Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Budapest Philharmonic Orchestra)


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1853
Weboldal

 
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát 1853-ban alapította Erkel Ferenc, hagyományait Erkel Sándor, Kerner István, Richter János, Gustav Mahler, Johannes Brahms, Dohnányi Ernő, Kóródi András, Ferencsik János, Erich Bergel és mások akították. A zenekar fennállásának első kilencven évében hazánk egyetlen hivatásos együttese volt. Akkoriban a nemzetközi zenekari irodalom legfontosabb alkotásait a Filharmóniai Társaság Zenekara mutatta be Magyarországon. A kor legnagyobb zeneszerzői és előadóművészei szerepeltek hangversenyeiken, többek között Brahms, Liszt, Mahler, Richard Strauss, Bartók, Kodály, Furtwängler, Mengelberg, Failoni és sokan mások. A háború után megszűnt az együttes korábbi egyeduralkodó helyzete. Ennek ellenére az együttes továbbra is a magyar zenei élet jelentős szereplője maradt. A kor kiemelkedő előadóművészei és karmesterei - többek között Klemperer, Doráti, Ojsztrah, Rossi, Zecchi, Zathureczky, Ficher Annie, Inbal és mások fellépései jelezték a Filharmonikusok hazai és nemzetközi megbecsülését. 1986-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal is kitüntették az együttest.

1990 óta a zenekar saját szervezésében évente három bérletsorozatot hirdetett meg az Operaházban, de ezeken kívül is számos felkérésnek tesz eleget mind itthon, mind külföldön. A Filharmonikusok Európa és Japán hangversenytermeinek rendszeresen visszatérő, szívesen látott vendégei.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának művészeti munkáját 1997 óta vezető karmestereként és művészeti tanácsadóként Rico Saccani irányítja. Együttműködésük során a hazai sikerek mellett, nagy elismerést aratott külföldi turné- és fesztivál-fellépésekre került sor Franciaországban és Olaszországban, és új, élő lemezfelvételek is készültek hangversenyeiken.

A Budapesti Filharmoniai Társaság Zenekarának aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1977 Chopin, Fryderik: Piano Concerto in f minor Hungaroton SLPX 11815
1987 Nagy Magyar Énekesek: Réti József
(Great Hungarian Voices: József Réti)
Hungaroton HCD 12927
1989 Mendelssohn-Bartholdy, Felix: A Midsummer Night's Dream (excerpts) / Hebrides / Songs Without Words (Kovacs, I. Fischer, Perenyi, Kocsis, Dubourg) Naxos CA15623
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6-10 Laserlight 15980 5 CD
1990 Vajda János: Mario és a varázsló
(Vajda, János: Mario and the Magican)
Hungaroton HCD 31122
1990 The Best Of Wolfgang Amadeus Mozart Laserlight 15018
1991 Chopin, Fryderyk: Piano Concertos Nos. 1 and 2 Capriole CA14003
1992 Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn
(Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn)
Laserlight 14055
1993 Romantic Moments Vol.1-5 Laserlight 35865 5 CD
1994 Bartók Béla: Négy zenekari darab; 2 rapszódia; Brácsaverseny
(Bartók, Béla: Four Pieces; Rhapsodies; Concerto)
Hungaroton HCD 31050
1994 Kodály Zoltán: Háry János - szvit; Concerto Hungaroton HCD 12190
1994 Bartók Béla: A fából faragott királyfi; Táncszvit
(Bartók, Béla: The Wooden Prince; Dance Suite)
Hungaroton HCD 31048
1994 Erkel Ferenc: Bánk bán Hungaroton HCD 11376-77
1994 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
(Bartók, Béla: Bluebeard's Castle)
Hungaroton HCD 11001 Saját
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
1995 The Top 100 Masterpieces Of Classical Music Delta 35815 5 CD
1995 Bartók felvételek magángyűjteményekből, Bartók hangja és zongorajátéka (1910-1944)
(Recordings From Private Collections)
Hungaroton HCD 12334 4 CD
1995 Goldmark Károly: Nyitányok
(Goldmark, Károly: Overtures)
Hungaroton HCD 12552 Saját
1995 Prokofjev, Szergej Szergejevics: Péter és a farkas, Ravel: Lúdanyó meséi, Saint-Saens: Az állatok farsangja Hungaroton HCD 32229 Első kiadás: SLPM / MK 11816 (LP/MC)
Első CD kiadás: CLD 4002 (Gyermekkuckó sorozat, 1995.)
