Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács László


karmester

Születési hely
Nyíregyháza
Születési dátum
1956

 
1956-ban született Nyíregyházán. 1975-től 1980-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult karmester és harsona szakon. Diplomái megszerzése után 1981-től 1983-ig a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban és a Nagyszínházban tanult Jurij Szimonovnál.
Karmesterként 22 éves korában mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban, 1979-től 1984-ig az intézmény karmestere volt. 1984-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és zeneigazgatója. 1986-ban elnyerte a Doráti Antal által alapított Ferencsik János emlékdíjat és a Royal Philharmonic Orchestra meghívására egy hónapot töltött Londonban.

1981 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. 1986 óta a Pro Brass együttes karmestere, akikkel 1993-ban a Londoni Abbey Road stúdióban CD felvételt készített. 1989-től 1999-ig a Nyírbátori Nemzetközi Zenei Tábor művészeti vezetője, ahol nyaranta a 120 fiatal alkotta szimfonikus zenekarral dolgozott.

Több nemzetközi karmesterverseny zsűrijében részt vett. Koncertezett Európa 21 országában, Ázsiában, Amerikában és a Közel-Keleten is. A Magyar Televízió 4 operafelvételét rögzítette.
Több mint 40 hanglemezt készített. Évente 70-80 hangversenyt vezényel, kortárs művek előadásáért az elmúlt években tizenkét díjat kapott. 1998-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának karmestere, ugyanitt 2004-től első karmester, 2014-től pedig a debreceni Kodály Filharmonikusok vezető karmestere.

1998 óta Marton Éva dal- és áriakoncertjeinek állandó kísérője. Zongora szólistaként fellépett többek közt a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral.

