Schola Hungarica
Zenekar, kórus, együttes
Alakulás éve
1969
A Schola Hungarica énekkar 1969-ben alakult a gregorián zene és hozzá közelálló polifon művek hangfelvételére és hangverseny-szerű előadására. Az együttesnek 37 hanglemeze jelent meg. A hanglemezek a francia lemezakadémia nagydíját, a nyugat-berlini hanglemez nagydíjat, a magyarországi Év hanglemeze és Aranylemez díjakat nyerték. Az együttes Magyarországon kívül Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Romániában tett hangversenykörutakat.
A Schola Hungaricát a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos kutatói @@ZENESZ_1243## és @@ZENESZ_483## hozták létre Rajeczky Benjamin támogatásával. Mindhárman nemzetközileg jól ismert szakemberei a gregorián kutatásnak, eredményeiket számos könyvben, cikkben, tudományos kongresszusok előadásain hozták nyilvánosságra. A két karmester egyúttal Zeneművészeti Főiskolát végzett művész, akik kutató munkájuk mellett ugyanott gyakorlati és elméleti zenei tárgyakat is oktatnak (zenetudományi és egyház zenei szak).
A Schola Hungarica ellentétben a gregoriánt művelő kórusok többségével nem modern gyakorlati (egyházi) kiadványokból énekel, hanem a középkori források anyagából válogat, nagyrészt a kórus vezetőinek kódexátirataiból (olykor a kódexek facsimiléit) tartva kezében. Az énekelt darabok 90%-a tudományos szakirodalomban sem szereplő első közlés, így a lemezek a publikáció egy sajátos formájának is tekinthetők. A műsor a legszélesebb körből merít mind földrajzi, mind műfaji tekintetben. A ma használatban lévő alaprepertoáron túl a sequentia- és tropus-irodalom, a verses zsolozsmák és liturgikus játékok, a tridenti reform (XVI. sz.) óta használaton kívül került gregorián tételek, a binatim éneklés gyakorlata nagy bőségben szerepelnek a hanglemezeken. Az újabb tudományos kutatások rámutatnak a középkori lokális hagyományok (egyházmegyék, szerzetesrendek, országok, régiók zenei anyagának) jelentőségére. A Schola Hungarica hanglemezei a mai hanglemez-piacon egyedülálló módon és gazdagságban adnak képet ezekről.
A Schola Hungarica repertoárját kiegészítik a korai többszólamúságból vett tételek, de a kórus és a karmesterek felhalmozott zenei tapasztalatai olykor későbbi korok (reneszánsz, korai klasszika, XX. század) zenéjének előadásában is hasznosítódnak. A hanglemezek és hangversenyek műsora nagy gonddal szerkesztett ciklusokba rendeződik. Az általában igen rövid, 2-3 perces darabok enélkül szervetlenül következnének egymás után. A középkorban e tételek a liturgia által meghatározott, változatos rendben követték egymást, a mai hangverseny-előadásban ezt a régi, rendezett változatosságot tömörített módon szeretnénk felidézni.
A Schola Hungarica összetétele az újabb tudományos eredmények ismeretében meghatározott, ugyanakkor művészi koncepció szempontjából is átgondolt megoldás. A ma kapható lemezeinek egy része egyházi férfikarok (főként kolostorok) előadásában közli a gregorián éneket, más részük vegyes (férfi-női) összetételben, de szólistákból létesített (művészileg többnyire kiváló, de történetileg kevéssé hiteles) kamaraegyüttesekkel énekelteti azt. Az újabb történeti kutatások rámutattak, hogy a tisztán férfi hangokból álló kórus a középkorban ritka volt: többnyire férfi + gyermek hangok keveredése határozta meg a hangzást, de a gregorián jelen volt a női liturgikus közösségek gyakorlatában is. (A női hangok kiválóan alkalmasak az ékesített, melizmatikus tételek megszólaltatására.) Ennek megfelelően a Schola Hungarica egyenként 12-15 tagú három (férfi-, női- és gyermekkari) részleggel dolgozik, ezeket a műsor sajátságainak, a ciklus felépítésének megfelelően váltogatja vagy kombinálja.
A Schola Hungarica az előadás stílusa tekintetében nem kötötte le magát egyetlen elméleti irányzat mellett sem. Az előadási ideál: a világos hangzás, élénk és zenei formát világosan érvényesítő formálás, mely a kódexek elemzésén, a régi egyszólamú énekkultúrák tanulmányozásán és, ugyanakkor művészi inspiráción alapul. Tempói (részben a keleti liturgiákban és a népzenében fennmaradt hagyomány által és igazoltan) élénkebbek a ma szokásosnál. Ez, továbbá a fő- és mellékhangok, a melizmák és ékesítések megkülönböztetése a zenei forma világosabb, nagyvonalúbb érvényesítését segíti. Az együttes vezetői nagy tapasztalatú népzenekutatók lévén, az eredeti felvételek ezrein tanulmányozott monodikus énekkultúrát is közvetett inspirációs forrásuknak tekinthették. Az előadásmód tekintetbe veszi a féri, női, gyermek hangok eltérő adottságait és az akusztikai körülményeket is. Ezzel a történelmi hitelesség egy kibővített értelmezését valósítja meg, számot vetve magának a gregoriánnak 1000 éves történelme alatt kialakult sokféleségével.