1995 Cavalli, Francesco: Laetatus sum; Magnificat / Charpentier, Marc-Antoine: Te deum Hungaroton HCD 12920
1996 Classic Masterworks - Frederic Chopin Capriccio C49030
1996 Classic Masterworks - Edward Grieg Capriccio C49041
1996 Kodály Zoltán: Spinning Room Hungaroton HCD 12839-40
1996 Classic Masterworks - Antonin Dvorak Capriccio C49039
1996 Classic Masterworks - Pjotr Tchaikovsky
(Classic Masterworks - Peter Tchaikovsky)
Capriccio C49031
1996 Piano Dreams Laserlight 15844 További közreműködők: Rösel, Evelyne Dubourg, Daniel Gerard, Anton Dikov,
Maurizio Pollini, Ivo Pogorelich, Stanislav Bunin...
1996 Classic Masterworks - Franz Schubert Capriccio C49029
1997 Beethoven, Ludvig van: I. (C-dúr) zongoraverseny Op. 15, Hármasverseny Op. 56 Hungaroton HCD 4032
1997 Chopin, Fryderyk: I. (e-moll) zongoraverseny Op. 11, II. (f-moll) zongoraverseny Op. 21 Hungaroton HCD 4028
1997 Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára
(Bartók, Béla: Bluebards Castle)
Hungaroton HCD 11486 Saját
1997 Nagy Magyar Énekesek: Simándy József
(Great Hungarian Voices: József Simándy)
Hungaroton HCD 31726
1998 Bartók Béla: Brácsaverseny; Két kép Sz.46; Brácsaverseny Sz.120 / Serly Tibor: Rapszódia brácsára és zenekarra
(Bartók, Béla: Viola Concerto (1995 version edited by P. Bartok and P. Neubauer); Two Pictures, Sz. 46; Viola Concerto (completed by Tibor Serly, 1949), Sz. 120 / Serly, Tibor - Rhapsody for Viola and Orchestra)
Naxos 8.554183
1998 Romantic Piano Concertos Denon Records 17013
1998 Nagy Magyar Énekesek: Ilosfalvy Róbert
(Great Hungarian Voices: Róbert Ilosfalvy)
Hungaroton HCD 31762
1998 Wie stark ist nicht dein Zauberton Bach, Vivaldi, Mozart, Liszt Hungaroton HCD 12891
1998 Mentsük meg a Zeneakadémiát!
(Let's Save the Liszt Academy!)
Hungaroton HCD 31841
1998 Pitti Katalin: Híres olasz operaáriák Hungaroton HCD 31801 Közrem: Rico Saccani - karmester
1999 Északi rapszódia (Grieg / Sibelius)
(Northern Rhapsody (Grieg / Sibelius))
Hungaroton HRC 1034 Echo sorozat
1999 Romantic Moments Vol.10 - Schubert Laserlight 14060
1999 Händel, Georg Friedrich: Tüzijáték - szvit, Nyitányok: Rodrigo; Ariodante; Atalanta Hungaroton HRC 1020 Saját
Echo sorozat
1999 Richard Strauss: Till Eulenspiegel/ Don Juan/ Kettősverseny AV 147
(Richard Strauss: Till Eulenspiegel/ Don Juan/ Duett-Concertino AV 147)
Hungaroton HRC 1043 Echo sorozat
1999 Bach, J.S.: Zenekari szvitek Nos. 2-3, BWV 1067-68
(Bach, J.S.: Orchestral Suites Nos. 2-3, BWV 1067-68)
Hungaroton HRC 1002 Echo sorozat
1999 300 Év Tánczene
(300 Years Dance Music)
Hungaroton HRC 1045 Echo sorozat
1999 Mendelssohn-Bartholdy, Felix: III. (a-moll) szimfónia Op. 56 'Skót'/ Hebridák - Nyitány Op. 26
(Mendelssohn-Bartholdy, Felix: Symphony No. 3 in A minor Op.56 'Scottish'/ The Hebrides - overture Op.26)
Hungaroton HRC 1028 Saját
1999 Dvořák, Antonín: IX. (e-moll) szimfónia Op. 95, B. 178 "Az Újvilágból"
(Dvořák, Antonín: Symphony No. 9 in E minor Op. 95, B. 178 "From the New World")
Hungaroton HRC 1017 Saját
Echo sorozat
1999 Ravel, Maurice: Zongoraversenyek
