Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dobszay László


karmester, karnagy

Születési hely
Születési dátum
1935

 
1935. február 2., Szeged - 2011. augusztus 26., Budapest

Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa.

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1947 és 57 között ahol tanárai Visky János, Kodály Zoltán, Engel Iván és Szabolcsi Bence voltak. 1955 és 59 között elvégezte az ELTE magyar-történelem szakát. 1966 óta a Zeneakadémia tanára és az MTA Népzenekutató Csoportjának főmunkatársa, majd 1975-től a Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa. 1999-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. A zenetudomány kandidátusa (1976), kutatási területei: gregorián ének, magyar zenetörténet, népzene.
A @@KAR_127## énekegyüttes alapítója (Szendrei Jankával és Rajeczky Benjáminnal). 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem újonnan alakult, egyházzenei tanszékének vezetőjévé nevezték ki.

Díjak
1976 Erkel Ferenc-díj
1992 Musica Omnium-díj
1998 Budapestért Díj
2000 Akadémiai Díj (megosztott)
2000 Soros Életmű-díj
2004 Széchenyi-díj

Főbb művei:
-A hangok világa I–VI. Bp., 1964–1968.
-Magyar zenetörténet. Bp., 1984.
-A magyar dal könyve. Bp., 1984.
-A magyar népdaltípusok katalógusa (Szendrei Jankával). Bp., 1988.
-Corpus Antiphonalium Offici Ecclesiarum Centralis Europae (Prószéky Gáborral). Salzburg, 1988.
-Kodály után. Tűnődések a zenepedagógiáról. Bp., 1991.
-A gregorián ének kézikönyve. Bp., 1993.
-A Schola Hungarica hangfelvételei (Hungaroton).
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1974 Magyar Gregoriánum 1. - A karácsonyi ünnepkör dallamai XV. századi kéziratok alapján
(Hungarian Gregorian Chant Vol. 1. - Medieval Christmas Melodies from manuscripts of the 15th century)
Hungaroton SLPX 11477 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 11477 (2000)
1979 Magyar Gregoriánum 2. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Advent, karácsony, pünkösd
(Gregorian Chants from the Medieval Hungary Vol. 2. - Advent, Christmas, Pentecost)
Hungaroton SLPX 12048 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12048 (1994)
1983 Becket Tamás emlékezete
(The Memory of Thomas Becket)
Hungaroton HCD 12458 Saját
A Hungaroton SLPD 12458 újrakiadása (1983)
1983 Dániel-játék
(Play of Daniel)
Hungaroton HCD 12457 Saját
A Hungaroton SLPD 12457 újrakiadása (1983)
1984 Polifonikus vecsernyék karácsonyra és húsvétra
(Vespers for Christmas and Easter)
Hungaroton SLPD 12533 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12533 (1994)
1984 Liber Sapientiae - A bölcsesség könyve
(Liber Sapientiae - The Book of Wisdom)
Hungaroton HCD 12534 Saját
A Hungaroton SLPD 12534 újrakiadása (1984)
1985 Telemann - Cimarosa: Der Schulmeister Hungaroton SLPD 12573 LP
1985 Húsvét hírnöke - Gregorián énekek
(Easter's Herald - Gregorian Chants)
Hungaroton MK 12558 Saját
csak kazettán
1987 Szent Miklós játékok
(Plays of Saint Nicholas)
Hungaroton HCD 12887-88 Saját
2CD; A Hungaroton SLPD 12887-88 újrakiadása (1987)
1988 Gregorián énekek Ausztriából
(Gregorian Chants from Austria)
Hungaroton SLPD 12950 Saját
LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12950 (1988)
1988 Hungaria Sacra - István király halálának 950. évfordulójára
(Hungraia Sacra - In Memory of the 950th Anniversary of the Death of Stephan, the forst King of Hungary)
Hungaroton MK 31044 Saját
csak kazettán
1988 Ambroziánus liturgikus énekek
(Ambrosian Liturgical Chants)
Hungaroton HCD 12889 Saját
A Hungaroton SLPD 12951 újrakiadása (1988)
1988 Gregorián énekek Ausztriából
(Gregorian Chants from Austria)
Hungaroton HCD 12950 Saját
A Hungaroton SLPD 12950 újrakiadása (1988)
1989 Gregorián énekek Prágából
(Plainchant from Prague)
Hungaroton HCD 31085
1990 Dufay, Guillamue: Recollectio festorum beatea Mariae Virginis
(Dufay, Guillamue: Recollectio festorum beatea Mariae Virginis)
Hungaroton HCD 31292 Saját
1994 Gregorián egy falusi templomban - Rorate-mise; Virágvasárnapi körmenet
(Gregorian Chants in a Village Church - Advent Mass "Rorate"; Palm Sunday Procession)
Hungaroton HCD 12742 Saját
A Hungaroton SLPD 12742 újrakiadása (1986)
1994 Bartók Béla: Gyermek- és női karok - Huszonhét két- és háromszólamú kórusmű
(Bartók, Béla: Children and Female Choruses - Twenty-seven Polyphonic Choruses)
Hungaroton HCD 31080 Saját
1994 Magyar gregoriánum 6. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Mária-énekek; temetés
