Balogh Máté
Zeneszerző
Balogh Máté a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doctorandus hallgatója és óraadó tanára, valamint a Hermina Galéria művészeti vezetője.
1990-ben született, Győrött. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában Győrffy István növendéke volt, majd a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanult, Jeney Zoltán osztályában. Ugyanott Vidovszky Lászlónál, Serei Zsoltnál és Wilheim Andrásnál is tanult. 2013 novemberétől fél évig Olaszországban, a trieszti Conservatorio di Musica Giuseppe Tartini ösztöndíjas hallgatója volt, Fabio Nieder irányításával.
2013-ban a FUGA Budapesti Építészeti Központban többedmagával megalapította a CentriFUGA elnevezésű kortárszenei műhelyt, amely azóta több tucat ősbemutatónak adott otthont. Ezeken az alkalmakon elsősorban, mint zeneszerző, de gyakran előadóként és karmesterként is részt vesz.
Számos rangos nemzetközi és hazai fesztiválon szólaltak már meg kompozíciói, mint például: Manifeste Festival (IRCAM-Paris), ECSA (Bruxelles), Opus Amadeus (Istanbul), Kurtág&Ungarn (Bern), Ostrava Days, Axes Kraków, St. Gellert Festival, Bartók Szeminárium, Korunk Zenéje, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Minifesztivál, stb.
Ezeken kívül elhangoztak már darabjai szerte a világban: Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Törökországban és az Egyesült Államokban.
Az utóbbi években részt vett Eötvös Péter, Christian Wolff, Heinz Holliger, Csapó Gyula, Philip Glass, Louis Andriessen, Larry Polansky, Kurt Schwentsik, Petr Kotík, Phil Niblock, Charles Ames ill. Ertugrul Sevsay mesterkurzusain.
Versenyeredményei:
2010-ben első díjat nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zeneszerzőversenyén. Ettől kezdve többször részt vett az intézmény munkájában, zeneszerzőként és színpadi produkciók zongorakísérőjeként egyaránt.
2011-ben szintén első díjat nyert, a Zeneakadémia zeneszerzőversenyén, majd ugyanebben az évben elnyerte a Nemzeti Énekkar által kiírt zeneszerző-pályázat fődíját.
2013 júniusában hatodmagával megnyerte az Eötvös Péter Foundation által kiírt pályázatot, amely keretében részt vehetett az Out at Sea c. opera megkomponálásában.
2013 szeptemberében Notturni a L c. munkáját megosztott harmadik díjjal értékelte a zsűri, az Új Magyar Zeneszerző Fórum 2013 zeneszerzőversenyen.
2015 februárjában egyike volt annak a négy fiatal európai zeneszerzőnek, akiknek darabjait beválasztották az ECSA (European Composer and Songwriter Alliance) éves konferenciájának záróhangversenyére. Ennek keretében került bemutatásra Luca Marenzio in Salzburg című darabja a brüsszeli BOZAR-ban.
Ugyanez év márciusában az ostravai GENERACE zeneszerző-verseny kiemelt különdíjasa lett, A világ útvesztője és a szív paradicsoma című munkájával.
2015 májusában az olasz Fondazione Spinola Banna per lArte alapítvány pályázatának győzteseként BABE(urope)L című darabját mutatta be a berlini Mosaik Ensemble, az olaszországi Bannában.
Az 2015 októberében megrendezésre került Új Magyar Zenei Fórum 2015 zeneszerzőverseny kamarazenei kategóriájában I., míg nagyzenekari kategóriában II. díjat nyert Melodiemusik, illetve Quintet című darabjaival. Ezen kívül elnyerte Eötvös Péter, az Editio Musica Budapest és az Óbudai Danubia Zenekar különdíjait is. 2016-ban Artisjus-díjat kapott.
2022-ben zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült.
2023-ban Sinfonia Nr 1 című alkotását az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjjal ismerték el.

Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|
2020 | Judit Rajk: Stolen Time | Hungaroton | HCD 32844 |
Cím | Típus | Dátum |
---|---|---|
"Listen to my chords, please!" | Kamarazene | 0 |
12 Cadences | Szólóhangszerre | 2020 |
12 Makams | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2018 |
4x1 Chansons | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
6:3 | Ensemble | 2018 |
7 Ant(hem)s | Kamarazene | 2015 |
9 Songs - Hommage á Mátyás Seiber | Kórusmű a cappella | 2018 |
A bölcs, a bolond és a hegy | Színpadi mű | 2017 |
A molett menyasszony sminkje | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
A világ útvesztője és a szív paradicsoma | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Alabama March | Szimfonikus zenekarra | 2019 |
Allein Gott in der Höh sei Ehr | Kamarazene | 2015 |
Altató | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2023 |
Ambrosian Rite | Kamarazene | 2017 |
Ami marad | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
An Emma | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2024 |
An meine Völker! | Vegyeskarra | 2017 |
Anakreonteion | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Antiopé-töredékek | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2018 |
Arnaut Daniel Sestinája | Szólóhangszerre | 2013 |
Az esztendő négy szakasza | Vegyeskarra | 2011 |
Azeri dal | Szólóhangszerre | 2023 |
BABE(urope)L - Hommage à P. Brueghel | Kamarazene | 2014 |
Bahnmusik | Vonószenekarra | 2019 |
Bartók´ Speech on Folk Songs | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2024 |
Bertókiada | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2023 |
Blake’s Tygers | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2021 |
Blatt Night in Sichuan | Vegyeskarra | 2023 |
Brief | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2020 |
C-o-n-s-u-m-m-a-t-u-m e-s-t | Kamarazenekarra | 2010 |
Choreae Quinqeecclensienses | Kamarazenekarra | 2023 |
Cimbalom Concerto | Concerto | 2021 |
Clownmusik | Concerto | 2021 |
D | Szólóhangszerre | 2016 |
Dadamusik | Kamarazene | 2019 |
Das Inhaltsverzeichnis / Tartalomjegyzék | Szólóhangszerre | 2023 |
Das Rheingold | Live and prerecorded music | 2015 |
Der Rhein am Tomasee | Kamarazene | 2019 |
Dichterliebe-Metamorphosen | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2016 |
Dopo la lettura dell’opera trentottesima - Hommage à Kurtág | Kamarazene | 0 |
Due linee | Kamarazene | 2015 |
E világon nem érhet seb | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Ealg!snu | Szólóhangszerre | 2011 |
Egy kiállítás emlékképei | Szólóhangszerre | 2022 |
Egy nap | Filmzene | 2018 |
Eine kleine Stadtmusik | Kamarazene | 2023 |
Enkaystike | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2024 |
Es ist genug | Ensemble | 2016 |
FROGcerto | Concerto | 2017 |
Fanfara Gisella | Kamarazenekarra | 2022 |
Fehér-dal | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2016 |
Fiatal asszonyok éneke | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2010 |
Fiatal tengeren - Hommage á Hemingway | Kamarazene | 2014 |
Folk Songs 1913 | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2022 |
Françoise Gilot en Afrique | Kamarazene | 2023 |
FreenchHorn | Szólóhangszerre | 2016 |
GW150914 | Kamarazene | 2016 |
Genesis | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2012 |
Gilgamesh-Recitations | Kamarazene | 2021 |
GlissAnatolia | Concerto | 2023 |
Ha | Szólóhangszerre | 2015 |
Hangyák indulója | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 2021 |
HautBOis(N-MOT) | Vonószenekarra | 2016 |
Hemingway´s Speech | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2017 |
Horn Speech 2023 | Szólóhangszerre | 2023 |
