BMC - Magyar Zenei Információs Központ

Név:	Hubay Jenő
Születési hely:	Pest
Születési dátum:	1858
	Zeneszerző

1858. szeptember 15., Pest - 1937. március 12., Budapest

Hubay Jenő, mint Európa-szerte ünnepelt, kivételes tehetségű hegedűvirtuóz, termékeny komponista és a világhírű magyar hegedűiskola megteremtője több mint fél évszázad magyar zeneéletének volt meghatározó személyisége. Bár a II. világháborút követően neve szinte feledésbe merült a két nagy zenei óriás, Bartók és Kodály árnyékában, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a történeti tényt, hogy Hubay évtizedeket át a magyar zene egyik legelső, reprezentatív alakja volt, és tevékenysége döntő módon járult hozzá Magyarország zenei fejlődéséhez.

Első mestere édesapja, Huber Károly volt, aki a Nemzeti Színház hangversenymesteri és karnagyi tisztét töltötte be (nevéhez fűződik tk. A Lohengrin budapesti bemutatója), valamint a Nemzeti Zenedében és később a Zeneakadémián tanított. Hubay 1873 őszén Joachim József berlini mesteriskolájában folytatta tanulmányait. 1876-os hazatérését követően indult el hazai és nemzetközi előadó-művészi karrierje. Gyakran lépett fel Liszt Ferenc matinéin, majd két évvel később Liszt ajánlására Párizsba utazott (nevét itt változtatta Huberről a magyarosabb csengésű Hubayra), ahol Aggházy Károly zongoraművésszel együtt a művészi szalonok gyakori és kedvelt vendégei lettek, valamint az elkövetkező években számtalan nagy sikerű koncertet adtak Franciaországban, Angliában és Belgiumban.

Párizsban Hubay szoros baráti kapcsolatba került a legendás hírű hegedűjátékossal és zeneszerzővel, a már idős és beteg Henry Vieuxtemps-pal, aki művészetének folytatóját és örökösét a magyar ifjúban látta meg. Ennek, valamint Hubay már nemzetközi hírnevének köszönhető, hogy 1882-ben, alig 23 évesen Európa egyik legjelentősebb hegedűs pozíciójába, Wieniawsky és Vieuxtemps utódaként a brüsszeli konzervatórium hegedű tanszakának élére nevezték ki. Hazája iránti elkötelezettségét bizonyította, amikor 1886-ban lemondott a fényes jövőt biztosító brüsszeli katedráról, és elvállalta a budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakának vezetését, majd 1919-től másfél évtizeden át egyben az igazgatói tisztet is betöltötte. Tevékenysége döntő szerepet játszott az intézmény világhírnevének kialakításában, a Zeneakadémiát Hubay és tanítványai működése révén, évtizedeken át Európa egyik legfontosabb hegedű mesteriskolájának tartották Auer Lipót pétervári és Sevčik prágai és bécsi iskolája mellett. Legkiválóbb növendékei közé tartozott Arányi Jelly, Gerler Endre, Geyer Stefi, Kerékjártó Gyula, Pártos István, Rubinstein Erna, Székely Zoltán, Szigeti József, Telmányi Emil, Vecsey Ferenc, Waldbauer Imre, Zathureczky Ede és mások. Ugyancsak Hubay műhelyéből indult el a világjáró vonósnégyesek egész sora: a Waldbauer-Kerpely, a Hauser, a Son, a Léner, a Roth és a Végh Quartet.

