Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Borbély Mihály


szaxofon, tárogató, szaxofon - alt, szaxofon - tenor, szaxofon - szoprán, klarinét

 
Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta klasszikus klarinét, illetve jazz szaxofon szakokon. Pályafutása során eredeti hangszerei (klarinét, alt szaxofon) mellett különleges fúvós hangszerek megszólaltatására is specializálódott (mint pl. tárogató, népi furulyák), emellett szoprán és tenor szaxofonon is játszik, kompozícióit jeles kamaraegyüttesek és szimfonikus zenekarok szólaltatják meg.

A Vujicsics együttes alapítótagja, aki emellett a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt tevékenykedik különböző formációk tagjaként, illetve szólistaként. Koncertezik és felvételeket készít az általa vezetett Balkán Jazz Project, Borbély Műhely, Borbély-Dresch Quartet, Quartet B zenekarokkal, valamint a zongorista Binder Károllyal duóban is. Az amerikai-magyar Eastern Boudary Quartettel három nagysikerű lemezük jelent meg.

Számtalan lemez felvételén közreműködött, idehaza, Európaszerte, az USA-ban, Mexikóban és Ausztráliában koncertezett, valamint nagy fesztiválokon szerepelt a legkülönbözőbb műfajok jeles hazai és külföldi képviselőivel, többek között pl.: Paul Bley, Steve Coleman, Trilok Gurtu, Charles Lloyd, Herbie Mann, ROVA Saxophone Quartet, Saxophone Summit (M. Brecker-D. Liebman-J. Lovano), Jiri Stivin, Zbignew Namislovsky.

A tanítás életének és zenefilozófiájának fontos eleme, a Lisz Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára, s emellett olyan rangos helyeken tartott kurzusokat, mint pl. Birmingham Conservatory, Royal Academy of Music - London, Conservatoire de Lyon, DISTIL Scotland/England, Lamantin Jazz Tábor, Szombathelyi Bartók Szeminárium.

Díjak, kitüntetések:
1988 Legjobb szólista - Karlovy Vary Jazzfesztivál
2000 eMeRTon-díj (a Vujicsics együttes és a Hungarian World Music Orchestra tagjaként)
2004 eMeRTon-díj (a Borbély Műhely tagjaként)
2005 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2012 Liszt-díj
2014 Szabó Gábor-díj
2014 Kossuth-díj (a Vujisics együttes tagjaként)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1993 A Lelkiismeret - Narratív Kamaradarabok
(The Conscience - Narrative Chamber Pieces)
Leo Records CD LR 185
1997 Grencsó Big Collective: Villa Negra Fonó Records FA-033-2 CD
1998 Binder Károly: Retropolis - Old songs, new dreams Binder Music Manufactory 9801/-2
1999 Márkus Tibor/Equinox Quartet: Three Trees Binder Music Manufactory BMM 9903-2517 3630
2000 Trio Midnight featuring Lee Konitz: On Track Wellington-Universal WELL CD 2000
2000 Binder-Borbély: Hangok
(Binder-Borbély: Sounds)
Binder Music Manufactory BMM 0003-29194234 Saját
2000 Nagy János: Táncok - Fej és írás Magánkiadás 0001 / 0002
2000 Vasvári Pál: Tales of the Princess Periferic Records PRCD 1003
2001 Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé Gramy Records GR-028
2002 Tűzkő Csaba Septet: Zengő kő
(Clangorous Stone)
KCG Records KCG 010
2003 Quartet B.: Üveghegy
(Quartet B.: Crystal Mountain)
Fonó Records FA-211-2
2004 Gergő Borlai: Sausage TOM-TOM Records TTCD 59
2004 Balázs Elemér Group: Refracting sounds BMC Records BMC CD 106
2004 Binder - Borbély: 7 Duets Binder Music Manufactory BMM 0401-44-254943 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Borbély Mihály Quartet: Meselia Hill BMC Records BMC CD 105 Saját
2005 Örömkoncert 2005
(Concert of Joy 2005)
Magánkiadás DVD - Not for sale
2006 Attila László and Friends: Just Trust TOM-TOM Records TTCD 85
2006 Borbély-Dresch Quartet: Te+Te Fonó Budai Zeneház FA-222-2
2008 Zoltán Lantos' Mirrorworld X-produkció XP 029
2008 Lantos Zoltán Mirrorworld: Tau X-produkció XP 029
2008 Golden Earrings Gramy Records GR-079
2009 Babel TOM-TOM Records TTCD 120
2009 Columbus Jazz Nights Vol.1 - Live At The Columbus Jazz Ship Hunnia Records HRCD 922
2009 Hommage à Kodály BMC Records BMC CD 155 Saját
2009 Duola Tim Produkció DUOCD 01
2009 Juhász Gábor: 1978 X-produkció XP 040
2009 Trio3PO: Cheat Periferic Records BGCD 200
2011 Dresch Quartet: Fuhun Periferic Records FA2652
2014 Hungarian Jazz Rhapsody BMC Records BMC CD 187
2015 Sárik Péter: Idebent-Odakint Magánkiadás
2016 Borbély Mihály Quartet - Gyere hozzám estére
(Mihály Borbély Quartet - Be my me Tonight)
BMC Records BMC CD 231 Saját
2016 Little bird in the Lee - BMC records 2014-2016 BMC Records BMC PCD 033
2017 Sárik Péter Trió: Lucky Dog Hunnia Records HRCD1610
2019 Borbély Műhely: Grenadilla
(Mihály Borbély Quartet: Grenadilla)
BMC Records BMC CD 281
2022 Borbély Mihály Quartet: Miracles of the Night BMC Records BMCCD309 Saját
2023 Binder Quartet: Csend a hegyeken túl Binder Music Manufactory BMM 2023/1 Saját