SZÍNEK - Az Anima Musicae Kamarazenekar kortárs zenei műhelyének koncertje
2024. június 6. 19:00
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, Lóvasút-Peron
1121 Budapest, Zugligeti út 64.
Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010-es megalakulása óta hivatásának tekinti a mai zeneművek előadását. Eddig közel nyolcvan, a zenekarnak ajánlott művet mutattak be. A sorban az első Tornyai Péter zeneszerző műve volt (Ach Gott und Herr), amely több nemzetközi díjat is nyert. Tornyai Péter zeneszerzővel közösen 2013 őszétől a zenekar kortárs zenei műhelyt is indított, melynek célja a kortárs zene felé irányuló nyitottság és befogadás megragadása.
Soron következő műsoruk összekötő szava a "szín", annak sokféleségével, ahogyan ez a vizuális fogalom a hangokban megnyilvánulhat. Zenei utazásuk során felsejlik a japán és indiai zene a nyugati klasszikus kultúra fénytörésén keresztül, bepillantást kapunk a bachi és gregorián dallamok átalakulásába, vizualizálhatjuk a hangok kék árnyalatait, átélhetjük a belső ima transzcendentális állapotát.
[kr]
1. Zygmunt Krauze: Voices for ensemble*
2. Claude Vivier: Zipangu
3. Clarence Barlow: Ludus Ragalis (részletek)*
4. Tornyai Péter: csak hallomásból - Dukay Barnabásnak
5. Kecskés D. Balázs: Blue
6. Olivier Messiaen: Prière du Christ montant vers son Père
*(magyarországi bemutató)
Jegyek 2900 Ft-os áron vásárolhatóak meg a jegy.hu oldalon.