Hubay pályáját folyamatos, rendszeres tevékenységként kísérte végig a komponálás. Mintegy 400 zeneművének több mint a felét a hegedűkompozíciók alkotják, ezek többsége Hubay előadóművészi tevékenységéhez kapcsolódóan, a múlt század utolsó két évtizedében keletkezett. Ugyanerre az időszakra datálható Hubay 100-nál több, magyar, német és francia szövegű dalának jelentős része is, melyek komponálásához a kor szellemi életét meghatározó szalonok világa szolgáltatott inspirációt. Érdeklődése életének második felében egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult, zeneszerzői célkitűzéseit abban látta megvalósulni, hogy egyetemes érvényű, reprezentatív alkotások létrehozására törekedett (Dante- és Petőfi-szimfónia, Ara pacis kantáta, A cremonai hegedűs, A falu rossza, Anna Karenina. Az álarc stb. operák). Különös ellentmondás figyelhető meg abban a tekintetben, hogy amíg Hubayt korának legjelentősebb kamaramuzsikusai között tartották számon, ő maga szinte egyáltalán nem komponált kamarazenét, az egyetlen fennmaradt, a szó szűkebb értelmében véve is idetartozó alkotása a Sonate Romantique (D-dúr, op. 22.).
Halála utáni mellőzése számos okra vezethető vissza. Az új társadalmi rendszer szemében ellenségnek számított, hiszen közismert volt antibolsevista szemléletéről. Grófnőt vett feleségül, akinek révén több földbirtok, kastély és egy téglagyár tulajdonosa lett, 1907-ben Ferenc Józseftől Szalatnay előnévvel maga is nemességet kapott. Életvitelében is az arisztokráciához kapcsolódott, Duna-parti palotája pompát és előkelőséget sugárzott.
Zenei ízlését alapvetően a konzervativizmus jellemezte. Hubay világa a múlt század végének romantikus szemléletében gyökerezett, mindvégig a "boldog békeidők" illúziójához való ragaszkodás határozta meg szemléletét. Törekvése a "nagy klasszikusok" tisztelete, a múlt értékeinek megőrzése volt, és nem rokonszenvezett a modern irányzatokkal. Bár többnyire nyitott volt minden újdonsággal szemben, és tanítványait is ebben a szellemben nevelte (nem véletlen, hogy Hubay számos növendékéből lett jelentős Bartók-interpretátor), zenei téren azonban Richard Strauss kompozícói jelentették számára a még tolerálható, legmodernebb törekvéseket (élete utolsó évtizedeiben barátságba is került a német mesterrel). Hubay társadalmi pozíciója és zenei felfogása alapján nem meglepő, hogy konfliktusba kerül a Bartók és Kodály köré csoportosuló fiatalabb zeneszerző generáció képviselőivel, de szembenállásuk elsősorban elvi természetű volt, amelyet részben az utókor elfogultsága nagyított fel, részben a kortársak különböző érdekcsoportjai próbáltak meg elmélyíteni és a maguk számára kihasználni. Kevesek számára ismert, hogy amikor a fehérterror idején számos magyar zenészt ért támadás és üldöztetés a Tanácsköztársaság idején tanúsított szereplése miatt, Hubay mindent megtett ezek megmentése és rehabilitálása érdekében, még abban az esetben is, ha ez ellenkezett személyes érdekeivel.

Hubay előadóművészi és pedagógiai munkásságának pozitív megítélése sohasem képezte vita tárgyát. Európa egyik vezető hegedűiskoláját hozta létre Budapesten, melynek kisugárzási köre messze túlnőtt a kontinensen. Kortársai is gyakran hangoztatták, hogy Hubay a legkülönbözőbb hatások és stílusok pozitív vonásait egyesítette játékában, a magyar temperamentum, a német alaposság és a francia könnyedség szerves egységgé vált művészetében.

Operái:
Alienor (opera négy felvonásban, epilógussal, 1891. december 5., Budapest, Magyar Királyi Operaház)
A cremonai hegedűs (romantikus vígopera két felvonásban, 1894. november 10., Budapest, Magyar Királyi Operaház)
A falu rossza (vígopera két felvonásban, 1896, Budapest)
Moharózsa (1903, Budapest)
Lavotta szerelme (1906, Budapest)
A milói Vénusz (1909, Budapest)
Karenina Anna (háromfelvonásos opera, 1923. november 10., Budapest, Magyar Királyi Operaház)
Álarc (egyfelvonásos opera, 1932., Budapest, német nyelvterületen Die Maske címmel játszották)