Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dargay Marcell


Zeneszerző

Születési hely
Születési dátum
1980

 
Zenei tanulmányait a kalocsai Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte 1989-ben. 1994-től 1998-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult zeneszerzés (tanára: Fekete Győr István) és zongora (Faddi Sarolta, Benkő Zoltán) szakon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Vidovszky László, zeneelmélet szakán pedig Komlós Katalin tanítványaként végzett 2004-ben. Tanárai voltak még Fekete Gyula, Jeney Zoltán, Serei Zsolt és Wilheim András. 2016-tól az LFZE DLA képzésén vesz részt, ugyanitt óraadó tanár.

2003 és 2006 között a Magyar Állami Operaház korrepetitoraként dolgozott, 2004 óta pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-tanára. 2003-ban Tristan Murail, Christian Wolff, Alvin Lucier és Frederic Rzewski irányításával három hetes zeneszerzés-kurzuson vett részt a csehországi Ostravában. 2006 és 2009 között, majd 2011-től 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenésmesterséget tanított.

Művei Magyarországon kívül elhangzottak már az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországban, Csehországban, Németországban, Svájcban. 2005 óta a Szerzői Jogvédő Hivatal alkotói támogatásban részesíti.

Több műve neves fesztiválok - Budapesti Tavaszi-, illetve Őszi Fesztivál, Korunk zenéje, Mini fesztivál, Con tempo, Making New Waves, Szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál, CAFÉ Budapest, Münchner Festspiele, Hungarian Legacy – New York - felkérésére készült. 2007-ben az Editio Musica Budapest megjelentette First Words After The Last és Városligeti fasor 33. című darabjait. 2011-ben Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjban részesült. Ugyanebben az évben a müncheni Bayerische Staatsoper felkérésére komponálja Hálátlan dögök című operáját. 2012-ben Rivka Golani és Bársony Péter felkérésére írja Pacific 012 című brácsa-kettősversenyét. 2016-ben kerül megrendezésre első önálló szerzői estje a FUGA Építészeti Központban. Szintén ebben az évben a Budapesti Vonósok, illetve a Mini Fesztivál és a Weiner Ensemble kérte fel új művek komponálására,

Több színházi kísérőzenét is komponált a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, az Ódry Színpad, a párizsi Theatre International du Chaillot, valamint a Krétakör számára. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt mint Ács János, Ascher Tamás, Gothár Péter, Schilling Árpád és Zsámbéki Gábor. 2009-től 2014-ig a Krétakör zenei vezetője volt.

Kortárs művek előadójaként gyakran szerepel mint zongorista, több rádió-, illetve tv-felvétele készült kamarazenészként és szólistaként egyaránt. Szólistaként bemutatta többek között Bozay Attila Improvizációk No.3 című művét a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal, Bánkövi Gyula Sodrás című darabját a Matáv Zenekarral, és Vidovszky László 405-jét a Componensemble kíséretével. 2000 óta kétzongorás duóként lépnek föl Dinyés Dániellel, több magyar zeneszerző - Fekete Gyula, Kondor Ádám, Horváth Balázs, Futó Balázs - írt számukra műveket.

Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyen 2009-ben "An[a]them[a]" című művével a döntőbe jutott, 2011-ben Circ(u)s című kompozíciójával elnyerte a kamarakategória III. díját, 2015-ben "Monument of the Immortal Immigrant" darabjával a verseny kamaradarabok kategóriájában III. díjat, valamint a Fidelio különdíját nyerte meg.
 
Cím Típus Dátum
…für Klarinette, Bratsche und Klavier Kamarazene 2004
2 1 1 2 Szólóhangszerre 2008
6:3 Ensemble 2018
A fal mögött áll és énekel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
A háború Színházi zene 2006
Albumblatt "Városligeti fasor 33." Kamarazene 2005
An[a]them[a] Ensemble 2008
Anachronicle Ensemble 2007
Az áldozat (négy dal Kassák Lajos verseire) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Calque Kamarazene 2001
Circ(u)s Ensemble 2010
De-Solution Kamarazene 2003
El valahová Színházi zene 2019
FUGA IN m(emoriam) Élő elektronikus zene 2020
Fanfár a Trónfosztáshoz Kamarazene 2002
First Words After the Last Kamarazene 2002
Fragmente Ensemble 2008
Hálátlan dögök Opera 2011
Jób könyve Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2022
Laborhotel Színházi zene 2009
Légendes No. III Szólóhangszerre 2011
Monument of the Immortal Immigrant Ensemble 2015
Music for Clones and Clowns Kamarazenekarra 2022
Médeia Színházi zene 2004
Nach(t)stück für streichquartett Kamarazene 2004
Nach(t)stücke Kamarazene 2007
Négy strófa Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2006
Pacific 012 Concerto 2012
RICERCAR - Hommage à Béla Bartók Kamarazene 2020
Sacra Geometria Kamarazene 2004
Serenate Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2005
Sermo Szimfonikus zenekarra 2005
Tempus Imperfectum No. 3 Vonószenekarra 0
Tempus imperfectum Ensemble 2009
Tropus Ensemble 2008
Vaklárma (Kalocsai Capriccio) Kamarazene 2001
Vigyétek ki az éjjelit! Színházi zene 2007
Worte und/and Music Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2018
a 11 Ensemble 2016
sacra geometria/B !meghatározása folyamatban 0