(Gregorian Chants from Medieval Hungary 6. - Chants of the Blessed Virgin Mary; Funeral Chants)
Hungaroton HCD 12170 Saját
A Hungaroton SLPX 12170 újrakiadása (1981)
1994 Magyar gregoriánum 5. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Magyar szentek
(Gregorian Chants from Medieval Hungary 5. - Hungarian Saints)
Hungaroton HCD 12169 Saját
A Hungaroton SLPX 12169 újrakiadása (1981)
1994 Magyar gregoriánum 4. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Húsvét
(Gregorian and Polyphonic Chants from the Medieval Hungary 4. - Easter)
Hungaroton HCD 12050 Saját
A Hungaroton SLPX 12050 újrakiadása (1980)
1994 Magyar gregoriánum 3. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Nagyhét
(Gregorian Chants from the Medieval Hungary 3. - Holy Week)
Hungaroton HCD 12049 Saját
A Hungaroton SLPX 12049 újrakiadása (1979)
1994 Magyar gregoriánum 2. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Advent, karácsony, pünkösd
(Gregorian Chants from the Medieval Hungary 2. - Advent, Christmas, Pentecost)
Hungaroton HCD 12048 Saját
első kiadás: SLPX 12048, 1979
1994 Polifonikus vecsernyék karácsonyra és húsvétra
(Vespers for Christmas and Easter)
Hungaroton HCD 12533 Saját
első kiadás: SLPD 12533, 1984
1995 Ó-római liturgikus énekek
(Old-Roman Liturgical Chants)
Hungaroton HCD 12741 Saját
A Hungaroton SLPD 12741 újrakiadása (1986)
1995 Dufay, Guillamue: Himnuszok
(Dufay, Guillamue: Hymns)
Hungaroton HCD 12951 Saját
első kiadás: SLPD 12951, 1988
1995 Magyarországi Szent Erzsébet - két középkori zsolozsma
(St.Elizabeth of Hungary - Two Medeival Offices)
Hungaroton HCD 31605 Saját
1995 Római zarándokút - ó-római liturgikus énekek
(A Pilgrimage to Rome - Old Roman Liturgical Chants)
Hungaroton HCD 31574 Saját
1995 Vízkereszt - Magyar gregorián énekek
(Epiphany - Gregorian Chants from Hungary)
Hungaroton HCD 12559 Saját
A Hungaroton SLPD 12559 újrakiadása (1985)
1995 Estétől estéig
(From Evening to Evening)
Hungaroton HCD 31086 Saját
első kiadás: SLPD 31086, 1989
1996 Beneventán énekek - Nagyszombat; A Tizenkét Szent Testvér ünnepe
(Beneventanian Chants - Holy Saturday; Feast of the Holy Twelve Brothers)
Hungaroton HCD 31168 Saját
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD
1997 Historiae: Szent Lőrinc- és Mária Magdolna-liturgia
(Historiae: Offices of St. Lawrence's and Mary Magdalene's)
Hungaroton HCD 31760 Saját
1997 Istvánffy Benedek: Missa Sanctificabis Annum Quinquagesium Hungaroton HCD 31723
1998 Hungaroton Classic - 1999 Hungaroton HCD 31842 Sampler CD
1999 Magyar gregoriánum 7. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Az isztambuli antifonálé
(Gregorian Chants from the Medieval Hungary 7. - The Istanbul Antiphonary)
Hungaroton HCD 31816 Saját
2000 Magyar Gregoriánum 1. - Gregorián és polifonikus énekek a középkori Magyarországról - Karácsony
(Gregorian Chants from the Medieval Hungary 1. - Christmas)
Hungaroton HCD 11477 Saját
első kiadás: SLPX 11477, 1974
2000 A chartres-i Szűz Mária
(The Holy Lady of Chartres)
Hungaroton HCD 31922 Saját
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2001 Ravenna, a mozaikok városa - liturgikus énekek
(Ravenna, the City of Mosaics - Lithurgical Chants)
Hungaroton HCD 32014 Saját
2002 Offertórium - Gregorián énekek és Palestrina művei
(The Offertory - Gregorian Chant and Palestrina)
Hungaroton HCD 32069 Saját
2003 Gyászzenék
(Funeral Music)
Hungaroton HCD 32260
2004 Gregorián énekek magyarul
(Gregorian Chants in Hungarian)
Hungaroton HCD 32157 Saját
2004 Jób története - Gregorián és többszólamú énekekben
(The History of Job - In Gregorian Chants and Polyphony)
Hungaroton HCD 32239 Saját
2007 Polifonikus vesperások Szt. Mihály és Szt. Márton napra
(Poliphonic Vespers for St. Michael’s and St. Martin's Day)
BMC Records BMC CD 128 Saját
2008 Schola Hungarica: Delectamentum BMC Records BMC CD 140 Saját
2010 Ambrózián énekek vízkeresztre
(Ambrosian Chants for Epiphany)
BMC Records BMC CD 165 Saját
2012 Trident utáni gregorián ének Magyarországon
(Post-Tridentine Gregorian Chant in Hungary)
BMC Records BMC CD 193
2013 Crux gloriosa BMC Records BMC CD 206
2014 Bartók összes kórusműve
(Béla Bartók - Complete Choral Works)
BMC Records BMC CD 186
2017 Schola Hungarica, Szendrei Janka és Dobszay László: Adventus Domini
(Schola Hungarica, Janka Szendrei and László Dobszay: Adventus Domini)
BMC Records BMC CD 213 Saját
2022 Ákos Rózmann: Mass Ideologic Organ Music SOMA044 7 CD