Díjak, elismerések
1986 Ferencsik János-emlékdíj
1989 Liszt-díj
1993 Bartók-Pásztory-díj (csoportos)
1996 Pro Urbe Miskolc Díj
1998 eMeRTon-díj (Magyar Rádió)
2004 Miskolc Város Kulturális Díja
2004 Miskolci Múzsa-díj
2007 Érdemes Művész
2017 Magyarország Kiváló Művésze
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Reichard Gross: Four Orchestral Works Magánkiadás JCR A 021
The Flowering of Love - Beautiful Arias and Sacred Songs of the Baroque Naxos 8.570156-57
Klassik Ohne Krise: Vergnügen Operette Naxos 8.551318-19 2 CD
Erkel Ferenc: István király
(Erkel, Ferenc: König Stephan)
Magánkiadás KH 001
Csajkovszkij, Pjotr Iljics: VI. b-moll szimfónia
(Tchaikovsky, Pyotr Ilyich: Symphony No. 6. B minor)
Magánkiadás TVF 9301
Rózsa, Miklós: Spellbound Concerto; Concerto for piano op.31.; Ben Hur suite Auvidis V 4841 Saját
1977 Matuz István fuvolán játszik Hungaroton SLPX 11920 LP
1987 Dubrovay László: Faust, az elkárhozott; Hegedűverseny; II. zongoraverseny
(Dubrovay, László: Faust, the damned; Violin Concerto; Second Piano Concerto)
Hungaroton HCD 31831-32
1988 Fiatal Zeneszerzők Csoportja 1.
(Young Composers' Group - 1)
Hungaroton SLPX 12945
1988 A Bride's Guide to Wedding Music Naxos 8.503134 3 CD
1989 Reményi Attila: A létezés kertjei; Az utolsó üzenet
(Reményi, Attila: Les Jardins de l'existence; The Last Message)
Hungaroton SLPX 31121 LP
1992 Az új fuvola
(The New Flute)
Hungaroton HCD 31526
1993 The A to Z of Classical Music (Második, bővített kiadás)
(The A to Z of Classical Music (2nd Expanded Edition))
Naxos 8.555319-20 2 CD
1994 Donizetti, Gaetano: Instrumental Concerti Marco Polo (Naxos) 8.223701 Saját
1994 Dubrovay László: Szimfónia; Concerto No.2 trombitára és 15 vonóshangszerre; Variciók egy oszcilláló vonalra; Hármasverseny
(Dubrovay, László: Symphony; Concerto No.2 for Trumpet and 15 strings; Variations to an Oscillating Line; Triple Concerto)
Hungaroton HCD 31349
1995 Hommage Magyar Rádió MR 011 4 CD
1995 Klassiska Favoriter Vol.2 Naxos 8.550554
1996 The Best of Operetta Vol.1 Naxos 8.570049
1996 Best of Operetta, Vol. 1 Naxos 8.550941
1996 Best of Operetta, Vol. 3 Naxos 8.550943
1996 Best of Operetta, Vol. 2 Naxos 8.550942
1996 Rimszkij-Korszakov: Seherezade; Hacsaturjan: Spartacus (részletek)
(Rimsky-Korsakov: Seherezade; Khachaturian: Spartacus (Excerpts))
Hungaroton CLD 4008 Saját
1997 Fantasia Naxos 8.551166
1997 Madarász Iván: Concerto F(L)A; Hímzett hangok; Echo; Sebességek két fuvolára; Egy történet fejezetei
(Madarász, Iván: Concerto F(L)A; Embroidered Sounds; Echo; Speeds for Two Flutes; Chapters of a Story)
Hungaroton HCD 31671
1997 Ave Maria - Sacred Arias and Choruses Naxos 8.553751
1997 Klassiska Favoriter: Opera
(Classical Favourites: Opera)
Naxos 8.503021
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD
1998 The Centre Vol 2. Naxos 8.554903-04DX 2 CD
1999 Voices of Angels Naxos 8.503071
1999 Operetta Favourites - Klassiska Favoriter Operett Naxos 8.503095 3 CD
1999 Anglar
(Angels)
Naxos 8.503096
1999 Tihanyi László: Summer Music, Winterscene, Nachtszene etc. Hungaroton HCD 31792
1999 Margoshes, Steve: Szimfonikus szvit a Fame című musicalből Hungaroton HCD 31913
2000 Classics at the Movies: Divas Naxos 8.556806
2000 Classics at the Movies: Love Naxos 8.556805
2000 A to Z of Opera Naxos 8.555037-38
2000 A Classical Christmas: Songs of Praise Naxos 8.555292
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2001 Klassiska Favoriter Guld - Det bästa av det bästa ur Klassiska Favoriter
(Gold Classical Favorites)
Naxos 8.503129
2001 Dubrovay László: Művek a magyar Milleniumra
(Dubrovay, László: Works for the Hungarian Millenium)
Hungaroton HCD 32065
2001 Barati, George: Symphony No. 1 - Chant of Darkness - Chant of Light Naxos 8.559063
2001 Symphonic Fame and Other Works for Violin and Orchestra by Steve Margoshes Magánkiadás PS 005 Saját
2001 Hubay Jenő: Hegedűversenyek (összes)
(Violin Concertos (complete))
Hungaroton HCD 31976-77 Saját
Első felvétel
2002 László Attila Band: Once upon a Time BMC Records BMC CD 076
2002 Life & Works of Bach Naxos 8.558051-54 4 CD
2003 Cinema Classics 2003 Naxos 8.556696
2003 Love and Peace Naxos 8.557362DX
2003 A Bride's Guide to Wedding Music Naxos 8.557246-47 2 CD
2003 Enkelin Aanin
(Angel's Voices)
Naxos 8.503147
2003 Anna örök
(Forever Anna)
Hungaroton HCD 32173
2003 Gershwin, George: Kék rapszódia
Joplin, Scott: Ragtime Music
Ernst Fischer: Az Alpoktól délre

