K1636
1988 A Rádiózenekar fúvósötöse
(The Hungarian Radio Wind Quintet)
Radioton SLPX 31084 LP
1990 Masters Of Classical Music Vol.1-5 Laserlight 35800 5 CD
1990 Masters Of Classical Music Vol.1 - Mozart Laserlight 15801
1991 Vivaldi, Antonio: The Best of Vivaldi Naxos 8.551105
1994 The Best of Naxos 3. Naxos 8.550003
1995 Hommage Magyar Rádió MR 011 4 CD
1995 Bach, J.S.: Brandenburgi versenyek
(Bach, J.S.: Brandenburg Concertos)
Hungaroton HCD 12618-19 2 CD / Összkiadás
1997 Ten Years of Success Naxos 8.554103
1997 Fantasia Naxos 8.551166
1997 Beethoven, Ludwig van: Adagio Naxos 8.552240
1998 Meditation: Classics for Relaxing and Dreaming
(Meditation: Classics for Relaxing and Dreaming)
Naxos 8.556614
1998 Rhapsody: Classics for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556617
1998 Beethoven, Ludwig van: Triple Concerto - Piano Concerto in D major Op.61a Naxos 8.554288
1998 Discover the Symphony - 1998 Edition Naxos 8.554337-38
1999 Skona Grona Dagar - Beautiful Green Days Naxos 8.503068
1999 Mozart, W. A.: Fuvolaversenyek (K. 313, K. 314), Andante fuvolára és zenekarra (K. 315) Hungaroton HCD 31383 Saját
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben II.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 2)
Hungaroton HRC 1048 Echo sorozat
1999 Anglar
(Angels)
Naxos 8.503096
1999 Voices of Angels Naxos 8.503071
1999 Madarász Iván: Flautiáda; Concertuba; Musica solenne Hungaroton HCD 31830
1999 Discover the Classics 3: The Concerto Naxos 8.554486-87 2 CD
1999 Allaga Géza: Magyar cimbalomkoncert
(Allaga, Géza: Hungarian concerto for Hungarian Hammered Dulcimer)
Hungaroton HCD 31825 A felvétel 1991-ben készült
2000 Haydn, Joseph: Nelson Mass - Little Organ Mass Naxos 8.554416
2000 Classics at the Movies - Suspense Naxos 8.556810
2001 Klassiska Favoriter Guld - Det bästa av det bästa ur Klassiska Favoriter
(Gold Classical Favorites)
Naxos 8.503129
2001 Credo - Classical Music for Reflection and Meditation Naxos 8.556708
2002 Hofmann, Leopold: Obor Concertos - Concertos for Oboe and Harpsichord Naxos 8.553979
2002 Naxos-Artaria Editions Sampler Naxos 8.520103
2002 Classical Moments 1: Classical Music to Wake Up to Naxos 8.555357
2003 Love and Peace Naxos 8.557362DX
2004 Family Symphony Naxos 8.557479DX
2004 A Musical Journey - Vienna: A Musical Tour of the City's Past and Present Naxos 2.110502
2004 Music for Kids CD8: Music from Planet Earth Naxos 8.558021
2005 Magyar zenei mozaik
(Hungarian Music Mosaic)
Hungaroton HCD 32330
2005 Beethoven for Meditation Naxos 8.557751 Svéd kiadás
2005 Cinema Classics 2005 Naxos 8.556814
2005 Discover Music of the Classical Era Naxos 8.558180-81 2 CD
2005 Discover Music of the Romantic Era Naxos 8.558155-56 2 CD
2005 Discover Music of the Baroque Era Naxos 8.558160-61
2005 The Very Best of Beethoven Naxos 8.552105-06
2006 Perfect Spring Wedding Naxos 8.557976
2006 Chill with Beethoven Naxos 8.556790
2007 Meditation Naxos 8.571075
2007 Beethoven for Meditation Naxos 8.570905
2007 20 Klassiska Favoriter
(20 Classical Favorites)
Naxos 8.570566
2008 Eternal Beethoven Naxos 8.572131
2008 Panda Classics - Issue No.4: Toon Time Naxos 8.578011-12 2 CD
2008 Stimulerande - Musik för Kropp och Själ
(Stimulant - Music for Body and Soul)
Naxos 8.572148
2008 Discover the Symphony - 2008 Edition Naxos 8.558208-09 2 CD
2009 McCleery, David: Discover Music of the Romantic Era (Unabridged) Naxos NA495212
2009 Unger-Hamilton, Clive: Discover Music of the Baroque Era (Unabridged) Naxos NA495912 4 CD
2009 The A to Z of Classical Music (3rd Expanded Edition, 2009) Naxos 8.558212-13 2 CD
2009 Hajdu Mihály: Szőkül a fűz - Kamaraművek, kórusok, zongoradarabok
(Hajdu, Mihály: Blonde Willows - Chamber Works, Choruses & Piano Pieces)
Hungaroton HCD 32614
2010 Adagio 2 Naxos 8.578062-63 2 CD
2010 Beethoven, Ludwig van: The Naxos Beethoven Album Naxos 8.578109
2011 My First Beethoven Album Naxos 8.578206
2011 Fanga Dagen
(Seize the Day)
Naxos 8.578216
2012 Great Baroque Masterpieces - 10-CD Box Set Naxos 8.501061 10 CD
2012 Vivaldi, Antonio: Concertos RV93, 356, 406, 428, 454, 406 and 502 Naxos 8.572972
2012 Min Forste Beethoven
(My First Beethoven Album)
Naxos 8.578235
2013 Beethoven, Ludwig van: Symphonies, Concerto and Overtures Naxos 8.501204 12 CD
2013 Klassik Ohne Krise: Gelassen geniessen Naxos 8.551300-01 2 CD
2019 The Masters Collection: Liszt Ferenc Chamber Orchestra Hungaroton HCD 32837-39 3 CD