A Schola Hungaricát a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos kutatói @@ZENESZ_1243## és @@ZENESZ_483## hozták létre Rajeczky Benjamin támogatásával. Mindhárman nemzetközileg jól ismert szakemberei a gregorián kutatásnak, eredményeiket számos könyvben, cikkben, tudományos kongresszusok előadásain hozták nyilvánosságra. A két karmester egyúttal Zeneművészeti Főiskolát végzett művész, akik kutató munkájuk mellett ugyanott gyakorlati és elméleti zenei tárgyakat is oktatnak (zenetudományi és egyház zenei szak).
A Schola Hungarica ellentétben a gregoriánt művelő kórusok többségével nem modern gyakorlati (egyházi) kiadványokból énekel, hanem a középkori források anyagából válogat, nagyrészt a kórus vezetőinek kódexátirataiból (olykor a kódexek facsimiléit) tartva kezében. Az énekelt darabok 90%-a tudományos szakirodalomban sem szereplő első közlés, így a lemezek a publikáció egy sajátos formájának is tekinthetők. A műsor a legszélesebb körből merít mind földrajzi, mind műfaji tekintetben. A ma használatban lévő alaprepertoáron túl a sequentia- és tropus-irodalom, a verses zsolozsmák és liturgikus játékok, a tridenti reform (XVI. sz.) óta használaton kívül került gregorián tételek, a binatim éneklés gyakorlata nagy bőségben szerepelnek a hanglemezeken. Az újabb tudományos kutatások rámutatnak a középkori lokális hagyományok (egyházmegyék, szerzetesrendek, országok, régiók zenei anyagának) jelentőségére. A Schola Hungarica hanglemezei a mai hanglemez-piacon egyedülálló módon és gazdagságban adnak képet ezekről.
A Schola Hungarica repertoárját kiegészítik a korai többszólamúságból vett tételek, de a kórus és a karmesterek felhalmozott zenei tapasztalatai olykor későbbi korok (reneszánsz, korai klasszika, XX. század) zenéjének előadásában is hasznosítódnak. A hanglemezek és hangversenyek műsora nagy gonddal szerkesztett ciklusokba rendeződik. Az általában igen rövid, 2-3 perces darabok enélkül szervetlenül következnének egymás után. A középkorban e tételek a liturgia által meghatározott, változatos rendben követték egymást, a mai hangverseny-előadásban ezt a régi, rendezett változatosságot tömörített módon szeretnénk felidézni.
A Schola Hungarica összetétele az újabb tudományos eredmények ismeretében meghatározott, ugyanakkor művészi koncepció szempontjából is átgondolt megoldás. A ma kapható lemezeinek egy része egyházi férfikarok (főként kolostorok) előadásában közli a gregorián éneket, más részük vegyes (férfi-női) összetételben, de szólistákból létesített (művészileg többnyire kiváló, de történetileg kevéssé hiteles) kamaraegyüttesekkel énekelteti azt. Az újabb történeti kutatások rámutattak, hogy a tisztán férfi hangokból álló kórus a középkorban ritka volt: többnyire férfi + gyermek hangok keveredése határozta meg a hangzást, de a gregorián jelen volt a női liturgikus közösségek gyakorlatában is. (A női hangok kiválóan alkalmasak az ékesített, melizmatikus tételek megszólaltatására.) Ennek megfelelően a Schola Hungarica egyenként 12-15 tagú három (férfi-, női- és gyermekkari) részleggel dolgozik, ezeket a műsor sajátságainak, a ciklus felépítésének megfelelően váltogatja vagy kombinálja.
A Schola Hungarica az előadás stílusa tekintetében nem kötötte le magát egyetlen elméleti irányzat mellett sem. Az előadási ideál: a világos hangzás, élénk és zenei formát világosan érvényesítő formálás, mely a kódexek elemzésén, a régi egyszólamú énekkultúrák tanulmányozásán és, ugyanakkor művészi inspiráción alapul. Tempói (részben a keleti liturgiákban és a népzenében fennmaradt hagyomány által és igazoltan) élénkebbek a ma szokásosnál. Ez, továbbá a fő- és mellékhangok, a melizmák és ékesítések megkülönböztetése a zenei forma világosabb, nagyvonalúbb érvényesítését segíti. Az együttes vezetői nagy tapasztalatú népzenekutatók lévén, az eredeti felvételek ezrein tanulmányozott monodikus énekkultúrát is közvetett inspirációs forrásuknak tekinthették. Az előadásmód tekintetbe veszi a féri, női, gyermek hangok eltérő adottságait és az akusztikai körülményeket is. Ezzel a történelmi hitelesség egy kibővített értelmezését valósítja meg, számot vetve magának a gregoriánnak 1000 éves történelme alatt kialakult sokféleségével.