Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bogár István


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1937

 
1937. augusztus 20. Budapest - 2006. december 26.

Zeneszerző, karmester, a Budapesti Strauss Zenekar alapítója, a Zeneműkiadó, a Filharmónia, az Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió egykori munkatársa.

Bogár István 1937-ben született Budapesten. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Gergely Ferencnél orgonát, Perlaki Józsefnél harsonát, Szelényi Istvánnál zeneszerzést tanult. Zeneszerzői diplomáját Szervánszky Endre növendékeként 1963-ban szerezte a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

1957–től 1968-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben tanított, 1968 és 1972 között a Zeneműkiadó Vállat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1983-ig az Országos Filharmóniánál dramaturgiai csoportvezetőként, valamint az Állami Hangversenyzenekar művészeti titkáraként tevékenykedett. 1983-ban a Magyar Rádió zenei együtteseinek igazgatójává nevezték ki.

Zeneszerzőként elsősorban a rézfúvós kamarazene területén alkotott, de az ő munkája többek között a ma is használt Harmonikaiskola is. Sokat hangszerelt, elsősorban Johann Strauss csak zongorakivonatban fennmaradt darabjait. Utolsó művének, az Ünnepi zene c. kantátának bemutatója idén december 8-án volt a felújított törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház megnyitóján.

1989-ben megalapította a Budapesti Strauss Szimfonikus Zenekart. Az együttessel több mint 1000 koncertet adtak, nagy sikerrel szerepeltek többek között Franciaországban, Spanyolországban és Németországban, megjelent számos lemezük is.

Bogár István az Orchestra Femina zenekar művészeti irányítójaként is dolgozott. Kiváló szakmai munkájának elismeréseként több díjat is átvehetett, lakóhelye, Törökbálint díszpolgárává avatta.

Díjak:
1976 Szocialista Kultúráért
1976 OIRT II. díj
1979 SZOT pályázat I. díj
1980 SZOT pályázat I. díj
1984 MR Nívódíj
1984 OIRT II. díj (kettő)
 
Cím Típus Dátum
"A cigány vonójával" Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1965
12 változat Kamarazene 1977
3 magyar népdal Kamarazene 0
Balkáni táncok rézfúvós-hatosra Kamarazene 1967
Bevezetés és rondó Kamarazene 0
Burlesca Kamarazene 1968
Béka-dalok Kórusmű 0
Békés(tarhos)i Kürtünnep Kamarazene 1997
Béreslegény - variációk cimbalomra Szólóhangszerre 0
Cimbalom Quartet !meghatározása folyamatban 0
Concertino Concerto 1976
Fúvósötös Kamarazene 1959
Hellas - Görög szvit Fúvószenekarra 0
Hommage à J.S. Bach Vonószenekarra 0
Hommage à Ravel Fúvószenekarra 1990
Hommage à Schubert Kamarazenekarra 1997
Három rondó Kamarazene 0
Három régi katonadal !meghatározása folyamatban 0
Három tréfás dalocska Gyermekkarra 1976
Három tétel rézfúvósnégyesre Kamarazene 1971
Irony. Sonata for brass quintet Kamarazene 1980
Karaktervariációk egy régi népdalra Kamarazene 0
Paganiniana Kamarazene 1983
Rézkarcok Kamarazene 1976
Solo - fantasia per trombone basso Szólóhangszerre 1986
Sonatina Kamarazene 1962
Szvit Fúvószenekarra 0
Székely legényes Fúvószenekarra 1981
Trombitaverseny Concerto 0
Tubaverseny Concerto 1963
Tücsök Tódor ténfergései I. Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 0
Tücsök Tódor ténfergései II. Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 0
Tücsök Tódor ténfergései III. Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Tücsök Tódor ténfergései IV. Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Tücsök Tódor ténfergései V. Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Ária és rondó rézfúvós-hatosra Kamarazene 1967
Öt kis darab Kamarazene 0