Kocsár Miklós
Zeneszerző
Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1933
1933. december 21. Debrecen - 2019. augusztus 29.
Gyermekkorában kezdett zongorázni, de rendszeres zenei tanulmányokat csak később, a Debreceni Konzervatóriumban folytatott Szabó Emil növendékeként. 1954 és 1959 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanult Farkas Ferenc osztályában.
1963-tól rövid ideig a Zeneműkiadó szerkesztője, majd az év őszétől 1972-ig a Madách Színház zenei vezetője, karmestere. 1972-től zeneszerzést tanít a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1974-től 1983-ig a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője. Gazdag zeneszerzői munkásságában kamarazenei, zenekari és versenyművei mellett jelentős helyet foglalnak el a vokális kompozíciók: dalok, kórusok, kantáták, oratóriumok. Műveinek sajátos stílusjegye a szép hangzásra való törekvés és a szigorú formai arányok igénye.
Főbb művei:
Zenekari művek: Capriccio; Varianti; Metamorphoses; Sequenze; Formazioni; Ballata sinfonica
Versenyművek: Concerto in memoriam ZH - kürt; Elegia - fagott; Gordonkaverseny; Concerto da Camera - hegedű; Concertino - 2 fuvola; Concerto lirico - brácsa
Kamaraművek: Vonósnégyes, 3 Fúvósötös; Szolószonáta - hg; Triószonáta - hg, csello, zg; Capricorn concerto - fl, kamegy; Quintetto d'ottoni; Rapsodia - trb, zg, ütő; Hang-szin-játékok 2 fl ; Echoes No.1,-2,-3,-4 - kürtökre
Vokális művek: Suhanj, szerelem! - kantáta; Az éjszaka képei - oratórium; Magnificat - vkar, vonószkr; Stabat Mater bar.vkar, zkar; Évszakok zenéje; Liliom-dal; Tűzciterák; Csodafiú-szarvas; Hegyet hágék - 6 népi imádság; Valaki jár a fák hegyén; 3 mise; Salve Regina; Libera me; 6 Mária ének; Jubilate Deo; Six choruses; Knick-knacks; Cat and dog; Két karácsonyi motetta; Könyörgés tavasszal; Karácsony fekete glória
Valamint számtalan dal Petőfi Sándor, József Attila, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Szécsi Margit, Kányádi Sándor és Federico Garcia Lorca verseire.
Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1973-ban, majd 1980-ban Erkel-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 1992-ben Bartók-Pásztory-díjat, 1999-ben Magyar Művészetért Díjat, 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben KÓTA-díjat, 2005-ben Kölcsey-emlékplakettet kapott. 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze díjat vehette át.
2011-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja volt.
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
Gyermekkorában kezdett zongorázni, de rendszeres zenei tanulmányokat csak később, a Debreceni Konzervatóriumban folytatott Szabó Emil növendékeként. 1954 és 1959 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanult Farkas Ferenc osztályában.
1963-tól rövid ideig a Zeneműkiadó szerkesztője, majd az év őszétől 1972-ig a Madách Színház zenei vezetője, karmestere. 1972-től zeneszerzést tanít a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1974-től 1983-ig a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője. Gazdag zeneszerzői munkásságában kamarazenei, zenekari és versenyművei mellett jelentős helyet foglalnak el a vokális kompozíciók: dalok, kórusok, kantáták, oratóriumok. Műveinek sajátos stílusjegye a szép hangzásra való törekvés és a szigorú formai arányok igénye.
Főbb művei:
Zenekari művek: Capriccio; Varianti; Metamorphoses; Sequenze; Formazioni; Ballata sinfonica
Versenyművek: Concerto in memoriam ZH - kürt; Elegia - fagott; Gordonkaverseny; Concerto da Camera - hegedű; Concertino - 2 fuvola; Concerto lirico - brácsa
Kamaraművek: Vonósnégyes, 3 Fúvósötös; Szolószonáta - hg; Triószonáta - hg, csello, zg; Capricorn concerto - fl, kamegy; Quintetto d'ottoni; Rapsodia - trb, zg, ütő; Hang-szin-játékok 2 fl ; Echoes No.1,-2,-3,-4 - kürtökre
Vokális művek: Suhanj, szerelem! - kantáta; Az éjszaka képei - oratórium; Magnificat - vkar, vonószkr; Stabat Mater bar.vkar, zkar; Évszakok zenéje; Liliom-dal; Tűzciterák; Csodafiú-szarvas; Hegyet hágék - 6 népi imádság; Valaki jár a fák hegyén; 3 mise; Salve Regina; Libera me; 6 Mária ének; Jubilate Deo; Six choruses; Knick-knacks; Cat and dog; Két karácsonyi motetta; Könyörgés tavasszal; Karácsony fekete glória
Valamint számtalan dal Petőfi Sándor, József Attila, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Szécsi Margit, Kányádi Sándor és Federico Garcia Lorca verseire.
Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1973-ban, majd 1980-ban Erkel-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 1992-ben Bartók-Pásztory-díjat, 1999-ben Magyar Művészetért Díjat, 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben KÓTA-díjat, 2005-ben Kölcsey-emlékplakettet kapott. 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze díjat vehette át.
2011-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja volt.
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| 15 Bagatelle per clarinetto solo | Szólóhangszerre | 1989 |
| 5 Bagatell 2 fagottra | Kamarazene | 1957 |
| 7 Sonate - "Hommage à Scarlatti" | Szólóhangszerre | 1993 |
| 9 apró darab | Kamarazene | 0 |
| A félelem felhői | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1992 |
| A jövő vacogása | Nőikarra | 2007 |
| A kanász | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| A kísértet dala | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1958 |
| A kő és az ember | Férfikarra | 1988 |
| Ad te levavi | Nőikarra | 2005 |
| Adjon az Isten | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
| Adoramus te | Vegyeskarra | 2001 |
| Adoramus te Christe | Nőikarra | 2010 |
| Adventi koszorú | Nőikarra | 2005 |
| Agnus dei | Nőikarra | 2014 |
| Alleluia - Egyneműkarra | Kórusmű a cappella | 0 |
| Alma redemptoris Mater | Nőikarra | 2004 |
| Apróságok | Kamarazene | 0 |
| Arioso | Kamarazene | 1995 |
| Assumpta est Maria | Nőikarra | 1998 |
| Ave Maria | Kórusmű a cappella | 1997 |
| Ave maris stella | Nőikarra | 2004 |
| Ave Regina caelorum | Nőikarra | 2003 |
| Ave verum corpus | Nőikarra | 2009 |
| Ave verum corpus | Vegyeskarra | 0 |
| Ave, rosa sine spina | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2009 |
| Az éjszaka képei | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1987 |
| Az Óriás | Filmzene | 1960 |
| Álomi beszédem | Nőikarra | 2006 |
| Ballada cimbalomra | Szólóhangszerre | 1995 |
| Ballata | Szólóhangszerre | 2013 |
| Ballata sinfonica | Szimfonikus zenekarra | 1994 |
| Beatus vir | Vegyeskarra | 0 |
| Boros nóták | Férfikarra | 1958 |
| Cantate Domino | Kórusmű a cappella | 2000 |
| Cantate Domino - vegyeskarra | Vegyeskarra | 2000 |
| Capriccio | Szólóhangszerre | 1956 |
| Capriccio | Szimfonikus zenekarra | 1961 |
| Capriccio - zongorára | Szólóhangszerre | 1960 |
| Capricorn Concerto | Concerto | 1978 |
| Cat and Dog | Gyermekkarra | 1978 |
| Chaconne | Kamarazene | 1996 |
| Concertino per due Fluti, Cembalo e Archi | Concerto | 1999 |
| Concerto - in memoriam ZH | Concerto | 1983 |
| Concerto da camera | Concerto | 1995 |
| Concerto lirico | Concerto | 2000 |
| Csili-csali nóták | Gyermekkarra | 1977 |
| Csodafiú-szarvas | Vegyeskarra | 1979 |
| Csodakarikás | Filmzene | 1987 |
| Csontváry | Filmzene | 1990 |
| Dalok Csukás István verseire | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2002 |
| Dalok Kányádi Sándor versekre | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| Dalok magyar költők verseire 2. | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Dialoghi | Kamarazene | 1965 |
| Divertimento | Kamarazene | 1956 |
| Due Notturni | Szólóhangszerre | 1996 |
| Duo | Kamarazene | 1997 |
| Duó-Szerenád | Kamarazene | 1955 |
| Echoes, No. 1 | Szólóhangszerre | 1984 |
| Echoes, No. 2 | Kamarazene | 1989 |
| Echoes, No. 3 | Kamarazene | 1997 |
| Echoes, No. 4 | Kamarazene | 1998 |
| Egyedül | Nőikarra | 2006 |
| Elégia | Concerto | 1985 |
| Emlékjel | Nőikarra | 1986 |
| Emlékképek a XX. század 50-es éveiből | Szimfonikus zenekarra | 2016 |
| Episodi | Concerto | 1982 |
