Halmos László
Zeneszerző
Születési hely
Nagyvárad
Születési dátum
1909
1909. november 10. (Nagyvárad, Románia) - 1997. január 26. (Győr)
Halmos László magyar zeneszerző, karnagy, a győri székesegyház kórusának alapítója 1909. november 10-én született Nagyváradon, zenei családban. Édesapja a nagyváradi Szent László plébániatemplom kántortanítója, nagybátyja pedig Halmos János operaházi énekes volt. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémia orgona és egyházzenei szakán végezte el kitűnő eredménnyel. A Palestrina Kórus (1931) és a Liszt Ferenc Vegyeskar alapítója, valamint az Országos Magyar Cecília Egyesület tagja volt, a Regnum Marianum orgonistája és másodkarmestere. Mindemellett a Magyar Kórus egyházzenei folyóirat munkatársaként is elismerték munkásságát.
1931-ben költözött Győrbe, és ekkor választották meg a győri székesegyház új karnagyává is. Számos művét latin nyelvű liturgikus, vagy a liturgiával kapcsolatos szövegekre írta. Több mint 700 egyházzenei és 1300 világi mű szerzője, mindemellett jelentős zenepedagógiai tevékenysége is. 1994. március 15-én Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr Város Díszpolgára címet adományozta neki egész életművéért, valamint Győr város ének- és zenekultúrájának emelésében elért érdemeiért.
1997. január 27-én hunyt el Győrben.
Halmos László magyar zeneszerző, karnagy, a győri székesegyház kórusának alapítója 1909. november 10-én született Nagyváradon, zenei családban. Édesapja a nagyváradi Szent László plébániatemplom kántortanítója, nagybátyja pedig Halmos János operaházi énekes volt. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémia orgona és egyházzenei szakán végezte el kitűnő eredménnyel. A Palestrina Kórus (1931) és a Liszt Ferenc Vegyeskar alapítója, valamint az Országos Magyar Cecília Egyesület tagja volt, a Regnum Marianum orgonistája és másodkarmestere. Mindemellett a Magyar Kórus egyházzenei folyóirat munkatársaként is elismerték munkásságát.
1931-ben költözött Győrbe, és ekkor választották meg a győri székesegyház új karnagyává is. Számos művét latin nyelvű liturgikus, vagy a liturgiával kapcsolatos szövegekre írta. Több mint 700 egyházzenei és 1300 világi mű szerzője, mindemellett jelentős zenepedagógiai tevékenysége is. 1994. március 15-én Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr Város Díszpolgára címet adományozta neki egész életművéért, valamint Győr város ének- és zenekultúrájának emelésében elért érdemeiért.
1997. január 27-én hunyt el Győrben.
| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 1991 | Magyarország köszönti II. János Pált | Hungaroton | SLPX 31432 | LP |
| 1998 |
A magyar egyházi zene 100 éve - A Szent István Bazilika kórusának válogatott felvételei
(Hundred years of Hungarian sacred music) |
Magánkiadás | NL 1998 2 |
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| 14 zsoltár-motetta | Vegyeskarra | 0 |
| 15 könnyű zongoradarab | Szólóhangszerre | 1950 |
| 18 offertorium és communion | Vegyeskarra | 1943 |
| 18 preludium | Szólóhangszerre | 1936 |
| 2 karácsonyi ének | Kórusmű | 1939 |
| 3 altató (szerenád) | Vegyeskarra | 1948 |
| 3 mai népdal | Vegyeskarra | 1948 |
| 3 szerenád | Kórusmű a cappella | 1948 |
| 30 motetta | Kórusmű a cappella | 0 |
| 4 offertorium | Vegyeskarra | 1932 |
| 45 motetta | Kórusmű a cappella | 0 |
| 5 húsvéti kórus | Vegyeskarra | 1943 |
| 5 karácsonyi ének | Kórusmű a cappella | 1944 |
| 5 kánon az 5 feketén | Szólóhangszerre | 1943 |
| 5 népdal | Férfikarra | 1935 |
| 5 offertorium | Vegyeskarra | 1948 |
| 6 kis zongoradarab | Szólóhangszerre | 1946 |
| 7 magyar parasztdal | Férfikarra | 1935 |
| 71 magyar népdal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1947 |
| 9 zsoltár | Kórusmű a cappella | 1942 |
| A békeidők indulója | Kórusmű a cappella | 1950 |
| A munka | Vegyeskarra | 1948 |
| A nagybőgő szerelme | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1950 |
| A rátóti legények | Vegyeskarra | 1938 |
| A tengeren | Vegyeskarra | 1937 |
| Alkoss | Vokális zene | 1950 |
| Ave Maria | Nőikarra | 0 |
| Az 5 éves terv indulója | Vokális zene | 1950 |
| Az hol én elmegyek | Férfikarra | 1937 |
| Az isten harsonája | Férfikarra | 1939 |
| Az ördög nagymamája | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1950 |
| Ballagásra | Férfikarra | 1939 |
| Bihar szvit | Szólóhangszerre | 1944 |
| Bucsuzó | Nőikarra | 1939 |
| Béke | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1950 |
| Béke kánon | Kórusmű a cappella | 1948 |
| Békés köszöntő | Férfikarra | 1944 |
| Békét a népnek | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Cantate Domino | Vegyeskarra | 0 |
| Dal a munka ünnepén | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Dal a szabadságról I. | Vokális zene | 1948 |
| Dal a szabadságról II. | Kórusmű a cappella | 1948 |
| Dal a szabadságról III. | Vegyeskarra | 1948 |
| Dal az édesanyához | Kórusmű a cappella | 1950 |
| Dialógus | Kamarazene | 1935 |
| Döntsd a tőkét | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Egyszerű ez | Kórusmű a cappella | 1947 |
| Elmultam 20 éves | Férfikarra | 1940 |
| Előre | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Esz-moll mise | Vegyeskarra | 1946 |
| Fehér László balladája | Vegyeskarra | 1952 |
| Fiatal életek | Kórusmű a cappella | 1948 |
| Fohászkodás | Vegyeskarra | 1937 |
| Fuga | Szólóhangszerre | 1931 |
| Fény-kánon | Vokális zene | 1950 |
| Fényt hagyni | Kórusmű a cappella | 1941 |
| Gazdag ember erdeje | Kórusmű a cappella | 1949 |
| Győz a tavasz | Vegyeskarra | 1948 |
| Győznünk kell | Kórusmű kísérettel | 1948 |
| Harmonia Sacra | Vegyeskarra | 1934 |
| Hej Vargáné... | Vegyeskarra | 1936 |
| Hej szerelem | Vegyeskarra | 1939 |
| Himnusz a naphoz | Kórusmű a cappella | 0 |
| Hodie Christus natus es / Tui sunt coeli | Vegyeskarra | 0 |
| Honvéd-hivogató | Vokális zene | 1950 |
| Három arc | Kamarazene | 1979 |
| Három köszöntő | Kórusmű a cappella | 1944 |
| Házunk előtt | Vegyeskarra | 1940 |
| Húsvéti ének | Kórusmű a cappella | 1941 |
| Ifjúsági induló | Kórusmű a cappella | 1948 |
| Induló az 5 éves tervről | Zenekari mű | 1950 |
| István király | Vegyeskarra | 1938 |
| Jelszó | Kórusmű a cappella | 1933 |
| Jubilate | Kórusmű a cappella | 0 |
| Jubilate | Kórusmű a cappella | 1941 |
| Jubilate | Vegyeskarra | 1946 |
| Jubileumra | Férfikarra | 1949 |
| Kantáta április 4-re | Vokális zene | 1948 |
| Karácsonyi mise | Kórusra és zenekarra | 1945 |
| Katonadal | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Katonaélet, hej | Vegyeskarra | 1942 |
| Katonásdalok | Vegyeskarra | 1942 |
| Kicsiknek-nagyoknak | Szólóhangszerre | 1941 |
| Kis karácsonyi ének | Vokális zene | 1941 |
| Kis népdalszvit | Férfikarra | 1940 |
| Kolozsváros | Vegyeskarra | 1946 |
| Kyrie in d | Vegyeskarra | 0 |
| Két zsoltár | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 1934 |
| Köszöntő | Férfikarra | 1935 |
| Lassan, tűnődve | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1946 |
| Lobbanj lángra | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Légy bátor elvtárs | Vokális zene | 1950 |
| Magnificat | Kórusmű a cappella | 1934 |
