Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó Sándor


gitár

Születési hely
Törökszentmiklós
Születési dátum
1956
Weboldal

 
Szabó Sándor 1956-ban született Törökszentmiklóson. Tanulmányait klasszikus gitáron kezdte magántanárnál. A hetvenes évek közepétől figyelme a jazz és az improvizáció felé fordult. A nyolcvanas évek elején tanulmányokat folytatott Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazz Tanszakán, mint vendéghallgató. Hazánkban elsőként kezdett szólóban modern akusztikus gitárzenét játszani. Lemezei Magyarországon, Angliában, Olaszországban, Venezuelában, Kanadában, az Egyesült Államokban, és Németországban jelentek meg.

1980-ban Major Balázs ütőssel létrehozta a Szabó-Major duót. Néhány év alatt szinte minden hazai klubban felléptek. 1988-ban megjelent első albumuk az angol LEO Records kiadásában. Szabó Sándor a nyolcvanas években gyakran hívott meg Magyarországra külföldi muzsikusokat. Ezek eredményeként számos országos koncert körúton vettek részt. Pályafutásának egyik legjelentősebb periódusa volt a SzaMaBa trio. A SzaMaBa trió alapító tagja volt, mely a 80-es évek közepétől mintegy tíz éven át működött. Ezzel párhuzamosan megalakították a Alföldi Szabadzene Alkotóműhelye nevű gitártriót, ahol Szabó és Bagi mellé Bakondi András gitáros került az együttesbe. Egy évvel később Major Balázs csatlakozásával a két kissé más irányba tartó project egyesült. Az Alföldi Szabadzene Alkotóműhelyének játékát több kompozícióban őrzi a Sanctified Land és az Anima című album. Mintegy két évi működés után Bakondi András kivált az együttesből, a trió azonban eredeti felállásában együtt maradt és nevük kezdőbetűi után felvették a SzaMaBa nevet. Rendszeresen adtak koncerteket, szinte minden hazai fesztiválon szerepeltek. Vendégmuzsikusokkal kiegészítve a triót, 3 lemezt készítettek a Tandem Records kiadásában. Az együttesről a Tatai Jazz Táborban készült egy élő koncert felvétel is, melyet a Pannon Jazz 2005-ben adott ki. Az együttes 1996-ban szétvált. Azóta Szabó Sándor saját szólókarrierjét folytatja.

2008-ban a legjelentősebb zenei vállakozása a Fractal Strings project volt. Egy multimédiás produkció, mely fraktálokon alapuló vizualizáción és 6 csatornás surround hangzáson alapul. A koncert a Millenárison került megrendezésre nagy sikerrel, ahol külföldi muzsikusok bevonásával hangzott el a koncert (Michael Manring - bass, Claus Boesser Ferrari - gitár, Major Balázs - dob és ütőhangszerek, Szabó Sándor - elektromos és akusztikus gitár, guzheng, 24 húros koboz). Romanek Tihamér hangszerkészítővel közös együttműködésük eredményeként a számos 8 és 16 húros gitárokon túl egy különleges, 2 nyakú 24 húros hangszer is készült számára.

Muzsikájában a klasszikus kompozíciós módok, a keleti meditatív előadásmód és hangzás, és a modern jazz-ből hozott improvizáció mind megtalálható. 1998 óta szinte bejárta az egész világot, koncertezett Ausztráliában, Japánban, Koreában, Indiában, Közép-Ázsiában, Kanadában, Venezuelában, az Egyesült Államokban és persze Európában. Szóló koncertjei mellett egyre gyakrabban játszik különféle duó, trió és kvartett formációkban is. Közös albumain Gilbert Isbin, Veronique Gillet, Edoardo Bignozzi, Claus Boesser Ferrari, Heidrich Roland, Fernando Freitez, Michael Manring, Kevin Kastning, Alf Wilhelm Lundberg, Dean Magraw és Ralf Gauck voltak a partnerei. 2002-ben tagja lett az amerikai Georgian Contemporary Unit nevű kortárszenei együttesnek, amelyben éves rendszerességgel működik közre.

