2024. december 20.
Zeneakadémia
Budapest

Itt és most - Trió Passacaglia | ÚJ IDŐPONTBAN!

Az esemény a november 21-én elmaradt koncert új időpontja, az eredeti hangversenyre szóló jegyek érvényesek.

2024. december 20. 19:00
Zeneakadémia - Solti terem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

A már tízéves fennállását ünneplő Trió Passacaglia koncepcionálisan régi és új zenékből állítja össze koncertjeit. A két énekhang és a cselló majd azonos hangterjedelemben mozgó szólamai miatt a gregorián, a díszített keleti egyszólamúság, a monódia és a középkor korai polifon egyszerű harmonizálásai műsoruk meghatározó elemei, ám mindezt az átiratokba becsempészett kortárs hangzások elszakítják a hagyományos értelemben vett historikus előadásoktól. Az általában tematikusan egymásba fűzött rövidebb darabok mellett több éve kísérleteznek nagyobb formátumú, hosszabb kortárs oratorikus művekkel. Mostani koncertjük hasonló koncepció mentén épül fel (Psalterium irregulare – egyfajta szabálytalan zsoltároskönyv), melynek első „kötete” egyszólamú zsoltárokból és többszólamú zsoltárénekekből áll, második fele pedig az együttes által felkért szerzők komponálta pastiche a 23/24. zsoltár magasztaló szövegére. A tételek önálló, önmagukban is előadható művek, azonban a verssorok mentén egymás után állítva, a zsoltározás felelgetős tradíciója alapján a páratlan sorokban gregoriánokkal elválasztva, az Attóllite portas... (Emelkedjetek fel, kapuk…) kezdetű, Kurtág György jegyezte antifonával keretezve egy nagyszabású mű ősbemutatóját ígérik megint a közönségnek.


[kr]
Műsor:

Összeállítás egyszólamú gregorián zsoltárokból, valamint a kora középkor, ismeretlen szerzők, Monteverdi, Schütz, Salamone Rossi többszólamú zsoltárénekeiből
- SZÜNET -
Az Úré a föld és annak teljessége (23/24. zsoltár)Kurtág György, Balogh Máté, Dargay Marcell, Sándor László, Szécsi Lőrinc és Tornyai Péter új művei a 23/24. zsoltár soraira

Közreműködik:

Trió Passacaglia:
Rajk Judit, Kéringer László - ének
Zétényi Tamás - cselló

Jegyár:

3 900 Ft

További információ: