Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Láng István


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1933

 
1933. március 1. Budapest - 2023. október 23.

Zeneszerzői tanulmányait 1950 és 1958 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Viski János és Szabó Ferenc növendékeként végezte. 1957-től 1960-ig zenei tanársegédként dolgozott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 1966 és 1984 között zenei tanácsadóként működött az Állami Bábszínháznál. 1961-ben díjat nyert a ludwigshafeni zeneszerzőversenyen Concerto per archi című művével. 1973-tól adjunktus, később docens, majd egyetemi tanár a Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszékén. 1970 és 1990 között különböző nemzetközi zenei versenyek zsűrijének elnöke, illetve tagja (kürt, trombita, rézfúvós kamarazene, oboa, zeneszerzés, kórus). Vendégelőadóként a következő egyetemeken tartott előadásokat: University of Colorado (1973), CNM Mexico City (1985, 1987), New Mexico State University (1988).

1978-tól 1990-ig a Magyar Zeneművészek Szövetsége Főtitkáraként tevékenykedett. 1984 és 1988 között tagja volt az Új Zene Nemzetközi Társaság (ISCM) Végrehajtó Bizottságának. 1990-től 1994-ig a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC-UNESCO) Végrehajtó Bizottságának tagja. 1958-ban Magyarországon elsőként publikált az elektronikus zenei stúdió felállításának fontosságáról. 1974 óta folyamatosan résztvesz a HEAR Stúdió munkájában szalag- és élő elektronikus zenei művekkel. A tanárként és zeneszerzőként egyaránt aktív művész repertoárja sokszínű és változatos: az operától a szimfonikus és kamaraműveken át az elektroakusztikus zenékig terjed. Művészetét a színpad iránti erős affinitás jellemzi, dramaturgiai érzéke legabsztraktabb instrumentális darabjaiban is megmutatkozik.

Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1968-ban és 1975-ben Erkel-díjat, 1985-ben Érdemes Művész címet, 1994-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2005-ben Artisjus-díj kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át.

2023. október 23-án, kilencven éves korában hunyt el.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1970 Mihály András, Maros Rudolf, Székely Endre, Láng István, Balassa Sándor, Lendvay Kamilló művei Hungaroton LPX 11494 LP
1972 Hidas Frigyes: Fúvósötös No.2; Bozay Attila: Fúvósötös, Op.6; Láng István: Fúvósötös No.2; Petrovics Emil: Fúvósötös
(Hidas, Frigyes: Wind Quintet No.2; Bozay, Attila: Wind Quintet, Op.6; Láng, István: Wind Quintet No.2; Petrovics, Emil: Wind Quintet)
Hungaroton LPX 11630 LP
1976 Magyar rézfúvós kamarazene
(Contemporary Hungarian Brass Chamber Music)
Hungaroton SLPX 11811 LP
1979 Mai magyar művek cimbalomra
(Contemporary Hungarian Cimbalom Music 2.)
Hungaroton SLPX 12012 LP
1988 Éneklő Ifjúság 10
(Singing Youth)
Hungaroton SLPX 31102 LP
1996 Bazsinka József: Hullámok Hungaroton HCD 31642
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
(Brass Music by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31680
1997 Láng István: Szonáta hegedűre és zongorára, Szonáta gordonkára és zongorára, Canto per flauto solo etc.
(Láng, István: Sonata for Violin and Piano; Sonata for Cello and Piano; Canto per flauto solo etc.)
Hungaroton HCD 31641 Saját
1997 ISMEAM - selected passages HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 103
1999 Kortárs magyar szerzők orgonaművei
(Hungarian Contemporary Organ Music)
Hungaroton HCD 31858
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2001 Párhuzamos monológok - kortárs magyar zene cimbalomra
(Paralel Monologues - Contemporary Hungarian Music for Cimbalom)
Hungaroton HCD 31997
2001 Magyar Hangtájak II.
(Hungarian Soundscapes II.)
HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 104
2002 Dervistánc
(Dervish Dance)
BMC Records BMC CD 059
2005 Láng István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, VII. Szimfonia
(Láng, István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, Symphony No.7)
Hungaroton HCD 32357 Saját
2006 Magyar elektroakusztikus zene
(Hungarian ElectroAcoustic Research)
Hungaroton HCD 32449
2006 Wohltemperiertes Cymbal Hungaroton HCD 32359
2009 Lebegés - Elektroakusztikus Zene
(Floatation - ElectroAcoustic Research)
Hungaroton HCD 32637
2009 Brass5 Hungaroton HCD 32632
2009 Láng István: Broken off Paragraphs, 6th Smyphony for 39 strings, Diamond in the Dust of Earth - Cantata Based on the Lines of Ottó Orbán Hungaroton HCD 32575 Saját
 
