Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pócs Katalin


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1963

 
1963. június 4., Budapest - 2019. szeptember 27.

Zenei tanulmányait az általános iskolában kezdte, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakán folytatta Fekete Győr István tanítványaként. Érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára, tanára Petrovics Emil volt. Zeneelmélet-tanári, zongoratanári és zeneszerzői diplomát szerzett.

1986-ban a Liszt Ferenc emlékére kiírt zeneszerzői pályázaton első díjat nyert. 1992-ben egy dél-afrikai zeneszerzői pályázaton negyedik helyezést, 1993-ban pedig a Liberális Szegedért Alapítvány "A jövő zenéje" című zeneszerzői versenyén megosztott második helyezést ért el. 1987-ben Kincses Kuratórium ösztöndíjban, 1988. augusztusától három évig Kodály Zoltán-ösztöndíjban részesült. A Művészeti Alaptól szintén három éven át kapott ösztöndíjat. 1998/99-ben a XXII. kerületi önkormányzat művészeti ösztöndíjasa volt. Tagja volt a Magyar Zeneszerzők Egyesületének és a Művészeti Alapnak.

Darabjai rendszeresen hangzanak el a Magyar Rádióban és hangversenyeken. A Rádió több művét felvette és számos interjút készített vele. A Magyar Televízióban is hangzott el műve interjú kíséretében. Eddig három szerzeménye került kiadásra CD-n. Több műve megjelent nyomtatásban a 4'33" elnevezésű müncheni zeneműkiadónál, az Akkord Zenei Kiadónál és a Harpa Hungarica bloomingtoni kiadónál. Néhány műve megtalálható Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek című kötetében.

Számos szakmai úton vett részt (Bécs, Moszkva, Gdansk). Külföldön több alkalommal is bemutatták műveit (Lüneburg, Bourges, Berlin, Groningen, Erdély, München, Bloomington, Róma, Chicago, Oregon). A kanadai Banffben ösztöndíjjal 2 hónapot tartózkodott, itt is elhangzottak művei.

Haláláig aktívan komponált és a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában tanított zongorát és improvizációt, számos szerzői estet tartott egyénileg és más szerzőkkel közösen is.
 
