Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sáry László


Zeneszerző

Születési hely
Győrasszonyfa
Születési dátum
1940
Weboldal

 
1940. január 1. Győr.

Zeneszerző, zenepedagógus, az Új Zenei Stúdió alapítótagja.

1966-ban zeneszerzői diplomát szerzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol tanára Szervánszky Endre volt. 1970-ben, Simon Albert ösztönzésére Jeney Zoltánnal, Vidovszky Lászlóval, Eötvös Péterrel és Kocsis Zoltánnal közösen megalapították az Új Zenei Stúdiót, mely hamarosan nemzetközileg is jól ismert zeneszerzői és előadói műhellyé vált, s 1972 és 1990 között több, mint 600 kortárs zenei művet mutatott be. A Stúdió tevékenységében mint zeneszerző és mint előadó is részt vett saját és más szerzők műveinek előadását és terjesztését illetően. Mindkét minőségében fellépett számos országban.

1972-ben Darmstadtban tett látogatása alkalmával találkozott Christian Wolff zenéjével és elgondolásaival. Ez a találkozás megerősítette elhatározását, hogy olyan zeneszerzési utakat kutasson, melyek különböznek a hagyományos európai gyakorlattól. Ennek a változásnak az első produktuma a Hangok (Sounds for....) című darabja, melyet 1972-ben komponált. Az 1980-as évek eleje óta rendszeresen ír zenét színházaknak is.

Az 1970-es évek közepétől kezdte el a speciális Kreatív zenei gyakorlatok-nak nevezett "Sáry módszer" kidolgozását, mely az új zenei gondolkodás alapelemeivel foglalkozik, útbaigazítást nyújt bizonyos zeneszerzői módszerekhez, fejleszti az improvizációs készséget és a koncentrációt. Pedagógiai módszerét zeneiskolás gyerekek körében, valamint a Színművészeti Egyetem hallgatói között is kipróbálta és tanítja. Számos kurzust tartott zenetanárok számára Japánban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Észtországban.

1990-től a Katona József Színház zenei vezetője. Nemrégiben elkészült misztériumjátéka, kamaraoperája és kisoperája bizonyítja növekvő érdeklődését a színpadi művek iránt. Sáry László zeneszerzőként számos megbízást kapott, legutóbb egy japán város, Shizuoka felkérésére írta Labirintus című művét vonósnégyesre és két marimbára. 1994-től részt vett a Lord Yehudi Menuhin által kezdeményezett MUSE (A zene, az egyensúly és a tolerancia forrása) projectben, amely zenén, éneklésen, táncon és testmozgáson alapuló oktatási módszer hátrányos helyzetű gyerekek számára.

1996-ban 3 hónapot töltött Tokióban a Japán Alapítvány ösztöndíjasaként, ahol a hagyományos japán színházat, táncot és zenét tanulmányozta. Több mint nyolcvan művet írt a kamarazenétől a kamaraoperán át a zenekari művekig. Jelenleg az új, zenepedagógiai módszere kidolgozásán és könyv alakban való megjelentetésén dolgozik.