Cím Típus Dátum
"Félbeszakított folyamatok" Elektroakusztikus zene 2007
3 Winzigkeiten / 3 szösszenet Kamarazene 2000
4 négykezes zongorára Kamarazene 2016
5 Studi breve / 5 rövid darab Szólóhangszerre 1991
5 bagatell Kamarazene 2017
7 studi / 7 tanulmány Szólóhangszerre 1984
A Nagy Ékszerész Színházi zene 1961
A Pál utcai fiúk Színházi zene 1963
A bűvös tűzszerszám Kísérőzene 1962
A debreceni jurátus Színházi zene 1957
A fa Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
A fekete korsó Színházi zene 1956
A gyáva Opera 1967
A harmadik változat Szólóhangszerre 1996
A kráter harangjai Zene magnószalagra 2001
A nagy drámaíró Opera 1960
A néma mesterek beszélnek Filmzene 1962
A portugál királyné Színházi zene 1966
A sevillai borbély Színházi zene 1958
A szökőhónap napjai Szólóhangszerre 2007
A sárkány Kísérőzene 1967
Abbahagyott bekezdések Szimfonikus zenekarra 2003
About 6 Minutes Szólóhangszerre 1985
Ad Nominem Mahler Kamarazenekarra 2006
Adagio Vonószenekarra 2004
Affetti Kamarazene 1986
Alkony Elektroakusztikus zene 0
Amadeus mit Igor in Osmindorf bei Basel Kamarazene 1989
Apák iskolája Színházi zene 1964
Arany hálóban Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
Arckép belülről Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1970
Aria di coloratura Szólóhangszerre 1984
Autószalon Zene rádiójátékhoz 0
Az 1002. éjszaka Színházi zene 1958
Az Aranyzászló titka Zene rádiójátékhoz 1958
Az elmaradt nyugat Filmzene 1970
Az első esztendő Filmzene 1966
Az utolsó mondatok - Emlékezés Radnóti Miklós (1909–1944) versére Ensemble 2009
Az új isten Férfikarra 0
Bacchushoz Kórusmű kísérettel 1960
Barbárokra várva (IV. Kamarakantáta) Élő zene és zene magnószalagra 2010
Bekerítve Opera 1989
Bernarda Alba háza Opera 1959
Bertalannapi vásár Színházi zene 1975
Borivóknak való Vegyeskarra 1954
Broken Consort Kamarazene 2007
Brácsaverseny Concerto 1957
Budapest Liszt Ferenc tér Zene magnószalagra 2000
Bájoló Vegyeskarra 1959
C.A.G.E. Notes Szólóhangszerre 1992
Canto Szólóhangszerre 1994
Capriccio metronomico Elektroakusztikus zene 1998
Cassazione Kamarazene 1971
Cello Sms Szólóhangszerre 2017
Chagall elszáll az ő alvó Vityebszkje fölött Kamarazene 1985
Cimbiofonia Concerto 2012
Cimbiosis Concerto 1991
Close Connections / Szoros kapcsolatok Zenekari mű 2014
ConcerDUOtante Concerto 2010
Concertino Elektroakusztikus zene 0
Concertino per silofono Concerto 1961
Concerto bucolico Concerto 1971
Concerto per archi / Concerto vonósokra Vonószenekarra 1960
Concitato Szólóhangszerre 2010
Crescendo Kísérőzene 1975
Cselló-zongora szonáta Kamarazene 1993
Csellószonáta Szólóhangszerre 1960
Csend Kamarazene 2016
Csillagratörők Balett / Choreographic work 1971
Csomók a vonalon Kamarazene 1993
Dal a háború vámszedőiről Kórusmű a cappella 1962
Die letzten Stätze Kamarazene 2010
Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben Zene rádiójátékhoz 1962
Dramma breve Szólóhangszerre 1970
Duo per flauti Kamarazene 1963
Duó két cimbalomra Kamarazene 0
Egloga Szimfonikus zenekarra 1976
Egyiptomi történet Filmzene 1962
Együttállások Kamarazene 1975
Előjáték Orbán Ottó megnemírt verséhez Kamarazene 2019
Esteledés Élő zene és zene magnószalagra 1996
Fafló és Flófa fabatkái Kamarazene 1989
Faust Színházi zene 1957
Felkiáltások Élő zene és zene magnószalagra 2011
Felületátalakítás Elektroakusztikus zene 1974
Fohász Kórusmű a cappella 1969
Frammento grazioso (Tanulmány zenekarra) Szimfonikus zenekarra 1968
