Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

East Side Jazz Company


Zenei együttes

Alakulás éve
E-mail

 
Az East Side Jazz Company a Lakatos Ágnes Trió kibővítésével jött létre. A zenekar egyéni hangzásvilágát annak köszönheti, hogy megpróbál elszakadni a hagyományos amerikai jazztől, és a hangsúlyt a kelet-európai, balkáni dallam- és ritmusvilágra helyezi. Így újszerű a zenekar összetétele is: a hagyományos jazzcombo-felállás mellett szerepet kap a cimbalom, a hegedű, valamint több népi fúvós hangszer is. Az East Side Jazz Company abban különbözik más hasonló irányú törekvéstől, hogy a kompozícióik dalok, tehát az énekhang kerül a fókuszba - Lakatos Ágnes, az egyik legelismertebb hazai jazzénekesnő tolmácsolásában.

Az ESJC magyarországi jazzklubok és fesztiválok gyakori fellépője. Első szólólemezük, melynek címe Bora, 2003-ban jelent meg. A zenekar bőgőse, Csuhaj Barna Tibor szerzeményire Enyedi Sugárka írt szöveget. A tagok a jazz műfaján kívül gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a különböző népzenék területéről is, de az avantgarde zene birodalma sem ismeretlen számukra.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2003 East Side Jazz Company: Bora Binder Music Manufactory BMM 0303 43244842 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 East Side Jazz Company: Fata Morgana Binder Music Manufactory BMM 0504 Saját
2008 Hungry for Hungary? - 2008-2009 Hungarofest Kht. HFEST-MXH 015-016