| Epitaffio per contra basso | Szólóhangszerre | 1988 |
| Évszakok | Nőikarra | 2007 |
| Évszakok zenéje | Nőikarra | 1967 |
| Exsurge cor Meum | Vegyeskarra | 1997 |
| Exsurge cor Meum | Kórusmű a cappella | 1997 |
| Falusi sirató | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1959 |
| Fantasia - klarinétra és ütőhangszerekre | Kamarazene | 1991 |
| Fantasia - szopránszaxofonra és hárfára | Kamarazene | 2005 |
| Fantázia és friss | Kamarazene | 2008 |
| Fantázia tárogatóra | Szólóhangszerre | 1989 |
| Fájva szeretni | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1958 |
| Félelem | Nőikarra | 2007 |
| Forintos nóták | Vegyeskarra | 1964 |
| Formazioni | Szimfonikus zenekarra | 1985 |
| Friss | Kamarazene | 2008 |
| Furulya muzsika - Musica Pastorale | Kamarazene | 1975 |
| Gaudeamus igitur | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2005 |
| Gaudete in Domino | Nőikarra | 2005 |
| Gordonkaverseny | Concerto | 1994 |
| Gyermekkarok I | Gyermekkarra | 1974 |
| Gyermekkarok II | Gyermekkarra | 1974 |
| Gyermekkarok III | Gyermekkarra | 1974 |
| Gyermekkarok IV | Gyermekkarra | 1983 |
| Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 1. füzet | Gyermekkarra | 2008 |
| Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 2. füzet | Gyermekkarra | 2008 |
| Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 3. füzet | Gyermekkarra | 2008 |
| Gyermekkarok Kányádi Sándor versekre, 4. füzet | Gyermekkarra | 2008 |
| Hang-köz-játékok | Szólóhangszerre | 2004 |
| Hang-portrék | Szólóhangszerre | 1996 |
| Hang-szín-játékok | Kamarazene | 1993 |
| Hálog hasadj meg! | Vegyeskarra | 1993 |
| Három dal Boda István verseire - szólóénekre és szólóhangszerekre | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| Három dal Boda István verseire - szólóénekre zongorakísérettel | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| Három dal Gyurkovics versekre | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Három dal Petőfi Sándor verseire | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1973 |
| Három duó | Kamarazene | 1956 |
| Három egyneműkar | Kórusmű a cappella | 1959 |
| Három gyermekkar | Gyermekkarra | 1956 |
| Három keserves ének | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1979 |
| Három nőikar | Nőikarra | 1972 |
| Három nőikar Nagy László verseire | Nőikarra | 0 |
| Három székelyföldi keserves | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1992 |
| Hegyet hágék | Vegyeskarra | 1992 |
| Hegyet hágék | Vegyeskarra | 1993 |
| Hegyi legények | Kórusra és kamarazenekarra | 1956 |
| Hét változat | Szólóhangszerre | 1983 |
| Hodie Christus natus est | Nőikarra | 2002 |
| Huszárik-breviárium | Filmzene | 1982 |
| Improvvisazioni | Szólóhangszerre | 1972 |
| Jön az ősz! | Nőikarra | 2007 |
| József Attila-dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1955 |
| Jubilate Deo | Kórusmű a cappella | 1995 |
| Jubilate Deo - dupla egyneműkarra kísérettel | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1995 |
| Jubilate Deo - dupla egyneműkarra orgonakísérettel | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1995 |
| Karácsony, fekete glória | Nőikarra | 2005 |
| Karácsony, fekete glória | Nőikarra | 2007 |
| Karácsonyi pásztorjárás | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1989 |
| Kassák-dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1976 |
| Keresztvetés | Vegyeskarra | 1993 |
| Kései szelek | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1958 |
| Két karácsonyi motetta | Nőikarra | 2002 |
| Két lakodalmas leánykar | Kórusmű a cappella | 1955 |