Fuvolavonal Kamarazene 2013
Gestures / Gesztusok Szólóhangszerre 2011
Gyászdal Kórusmű a cappella 1961
Gyémánt a föld porában Kórusra és zenekarra 2004
Gőz Filmzene 1970
Ha elmondod, letagadom Színházi zene 1967
Hajnali dal és körtánc Kórusmű a cappella 1971
Hajnaltól délig Filmzene 1964
Harminckét nevem volt Filmzene 1972
Harphonia Szólóhangszerre 1990
Harpsounds Szólóhangszerre 2021
Hasonlóságok Szólóhangszerre 2015
Hegedű-zongora szonáta Kamarazene 1990
Hegedűverseny Concerto 1977
Hiperbola Balett / Choreographic work 1963
Hullámok I. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1975
Hullámok II. Kamarazene 1976
Hullámok III. Kamarazene 1989
Hullámok IV. Kamarazene 2006
Három dal József Attila verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1956
Három kínai epigramma Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Három mikroludium Kamarazene 2020
Három mondat a Rómeó és Júliából Vonószenekarra 1970
Három zenekari dal Szimfonikus zenekarra 1985
Hét Haiku Szólóhangszerre 1999
Hét rövid darab ütőhangszerekre és zongorára Kamarazene 1989
Hétköznapi ballada Filmzene 1969
I. Fúvósötös, Op. 2 Kamarazene 1964
I. Vonósnégyes Kamarazene 1961
II. Fúvósötös Kamarazene 1965
II. Szimfónia Szimfonikus zenekarra 1974
II. Vonósnégyes Kamarazene 1966
III. Fúvósötös Kamarazene 1975
III. Szimfónia (Episodi) Szimfonikus zenekarra 1982
III. Vonósnégyes Kamarazene 1978
IV. Szimfónia Szimfonikus zenekarra 1983
IV. vonósnégyes (Vonószenekari változat) Vonószenekarra 0
Improvizáció cimbalomra Szólóhangszerre 1973
Impulsioni Concerto 1969
In Memoriam N.N. Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Inquieto Elektroakusztikus zene 2005
Intarzia egy Bartók-témára Kamarazene 1989
Intermezzi Szólóhangszerre 1972
Interpolations Szólóhangszerre 1988
Iocasté (II. Kamarakantáta) Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1979
Ist es möglich ohne B-A-C-H? Szólóhangszerre 2000
Jaj de árva ez az erdő Nőikarra 1963
Jelenet szöveg nélkül II. Kísérőzene 1979
Jelenetfüzér Vonószenekarra 2016
Jöjj május Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1963
Jövőnk felé Kórusmű kísérettel 1960
Kacsalaki rejtély Kísérőzene 1966
Kamarakantáta Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1962
Karácsonyi ének Filmzene 1964
Kettősverseny Concerto 1980
Kimenő Kórusmű 1963
Kis szvit Kamarazene 2019
Kiáltásnyi csend Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1969
Koldus és királyfi Színházi zene 1960
Kénytelen házasság Színházi zene 1966
Két gyermekkar Weöres Sándor verseire Gyermekkarra 1963
Két preludium egy postludiumért Kamarazene 1977
Lajos király válik Színházi zene 1957
Laudate Hominem Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1968
Lebegés Elektroakusztikus zene 1997
Lebukott Balett / Choreographic work 1968
Legyek Színházi zene 1966
Legénypróba Zene rádiójátékhoz 1960
Lento Kamarazene 1983
Lepkenóta Vegyeskarra 1961
Libero Szólóhangszerre 1984
Line Before Background Élő zene és zene magnószalagra 2019
Linea melodica Szólóhangszerre 1985
Lorca dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1961
Láncolat Szólóhangszerre 1976
Lángol a neon Kórusmű a cappella 1962
Lüktető szálak Kamarazene 2015
Mario és a varázsló Balett / Choreographic work 1962
Micropezzo Szólóhangszerre 2016
Mirandolina Színházi zene 1961
Mondatok Kórusmű a cappella 1973
Mondatok (V. kamarakantáta) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Monodia Balett / Choreographic work 1965
