2026. május 14.
Művészetek Palotája
Budapest

BACH / MESSIAEN / LIGETI / BEETHOVEN - A Concerto Budapest koncertje

2026. május 14. 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Évszázadokon ível át és emblematikus, egyszersmind emelkedett művek sorát rendeli egymás mellé ez a program. A Bach életművén belül is a csúcsteljesítmények közé tartozó és ezúttal Anton Webern zenekari átdolgozásában elhangzó Ricercar a 6 nyomában ilyesformán rögtön egy huszadik századi magasztos szimfonikus meditáció következik: Olivier Messiaen szerzeménye az ember által botorul elfeledett krisztusi áldozat felidézésére vállalkozik. Címét és szövegét tekintve szintén a szakralitáshoz kapcsolódik

Ligeti György 1962-es műve, a Poème symphonique már címében is huncut, hiszen szó sincs szimfonikus zenekarról, pláne nem a liszti értelemben vett szimfonikus költeményről. De ha a szimfónia szó mögé nézünk, és figyelembe vesszük „együtt hangzás” jelentését, akkor a cím máris pontos, ugyanis együtt hangzásokból születő költemény ez.

A koncert vége főszerepben állítja elénk a Kodály Kórus Debrecen együttesét, amelynek utóbb természetesen a monumentális záró szám, a beethoveni IX. szimfónia utolsó tételében is jut feladat a Keller András által vezényelt Concerto Budapest, valamint a négy kiváló énekes szólista mellett.


[kr]
Megosztás
Műsor:

1. Olivier Messiaen: Les Offrandes oubliées
2. Ligeti György: Poème symphonique
3. J. S. Bach: Fuga (2. Ricercata) a 6 voci (A „Day Musikalische Opfer”-ből, A. Weberns hangszerelésében) BWV 1079/5
4. Ludwig van Beethoven: IX. szimfónia, op. 125

Közreműködik:

Kolonits Klára - szoprán
Láng Dorottya - alt
Kovácsházi István - tenor
Sebestyén Miklós - basszus
Új Liszt Ferenc Kamarakórus (Mészáros Péter vezető karnagy)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Concerto Budapest
Vezényel:
Keller András

Jegyár:

5 500 Ft / 6 500 Ft / 7 700 Ft / 10 000 Ft / 12 000 Ft