| Két Radnóti-dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| Két tánc | Kamarazene | 0 |
| Két vegyeskar | Vegyeskarra | 1960 |
| Két zongoradarab | Szólóhangszerre | 1954 |
| Kitűnik származásom | Nőikarra | 2006 |
| Knick Knacks | Gyermekkarra | 1978 |
| Könyörgés tavasszal, 1957 | Vegyeskarra | 1999 |
| Kórusdalok - gyermekkarra és kamaraegyüttesre | Kórusra és kamaraegyüttesre | 1995 |
| Kórusdalok - gyermekkarra és zongorára | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1995 |
| Kürtverseny | Concerto | 1957 |
| Lamenti | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1967 |
| Laudate Dominum - CXVII zsoltár | Vegyeskarra | 2002 |
| Laudate Dominum kettős egyneműkarra és orgonára, | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2005 |
| Laudate Dominum kettős egyneműkarra és rézfúvókra | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2005 |
| Laudatio Episcopi Sancti Martini / Szent Márton püspök dicsérete | Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra | 2000 |
| Libera me | Nőikarra | 1999 |
| Lila ákác | Színházi zene | 1969 |
| Liliom-dal | Vegyeskarra | 1971 |
| Madáretető | Kórusra és kamarazenekarra | 1995 |
| Magányos ének | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1970 |
| Magnificat | Kórusra és kamarazenekarra | 1996 |
| Magnificat | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Magyar népdalok zongorára | Szólóhangszerre | 1956 |
| Magyar nyár | Vegyeskarra | 1958 |
| Magyar táncok | Kamarazene | 2004 |
| Magyar táncok a sepsiszentgyörgyi kéziratból | Kamarazene | 2004 |
| Magyar táncok az Apponyi kéziratból | Kamarazene | 2004 |
| Magyar táncok az Barkóczi-féle kéziratból | Kamarazene | 2004 |
| Magyar táncok No. 1 | Kamarazene | 2005 |
| Magyar táncok No. 2 | Kamarazene | 2005 |
| Maradj még | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2002 |
| Maria mater gratiae | Nőikarra | 2004 |
| Maria, fons aquae vivae | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2008 |
| Májusi kétségbeesés | Vegyeskarra | 2006 |
| Mária-énekek | Nőikarra | 2004 |
| Mégis mondom Damion! | Vegyeskarra | 1985 |
| Metamorphoses | Szimfonikus zenekarra | 1979 |
| Miniature | Szólóhangszerre | 1955 |
| Missa in A | Nőikarra | 1992 |
| Missa Secunda | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Missa Tertia | Vegyeskarra | 2002 |
| Mondottam ember | Vegyeskarra | 1980 |
| Musica | Ensemble | 1991 |
| Nagykarácsony éjszakáján | Vegyeskarra | 2003 |
| Napraforgó | Filmzene | 1974 |
| Négy madrigál | Nőikarra | 2002 |
| Négy vázlat | Szólóhangszerre | 1958 |
| Nemzeti dal | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Népdal szvit | Szólóhangszerre | 1954 |
| Nőikarok Nagy László verseire | Nőikarra | 2011 |
| Nőikarok Nagy László verseire | Nőikarra | 2012 |
| Nunc dimittis | Vegyeskarra | 0 |
| Nyár van, nyár | Nőikarra | 2007 |
| O vos omnes | Nőikarra | 1998 |
| O, Maria, gratiosa | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2008 |
| O, Maria, Mater pia | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2008 |
| Oh, hajnal, hajnal | Vegyeskarra | 1993 |
| Ölelj meg engem, Isten | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1998 |
| Öregisten, Nagyisten | Nőikarra | 2003 |
| Öt bagatell | Kamarazene | 1957 |
| Öt bicinium | Gyermekkarra | 1994 |
| Öt karácsonyi ének | Kórusmű a cappella | 2007 |
| Öt kis zongoradarab | Szólóhangszerre | 1957 |
| Öt tétel | Concerto | 1976 |
| Öt virágének | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Ó gyönyörű szép, titokzatos éj! | Nőikarra | 2003 |
| Pater noster | Vegyeskarra | 2014 |
| Pirosarcú kenyér | Kórusra és szólóének(ek)re | 1963 |