1998-ban Lokomotiv szimfóniája 3. díjat nyert a 7. alkalommal megrendezett Nemzetközi Elektroakusztikus versenyen (IREN). 1999-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Sáry László munkásságának elismeréseként 1979-ben Kassák-díjat, 1986-ban Erkel-díjat, 1993-ban Bartók-Pásztory-díjat, 2000-ben Érdemes Művész címet, 2008-ban Kiváló Művész címet, 2016-ban Artisjus-díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1978 Mai magyar cimbalomművek
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music)
Hungaroton SLPX 11899 LP
1979 Mai magyar művek cimbalomra
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music 2.)
Hungaroton SLPX 12012 LP
1987 Amadinda Hungaroton SLPD 12800 LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12855 (1994)
1994 Amadinda Hungaroton HCD 12855 A Hungaroton SLPD 12800 (1987) újrakiadása
1995 Hommage Magyar Rádió MR 011 4 CD
1996 Sáry László: Az idő szava; Az ismétlődő ötös; stb.
(Sáry, László: The Voice of Time; Five Repeated; etc.)
Hungaroton HCD 31643 Saját
1997 Magyar hangtájak I.
(Hungarian Soundscapes I.)
HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 101
1997 Kortárs magyar zene fagottra és zongorára
(Contemporary Hungarian Music for Basson and Piano)
Hungaroton HCD 31725
1998 Kortárs liturgikus magyar zene
(Contemporary Hungarian Lithurgic Music)
Hungaroton HCD 31770
1998 Sáry László: Lokomotív Szimfónia
(Locomotive Symphony)
BMC Records BMC CD 010 Saját
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2001 Vékony Ildikó: Szálkák
(Vékony, Ildikó: Splinters)
BMC Records BMC CD046
2002 Kurtág, Szőllősy, Sáry, Serei, Sári, Gyöngyössy BMC Records BMC CD 074
2002 Dervistánc
(Dervish Dance)
BMC Records BMC CD 059
2003 Trio Lignum: Offertorium BMC Records BMC CD 090
2003 Sáry László: Tánczene
(Dance Music)
BMC Records BMC CD 069 Saját
2004 Sáry László: Ütőhangszeres kompozíciók
(Sáry, László: Works for Percussion)
Hungaroton HCD 32179 Saját
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 A 70-es évek kortárs magyar szerzőinek közös művei
(Joint works of contemporary Hungarian composers from the 1970's)
BMC Records BMC CD 116
2008 Sáry László: Niagara BMC Records BMC CD 146 Saját
 