Monológ kürtre Szólóhangszerre 1974
Movimento Kamarazene 0
Movimento Kamarazene 2001
Musica funebre Szimfonikus zenekarra 1969
Míg lélegzel Férfikarra 1974
Mózes Színházi zene 1966
Nem várok holnapig... Filmzene 1967
No Man Is an Iland, Intire of It Selfe Elektroakusztikus zene 2001
Nyár és füst Színházi zene 1965
Nászdal Kórusmű a cappella 1965
Off and On Elektroakusztikus zene 1995
Off and On (Második verzió) Elektroakusztikus zene 1996
Október emléke Kórusmű kísérettel 1966
Organissimo Szólóhangszerre 1982
Orgonaverseny Concerto 1987
Ottorgano Kamarazene 2009
Paprikajancsi Filmzene 1957
Pathelin mester Opera 1958
Perpetuum mobile II. Kamarazene 2014
Pezzo strepitoso Szólóhangszerre 2013
Prelude, 3 mobil és postludium Kamarazene 1980
Preludio Szólóhangszerre 1997
Quartetto d´archi No. 2 / II. Vonósnégyes Kamarazene 1966
Rajzolatok Kamarazene 2018
Riadó Filmzene 1961
Ritornelli Kamarazene 1963
Rondino Kamarazene 1971
Rosina kisasszony Színházi zene 1964
Rubinvirág Filmzene 1968
Rímek Ensemble 1972
Sassonanti Szólóhangszerre 2000
Scapin furfangjai Színházi zene 1966
Scherzo strepitoso Szólóhangszerre 2013
Sempre in tensione Kamarazene 2002
Sensa allegro Szólóhangszerre 2006
Sinfonietta Szimfonikus zenekarra 2009
Sirály Színházi zene 1966
Soliloquium Szólóhangszerre 1982
Staccatissimi Szólóhangszerre 2015
Staccatissimi Szólóhangszerre 2015
Suonitrascolori No. 1 Zene magnószalagra 2006
Suonitrascolori No. 2 Zene magnószalagra 2006
Szadkó Zene rádiójátékhoz 1957
Szeget szeggel Színházi zene 1972
Szerenád Vegyeskarra 1961
Sziget Színházi zene 1968
Szoros kapcsolatok Szimfonikus zenekarra 2013
Székhistória Kísérőzene 1975
Színház a Cethal hátán Színházi zene 1973
Szóló Szólóhangszerre 1975
Találkozás egy fiatalemberrel Elektroakusztikus zene 1997
Tengeritörés Vegyeskarra 1963
Tenvio Duo Kamarazene 0
Tolakodók Színházi zene 1965
Tre schizzi / Három vázlat Szólóhangszerre 1988
Trió Kamarazene 1959
Trombitaduó Kamarazene 1972
Tánccal és dallal Vegyeskarra 1964
Táncnóta Vegyeskarra 1964
Töredékek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1972
Tücsök Filmzene 1963
Tükrös Filmzene 1967
Tűz Kórusmű a cappella 1974
V. Frank Zene rádiójátékhoz 1963
V. Szimfónia Szimfonikus zenekarra 1992
VI. Szimfónia Vonószenekarra 1994
VII. Szimfónia Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 1997
VII. szimfónia - Kosztolányi Dezső versére Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1997
VIT 1973 Kórusmű kísérettel 1973
Valaki csenget Filmzene 1968
Variazioni e Allegro (I. szimfónia) Szimfonikus zenekarra 1961
Variazioni senza tema Szólóhangszerre 2015
Veemenza Assai Kamarazene 2004
Veronai szerelmesek mártíriuma Balett / Choreographic work 1969
Viaszvarázslat Filmzene 1968
Vibráló tárgy parabola pályán Elektroakusztikus zene 2003
Villanások Szólóhangszerre 1973
Visszapillantások Szólóhangszerre 2000
Viviofa Kamarazene 1995
Zaklatott áramlások Élő zene és zene magnószalagra 2008
Zene 2-4-3 Ensemble 1979
Zénóphonia Kamarazene 1984
poco a poco dim. Szólóhangszerre 1977
Álom a színházról Opera 1981
Április ünnepén Gyermekkarra 1966
Áramlások Kamarazene 2017
Évődés Vegyeskarra 1961
Ívek a térben Kamarazene 2005
Ívek a térben II. Kamarazene 2012
Ívek a térben III. Kamarazene 2012
Öt Epigramma Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1963
Öt rövid darab Kamarazene 1975
Új örömre ébredj Kórusmű kísérettel 1962
Őszi alkonyat Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958