| Populus Sion | Nőikarra | 2005 |
| Por dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Pozsonyi táncok | Kamarazene | 1980 |
| Psallite Deo! - ünnepi zsoltár gyermekkarra és kamaraegyüttesre | Kórusra és kamaraegyüttesre | 2004 |
| Psallite Deo! - ünnepi zsoltár gyermekkarra, orgona kísérettel | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2004 |
| Quattuor carmina Mariana / Négy Mária ének | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Quintetto d´ottoni | Kamarazene | 1986 |
| Quintetto per fiati No. 1 / I. fúvósötös | Kamarazene | 1956 |
| Quintetto per fiati No. 3 / III. fúvósötös | Kamarazene | 1984 |
| Rapsodia | Kamarazene | 1989 |
| Régi magyar diákdalok | Vegyeskarra | 2005 |
| Regina caeli | Nőikarra | 2004 |
| Repliche | Kamarazene | 1971 |
| Repliche No. 2 | Kamarazene | 1976 |
| Repliche No. 3 | Szólóhangszerre | 1981 |
| Requiem aeternam | Nőikarra | 2004 |
| Rézfúvós trió | Kamarazene | 1958 |
| Rongyszőnyeg - szólóénekre zongorával | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| Rongyszőnyeg - szólóhangra és szólóhangszerekre | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1956 |
| Rorate caeli | Nőikarra | 2004 |
| Saltus Hungaricus | Kamarazene | 1970 |
| Salve Regina | Nőikarra | 1995 |
| Sárközi gyermekkörtánc | Kamarazene | 1975 |
| Sequenze | Vonószenekarra | 1980 |
| Serenata per archi | Kamarazene | 1971 |
| Sestetto d´ottoni | Kamarazene | 1972 |
| Sinfonietta per archi | Vonószenekarra | 1996 |
| Six Choruses | Nőikarra | 1981 |
| Sonata | Szólóhangszerre | 1961 |
| Sonata per violino solo | Szólóhangszerre | 1961 |
| Sonatina | Szólóhangszerre | 1956 |
| Stabat mater | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 2007 |
| Sub tuum praesidium | Nőikarra | 2004 |
| Suhanj, szerelem! | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1961 |
| Suite per chitarra | Szólóhangszerre | 1986 |
| Suite per tromboni | Kamarazene | 1996 |
| Super flumina Babilonis | Nőikarra | 2003 |
| Süssél nap | Gyermekkarra | 1962 |
| Szent Antal tüze | Vegyeskarra | 1992 |
| Szentivánéji út | Nőikarra | 1993 |
| Szikla | Vegyeskarra | 1959 |
| Szvit vonószenekarra | Vonószenekarra | 1986 |
| Tavasz, tavasz! | Nőikarra | 2003 |
| Tavaszi dal - szólóénekre és kamaraegyüttesre | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1961 |
| Tavaszi dal - szólóénekre zongorakísérettel | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1961 |
| Tavaszvárás | Gyermekkarra | 1997 |
| Tehénszerelem | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1964 |
| Téli alkony | Nőikarra | 1993 |
| Tíz tanulmány gitárra | Szólóhangszerre | 1993 |
| Tizenöt kis zongoradarab | Szólóhangszerre | 1974 |
| Tre Notturni | Szólóhangszerre | 1997 |
| Tre pezzi per organo in memoriam Ferenc Farkas | Szólóhangszerre | 2005 |
| Trio per archi | Kamarazene | 1990 |
| Triószonáta | Kamarazene | 1963 |
| Tűz, te gyönyörű | Vegyeskarra | 1971 |
| Tűzciterák | Nőikarra | 1973 |
| Új Kőmíves Kelemen | Férfikarra | 1960 |
| Ungaresca per due fiatti di legno | Kamarazene | 1968 |
| Ünnepi fanfár | Kamarazene | 0 |
| Utolsó találkozás | Kamarazene | 0 |
| Vagyunk és leszünk | Kórusmű a cappella | 2001 |
| Valaki jár a fák hegyén | Nőikarra | 1995 |
| Varázsdoboz | Kamarazene | 1995 |
| Varianti / Variációk | Szimfonikus zenekarra | 1977 |
| Variazioni per quintetto di fiati | Kamarazene | 1968 |
| Változatok szólógordonkára | Szólóhangszerre | 1989 |
| Várom a havat | Nőikarra | 2005 |
| Virgo parens Christi benedicta | Kórusra és szólóének(ek)re | 2004 |
| Vonósnégyes | Kamarazene | 1960 |
| Zongoradarabok | Szólóhangszerre | 1958 |