Elsősorban zeneszerzőként határozza meg magát, aki a saját darabjait játssza. Példaképe Bartók Béla és Kodály Zoltán. Nagy hatást tettek művészetére olyan modern komponisták, mint Ligeti György, Arnold Schönberg, John Cage, Morton Feldman, Arvo Part, Edgard Varese és Bo Hanson. Szellemi mesterének Szabados Györgyöt tekinti. Minden kompozíciója improvizáción alapul. 2010-ben megkomponálta és bemutatta, majd CD-n meg is jelentette az első nagyobb formátumú magyar gitárművét a Magyar Gitár Rapszódiát. 2016-ban fejezte be 16-húros gitárművészetét összefoglaló album sorozatának 3. részét. 2017-ben megalkotta a 21. századi lant című kortárszenei albumát, ahol lantokon játszik modern zenét. A Greydisc Records kiadó felkérésére egy különleges elektro/akusztikus zenei koncepciót mutatott be a Kevin Kastninggel közösen készült Ethereal I című albumon, amiért 2018-ban több kategóriában, valamint a Greydisc Records további 3 lemezéért is Grammy jelölést kapott, amiken mint zeneszerző, gitáros és hangmérnök is szerepel. Ma már közel 70 hanglemezen hallható játéka.

A zeneszerzés és a komponálás mellett hangmérnökként is tevékenykedik. Az elmúlt 3 évtizedben közel száz albumot készített részben a sajátkiadásokhoz, a német Acoustic Music Records és az amerikai Greydisc Records kiadók részére. Ez utóbbinak több mint egy évtizede dolgozik folyamatosan. A stúdiójában azonban nemcsak új felvételek, hanem hangrestaurációk is készülnek. Oktatóként az Oktopus Multimédia Intézetben tanít 25 éve.

Az elmúlt évtizedekben rendszeresen gyűjtött zenéket és zenei tárgyú anyagokat a Távol-Keletről és Közép–Ázsiából azzal a céllal, hogy összevesse a magyar népzene és a távol-keleti hangszeres zenék hasonlóságait, történelmi és földrajzi kapcsolódásait. Kutatásai révén rendszeres előadó a Bakuban, Szamarkandban és Shakrishabz-ban rendezett keleti zenei konferenciákon. Eddig 3 könyve jelent meg. 2011-ben jelent meg első könyve A zene metafizikája címmel, 2015-ben pedig második könyve a Zenélő Őskelet címmel, majd 2017-ben követte őket Zenebölcseleti elmélkedések című tanulmánykötete.

