Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Juhász Gábor


gitár

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1968
Együttes
Weboldal

 
1968. február 16-án született Budapesten. Négyéves kora óta zenél.
Pécsi középiskolás évei alatt Nagy Ernő kórusaiban énekelt. A gitár és a jazz iránti odaadó lelkesedése végül elvezetett oda, hogy felvételizzen a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz gitár szakára, ahol Babos Gyula tanítványa lett (1988-1992). 2003-ban beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz gitár szakára.

A konzervatóriumi évek alatt került szakmai és személyes kapcsolatba Barcza Horváth Józseffel, Szakcsi Lakatos Róberttel, Fekete Kovács Kornéllal, valamint Binder Károllyal, akivel megalakították a Pangea együttest. Következő zenekarát a Tin-Tin Quartetet Szőke Szabolcs gadulkással, Szalai Péter tablással és Monori Andrással alapította. A zenekar előbb Borlai Gergő, majd Nyusztay Iván ütőssel alakult Tin-Tin Quintetté. Számos hazai és külföldi koncertet adtak.

1990 óta, egy hosszabb megszakítással, a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában tanít jazz gitár szakon. Zenei tárgyú cikkei 1998 óta rendszeresen megjelennek. Közreműködött egyebek mellett Téli Márta és Winand Gábor közös lemezén is. Az Indiából hazatérő Lantos Zoltán 2002-ben meghívta a Mirrorworld Quartet nevű zenekarába, ahol Dresch Mihállyal és Horváth Kornéllal játszott együtt. Tagja volt a Bosambónak, az Off Course-nak, a Balázs Elemér Groupnak, valamint a Dés László Szeptetnek. 2006-ban jelent meg a "Szakíts, ha tudsz!" című album, melyet Marozsán Erika színésznővel és Jónás Tamás szövegíróval közösen készített.

2002-ben elnyerte a Gramofon Magyar Jazz Díját. 2009-ben Jónás Tamás jelölése alapján elnyerte az AEGON Művészeti Társdíjat.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
GyőrFree Műhely a MU Színházban Harmónia Produkció HCD 233
1991 Binder Károly: Erózió Binder Music Manufactory BMM 9704
1992 Binder Károly: Little Song Binder Music Manufactory BMM 9603 Saját
Első kiadás: (1992) CD Zebulon ZEB 9201
1993 Binder-Juhász: Christmas Song Binder Music Manufactory BMM 9302 Saját
1993 Binder Károly & Szőke Szabolcs - feat. Theo Jörgensmann, Federico Sanesi - Pangea: Live at Music Academy Binder Music Manufactory BMM 9303
1994 Tin Tin Quartet: Ütközés Ananda Sounds ASCD 033
1994 Téli Márta: Quiet Motion Magánkiadás TM 001
1995 WOMUFE - World Music Festival Budapest Hungaroton HCD 31603
1995 Tin-Tin Quartet: Árnyjátékok
(Tin-Tin Quartet: Plays of Shadows)
Fonó Records ASCD 039
1995 Bebo Baldan: Earthbeat Sentemo MASO CD 90082
1996 Binder Quartet: Senior és Adolphis Binder Music Manufactory BMM 9604 Első kiadás: (1992) CD Quint QUI 9030042
1996 Téli Márta: Változó Kék Bizart
1997 Tin Tin Quartet: Eleven Fonó Records FA-024-2
1998 Téli Márta: Smiling Bizart B-TM003
1999 Off Course: Street of Secrets BMC Records BMC CD 024
2000 Balázs Elemér Quintet: Always That Moment BMC Records BMC CD 037 Az Év Jazzlemeze - Gramofon, 2000
2001 Téli Márta - Winand Gábor: Follow Your Dreams CD BÁR BUDA DM001
2001 Trio Yengibarjan: Tango Passion BMC Records BMC CD 051
2002 Tibor Márkus, Equinox Quartet: Are you free? Binder Music Manufactory BMM 0208-39224640
2002 Lantos Zoltán' Mirrorworld: Tiptoe ceremony BMC Records BMC CD 078
2002 100 éves az Erkel Ferenc Zeneiskola Távközlési Zenei Al.
2002 Horgas Eszter Arcai III. - Class Jazz Band: Spanish Night - Live Concert Gramy Records GR-034
2002 Ágoston Béla: Meles Meles Magánkiadás Nana 01
2002 Off Course-Erik Truffaz: Tales of the lighthouse BMC Records BMC CD 077
2002 Balázs Elemér Group: Around The World BMC Records BMC CD 064
2003 Balázs Elemér Group with Charlie Mariano: Our worlds beyond BMC Records BMC CD 086
2003 Samsara Quartet: Bindu X-produkció XP021
2003 Metszetek
(Segments)
TOM-TOM Records TTCD 49 Makk Károly: Egy hét Pesten és Budán - filmzene
2003 Mitsoura: Mitsoura Magánkiadás
2003 Ötödik Dimenzió Mandel Produkciós Kft.
2004 Balázs Elemér Group: Refracting sounds BMC Records BMC CD 106
2004 Juhász - Mikkelborg: 60/40 BMC Records BMC CD 098 Saját
2005 Utcazene
(Street music)
TOM-TOM Records TTDVD 75 DVD
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Örömkoncert 2005
(Concert of Joy 2005)
Magánkiadás DVD - Not for sale
2005 Utcazene
(Street Music)
TOM-TOM Records TTCD 68
2006 Marozsán Erika: Szakíts, ha tudsz
(Marozsán, Erika: Just can't give you up)
X-produkció XP 027
2007 Juhász Gábor Trió: Fények
(Gábor Juhász Trio: Lights)
Smart Music SMCD08 Saját
2007 Szájról szájra
(From Mouth To Mouth)
FolkEurópa FECD035
2008 Szalóki Ági: A vágy muzsikál - Karády Dalok FolkEurópa FECD 041
2009 Juhász Gábor: 1978 X-produkció XP 040 Saját
2011 Juhász Gábor - Gyémánt Bálint: Budapest Hunnia Records HRCD1110
2012 Szalóki Ági: Öröme az égnek, ünnepe a földnek TOM-TOM Records
2014 Juhász Gábor Trió: Making a change Coltrane's Love Supreme Fonó Records FA 293-2
2015 Nagy Ádám: Work projekt Hunnia Records HRCD 1502
2021 Károly Binder / Gábor Juhász: Letters from Soul Binder Music Manufactory BMM 2021/1 Saját