Huntsville Suite | Szimfonikus zenekarra | 2024 |
Hét szó | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2011 |
If You Kill A Snake, You Have A Snake | Szólóhangszerre | 2022 |
Ingamozgás | Kamarazene | 2023 |
Intrada | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2021 |
Invocation & Perpetuum Mobile | Kamarazene | 2020 |
Jam Quartet | Kamarazene | 2016 |
Jan van Eyck’s Eight Reflections in the Arnolfinis´ Convex Mirror | Szólóhangszerre | 2023 |
Január 2 | Filmzene | 2024 |
Jodlermädchen | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2024 |
JoycEND | Vegyeskarra | 2019 |
Játék | Kamarazene | 2018 |
Kalevala-variációk | Kórusra és szólóének(ek)re | 2016 |
Karşılıklı konuşma | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2018 |
Kertsz Mihály: Az utolsó hajnal | Filmzene | 2024 |
Kikaku & Basho | Kamarazene | 2015 |
Kipling’s Speech | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2016 |
Kunstmusik | Szimfonikus zenekarra | 2020 |
Lamentazione sul Re | Szólóhangszerre | 2021 |
Le testament de Josquin des Prez | Kamarazene | 2015 |
Lebenslauf | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2017 |
Lerchenquartett – Hommage a J. Haydn | Kamarazene | 2018 |
Les Adieux | Kamarazene | 2022 |
Lilla és a vitéz | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2023 |
Little Harry Hughes | Szólóhangszerre | 2019 |
Lob des Tokayers | Nőikarra | 2021 |
Logopédia | Szólóhangszerre | 2019 |
Luca Marenzio in Salzburg | Kamarazenekarra | 2012 |
Lópánik | Színpadi mű | 2023 |
MALÁ (a) J (á) P (j) A (p) N (a) T (n) U (t) M (u) | Vegyeskarra | 2013 |
Magasabb panteizmus dióhéjban | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2012 |
March 13, 1727 | Kamarazenekarra | 2023 |
Marching Tuba | Szólóhangszerre | 2020 |
Marcia Alessandro Federico | Szimfonikus zenekarra | 2023 |
Matryoshka | Szólóhangszerre | 2020 |
Matsuo Bashō’s Song | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2020 |
Melinda-Esterházyade 2020 | Kamarazene | 2020 |
Melodiemusik | Ensemble | 2015 |
Melodievariationen | !meghatározása folyamatban | 0 |
Melody of Budapest | Kamarazene | 2023 |
Miközben 1969, 2018 és 2022 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2022 |
Mille lingue in bocca | Nőikarra | 2021 |
Mima´amakim | Kamarazene | 2015 |
Misztótfalusi Kis Miklós vacsorája | Kamarazene | 2019 |
Molly’s Dream | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2022 |
Moses’ Song / Mózes éneke | Vegyeskarra | 2022 |
Mrs. Trio | Kamarazene | 2019 |
Máté 6:3 | Szólóhangszerre | 2020 |
Negatio Petri | Kórusra és zenekarra | 2022 |
Notturni a L | Ensemble | 2013 |
Ode to Joyce | Vegyeskarra | 2011 |
Odysseus kam - In memoriam Gy. Ligeti | Vegyeskarra | 2023 |
One Hundred Famous Views of Edo | Kamarazene | 2018 |
Orfeusz éneke | Szimfonikus zenekarra | 2017 |
Organi - Cimbalomra és zongorára | Kamarazene | 0 |
Oscar Speech | Szólóhangszerre | 2019 |
Ostdeutsche Autofantasie | Concerto | 2022 |
Out at S.E.A. 123 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Paian | Kamarazene | 2014 |
Pantomime Kajonique | Kamarazene | 2024 |
Peaceful Landscape with Moss | Szólóhangszerre | 2023 |
Pentagrammon | Kamarazene | 2015 |
Pertisiada | Ensemble | 2023 |
Pesther Karneval 2019 | Szólóhangszerre | 2019 |
Petri-dal (Hommage à Chr. Morgenstern) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2015 |
Pom-Pom March | Szimfonikus zenekarra | 2023 |
Posauner- Marsch | Szólóhangszerre | 2022 |
Prélude á le prélude | Kamarazene | 2015 |
Psalm XLII | Kórusra és zenekarra | 2021 |
Pseudomakam | Kamarazene | 2015 |
Pseudomarsch | Kamarazene | 2017 |
Pénelopeia | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
