Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Márta István


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1952

 
1952. jún. 14. Budapest), zeneszerző, az Új Színház igazgatója.

Általános iskolai tanulmányait 1958 és 1966 között a Lórántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskolában végezte, majd 1966 és 1970 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja lett. 1970�ben nyert felvételt a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára, ahol Sugár Rezső tanítványaként 1975-ben szerezte meg művész-tanári diplomáját. 1976-ban zeneszerzői kurzuson vett részt Witold Loutosławski vezetésével.

1973-ban népzenei gyűjtőútra indult Moldvába (Románia) a csángó magyarokhoz. 1972 és 1984 között több ifjúsági szervezet vezetőjeként koncerteket és előadásokat szervez (Fiatal Művészek Klubja Zenei Szekció, Fiatal Zeneszerzők Csoportja). 1980-tól önálló szerzői estekkel jelentkezett (Korunk Zenéje, MTV Vigadó Est, Varsói Ősz), valamint hangszeres közreműködőként és zeneszerzőként tagja a 180-as csoportnak, illetve a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek (csembaló, ütőhangszerek). A Quartettel több alkalommal turnézott az Egyesült Államokban, Mexikóban, Brazíliában, Izraelben és Európa számos országában.

1985-től zenei-színházi akcióknak, happeningeknek a szervezője (Plánum, Randevú című kortárs zenei fesztiválok, Mozart-estek a Várszínházban). 1989-től a Völgyfutár című újság főszerkesztője, valamint a Kapolcsi Napok - Művészetek Völgye multikulturális fesztivál igazgatója és művészeti vezetője. Az 1988 és 1990 között a Veszprémi Petőfi Színház, 1990-től 1992-ig a Nemzeti Színház, 1994 és 1996 között az Új Színház zenei vezetője, ez utóbbinak 1998-tól igazgatója, és rendezője is. 2002-től 2003-ig a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja, 2003-tól a szervezet elnöke.

Művei között több balettzenét, musicalt, kamaraoperát is találunk. 1976 óta több mint háromszáz film-, valamint színpadi zenét komponált többek között Asher Tamás, Szikora János, Ács János, Csiszár Imre, Jancsó Miklós, Jeles András, András Ferenc, Taub János és más rendezők számára. Főbb művei: Szöveg és zene � zenés színházi előadás Beckett rádiójátéka nyomán (1979), Karácsony Napja � 24. lecke � kamaraegyüttesre (1980), Szíveink � requiem töredék (1983), Munkásoperett � musical (1985), Babaházi történet � zene ütőhangszerekre (1985), �per quattro tromboni� - négy harsonára (1986), Sóhaj � vonósnégyes a Kronos Quartet megrendelésére (1989), Az Üvegfúvó álma � vonósnégyes (1990-1998), Wyx-ciklus - hangszalagra (1983-1997), Scrabbles-music � kamarazenekarra (1995), Liliomfi � zenés játék (1997). Műveiből több hanglemezfelvétel készült.

Munkásságának elismeréseként 1979-ben a Magyar Televízió nívódíját, 1982-ben a Magyar Rádió közönségdíját, 1982-ben és 1987-ben Tribune International des Compositeurs díjat (Párizs), 1987-ben Erkel-díjat, 1998-ban a Színházi kritikusok különdíját (a Peer Gynt zenéért), 1994-ben Podmaniczky-díjat és Déri János-díjat kapott. 1997-ben elnyerte a Veszprém Megyéért Érdemrendet, 1998-ban Köztársasági Elnöki Aranyérmet, 2000-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2001-ben a Pro Regio díjat, 2002-ben pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat).

