Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Binder Károly


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1956
Weboldal

 
Ötévesen kezdte klasszikus zenei tanulmányait. 1979-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán. Éveken keresztül a Zeneakadémia művésztanára volt, jelenleg a Jazz Tanszék vezetője. Zeneszerzőként 1978 óta dolgozik, s hamarosan itthon és külföldön is ismert előadóvá vált koncertező muzsikusként és lemezek közreműködőjeként egyaránt. Fellépett és mesterkurzusokat tartott egyebek közt Londonban (a Royal Festival Hallban), Hamburgban, Berlinben, Frankfurtban, Stockholmban, Amsterdamban, Helsinkiben, Koppenhágában, Kölnben, Bécsben, Athénban, Ankarában, Kairóban, Duisburgban, Essenben, Freiburgban stb. Kontinentspiel című művével mind a Kaliszi Nemzetközi Jazz-zongoraversenyt (1981), mind a Magyar Rádió Nagydíját (1986) megnyerte. 1989-ben eMeRTon-djíat kapott mint az Év Zongoristája, 1991-ben Dance Music című albuma pedig az Év Lemeze lett. Közel két évtizedes munkássága alatt több mint 40 alkalmazott művet komponált a televíziónak, színházaknak és filmekhez. Saját műveiből 28 lemez, illetve CD-lemez készült. 2017-ben Artisjus Könnyűzeneszerzői Életműdíjat kapott. 2024-ben Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült, valamint még ugyanebben az évben a Bartók Rádió Zenei Díjátadóján a Vukán György Jazz Alkotói Díjat vehette át.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1985 Binder Károly: In Illo Tempore Krém SLPX 17828 Saját
LP
1989 Bernd Köppen, Károly Binder: Diagonalmusic SENTI Records SE CD 01 Saját
1989 György Szabados, MAKUZ-Zenekar: A Szarvassá vált fiak Krém SLPX 37215 LP
1989 Binder - Süle: For You. Two Pianos Pannonton JL 117 Saját
LP
1989 Binder Károly: Kontinentspiel Krém SLPX 37210 Saját
1990 Reich, Steve: Zene ütőhangszerekre, énekhangokra és orgonára; Zene fadarabokra; Sextet
(Music for Mallet Instruments, Voices and Organ; Music for Pieces of Wood; Sextet)
Hungaroton SLPX / HCD 31358 Újrakiadás CD-n: HCD 31358 (1995)
1991 Binder Károly: Erózió Binder Music Manufactory BMM 9704 Saját
1992 Binder Károly: Little Song Binder Music Manufactory BMM 9603 Saját
Első kiadás: (1992) CD Zebulon ZEB 9201
1993 Binder Károly & Szőke Szabolcs - feat. Theo Jörgensmann, Federico Sanesi - Pangea: Live at Music Academy Binder Music Manufactory BMM 9303 Saját
1993 Binder-Juhász: Christmas Song Binder Music Manufactory BMM 9302 Saját
1993 Binder Károly: Forgotten Pictures Binder Music Manufactory BMM 9301 Saját
1995 WOMUFE - World Music Festival Budapest Hungaroton HCD 31603
1995 Károly Binder, Theo Jörgensmann: In Budapest Pannon Jazz PJ 1002
1996 Binder Quintet featuring John Tchicai Binder Music Manufactory BMM 9606 Saját
Eredeti megjelenés: Krém (H) SLPX 17759 (LP) - Hungaroton Gong, 1983
1996 Binder Quartet: Senior és Adolphis Binder Music Manufactory BMM 9604 Saját
Első kiadás: (1992) CD Quint QUI 9030042
1996 Binder Károly - Ramesh Shotham: Dance Music Binder Music Manufactory BMM 9605 Saját
Eredeti megjelenés: Krém (Hungaroton) 37501, 1991. Az Év Lemeze
1997 Binder Károly: 17 Opus Binder Music Manufactory BMM 9705 Saját
1998 Binder Károly: Retropolis - Old songs, new dreams Binder Music Manufactory 9801/-2 Saját
1999 Szabados György: Az események titkos története
(The Secret History of the Events)
Fonó Records FA-068-2 2 CD. Szintén tartalmazza A szarvassá vált fiak című albumot, melynek első megjelenése: Hungaroton SLPX 37215, 1989, LP
1999 A History of Hungarian Jazz Pannon Jazz PJ 1042
2000 Binder Károly: The Prepared Piano 1. Binder Music Manufactory BMM 0006 3220 4435 Saját
2000 Binder-Borbély: Hangok
(Binder-Borbély: Sounds)
Binder Music Manufactory BMM 0003-29194234 Saját
2002 Binder Károly: The Prepared Piano 2. Binder Music Manufactory BMM 0202 Saját
2004 Binder - Borbély: 7 Duets Binder Music Manufactory BMM 0401-44-254943 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Hungarian Jazz History 15. - Binder Károly: Az örök visszatérés mítosza
(Hungarian Jazz History 15. - Binder, Károly: The Myth of Eternal Return)
Hungaroton HCD 71193 Saját
2010 Karácsony reggelén Binder Music Manufactory BMM 2010-01-80386457
2011 Binder Károly, Theo Jörgensmann: Blue in Blue Binder Music Manufactory BMM 2011-8238
2016 Eastern European Sounds IF Music IFMR002
2021 Károly Binder / Gábor Juhász: Letters from Soul Binder Music Manufactory BMM 2021/1 Saját
2023 Binder Quartet: Csend a hegyeken túl Binder Music Manufactory BMM 2023/1 Saját
2023 Béla Bartók: For Children IV. - Binder trio piano, drums and bass iASK (Institute for Advanced Studies) ISRC HU-BGU-23-00001-18 Saját
2023 Binder Trió: Úton hazafelé Binder Music Manufactory BMM2022J02 Saját