(Ravel, Maurice: Piano Concertos)
Hungaroton HRC 1037 Echo sorozat
1999 Operanyitányok és Intermezzók
(Opera Overtures and Intermezzos)
Hungaroton HRC 1035 Echo sorozat
1999 Verdi, Giuseppe: Nyitányok és előjátékok
(Verdi, Giuseppe: Overtures and Preludes)
Hungaroton HRC 1046 Karolos Trikolidis - conductor
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben III.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 3)
Hungaroton HRC 1049 Echo sorozat
2000 Mozart, W. A.: The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465
2000 Erkel Ferenc: Bánk bán/ Hunyadi László (részletek) Hungaroton HRC 1054 Echo sorozat
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 14507 További közreműködő: Deborah Sipkai, Evelyne Dubourg, Heinz Fricke, Hans Vonk, Yuri Ahronovitch...
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek II.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works II.)
Hungaroton HCD 31888-91
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek I.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works)
Hungaroton HCD 31884-87
2000 Bartók összkiadás - Színpadi művek: A kékszakállú herceg vára; A csodálatos mandarin; A fából faragott királyfi
(Bartók Complete Edition - Bluebards Castle; The Wooden Prince; The Miracoulos Mandarin)
Hungaroton HCD 41002 2 CD
2000 Petrovics Emil: C'est la guerre; VI. kantáta
(Petrovics, Emil: C'est la guerre; Cantata No. 6)
Hungaroton HCD 31958
2000 Népszerű indulók
(Famous Marches)
Hungaroton HRC 1055 Echo sorozat
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2001 Versenyművek
(Concertos)
Hungaroton HCD 31990
2001 Kadosa Pál: Zongoramuzsika
(Kadosa, Pál: Piano Music)
Hungaroton HCD 31981
2001 Bartók Béla: 15 magyar parasztdal, Táncszvit, Este a székelyeknél, Medvetánc Hungaroton HCD 31860 Saját
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2003 Miklósa Erika: AlternaDíva Magánkiadás TNGK03 CD/DVD
2003 Gyászzenék
(Funeral Music)
Hungaroton HCD 32260
2003 Nagy Magyar Énekesek: Házy Erzsébet
(Great Hungarian Voices: Erzsébet Házy)
Hungaroton HCD 31996
2004 Classic Moods - Puccini, Schubert, Wagner, Rubinstein, Tchaikovsky Capriccio C18404
2004 Classic Moods Capriccio C18414
2004 Classic Moods - Bach, Gounod, Beethoven, Schubert, Wieniawski, Dvorak, Bruch, Grieg Capriccio C18413
2004 Classic Moods - Verdi, Puccini, Massenet, Gounod, Bizet, Saint-Saens, Wagner, Offenbach Capriccio C18410
2005 Bartók Béla: Piano Concertos Nos. 1 and 2 / The Miraculous Mandarin Suite (Kocsis, Budapest Philharmonic, Lehel) Naxos C71044
2013 Masses - Mozart, Haydn, Schubert, Weber, Beethoven, Cherubini, Gounod Capriccio C7161 10 CD
2019 The Masters Collection: János Ferencsik Hungaroton HCD 32820–22 3 CD
2021 Introduction to Classical Music, Vol. 1 - The Essential Classics of J. S. Bach, Vivaldi, Mozart & Others Hungaroton HCD 32854
2021 Romantic Cello - The Essential Classics of Schumann, Dvořak, Chopin & Others Hungaroton HCD 32855
2021 Beethoven - The Essential Classics of the Great German Composer Hungaroton HCD 32857