Márta István Kapolcs díszpolgára.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1985 Márta István: Szíveink
(Hearts)
Hungaroton SLPX 12563 Saját
1987 Amadinda Hungaroton SLPD 12800 LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12855 (1994)
1994 Amadinda Hungaroton HCD 12855 A Hungaroton SLPD 12800 (1987) újrakiadása
1998 Márta István: Sound in Sound out - Kapolcs Riadó
(István Márta: Kapolcs Alarm)
Hungaroton HCD 31829
1999 Márta István művei
(Works)
Hungaroton HCD 31580
 
Cím Típus Dátum
...per quattro tromboni... Kamarazene 1986
A Falunk Rossza - Balettzene Zene magnószalagra 2001
A halottak királya - Tételek kórusra és kamaraegyütesre Kórusra és kamaraegyüttesre 1981
A legényanya Filmzene 1989
A múzeum hangjai - Balettzene Zene magnószalagra 1982
A nagy ékszerész Filmzene 1978
A persely, avagy egy görbe nap Budapesten Filmzene 1982
Akli Miklós Filmzene 1986
Angyali üdvözlet Filmzene 1984
Az ember tragédiája Színházi zene 2001
Az ozorai példa Filmzene 1974
Az Üvegfúvó álma Kamarazene 1998
Az ördögmagiszter Filmzene 1987
Babaházi történet - Ütőegyüttesre Kamarazene 1985
Blasting in the Birdcage - Balettzene Zene magnószalagra 1990
Boszporusz felett a híd Filmzene 2007
Cseresznyéskert Színházi zene 2000
Doktor Minorka Vidor nagy napja Filmzene 1987
Don´t Look Back - Balettzene Zene magnószalagra 1995
Dunaszaurusz Filmzene 1988
Egy elsüllyedt világ képei Filmzene 1994
Egy sikoly anatómiája - Balettzene Zene magnószalagra 1990
El Camino - Az út Filmzene 2005
Elnöknők Színházi zene 1996
Elveszett illúziók Filmzene 1983
Erőltetett menet: Bor és környéke Filmzene 1986
Gazdag szegények Filmzene 1980
Groteszk Filmzene 1989
Gyökér és vadvirág Filmzene 1988
Hasutasok Filmzene 2007
Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele Filmzene 1999
Hol volt, hol nem volt Filmzene 1987
Istenek és szerelmesek Filmzene 1981
J. M. W. különös találkozása Rómeóval és Júliával Kamarazene 1986
Jézus Krisztus horoszkópja Filmzene 1988
Karácsony Napja (24. lecke) Kamarazene 1980
Krétakör !meghatározása folyamatban 0
Kádár János utolsó beszéde Filmzene 2007
Lakótelepi mítoszok Filmzene 1985
Liliomfi - Zenés játék Színpadi mű 1997
Látomások - Balettzene Zene magnószalagra 1984
Munkásoperett - Musical Színpadi mű 1985
Musica Diavolae - Balettzene Zene magnószalagra 1999
Művészet Színházi zene 1997
Négy dal Petőcz és Szőcs versekre Vokális zene 1996
Othello Színházi zene 1999
Pannon töredék Filmzene 1998
STIX 66 Balett / Choreographic work 2010
Scrabbles-Music - Kamarazenekarra Kamarazenekarra 1995
Slips and Stream - Balettzene Zene magnószalagra 1989
Szegény Dzsoni és Árnika Filmzene 1983
Szent Antal megkísértése - Balettzene Zene magnószalagra 1992
Száz könnyű kis zongoradarab Szólóhangszerre 0
Szíveink - Requiem töredék Kórusra és kamarazenekarra 1983
Szöveg és zene - Zenés színházi előadás Beckett rádiójátéka nyomán Színpadi mű 1979
Sóhaj (Doom. A Sigh) Kamarazene 1989
Tibetben a lélek Filmzene 2006
Támad a szél Filmzene 1987
Támad a szél II. - Balettzene Zene magnószalagra 2001
Történetek az elveszett birodalomból Filmzene 2005
Törvénytelen Filmzene 1996
Túsztörténet Filmzene 1989
Vadon Filmzene 1989
Vakok Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1985
Valami szépet Filmzene 2006
Viaszfigurák Filmzene 1983
Wyx-ciklus hangszalagra Zene magnószalagra 1997
Árkádia Színházi zene 1998
Érzékeny búcsú a fejedelemtől Filmzene 1986