2002 óta szervezője a hazánkban évente megrendezett Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztiváloknak.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1988 Sándor Szabó & Balázs Major featuring László Bagi: Ritual of a Spiritual Communion Leo Records LR 157 Saját
LP
1988 Sándor Szabó / Balázs Major / Gilbert Isbin Trio: The Clear Perception of Provenance Within HWYL Records HWYL 2 Saját
LP
1991 Selected New Music, Vol. 3.: Inner Landscapes Clear Productions CM 9001
1991 Sándor Szabó: Sanctified Land HWYL Records HWYLCD5 Saját
1993 SzaMaBa: Hypnos Tandem Records TR-HSJR 2002 CD Saját
1995 WOMUFE - World Music Festival Budapest Hungaroton HCD 31603
1995 Szamaba Trio: Anima Tandem Records TR-1006 CD Saját
1996 SzaMaBa: Opus Magnum Tandem Records Saját
1996 Major Balázs: "Határok közötti végtelen"
(Balázs Major: "Infinity Between Boundaries")
Tandem Records TR-1007 CD
1997 Sándor Szabó: Alexandria Acoustic Music Records 319.1118.242 Saját
1997 Acoustic Guitar Highlights Vol. II Acoustic Music Records 319.1120.242
1998 Sándor Szabó: Gaia and Aries (Solo 1998) Acoustic Music Records 319.1156.242 Saját
1999 Hwyl Nofio: The Singers And Harp Players Are Dumb HWYL Records HWYLN17CD
1999 Sándor Szabó: Echolocation I. Tandem Records Saját
2000 Sándor Szabó: Dreams Within Dreams Acoustic Music Records 319.1215.2 Saját
2000 Massimo De Mattia: Metonymic Splasc(h) Records CDH 816.2
2001 Sándor Szabó: Soul of the Tree Tandem Records Saját
2001 Szabó Sándor: Földközelség
(Sándor Szabó: Nearness of Earth)
Tandem Records Saját
2002 Georgian Contemporary Unit: The View You Never Get Solponticello SP-009 Saját
2002 Hwyl Nofio: Hymnal HWYL Records HWYLN18CD
2003 Sándor Szabó: Hungarian Jazz Rhapsodie Zoller Records AZ 2002 0910 Saját
2003 Acoustic Christmas - Guitar instrumentals by an international selection of acoustic guitarists Acoustic Music Records 319.1320.242
2004 Sándor Szabó: The Art Of The 16 String Guitar I. Magánkiadás SZS 01 CD Saját
2004 SzaMaBa Trio: The Historical Tata Concert Pannon Jazz PJ 1056 Saját
2005 Szabó/Major/Isbin Trió: Constellation Pannon Jazz PJ 1057 Saját
2005 Sándor Szabó: Acoustic Poetry Magánkiadás SZS 02 CD Saját
2005 Szabó Sándor - Sztereó Sound&Vision magazin melléklet
(Sándor Szabó - Stereo Magazine CD attachment)
Sztereó Sound&Vision magazin Saját
A Sztereó Sound&Vision magazin 2005. május-június (82.) számának mellékleteként jelent meg.
2006 WYL Nofio: Hounted By Fury HWYL Records HWYLN19CD
2006 Sándor Szabó: The Art of The 16 String Guitar II. Magánkiadás SZS 03 CD Saját
2007 Sándor Szabó / Veronique Gillet: Strings without Borders - Borders without Strings Wonderland Records WR 9054 Saját
2007 Sándor Szabó: Deeper Reality Magánkiadás SZS 04 CD Saját
2007 Sándor Szabó: Folk Songs of Hungary WesCan Saját
2007 Sándor Szabó / Kevin Kastning: Resonance Greydisc Records GDR 3503 Saját
2008 Sándor Szabó / Kevin Kastning: Parallel Crossings Greydisc Records GDR 3504 Saját
2009 Szabó Sándor & Heidrich Roland: Bolyongó lélek
(Sándor Szabó & Roland Heidrich: Roaming Soul)
Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZKHE01CD Saját
2009 Sándor Szabó / Edoardo Bignozzi: Shamans And Scientists Magánkiadás Saját
2009 Michael Manring & Sándor Szabó Duo: Inner smile Acoustic Music Records 319.1425.2 Saját
2009 Sándor Szabó / Kevin Kastning: Parabola Greydisc Records GDR 3505 Saját
2010 Fernando Freitez Gassan: Evocación Magánkiadás Saját
digitális album
2010 Kevin Kastning & Sándor Szabó: Returning Greydisc Records CDB5637633858.2 Saját
2010 Szabó Sándor: Modern magyar makam
(Sándor Szabó: Modern Hungarian Maqam)
Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZKHE 03 CD Saját
2010 Sándor Szabó / Ralf Gauck: Daybreak Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület Saját
2011 Sándor Szabó / Kevin Kastning / Balázs Major: Triptych Greydisc Records GDR3509 Saját
2011 Szabó Sándor: Magyar gitár rapszódia
(Sándor Szabó: Hungarian Guitar Raphsody)
Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZKHE 05 CD Saját
2012 Kevin Kastning / Sándor Szabó: Book of Crossing Greydisc Records GDR3512 Saját
2012 Szabó-Major-Gauck Trio: Wizzard Dance GAUCKwerkstatt Saját
2012 Sándor Szabó / Dean Magraw: Reservoir Acoustic Music Records 319.1495.2 Saját
2013 Kevin Kastning / Sándor Szabó / Balázs Major: Becoming Greydisc Records GDR 3514 Saját
2013 Sándor Szabó / Alf Wilhelm Lundberg / Balázs Major: Hidden Dimension Acoustic Landscapes Saját
2014 Sándor Szabó / Claus Boesser Ferrari: The 12 States of Consciousness Greydisc Records GDR 3522 Saját
2014 Euro-Oriental Consort: Clouds On The Lake Greydisc Records GDR 3523 Saját
2014 Sándor Szabó: Book Of Contemplations Greydisc Records Saját
2014 Sándor Szabó / Michael Manring / Claus Boesser Ferrari / Balázs Major: Fractal Greydisc Records GDR 3520 Saját
2014 Sándor Szabó / Fernando Freitez Gassán: Convolution Greydisc Records GDR 3518 Saját
2015 Sándor Szabó: 21st Century Lute Greydisc Records Saját
2015 Sándor Szabó: Art of the 16-string guitar III Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZKHE 06 CD Saját
2015 Sándor Szabó & Roland Heidrich: The Last Sunbeams Of The Golden Age Greydisc Records Saját
2015 Sándor Szabó & Roland Heidrich: On The Path Of Manes Greydisc Records Saját
2016 Sándor Szabó / Kevin Kastning: Perspectives Greydisc Records GDR3531 Saját
2016 Szabó Sándor / Balázs Major Duó: Átokűző zene
(Sándor Szabó / Balázs Major Duo: Modern Hungarian Oriental Music)
Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZE 07 CD Saját
2017 Kevin Kastning / Sándor Szabó: Ethereal I. Greydisc Records GDR 3540 Saját
2017 Szabó Sándor: 21st Century Lute Op.1 Akusztikus Gitárzene Közhasznú Egyesület AGZKHE 08 CD Saját
2017 Sándor Szabó / Michael Manring / Balázs Major: Asymmetry Greydisc Records Saját
2017 Kevin Kastning / Sándor Szabó: Invocation Greydisc Records GDR 3534 Saját
2018 Szabó Sándor: Echolocation III / Crossing Time Greydisc Records GDR 3539 Saját
2018 Sándor Szabó: Echolocation Trilogy Greydisc Records Saját
3 CD
2018 Szabó Sándor: Echolocation II / Hymn to the Earth Greydisc Records GDR 3539 Saját
2018 Sándor Szabó / Kevin Kastning / Balázs Major: Ethereal II Greydisc Records 5639411370 Saját
2018 Sándor Szabó / Alf Wilhelm Lundberg: Door To The Unknown Greydisc Records Saját
2018 Szabó Sándor: Echolocation I / Sacred Spaces Greydisc Records GDR 3539 Saját
2019 Kevin Kastning / Sándor Szabó: Ethereal III Greydisc Records Saját
2019 Sándor Szabó / Robert Jürjendal / Balázs Major: Echolocation IV Greydisc Records Saját
2019 Sándor Szabó / Emil Gherasim / Balázs Major: Echolocation VI, Unknown Language Greydisc Records Saját
2019 Grencsó String Collective - Folyami zene
(Grencsó String Collective - River Music )
Adyton AGZE09CD
2019 Sándor Szabó & Roland Heidrich: Acoustic_Electric PROJECT Greydisc Records
2019 Sándor Szabó, Mark Wingfield, Balázs Major & Roland Heidrich: The Ocean Never Seen Greydisc Records
2019 Sándor Szabó / Robert Jürjendal / Balázs Major: Echolocation V Greydisc Records Saját
2020 Kobza Vajk: Illanás
(Vajk Kobza: Evanescence)
Magánkiadás KV-11
2020 Szabó Sándor / Bakai Márton: A Hold útja
(Sándor Szabó / Márton Bakai: The Way of the Moon)
Magánkiadás AGZE 10 DD Saját
2020 Sándor Szabó / Robert Jürjendal / Balázs Major: Echolocation VII, Deep Dream Greydisc Records Saját
2020 Sándor Szabó / Robert Jürjendal / Balázs Major: Echolocation VIII, Clouds Greydisc Records Saját
2020 Kevin Kastning / Carl Clements / Sándor Szabó: Convergence I Greydisc Records GDR3556 Saját
2020 Kevin Kastning & Sándor Szabó: Nógrád Greydisc Records Saját
2020 Szabó Sándor / Kobza Vajk: RÓ Magánkiadás KV-10 Saját
2020 Robert Jürjendal / Sándor Szabó / Balázs Major: Echolocation IX, Aquarius Greydisc Records Saját
2021 Kevin Kastning / Sándor Szabó / Balázs Major: Ethereal IV Greydisc Records Saját
2021 Szabó Sándor & Kobza Vajk: Rejtek
(Sándor Szabó & Vajk Kobza: Concealment)
Magánkiadás KV-12 Saját