Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vukán György


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1941
Együttes

 
1941. augusztus 21. Budapest - 2013. augusztus 12. Agárd

Kiváló zeneszerző és jazz-zongorista, a magyar jazzvilág egyik legsokoldalúbb egyénisége, a hazai szimfonikus jazz és a crossover egyik úttörője.

1960-ban, tizennyolc éves korában diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán is diplomát szerzett, egészen haláláig aktív fogorvosként is működött. Gyermekkora óta koncertezett, eleinte többnyire klasszikus zenei darabokkal, később főként mint jazz-zongorista. 1957-ben a keszthelyi Helikon ünnepségen zongora kategóriában első díjat nyert. 1965-től több alkalommal nyert díjat a Magyar Rádió jazz-versenyein.

1965 és 1980 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán tanított éneket, zeneszerzést, hangszerelést, e témákkal kapcsolatban könyveket is írt. 1969-ben a Montreux-i Jazz Fesztiválon Tomsits Rudolf kvartettjével elnyerték a sajtó díját. 1980-tól 1990-ig Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével Supertrio néven léptek fel. 1985-ben megalapította a Creative Art Ensemble-t, melynek 1991-ig vezetője, zeneszerzője és karmestere volt. 1990-ben Berkes Balázssal és Balázs Elemérrel létrehozta a Creative Art Triót, mellyel nagy sikert arattak 1992-ben a sevillai világkiállításon. Ugyancsak 1991-ben nagy sikerű szólókoncerteket adott Japánban.

1992-ben ő vezette az EBU (European Broadcasting Union) Big Bandjének workshopját, melyben Európa tizenhét országának zenészei vettek részt. A műsoron nagy részben Vukán művei szerepeltek. 1996-ban Hollandiában a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen adott hangversenyét az év koncertjének választották. 1999 óta Horgas Eszter fuvolaművész állandó partnere. Tizenkét közös albumuk jelent meg, Gershwin, Chopin, Bach és Bernstein átiratokat készítettek, operaátdolgozásokat - Bohémélet, Pillangókisasszony, Porgy és Bess - adtak elő.

2000-ben megalapította a Septet formációt Balázs Elemérrel, Egri Jánossal és a Budapesti Saxophone Quartettel. Szakcsi Lakatos Bélával csaknem három évtizeden keresztül léptek fel duóban. Európa szinte valamennyi országában vendégszerepelt, 1983-ban és 1993-ban egy hónapos koncertkörutat tett az Egyesült Államokban. Olyan kiváló művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Anette Lowman, Frank Foster, Clarck Terry és Kenny Wheeler.

Rendkívül sokoldalú zeneszerzői pályafutása során számos lemezt készített, komponált több mint 130 filmzenét (kettőt közülük Oscar-díjra is jelöltek), operát (Black Advent), 6 balettet, misét (szimfonikus zenekarra, kórusra és szólistákra), versenyműveket, 80 dalt (például Federico García Lorca és Pablo Neruda verseire), valamint 150 zsoltárt a capella kórusra. Számos tévéfilmhez, rádiójátékhoz és színházi előadáshoz írt kísérőzenét, Derby című balettjét a Magyar Állami Operaház több mint három éven keresztül játszotta.

Díjak, kitüntetések:
1962 Chopin-díj (Lengyelország)
1970 A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zeneszerzői díja
1978 Balázs Béla-díj
1981 A Magyar Rádió előadói díja
1990 Erkel-díj
1993 eMeRTon-díj
1996 Lyra Díj
1998 A Magyar Köztársaság Kiskeresztje
2000 Szabó Gábor-díj
2001 Huszka Jenő-díj
2002 Artisjus Díj
2012 Kossuth-díj