Cím Típus Dátum
4 klarinétetűd Szólóhangszerre 1993
A csősz és a nyúl Ismeretlen 2006
A gonosz Tengel ébresztése Élő zene és zene magnószalagra 1997
A sötétségből a fény felé Szólóhangszerre 2012
A vak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Andante és Allegro Kamarazene 1992
Annuncia la Stella Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1996
Annuncia la Stella Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2006
Ballada hárfára, Op. 36 Szólóhangszerre 1991
Banffi impressziók Szólóhangszerre 1998
Bevezetés és Allegro Kamarazene 1996
Bevezetés és Allegro Live and prerecorded music 1996
Bloomingtoni inspiráció Szólóhangszerre 2018
Cimballum Live and prerecorded music 2005
Csellóduók Kamarazene 2018
Csík megyei népdalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Dalok saját versekre (Dalciklus I) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1986
Dalok saját versekre (Dalciklus II) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1986
Dalok saját versekre (Dalciklus III) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1989
Darab brácsára Szólóhangszerre 1998
Darab brácsára és csembalóra Kamarazene 1998
Darabok gyermekek számára - gitár Szólóhangszerre 1990
Darabok gyermekek számára - gitár duó Kamarazene 1990
Darabok gyermekek számára - zongora Szólóhangszerre 1990
Duettek fuvolára és gitárra Kamarazene 1991
Duó klarinétra és zongorára Kamarazene 1993
Duó két zongorára gyermekeknek Kamarazene 1996
Duók hackbrettre és tenorhackbrettre Kamarazene 1997
Elégia Kamarazene 2014
Emlékdarabok zongorára Szólóhangszerre 2013
Esti dal Live and prerecorded music 2000
Fuvallatok Kamarazene 2002
Fúdd el, jó szél! Elektroakusztikus zene 1993
Gallyai képek Kamarazene 1995
Gitár Kvartett Kamarazene 1990
Gitárduók Kamarazene 1990
Gyergyói népdalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Gyászmenet Kórusmű kísérettel 2012
Gyöngyössy Zoltán emlékére Szólóhangszerre 2012
Hangköltemények hárfára (I. sorozat) Szólóhangszerre 0
Hangköltemények hárfára (II. sorozat) Szólóhangszerre 2015
Hangtájkép Kamarazene 1985
Hegedűverseny Concerto 1999
Hommage a Beethoven Kamarazene 1991
Hommage a Georges Seurat Szólóhangszerre 1985
Hommage a Mozart Kamarazene 1991
Hommage a Mozart - Zongoradarab gyermekeknek Szólóhangszerre 2007
Hárfaverseny Concerto 2003
Három darab fuvolára és tenorhackbrettre Kamarazene 1997
Három emlékkép Kamarazene 1993
Három miniatűr Kamarazene 1990
Három tétel két zongorára és ütőhangszerekre Kamarazene 2000
Három tétel marimbára Szólóhangszerre 1990
Három tétel török dallamok nyomán Szólóhangszerre 1992
Impression Élő elektronikus zene 2001
Impressions Kamarazene 1991
Induló fúvószenekarra Fúvószenekarra 1993
Kamarakoncert Kamarazene 2005
Kamarakoncert hegedűre és kamaraegyüttesre Concerto 1998
Karakterdarabok három fuvolára Kamarazene 1993
Két archaikus ének Kamarazene 2005
Két ballada Szólóhangszerre 1992
Két dal Weöres Sándor verseire Live and prerecorded music 2000
Két kis darab gyerekeknek Ismeretlen 2006
Két kis darab négy kézre Kamarazene 1994
Két kis darab zongorára Szólóhangszerre 1994
Két tétel zongorára Szólóhangszerre 1996
Kétzongorás darab Kamarazene 1988
Leggeramente Kamarazene 2004
Macskakongresszus Tivoliban Live and prerecorded music 2003
Magyar népdal Szólóhangszerre 2007
Maracanga, Op. 86 Kamarazene 2000
Meditáció Kamarazene 1986
Meditációs zene zongorára Szólóhangszerre 1997
Mondsee Szólóhangszerre 1991
Motetták Vegyeskarra 1987
Mutatis Mutandis - bővített változat Elektroakusztikus zene 1985
Mutatis Mutandis - elektroakusztikus darab Elektroakusztikus zene 1985
Nyárutó Szólóhangszerre 1990
Négy darab gitárra Szólóhangszerre 1990
Négy miniatűr Kamarazene 2001
Négy tétel Kamarazene 1991
Négykezes zongoradarabok gyermekeknek Kamarazene 1994
Népdalfeldolgozások gitártrióra Kamarazene 1991
Népdalfeldolgozások énekhangra és cimbalomra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Népdalfeldolgozások énekhangra, klarinétra és cimbalomra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1995
Népdalfeldolgozások énekhangra, klarinétra és cimbalomra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Paletta Gyermekkarra 2003
Pastorale és rondó - Francesca Caccini két témájára Kamarazene 1997
Pegnitz Szimfonikus zenekarra 1988
Provence-i álom Szólóhangszerre 2012
Rezzenések Ensemble 1989
Rétegződések Kamarazene 2006
Rózsakert Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2006
Szemlélődés Szólóhangszerre 1985
Szignál+dal Elektroakusztikus zene 1994
Szonáta Kamarazene 1995
Szonáta Kamarazene 2015
Szvit vonószenekarra Vonószenekarra 2002
Szélcsend és áradás Live and prerecorded music 1994
Szélcsend és áradás Live and prerecorded music 1994
Trió fuvolára, brácsára és hárfára Kamarazene 2015
Trió klarinétra, csellóra és zongorára Kamarazene 1999
Trió két klarinétra és fagottra Kamarazene 2004
Tuba Kvartett Kamarazene 2012
Távoli üzenetek Live and prerecorded music 1995
Tűnődés a végtelenbe Szólóhangszerre 2004
Valóság vagy álom Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1989
Variációk egy koráltémára Szólóhangszerre 1995
Visszaemlékezés Szólóhangszerre 1995
Vonósnégyes No. 1 Kamarazene 1998
Vonósnégyes No. 2 Kamarazene 2001
Vándorlás a végtelen felé Kamarazene 2016
Zongoraverseny Concerto 1990
Zongorás trió Kamarazene 1994
Árnyak suhanása Kamarazene 2007
Átirat - Debussy: Kis szvit, Balett-tétel Kamarazene 1990
Ösvények és csapások, Op. 7 Kamarazene 1986
Új elektronikus darab - Endless Roads Elektroakusztikus zene 1998
Úti élmények Kamarazenekarra 2004
Ütős darab zeneiskolások számára Kamarazene 1997