2023. december 18.
Óbudai Társaskör
Budapest

Selmeczi György: Concertante

2023. december 18. 19:00
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
1036 Budapest, Kiskorona utca 7.

Jótékonysági hangverseny az Őrzők Alapítvány (a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onko-hematológiai részlege) javára.

A Camerata Seniorum többnyire a hajdani Camerata Transsylvanica tagjaiból álló, alkalomszerűen koncertező együttes, mely különleges programokat, ritkán hallható remekműveket, olykor elfeledett értékes magyar zeneműveket szólaltat meg, rendkívül magas színvonalon.

A szerzői est műsorához ezúttal Selmeczi Györgyconcertáló” darabjaiból, versenyműveiből válogattak a szerkesztők.

Az utóbbi húsz évben a vonós kamaraegyüttesek, kamaraszimfonikus formációk folyamatosan bővítenék repertoárjukat, és a kortárs zeneszerzőket arra bíztatják, hogy célirányosan számukra komponáljanak. Többnyire így születtek Selmeczi concertói is, melyek mindegyike a barokk versenyművek mintájára épül, ám számos új és sajátos elemmel egészül ki a szólóhangszer jellegzetességeinek megfelelően. Így például a négy hegedűre és vonósokra írt concerto a – Bartók által már szerves alkotóelemmé tett – népi hegedűjáték elemeit hasznosítja, az oboa-angolkürt kettősverseny jazz-es és népi motívumokat egyaránt felvonultat, a fuvola-concerto fölidézi a hangszer nagy korszakait a barokktól az impresszionizmusig.

A hangverseny műsorbában concertók sorát két kamaradarab egészíti ki: a Petőfi-bicentenárium okán a szerkesztők műsorra tűzték Selmeczi Petőfi című szólókantátáját, melyet a szerző szoprán hangra, hegedűszólóra és vonósokra írt a költő két, csaknem ismeretlen – szokatlan filozófiai, lélektani motívumokat tartalmazó – versére.

A koncertet a Zenedarabok Phil Marlowe-nak című – a 80-as években fagottra és zongorára komponált – ifj. Hara Lászlónak ajánlott, négy karakterdarabból álló ciklus zárja, ezúttal is vonósegyüttes közreműködésével.


[kr]
Műsor:

1. Selmeczi György: Concerto négy hegedűre és vonósokra
2. Selmeczi György: Concerto oboára, angolkürtre és vonósokra
3. Selmeczi György: Petőfi - szólókantáta szoprán hangra, hegedűre és vonósegyüttesre
4. Selmeczi György: Concerto fuvolára és vonósokra
5. Selmeczi György: Zenedarabok Phil Marlowe-nak

Közreműködik:

Camerata Seniorum Kamarazenekar
Line Ildikó, Kádár István, Gál Tamási Mária, Selmeczi Gábor - hegedű
Szövérdi Enikő - oboa
Szabó Adorján - angolkürt
Kriszta Kinga - ének
Dratsay Ákos - fuvola
Lakatos György - fagott

Vezényel:
Selmeczi György

Jegyár:

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: informacio@obudaitarsaskor.hu

Adományozni a helyszínen és az alábbi számlaszámon lehet az Őrzők Alapítvány (a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onko-hematológiai részlege) javára:
Őrzők Közhasznú Alapítvány: 11709002-20065829

További információ: