Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vida Mónika Ruth


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1996
Együttes
Weboldal

 
Vida Mónika Ruth 1996. január 11-én született Budapesten. Kétévesen olvasott, hároméves korában pedig már kottát olvasott. Négyéves korától furulyázni tanult, majd két évvel később áttért a zongorára. 2006-ban, 9 évesen, csupán fél évvel azután, hogy gerinctörést szenvedett, már megnyerte élete első országos versenyét. Első tanára Baksainé Csitári Ilona volt. Ezt követően a budapesti Járdányi Pál Zeneiskolában Hornyánszkyné Becht Erikánál tanult tovább. Tíz éves korától kezdve részt vett a budapesti nyári kántorképző tanfolyamokon, és 2011 júliusában Debrecenben kántori diplomát is szerzett. 2009-ben felvételt nyert a Zeneakadémia előkészítőjébe Eckhardt Gábor osztályába, a Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe. Kitüntetéses diplomáit 2016-ban és 2020-ban szerezte a Zeneakadémián Eckhardt Gábor, Nagy Péter, Falvai Katalin és Balázs János növendékeként, ahol társhangszerként orgonálni is tanult első akadémiai évében Pálffyné Friedler Magdolnánál. Párizsban többször is részt vett Rév Lívia mesterkurzusán.

2016 decemberétől nyolc hónapos szakmai gyakorlatát az Erasmus Plus képzés keretében Olaszországban töltötte, melynek eredményeképp 2017-ben az Olasz Parlament kitüntette kiváló zenei munkásságáért. Itt született meg benne az elhatározás, hogy olyanokhoz is eljuttassa a zenét, akik nem engedhetik meg maguknak a hangversenyeket, kórházakba, idősek otthonába és iskolákba is. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Ennek érdekében még a Semmelweis Egyetem egészségügyi szervező szakán is tanult, valamint komoly érdeklődést mutat a zeneterápia, továbbá a neurológia, az agykutatás és a zene közötti kapcsolat iránt. A zeneszerzők közül Bach és Chopin művei állnak közel hozzá.

Koncertezett már Afrikában, az Egyesült Államokban, és több ázsiai országban is, Kínában a Shanghai-i világkiállításon debütált. Mind országos, mind pedig nemzetközi versenyeken számos kiemelkedő helyezést ért el. 2007-ben első helyezett és különdíjas volt a Ferenczy György Országos Zongoraversenyen. 2008-ban a Chopin+ Nemzetközi Zongoraverseny II. helyezettje, valamint a Bartók Béla Országos Zongoraverseny fődíjasa volt. 2010 márciusában, mindössze 14 évesen az újvidéki V. Isidor Bajic Nemzetközi Zongoraverseny nyertese, az első két kategória fődíjasa, és Chopin különdíjas lett, és még ugyanezen év áprilisában a IX. Országos Orgonaversenyt is megnyerte Salgótarjánban. 2011-ben az eszéki EPTA Nemzetközi Zongoraversenyen a második díjat vehette át. 2012-ben az V. Chopin Nemzetközi Zongoraversenyen pedig a legfiatalabb versenyzőként második díjat kapott. Egy évvel később az V. Ifjú Muzsikusok Zongoraversenyén Trevisoban (Olaszország) szintén első helyezett lett. 2014 márciusában Szegeden a VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen második helyezést, különdíjat, valamint a legjobb Chopin mű előadásáért Ferenczy György-díjat kapott. 2016 júliusában meghívták a Lancaster International Piano Festival-ra, ahol a fesztivál keretében megrendezett zongoraversenyen első helyezést ért el. 2016 novemberében Marokkóban a Princess Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen megkapta a legjobb romantikus mű és a legjobb magyar mű előadásáért járó különdíjat is.

2017 februárjában a II. Coimbra World Piano Meeting zongoraversenyen átvehette a Liszt-díjat. Három évvel később, 2020 februárjában az V. Coimbra World Piano Meeting keretében megrendezésre kerülő Figueira da Foz International Piano Prize nemzetközi zongoraversenyen pedig második helyezett lett Portugáliában. A 18. Nemzetközi Chopin Zongoraverseny (Varsó) előválogatójába egyedüli magyarként került be 2020-ban. Első nagy hangversenysorozata, a “Sem emlék, sem varázslat” 2019 szeptemberében indult útnak.

2020–ban kiemelkedő zeneművészeti teljesítményének elismeréseként Junior Prima díjban részesült.

Kamarazenei együttesével, a Trio Energico-val is gyakran lép fel itthon és külföldön egyaránt.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2020 Trio Energico: Korszakok Gyöngyszemei
(Trio Energico: Timeless Masterpieces)
Magánkiadás Saját