(Gershwin, George: Rhapsody in Blue
Joplin, Scott: Ragtime Music
Ernst Fischer: South of the Alps)
Hungaroton HCD 32270 Saját
2004 Bach for Meditation Naxos 8.557485
2004 Donizetti, Gaetano: Double Concerto - Flute Concertino - Clarinet Concertino Naxos 8.557492
2004 Balassa Sándor: Hunok völgye op. 69; Csaba királyfi Op.46; Mucsai táncok Op.50
(Balassa, Sándor: Valley of the Huns Op. 69; Prince Csaba Op. 46; Dances of Mucsa Op. 50)
Hungaroton HCD 32212
2004 Kortárs magyar trombitaversenyek
(Hungarian Contemporary Trumpet Concertos)
Hungaroton HCD 32251
2004 Weiner Leó: Hegedűversenyek (Op.45 fisz-moll, Op.41 D-dúr); Joachim József: Variációk hegedűre zenekari kísérettel (e-moll)
(Weiner, Leó: Violin Concertos (Op.45 F sharp minor, Op.41 D major); Joachim, József: Variations...)
Hungaroton HCD 32185 Saját
2004 Toner till trost
(Music for Comfort)
Naxos 8.503158
2005 Heavenly Voices - Bach, J.S.: Arias Naxos 8.557947-48 2 CD
2005 The Very Best of Händel Naxos 8.552109-10 2 CD
2005 Ave Maria - Sacred Arias and Choruses Naxos 8.570064
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Discover Music of the Baroque Era Naxos 8.558160-61
2005 The Very Best of Johann Strauss (II) Naxos 8.552115-16 2 CD
2006 Perfect Autumn Wedding Naxos 8.557978
2006 Perfect Spring Wedding Naxos 8.557976
2006 Perfect Winter Wedding Naxos 8.557977
2006 Perfect Wedding Naxos 8.557975
2006 Perfect Summer Wedding Naxos 8.557979
2007 Ave Maria - Les plus beaux Ave Maria et chants a la Vierge
(Ave Maria - The Most Beautiful Ave Marias and Songs to the Virgin)
Naxos 8.570886-87 2 CD
2007 Operetta Highlights Naxos 8.571083
2007 Hallelujah! - Sacred Arias and Choruses Naxos 8.571095
2008 The Genius of Bach Naxos 8.570384 2 CD
2008 Ave Maria: Madonna Mystica Naxos 8.551267
2008 Weiner Leó: Toldi - Szimfonikus költemény Op. 43
(Weiner, Leó: Toldi - Symphonic Poem Op. 43)
Hungaroton HCD 32608 Saját
2008 101 Classics - The Best Loved Classical Melodies Naxos 8.508004
2008 Panda Classics - Issue No.4: Toon Time Naxos 8.578011-12 2 CD
2008 Välbefinnande - Musik för Kropp och Själ
(Wellness - Music for Body and Soul)
Naxos 8.572149
2009 Unger-Hamilton, Clive: Discover Music of the Baroque Era (Unabridged) Naxos NA495912 4 CD
2009 Láng István: Broken off Paragraphs, 6th Smyphony for 39 strings, Diamond in the Dust of Earth - Cantata Based on the Lines of Ottó Orbán Hungaroton HCD 32575
2009 Lendvay Kamilló: A mennyei város; Requiem
(Lendvay, Kamilló: The Heavenly City; Requiem)
Hungaroton HCD 32574
2010 The Ultimate Opera Album Naxos 8.578037-38 2 CD
2010 Integro / Grandeur BMC Records BMC CD 177
2010 Mystic Vioces - Divine Music from the Heavens Naxos 8.570169-70 2 CD
2010 Schubert, Franz: The Naxos Schubert Album Naxos 8.578134
2012 Great Sacred Masterpieces (10-CD Box Set) Naxos 8.501062 10 CD
2012 Sacred Music Naxos 8.578210
2012 Välbefinnande - Klassisk musik for kropp och sjal
(Wellbeing - Classical Music for Body and Soul)
Naxos 8.578220
2014 Új utakon - Oláh Kálmán, Orbán György és Tóth Péter művei
(New Directions - Works by Kálmán Oláh, György Orbán & Péter Tóth)
Hungaroton HCD 32755
2014 The A to Z of Opera - 2nd expanded edition Naxos 8.558216-17 2 CD
2014 Rahmanyinov, Szergej: A holtak szigete / Szimfonikus táncok / Vocalise
(Rachmaninov: The Isle of the Dead / Symphonic Dances / Vocalise)
Hungaroton HCD 32737