| Magnificat | Vegyeskarra | 0 |
| Magyar Cantuale | Kórusmű a cappella | 1935 |
| Magyar-orosz népdalcsokor | Vegyeskarra | 1947 |
| Magyarok éhe | Vegyeskarra | 1941 |
| Megyen már a hajnalcsillag | Vegyeskarra | 1939 |
| Melodia | Kamarazene | 1949 |
| Missa Barbara | Vegyeskarra | 1936 |
| Missa Jaurinensis / Győri mise | Kórusmű a cappella | 1946 |
| Missa Polyphonica | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1943 |
| Missa Verna, Tempore paschali (Húsvéti mise) | Kórusmű a cappella | 1938 |
| Missa de nativitate Domini | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1946 |
| Missa e sole / Nap-mise | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1933 |
| Missa in e-moll | Vegyeskarra | 1943 |
| Missa in honorem S. Benedicti | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1980 |
| Missa in honorem S. Elisabeth | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1981 |
| Missa in honorem S. Ladislai | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1933 |
| Missa in honorem S. Norberti | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1936 |
| Missa melodica | Vegyeskarra | 1945 |
| Missa pro Defunctis | Kórusmű a cappella | 0 |
| Miénk az ország | Kórusmű | 1948 |
| Munkával szolgálom a hazát | Férfikarra | 1947 |
| Májusi ifjúság | Vokális zene | 1948 |
| Májusi ének | Vokális zene | 1950 |
| Nincs szebb dal | Kórusmű a cappella | 1937 |
| November | Kamarazene | 1935 |
| Népdalszvit | Vegyeskarra | 1940 |
| Omnis terra Deo jubilate | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Pacsirta mise | Gyermekkarra | 1934 |
| Parasztballada | Vegyeskarra | 1942 |
| Paraszti nóták | Férfikarra | 1940 |
| Párizsba beszökött az ősz | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1938 |
| Regős ének | Férfikarra | 1940 |
| Requiem | Kórusmű a cappella | 1938 |
| Requiem | Vegyeskarra | 1937 |
| Sebes víz | Vegyeskarra | 1940 |
| Szabad élet | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Szonáta | Kamarazene | 1931 |
| Szt. Ferenc Naphimnusza | Kórusmű a cappella | 1940 |
| Szt. Margithoz | Vegyeskarra | 1942 |
| Szép a világ | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Szép az élet | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Tavaszi dal | Vokális zene | 1948 |
| Te Deum | Kórusmű a cappella | 1944 |
| Te Deum | Vegyeskarra | 1933 |
| Te Deum laudamus | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Tiszta szívvel | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1946 |
| Tréfás szerenád | Vegyeskarra | 1943 |
| Törj az élre | Vokális zene | 1950 |
| Vidám népdalszvit | Vegyeskarra | 1935 |
| Virágénekek | Férfikarra | 1941 |
| Vár a bánya | Kórusmű kísérettel | 1948 |
| Várlak | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1950 |
| Védd meg a békét | Vokális zene | 1950 |
| Védjük a békét | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Zeng a toborzó | Kórusmű kísérettel | 1950 |
| Zwölf Alleluja / Tizenkét Alleluja | Kórusmű a cappella | 0 |
| h-moll mise | Vegyeskarra | 1944 |
| Édesanyánk... | Vokális zene | 1932 |
| Éljen a Terv | Vegyeskarra | 1949 |
| Ének László királyról | Kórusmű a cappella | 1942 |
| Ének Árpád-házi Margitról | Kórusmű a cappella | 1942 |
| Éneklő király | Vegyeskarra | 1942 |
| Épül az ország | Kórusmű kísérettel | 1948 |
| Öreg vagyok már én | Vegyeskarra | 1940 |
| Öt latin motetta | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Ősz, milyen szép vagy | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1935 |
| Őszi tilinkózás | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1938 |