Cím Típus Dátum
... csellóra vagy brácsára Szólóhangszerre 1977
...és a Nap? Kamarazene 1986
12 Haiku Kórusmű a cappella 1997
45 !meghatározása folyamatban 2018
A hangzók változásai I-II-III Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1979
A természet évkönyvei Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
A természet évkönyvei Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Adorjánok és Jenők Opera 1994
Air - Hommage a E. G. Kamarazene 0
Antigoné Filmzene 2010
Ave Maria Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Az elhagyott kert éneke I., II., III. Kamarazene 1989
Az idő szava Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1988
Az ég orgonajátéka Kamarazene 2003
Az ég virágai Kamarazene 1973
Blues Kamarazene 1990
Canone Meghatározatlan hangszer(ek)re 1977
Cantata Doroghiensis de Eucharistia Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2020
Canzone solenne Szimfonikus zenekarra 1970
Cimbalomötös Kamarazene 2023
Collage Szólóhangszerre 1974
Concerto Classico Kamarazenekarra 1980
Concerto obligát szaxofonokra Concerto 1993
Contrapunctus floridus Kamarazene 2003
Cseppre csepp Meghatározatlan hangszer(ek)re 1975
Csigajáték Meghatározatlan hangszer(ek)re 1975
December 27 Kamarazene 1978
December 27 Kamarazene 1978
Diana búcsúja Kamarazenekarra 1976
Discussions Kamarazenekarra 1979
Dob és tánc Nőikarra 1975
Dobkoncert Kamarazene 1997
Dramatic Story Szólóhangszerre 1996
Dózsa 1514 Filmzene 2014
Echo-rag Kamarazene 0
Egy akkordsor forgatókönyve Kamarazene 1982
Egérrágta mese Kamarazene 1995
El viaje definitivo / A végső utazás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Előjáték és hat miniatűr Kamarazene 1982
Emlék Szólóhangszerre 0
Etűdök gőzmozdonyokra Zene magnószalagra 1996
Finnugor oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2016
Fluttuazioni Kamarazene 1968
Fons Vitae Kamarazene 2014
For Viola or Cello Szólóhangszerre 1977
Fénytörések Ensemble 2018
Gaga Kamarazene 1975
Gyakorlat hat hangra Meghatározatlan hangszer(ek)re 1978
Gyurma, Színház, Hamburg Filmzene 1985
HANGOK FEHÉRBEN Kórusmű a cappella 1975
Ha(ra)ngok az esti szélben Kamarazene 2007
Hangnégyzet No. 1 Meghatározatlan hangszer(ek)re 1973
Harmony Szólóhangszerre 1997
Hexagramm Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1988
Hold-ének Kórusra és szólóének(ek)re 1982
Holdkutya Kamarazene 1990
Hommage à Dohnányi Kamarazene 1979
Hommage à Dohnányi Kamarazene 1977
Hommage à Kurtág Élő zene és zene magnószalagra 1975
Hommage a Dohnányi Kamarazene 1979
Hommage aux Ancetres / Hódolat az ősöknek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1971
Hommage á Kassák Kamarazene 2003
HÖLDERLIN TORNYA Kamarazene 1985
Három madrigál Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1966
Hüperion sorsdala Vonószenekarra 1986
I. Kantáta Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1968
IMITATIO HOMOPHONA Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982
IN ALL ETERNITY Kamarazene 1986
Image Kamarazene 1972
Imago Mundi Balett / Choreographic work 1996
Imitatio in unisono Kamarazene 2003
Immaginario No. 1 Szimfonikus zenekarra 1970
In C Kamarazene 2009
In Sol Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1991
In memoriam Igor Stravinsky Fúvószenekarra 1980
Incanto Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1969
Incanto Kamarazene 1969
Inter Images Filmzene 1990
Invokáció Kamarazene 2008
Ismétlődő ötös Kamarazene 1985
Kalmen - 5 dal Frank Schablewski verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Kamarazene - Tetszőleges együttesekre (Zenei társasjátékok, Kreatív Zenei Gyakorlatok) Kamarazene 2012
Keresztkánon (Hommage a Z. Gyöngyössy) Kamarazene 2012
Kerubok és Szeráfok Férfikarra 2010
Kettős Kamarazene 0
Kettős Kamarazene 2001
Kettős kvartett Kamarazene 2012
Kettős végtelen Kamarazene 1995
Kiegészítések Kamarazene 2019
Koan bel canto Szólóhangszerre 1979
Kollázs Szólóhangszerre 0
Kotyogó kő egy korsóban - 1. változat Meghatározatlan hangszer(ek)re 1978
Kotyogó kő egy korsóban - 2. változat Kamarazene 1979
Kreatív Zenei Gyakorlatok II. Egyéb 2005
Kromatikus játékok Kamarazene 2002
Kvartettek Don Juannak Kamarazene 0
Kánon a felkelő naphoz Kórusmű a cappella 1982
Két játékosra Kamarazene 0
Két tétel kettős vonóskarra Vonószenekarra 1983
Körök - Zongorára Szólóhangszerre 2006
Közelítések egy talált tárgyhoz Filmzene 1991
Labirintus Balett / Choreographic work 2008
Labyrinth Kamarazene 1995
Lamento Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1965
Les Adieux (Hommage a P. Halász) Kamarazene 2010
Lied in Lyd Kórusra és szólóének(ek)re 1975
Locomotive Symphony Zene magnószalagra 1997
Ludus Cromaticus Kamarazene 1987
Ludus choralis Vonószenekarra 2013
Ludus tonalis Vonószenekarra 2013
Magnificat Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982
Magyar mise Férfikarra 1967
Mese 14 versben Kamarazene 2023
Mindig csak az van, ami van Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2005
Miniatűrök Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1989
Mise Vegyeskarra 1990
Miserere - Szent Efrém imája Férfikarra 2019
Most csak egy kutyát Kórusra és kamarazenekarra 1992
Musica per 24 archi e 24 fiati / Zene 24 vonósra és 24 fúvósra Zenekari mű 1977
Mythen Kamarazene 2009
Nagymama tánca Kamarazene 2019
Napraforgók Szólóhangszerre 1989
Niagara Szólóhangszerre 1992
Niagara variációk Kamarazene 2003
Nomád mese - Kamaraopera Opera 2006
Négerek - Opera Opera 2004
Négy csendes ének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Négy viktoriánus fantomkép Zene magnószalagra 1983
Négyesben Kamarazene 2007
O Salutaris Hostia Vegyeskarra 1995
Omphale rokkája Kamarazene 1985
Oratórium Kórusra és zenekarra 2018
Pentagramm Kamarazene 1982
Pezzo Concertato Kamarazene 1968
Polyphonie 28 hangszerre Kamarazenekarra 1986
Polyrhythmia Kamarazene 1979
Preludium Kamarazene 1981
Psalmus Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1972
Párhuzamos mozgások Zenekari mű 1981
Quartetto Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1968
Remek hang a futkosásban Opera 2004
Ricordanza - Zongorára Szólóhangszerre 2008
Rottenbiller utca 16-22 Élő elektronikus zene 1990
Rácz-walk Szólóhangszerre 1998
SKÁLÁK ÉS AKKORDOK Kamarazene 1977
STRING QUARTET IN FOUR MOVEMENTS Kamarazene 1986
Singet dem Herrn ein Neues Lied Kamarazene 2005
Socrates utolsó tanítása Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1980
Sonanti No. 1 Szólóhangszerre 1969
Sonanti No. 2 Kamarazene 1970
Sonanti No. 3 Szólóhangszerre 1971
Sounds for ... Meghatározatlan hangszer(ek)re 1972
Szilánkok Szólóhangszerre 1976
Szimfónia 4 tételben Kamarazene 0
Sáry´s Method Egyéb 1998
Tamburás öreg úr Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
Tanulmányok két fuvolára Kamarazene 1988
Telihold Ensemble 1986
The Echoing Green - Hommage á William Blake Kamarazene 1982
Theomachia - Oratórium dráma Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Tiszavirág I. Kamarazene 1984
Tiszavirág II. Vonószenekarra 2004
Tranquility (Emlékezés a japán kertekre) Ensemble 1996
Triptichon - In memoriam Ildikó Vékony Kamarazene 2011
Trópus és szekvencia Kamarazene 2006
Tájkép C-ben Meghatározatlan hangszer(ek)re 1982
Tánczene Kamarazene 2000
Tánczene - Blues I Kamarazene 1989
Tánczene - Blues II Kamarazene 1989
Tánczene - Blues III Kamarazene 1989
Tánczene - Broadway Boogie-Woogie Szólóhangszerre 1991
Tánczene - Echo Rag I Szólóhangszerre 1989
Tánczene - Echo Rag II Kamarazene 1989
Tánczene - Echo Rag III Kamarazene 1989
Tánczene - Emlék Szólóhangszerre 1987
Tánczene - Keringőféle Esterházynak Kamarazene 1989
Tánczene - Lassú és friss Szólóhangszerre 1989
Tánczene - Magyar tánc ´95 Szólóhangszerre 1995
Tánczene - Nagymama tánca Élő zene és zene magnószalagra 1998
Tánczene - Tangó Szólóhangszerre 1989
Téma és variációk Jóska bátyám születésnapjára !meghatározása folyamatban 2020
Tükörképek Zenekari mű 1986
Undisturbed Élő zene és zene magnószalagra 1974
Utazás Ixtlan felé Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1980
Variazioni Kamarazene 1965
Variációk 14 hang fölött Kórusra és kamarazenekarra 0
Variációk 14 hang fölött Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1974
Variációk a tikta zene ritmusára Kamarazene 0
Variációk egy táncdallamra Kamarazene 1998
Variációk vonósnégyesre Kamarazene 1986
Versetti Kamarazene 1966
Versetti nuovi Szólóhangszerre 1971
Villanások Szólóhangszerre 1972
Voices Kamarazene 1975
VÁLTOZATOK EGY VIDOVSZKY-TÉMÁRA Szólóhangszerre 1983
Waltz - Hommage a M.B. Kamarazene 0
Wheeling Meghatározatlan hangszer(ek)re 1973
Windrose Kamarazene 1999
Zenei társasjáték Meghatározatlan hangszer(ek)re 1998
Zsoltárkánon - Énekeljetek az Úrnak Férfikarra 2019
catacoustics Kamarazene 1967
Ária !meghatározása folyamatban 0
Ária és Valcer Kamarazene 2000
Árnyjáték Kamarazene 2010
Élőképek - kamaraopera Opera 1993
Ének a kőszívű királyról - Kamaraopera Opera 2006
Ének, Istenszülő Szűz Márihoz Kórusra és szólóének(ek)re 2012
ÓDA EGY FEKETERIGÓ HALÁLÁRA Kamarazene 1982
Öt melankolikus ének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1982