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Aladár Pege: Aladár Pege's 60th Birthday Concert Magánkiadás PEGE 5
1964 Modern jazz IV-V. - Anthology 64 Hungaroton LPX 7279-80
1968 Modern jazz VII. - Anthology 68 Hungaroton LPX 17392 LP
1969 Modern jazz VIII. - Anthology 69 Hungaroton LPX 17406
1977 Csaba Deseő Jazz Quintet & Friends: Ultraviola Hungaroton PDKCD0050
1981 George Vukan, Balazs Berkes, George Trantalidis: Clarification Columbia 14C 062-71168 Saját
1982 The Super Trio: Together Alone Krém SLPX 17691
1982 Bratislava Jazz Days 1981 Opus 9115 1305 - 06
1982 Debreceni Dzsessznapok 1981 Krém SLPX 17706 LP
1987 Birthday party Krém SLPX 37047
1987 The Super Trio, Vukán, Berkes, Kőszegi - Birthday Party Krém SLPX 37047 LP
1990 Stjepko Gut Quartets: Stjepko Gut Quartets PGP RTB 210951
1991 Vukán György: Missa Ad Dominum Jesum Christum Creative Art Ensemble CAE CD 001 Saját
1991 Vukán, Creativ Art Ensemble: Spanish Rhapsody Creative Art Ensemble CAE LP 002 Saját
LP
1993 The Swinging Violin of Csaba Deseő Jazzette BPCD 026
1994 Creative Art Trio: It Was, What Was, My Life Creative Art Ensemble CAE CD 006
1994 Creative Art Jazz Trio - Debussy-Vukán: Children's Corner Creative Art Ensemble CAE CD 005
1995 Creative Art Jazz Trio - George Vukán's Atlanta, Georgia - An Opera in Two Acts - Complete Jazz Version Creative Art Ensemble CAE CD 007
1995 Pege Aladár: Hungarian Jazz Workshop No. 2 Hungaroton HCD 37790
1996 The Akadimpex Concerts Pannon Jazz PJ 1015
1996 Berkes Balázs featuring the Creative Art Jazz Trio: Forever Pannon Jazz PJ 1016
1997 Vukán Quartet: Love Poems Creative Art Ensemble Saját
2 CD
1997 Twenty Love Poems & A Song of Despair Creative Art Ensemble CAE CD 021 A/B
1998 Creative Art Trio - 10th Anniversary Album: Iberia Suite Creative Art Ensemble CAE CD 026
1998 Vukán - Szakcsi: Conversation Creative Art Ensemble CAE CD 027 Saját
1998 Vukán György: Iberia Creative Art Ensemble CAE CD 026 Saját
CAE - 10th Anniversary Album
1998 Vukán György & Federico Garcia Lorca: Poems Creative Art Ensemble Saját
1998 Vukán György: Things of This World Creative Art Ensemble CAE CD 025 Saját
1998 G. Vukán, E. Balázs: Things of this World in 7 movements Creative Art Ensemble CAE CD 025 Saját
1999 Vukán, Szakcsi: Fourehand - Live Creative Art Ensemble CAE 031
1999 Attila Falvai, George Vukán: The Sound of the Violin Creative Art Ensemble CAE 032
1999 János Mazura, György Vukán with The Creative Art Trio: : I Let The Song... Periferic Records BGCD 030
1999 Balázs/Szakcsi/Vukán: Conversa+ion Plus Creative Art Ensemble
2000 Vukán György: Alone Creative Art Ensemble Saját
2000 Gitár-dob párbaj
(Guitar-Drums Battle)
Hungaroton HCD 71010 Jazz History 3.
2000 Creative Art Trio and Stephane Belmondo: Endless Love Creative Art Ensemble CAE 033
2001 Vukán György: Plays Chopin Creative Art Ensemble Saját
2001 Éjfél Már
(It's Midnight)
Hungaroton HCD 71044
2001 Kőrössy János, Lakatos Ablakos Dezső: Éjfél már
(János Kőrössy, Dezső (Ablakos) Lakatos: It's midnight)
Hungaroton HCD 71044
2001 Vukán and the Brass: Stormy Weather Creative Art Ensemble Saját
2001 Horgas Eszter Arcai I. - Class Jazz Band: Crossover Gramy Records GR-022
2001 Stormy Weather BSB Music Bt. BRASS 001
2002 Horgas Eszter Arcai III. - Class Jazz Band: Spanish Night - Live Concert Gramy Records GR-034
2002 Class Jazz Band: Spanish Night Plus Creative Art Ensemble CAE 038
2003 Benkó Dixieland Band: Chicago Aranykora Bencolor BEN-CD 5433
2003 Creative Art Group: Gentle Love Creative Art Ensemble CAE 039
2003 Creative Art Trio: Blue in Red - Live Creative Art Ensemble CAE 040
2003 Class Jazz Band: Cross Over Plus Creative Art Ensemble
2005 Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla: Eclipse Hagyma Produkció HP0501
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Vukán - Szakcsi: The Masters Of Piano Hagyma Produkció HP0601 CD + DVD
2007 Jazz Hungaricum CD 1 - Ragtime in Hungary Pannon Jazz PJ 1061
2007 Mandarin hold - Darabok fúvósegyüttesre
(Tangerine Moon - Music for Wind Ensemble)
Hungaroton HCD 32537 Saját
2011 Gabriella Berkes, George Vukan: Once Upon A Dream - Musical With A Touch Of Jazz Collective Art CACD0033 Saját
2013 Vukán Trió: A vihar
(Vukán Trio: The Tempest)
Gyulai Várszínház GYVCD003 Saját