Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dresch Mihály Quartet


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1998
Weboldal
Telefon
+36 30 924 6424
További elérhetőség
Adform Arts Management
Brávácz Alexandra

 
A gépipari tanulmányokat folytató Dresch Mihály (1955, Budapest) tizenhét éves volt, amikor Johnny Griffin hatására a jazz felé fordult. A konzervatórium jazz tanszakának elvégzése (1979) után a magyarországi mainstream jazz élvonalához kötődött, s noha azóta megteremtette önálló világát, a "hagyományos" jazztől sem távolodott el végérvényesen. Albumain a mai napig feltűnik egy-egy örökzöld kompozíció, ily módon is fejet hajtva a mesterek előtt.

Dresch Mihály 1984-ben alakította meg első saját zenekarát. A kilencvenes évek közepéig ennek többször is változott a felállása: a Sóhajkeserű és a Gondolatok a régiekről albumokon Grencsó István (fúvós hangszerek), Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob) hallható, a Zeng a lélek címűn Geröly Tamás dobolt és Lajkó Félix hegedűlt, majd Lajkót Kovács Ferenc (hegedű, trombita) váltotta - így készült a Folyondár, a Tél a vízen és a Révészem, révészem...

Aztán 1998 tavaszán újra átalakult, és azóta változatlan felállásban működik a zenekar. A dobok mögé visszatért Baló István, míg a bőgő (az akkor igen fiatal) Szandai Mátyás kezébe került. Az újjászületett kvartett első lemeze (Riding the Wind) Angliában jelent meg, a nemzetközi sajtó, többek között a Down Beat nagyon jó kritikát írt róla. 2001-ben jelenik meg a Szép csendesen - már a BMC Records kiadásában. A 2002-ben megjelent Hungarian Bebop (BMC Records) igazán nagy nemzetközi visszhangot keltett, mivel a felvételéhez egy valódi legendát, Archie Sheppet sikerült megnyerni.

A Dresch Quartet tagjai - Archie Shepp mellett - a műfaj olyan kimagasló alakjaival dolgoztak együtt, mint John Tchicai, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, David Murray és Dewey Redman. Számos rangos fesztivál és klub látta vendégül a zenekart, többek között a Jazz & Wine Festival (Olaszország), a Festival Jazzebre (Franciaország), a London Jazz Festival (Anglia), a JazzFest Wien (Ausztria), a Kalisz Festival (Lengyelország), a New Morning (Franciaország) vagy a Jazz Brugge (Belgium).
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1985 Dresch Quartet: Sóhajkeserű Magánkiadás Jazz Studium No. 3 (MC) Saját
MC - Bem rakpart, Budapest, 1985. május 3.
1985 Dresch Quartet - Peti Jubilarni Internacionalni Susret Dzez Muzicara "Naissus Jazz '85" Magánkiadás LPD-20001244 Saját
LP - Nis Philharmonic Orchestra Hall, Nis, Yugoslavia, 28. October 1985
1987 Dresch Mihály: Hazafelé Magánkiadás Jazz Studium No. 6. (MC) Saját
MC
1988 Dresch Quartet: Live in Cologne Hungaroton Saját
LP - 10. Kölni Jazzhaus Fesztivál, 1988. április 22.
1989 Dresch Quartet: Sóhajkeserű Krém SLPX 37212 Saját
LP
1990 Dresch Mihály Quartet: Gondolatok a régiekről Adyton 002 Saját
LP
1993 Dresch Dudás Mihály Quartet: Zeng a lélek Adyton 006 Saját
1995 Dresch Dudás Mihály Quartett: ...Folyondár... Adyton ADYTON 007 Saját
1996 Dresch Quartet: Túl a vizen Fonó Records FA-013-2 Saját
1998 Dresch Dudás Mihály Quartett: Révészem, révészem...
(Dresch Dudás Mihály Quartett: Ferryman, Ferryman...)
Fonó Records FA-037-2 Saját
2000 Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás
(Dresch Quartet: Riding the Wind)
November Music FA-084-2 Saját
2001 Dresch Mihály: Szép csendesen
(Mihály Dresch: Quiet As It Is)
BMC Records BMC CD 055
2002 Dresch Mihály Quartet/Archie Shepp: Hungarian Bebop BMC Records BMC CD 066 Saját
2004 Dresch Quartet: Egyenes zene
(Dresch Quartet: Straight Music)
BMC Records BMC CD 093 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Dresch Quartet: Élő nád
(Dresch Quartet: Live Reeds)
X-produkció XP 025 Saját
2007 Dresch Mihály Quartet: Árgyélus BMC Records BMC CD 131 Saját
2008 Hungry for Hungary? - 2008-2009 Hungarofest Kht. HFEST-MXH 015-016
2009 Dresch Quartet: Ritka madár
(Dresch Quartet: Rare Bird)
X-produkció XP 037 Saját
2011 Dresch Quartet: Fuhun Periferic Records FA2652
2013 Dresch Mihály Quartet: Kapu és kert Periferic Records FA289-2 Saját
2016 Tördelős Periferic Records FA3812
2016 Dresch Mihály Quartet, Chris Potter: Zea
(Mihály Dresch Quartet with Chris Potter: Zea)
BMC Records BMC CD 235 Saját