Quartet pour la fin du jam | Kamarazene | 2016 |
Quasi zimbalo | Concerto | 2021 |
Quintet | Zenekari mű | 2015 |
Raabertüre | Szimfonikus zenekarra | 2021 |
Recitativo & Rituale | Kamarazene | 2023 |
Recitativo prosecco | Kamarazene | 2020 |
Repülő | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2022 |
Ricerca di ricercare | Kamarazene | 2017 |
Rilke-dal két kísérettel - Két hasonló képben | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2014 |
Rintocchi di mezzonotte | Kamarazene | 2015 |
Salutatio Intercisae | Kamarazene | 2024 |
Satmar Song | Kamarazene | 2022 |
Schmuÿle & Samuel Goldenberg | Szólóhangszerre | 2018 |
Seepferdchen und Flugfische | Szólóhangszerre | 2024 |
Si King-dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2018 |
Si King-dalok | Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra | 2019 |
Silenzio! | Szólóhangszerre | 2012 |
Sinfonai | Szólóhangszerre | 0 |
Sinfonia Nr. 1 | Szimfonikus zenekarra | 2022 |
Sinfonia Nr. 2 | Szimfonikus zenekarra | 2022 |
Sinfonia Nr. 3 („Priusz” Hommage à László Bertók) | Szimfonikus zenekarra | 2024 |
Singende Fontäne / Éneklő kutak | Kamarazene | 2014 |
Six Honest Serving-Men | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2020 |
Smith Trio | Kamarazene | 2017 |
Sonetto | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
Song Book 2021 | Vegyeskarra | 2021 |
Song For The Persecuted | Ensemble | 2020 |
Spencer & Therese | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
Suite in 3 | Vonószenekarra | 2018 |
T.L(X) | Kamarazene | 2016 |
TRIOverture | Kamarazene | 2019 |
Tak-Nein-Tak | Kamarazene | 2024 |
Tango-Loop 2022 | Szólóhangszerre | 2022 |
Tanzt die Orange | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2024 |
Tartalomjegyzék | Szólóhangszerre | 2023 |
The Death of Orpheus | Színpadi mű | 2014 |
The Guide For The Perplexed | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 2020 |
Thoreau Second Hand | Ensemble | 2024 |
Three Jim Carrey-Speeches | Szólóhangszerre | 2021 |
Three Songs | Szólóhangszerre | 2015 |
Tiefhornfantasie aus den Ostalpen | Vonószenekarra | 2023 |
Timpani Speech | Szólóhangszerre | 2024 |
Tommy | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2021 |
Tornyai Péter levele | Szólóhangszerre | 2019 |
Tra - Hommage a J.S.Bach | Kamarazene | 2013 |
Tre dui - Zenei történés hat előadóra | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
Trittico dalla mia finestra | Kamarazene | 2014 |
Uvdtloriaq himnusza a felkelő naphoz | Szólóhangszerre | 2014 |
Variationen über ein Thema von - | Szimfonikus zenekarra | 2014 |
Wanderers Nachtlied II | Kamarazene | 2021 |
Wandering Romances | Kamarazene | 2022 |
Wenn dein Mütterlein | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2014 |
Wind Book 2023 | Fúvószenekarra | 2023 |
Wnaderers nachtlied / Vándor éji dala | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2014 |
Zsolnay March | Fúvószenekarra | 2016 |
Zsolnay-dances | Fúvószenekarra | 2019 |
Zulu Nights | Vegyeskarra | 2023 |
bLd | Szólóhangszerre | 2014 |
burjan | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2021 |
for larry | Szólóhangszerre | 2011 |
i fiori | Kamarazene | 2012 |
inno | Szólóhangszerre | 2012 |
quasi quatricinium | Kamarazene | 2009 |
qui | Kamarazene | 2012 |
tr(io) | Kamarazene | 2011 |
Átirat - Josquin des Préz: Pater Noster | !meghatározása folyamatban | 2016 |
Émile Reynaud: Pauvre Pierrot | Filmzene | 2015 |
Ódák (诗经) | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 2017 |
Öi-(jj) | Szólóhangszerre | 2016 |
Örkény dilemmája | Live and prerecorded music | 2014 |
Örkény dilemmája - x. változat | !meghatározása folyamatban | 0 |