Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dávid Gyula


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1913

 
1913. május 6. Budapest - 1977. március 14. Budapest

Mint oly sok magyar zeneszerzőtársa, Kodály Zoltánnál végezte tanulmányait (1933-1938), s zeneszerzés stúdiumaival egy időben magas fokú hegedűtudásra tett szert. Kodály ösztönzésére több száz magyar népdalt gyűjtött a harmincas években. Tanulmányainak befejezése után zenekari muzsikusként, brácsistaként tevékenykedett. 1938-tól több mint 100 színműhöz írt színpadi kísérőzenét összesen. 1945-1949 között a budapesti Nemzeti Színház zenei vezetője volt, 1950-1956 között több magyar együttes művészeti-zenei vezetője. 1950-1964 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1964-től a Bartók Béla Konzervatórium, 1967-től haláláig ismét a Főiskola tanára. Pedagógiai munkásságában különösen jelentős a fúvós kamarazene tanításának megalapozása. 1949-ben a magyar zeneszerzők közül elsőként írt fúvósötöst, megteremtve ezzel egy, az új magyar zenében mindmáig reprezentatív szerepet betöltő műfajt. Műveinek stílusa-hangvétele a Bartók és Kodály után fellépett zeneszerző-nemzedék jellegzetes magyar hangját gazdagítja egyéni színekkel. Anélkül, hogy idézetként felhasznált volna folklór-anyagot, műveit áthatja a népdal, népies muzsika, a magyar zenei hagyomány szelleme. Bár az 50-es, 60-as évek fordulóján újabb kifejező eszközhöz fordult figyelme, továbbra is megőrizte egyéniségét, korábbi kompozícióinak frissességét. Műveinek legfőbb ismertetőjegye a gazdag melodikus invenció s a klasszikus formavilág csiszolt alkalmazása. Zenéjének másik meghatározója, hogy Dávid, amint ezt nem egyszer hangsúlyozta is, óvakodik bárminemű dogmatizmustól. Alkotómunkájában szem előtt tartotta műveinek előadóit, darabjainak többsége valósággal a kiszemelt előadóművészek testére készült, maximálisan figyelembe véve képességeiket.
 
Cím Típus Dátum
(Versailles-i rögtönzés és) Képzelt beteg Színházi zene 1942
48-as dalok Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
A civilizátor Színházi zene 1945
A hetvenkedő katona Színházi zene 1946
A kertész kutyája Színházi zene 1954
A méla Tempefői Színházi zene 1948
A nők iskolája Színházi zene 0
A rózsalángolás Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1966
A szabadság útja Színházi zene 1950
Alkésztisz Színházi zene 1961
Amphitryon Színházi zene 1957
Androklész és az oroszlán Színházi zene 1947
Antigoné Színházi zene 1949
Antonius és Kleopátra Színházi zene 1946
Anyák napján Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1958
Arany Lacinak Kórusmű a cappella 1961
Az ember tragédiája Színházi zene 1939
Az én rózsám Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak Színházi zene 1943
Az úrhatnám polgár Színházi zene 1950
Balettzene/Nádasban Balett / Choreographic work 1948
Boldogság Zene rádiójátékhoz 1951
Bolondos állattan Zene rádiójátékhoz 1958
Brácsaverseny Concerto 1950
Bánk bán Színházi zene 1950
Bátaszéki népdalok Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 0
Bátor kapitányok Zene rádiójátékhoz 1951
Békekölcsön csasztuska Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1952
Concerto - per violino e orchestra Concerto 0
Concerto grosso Concerto 1963
Concerto per corno e orchestra / Kürtverseny Concerto 1970
Csodálatos Vargáné Színházi zene 1959
Dadin György Színházi zene 1948
Dal Kórusra és zenekarra 1958
Dal a vörös zászlóról Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1963
Danton halála Zene rádiójátékhoz 1956
Dob és tánc Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1961
Duda Gyuri (Dadin György) Színházi zene 1947
Dunapentele Filmzene 1951
Dunántúli népdalok Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1962
Dózsa Színházi zene 1955
Egy pár cipő Zene rádiójátékhoz 1958
Egy tavaszi mandulafácskához Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Egy éj az Arany Bogárban Zene rádiójátékhoz 1962
Emlékezz haraggal Színházi zene 1960
Erdélyi és csángó népdalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Falu végén ég a fatűz (Népdalcsokor) Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 0
Fehér hajú lány Zene rádiójátékhoz 1958
Felhőtlen ég - Ének arról, aki megtanult repülni Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1964
Felsült szerelmesek Zene rádiójátékhoz 1948
Figaro házassága Színházi zene 1945
Gazdag aratás Filmzene 1952
Gyere hozzám vacsorára Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1950
Gyászének Férfikarra 1963
Gyászének/Októberi ének "A vértanúk emlékére" Szimfonikus zenekarra 1945
Győz a szegény ember Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Hamlet Színházi zene 1960
Hegedűverseny Concerto 1965
Honvéd díszinduló Fúvószenekarra 1951
Három Berzsenyi-dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1939
Három koreai dal Kórusra és zenekarra 1952
Három zenekari dal Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1939
I. fúvósötös Ensemble 1949
II. fúvósötös "Szerenád" Kamarazene 1955
II. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1958
II. vonósnégyes Kamarazene 1973
III. Richárd Színházi zene 1947
III. fúvósötös Kamarazene 1964
III. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1960
III. vonósnégyes Kamarazene 1976
IV. fúvósötös Kamarazene 1968
IV. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1970
Ifjúmunkás induló Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Induló Kamarazene 1953
Isten, császár, paraszt Színházi zene 1945
Karácsonyi táncjáték Színházi zene 1940
Karádi dalok Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Karádi népdalcsokor Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Katonadal / Őrségen Kórusra és kamaraegyüttesre 1952
Kocsonya Mihály házassága Színházi zene 1948
Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) Szimfonikus zenekarra 1962
Kodály-köszöntő - Variációk egy Kodály-témára (9-ik variáció) Szimfonikus zenekarra 1964
Koreai népdalok Kórusra és zenekarra 1953
Kotnyelesek Színházi zene 1943
Kényeskedők Színházi zene 1948
Két dialógus Szólóhangszerre 1943
Két úr szolgája Színházi zene 1958
Köszöntő Vegyeskarra 1970
Kürtverseny !meghatározása folyamatban 1970
Lakjatok vígan... Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1956
Lirai Himnusz a "Pinyó"-hoz Férfikarra 1965
Lotharingia Színházi zene 1957
Lyuk az életrajzon Színházi zene 1958
Magyar Elektra Színházi zene 1949
Mandragora Színházi zene 1957
Medgyessy Ferenc Filmzene 1958
Medve elé Színházi zene 1945
Mikor a rózsák nyílni kezdtek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Miniatűrök Ensemble 1968
Mint a napfény Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1950
Mirandolina Színházi zene 1956
Monsieur de Pourceaugnac (Gömböc úr) Színházi zene 1943
Májusi dal Férfikarra 0
Nero - Rabszolgadal Színházi zene 1942
Nyitány Szimfonikus zenekarra 1965
Négy egyneműkar Kórusra és zenekarra 0
Négy negyvennyolcas dal Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1954
Népi muzsika Ensemble 0
Odüsszeusz és Nauszika Színházi zene 1946
Októberhez Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Othello Színházi zene 1954
Pezzo per viola con pianoforte accompagnato Kamarazene 1974
Preludio per flauto e pianoforte Kamarazene 1964
Quartetto per archi Kamarazene 1962
Rendőrdal Kórusra és zenekarra 1952
Rólad álmodunk, hazánk Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1966
Scapin furfangjai Zene rádiójátékhoz 1944
Serenade for Wind Quintet Kamarazene 0
Sinfonietta Kamarazenekarra 1960
Sok hűhó semmiért Színházi zene 1960
Sonata per violino e pianoforte Kamarazene 1968
Sonata per violino solo Szólóhangszerre 1971
Szabad ifjúság délutánja Balett / Choreographic work 1949
Szabadság útján Szimfonikus zenekarra 0
Szent Johanna Színházi zene 1945
Szentmártoni táncok Ensemble 0
Szonatina brácsára és zongorára Kamarazene 1971
Szonáta Kamarazene 1954
Szonáta zongorára Szólóhangszerre 1955
Székely és csángó népdalok Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1955
Színházi zene Kamarazenekarra 1955
Sánta Scherzo Szimfonikus zenekarra 1962
Tanulmány 3 fúvóshangszerre Kamarazene 1959
Tavaszi nóta Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1953
Tavaszi szeretők verse Vegyeskarra 1959
Trisztán Színházi zene 1957
Táncjáték I-V. Balett / Choreographic work 1949
Tűvétevők Színházi zene 1954
Volpone Színházi zene 1953
Változások Vegyeskarra 1964
Vázlatok fúvóshármasra Kamarazene 1947
Vázlatok zongorára Szólóhangszerre 1958
Vérnász Színházi zene 1957
Vízkereszt Színházi zene 1947
Weöres-duettek Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1956
Zongoratrió Kamarazene 1972
[I.] Szimfónia Szimfonikus zenekarra 1948
Április 4. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Április 4. - Menetdal Kórusra és zenekarra 1950
Égő szavakkal Kórusra és zenekarra 1969
Öt Csokonai-dal Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1955
Öt a capella kórus József Attila verseire Kórusmű a cappella 1959
Öt felvidéki nóta Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1955
Új Magyaroknak Vegyeskarra 1957
Úttörő csúfoló Kórusra és zenekarra 1962
Ünnepi előjáték Szimfonikus zenekarra 1972
Ünnepi nyitány !meghatározása folyamatban 1972