Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Beischer-Matyó Tamás


Zeneszerző

Születési hely
Siklós
Születési dátum
1972
Weboldal

 
2024 - Bartók-Pásztory-díj

2018-2021 - a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíja

2016 - KÓTA-díj (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége)

2014 - Erkel Ferenc-díj

2010 - Doktori fokozatát 2010-ben szerezte, zeneszerzésből.

2000-2001 - a bambergi Internationales Künstlerhaus ösztöndíja

1998-/2002- 1998-tól lehetősége nyílt arra, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is taníthasson transzponálást és partitúraolvasást, 2002-től pedig szolfézs-zeneelméletet.

1997-2010 1997-től 2010-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított zeneelmélet tárgyat.

1997 - 1997-ben diplomázott mindkét szakon, egyszerre.

1991/1992 - A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre 1991-ben vették fel, először középiskolai énektanár és karvezetőképző szakra, majd 1992-ben zeneszerzés szakra is.

1987-1991 - Középiskolába a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumba járt, 1987-1991-ig.

1982 - Zeneszerzéssel 9 éves korában kezdett el foglalkozni.

1972-ben született, Siklóson.
 
Cím Típus Dátum
Æterne rerum conditor Vegyeskarra 2016
2 Invocations Szólóhangszerre 2020
3 Dances Kamarazene 2007
3 és 1/2 Vonószenekarra 2008
4 Movements for String Orchestra Vonószenekarra 1998
4 Toccatas Szólóhangszerre 2007
4 kánon egy tételben Kamarazene 2002
A Griff halála Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2007
A halálra táncoltatott lány Vegyeskarra 1996
A játék Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2010
A kakas és a róka Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
A közelítő tél Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1989
A lepke Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
A madár és a leány Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1996
A napot köszöntő Csokonai Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
A rózsát nevető királykisasszony Színpadi mű 2023
A szerelmetlen Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
A virágok vetélkedése Gyermekkarra 2016
Agnus Dei Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Agnus Dei Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Angelus Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2019
Az ének árnya Gyermekkarra 1996
Azhol én elmegyek... Szólóhangszerre 2013
Boldog, akit tanítasz Vegyeskarra 2023
Breathing through the Grass Concerto 2009
Bösendorfer Opera 1991
Casals Dreams about Birds Vonószenekarra 2021
Coloritum Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2024
Concertino Concerto 1998
Concerto antico Concerto 2020
Concerto da camera Kamarazene 1997
Concerto da ponte Concerto 1998
Concerto per due pianoforti ed orchestra Concerto 2006
Concerto stilizzato Concerto 1996
Csokoládé Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
Danse en Rondeau Szólóhangszerre 1993
Duószonáta Kamarazene 1995
Duószonáta - Hegedűre és brácsára Kamarazene 2003
Edward Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1994
Elrejtem magam Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
En la huerta nace la rosa Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2008
Et dixit Kamarazene 1998
Eternal Knot Szólóhangszerre 2008
Evianne Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1994
Exsultet orbis gaudis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2023
Farewell to the Little Good Vegyeskarra 2011
Five-Color Journey Zenekari mű 2018
Grey and White Kamarazene 2012
Gyöngy Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
Hajnali ének Szólóhangszerre 2011
Happy Hornday To You! Kamarazene 2007
Használati énekek Kamarazene 2013
Hodie Christus natus est Kórusmű a cappella 1996
Hold-igéző Kórusra és szólóének(ek)re 2017
Hommage á Pau Casals Vonószenekarra 1998
Honeypot and Forest Dance Kamarazene 2017
Három éji dal Kamarazene 1992
I Sing the Body Electric Számítógépes zene 2001
Il fiume di luce Vegyeskarra 2015
In Cabin´d Ships at Sea Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
In paradisum Vegyeskarra 2017
Japán dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Játék két szólamban Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2010
Karcsú Dafina Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1995
Ki viszi át a szerelmet Vegyeskarra 2013
Kreatív kapcsolatok Opera 2013
Last Word Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Lirico e Scintillante Concerto 2022
Litaniae Lauretanae Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Little Rhapsody Kamarazene 1997
Lobgesang von Simeon Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Madrigals of Passion and Wisdom Kórusra és szólóének(ek)re 2011
Magyar Electra Opera 2012
Martian Szólóhangszerre 2000
Megy a gőzös... Énekegyüttesre 2014
Metszet Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2016
Mice and Cats Vonószenekarra 2004
Mintha volnál... Nőikarra 1993
Mottó Férfikarra 2024
No Coward Soul is Mine Vegyeskarra 2014
Nyári zsongás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2024
Nyári zsongás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1990
Nővérek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Pange lingua Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2004
Piano Sonata / Zongoraszonáta Szólóhangszerre 2010
Psalmus 1 Kórusra és szólóének(ek)re 2012
Psalmus 131 Vegyeskarra 2007
Psalmus 23 Vegyeskarra 2007
Psalmus 29 (Liber Psalmorum) Nőikarra 2005
Psalmus 51 Kórusra és szólóének(ek)re 2007
Psalmus 6 Vegyeskarra 2014
Psalmus 70 Vegyeskarra 2007
Pécsi képek Fúvószenekarra 2011
Quaint Dances Szimfonikus zenekarra 2023
Quainties Vonószenekarra 2022
Quintet for Winds Kamarazene 1998
Ragtime Kamarazene 2002
Rosetrees Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Ruins and Arches Kamarazene 2018
Salamon Énekek Éneke Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1994
Scherzo Kamarazene 2005
Snowy Mountains Kamarazene 1996
Sonata - for cello and piano Kamarazene 2004
Sonata - for clarinet and piano Kamarazene 1995
Spirit of Europe Szimfonikus zenekarra 2004
String Quintet Kamarazene 1994
Suite concertante Concerto 2008
Suite for Piano / Zongoraszvit Szólóhangszerre 1995
Szerénység Vegyeskarra 1996
Szimfónia Szimfonikus zenekarra 2005
Szép magyar komédia Opera 2021
Tavaszi zápor Vegyeskarra 2024
The Hilarious Man Kamarazene 1999
The Legend of the Movie Szimfonikus zenekarra 1998
Time´s All-Severing Wave Concerto 2015
Tor zur Ewigkeit Kamarazene 2006
Trostgesang - Kantate zur Passionszeit Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2014
Two Songs by Emily Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2009
Tószunnyadó Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Töredelmes ág Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
Történet az Ember Fiának szenvedéséről és haláláról Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2016
Ut signaculum Vegyeskarra 2017
Via Crucis Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1993
Vidám vitézi ének Kórusmű kísérettel 2017
Viseltes szókkal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1995
Yeah! Énekegyüttesre 2020
Zoo Kamarazene 2017
Zsoltársorok Vegyeskarra 2016
enwogulld Számítógépes zene 2000
quasi stellar Szólóhangszerre 1997
Áldalak búval, vigalommal Vegyeskarra 1994
Átirat - John Francis Wade: Adeste fideles Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2002
Átirat - Liszt Ferenc: Via Crucis Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2000
Átirat - Liszt Ferenc: Via Crucis Fúvószenekarra 2000
Édesanyám rózsafája Kórusra és szólóének(ek)re 2012
Ének zongorára és orgonára Kamarazene 1994
Ó, életem... Nőikarra 1990
Ómagyar Mária-siralom Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2000
Ünnep Zenekari mű 2012
Čierny havran Vegyeskarra 2016
Őz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2005