Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Óbudai Danubia Zenekar (Danubia Youth Symphony Orchestra)


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1993
E-mail
Weboldal
Telefon
(+36 1) 373 0228
Fax
(+36 1) 269 1178
További elérhetőség
1061 Budapest, Paulay Ede utca 41., I. em. 1. – kapucsengő: 50.

 
A kezdetek
Az Óbudai Danubia Zenekart 1993-ban @@ZENESZ_485## alapította muzsikus barátaival. Ekkor még többségük, ideértve a karmestert is, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. A tudatos és aprólékos szakmai műhelymunka, valamint a rendszeres koncertezés eredményeképpen az együttes néhány év alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált. A repertoár kialakításakor nagy hangsúllyal szerepeltek az új magyar zene, valamint a nagy klasszikusok árnyékában ritkábban játszott zeneszerzők darabjai is, továbbá több új zenemű a zenekar felkérésére született. Az ebben az időszakban végzett munka elismeréseként az együttes 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a megtisztelő Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet.

A közös hang megtalálásában nagyszerű vendégkarmesterek is segítettek. Dolgozott a zenekarral Lukács Ervin, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Eötvös Péter, Fürst János, Medveczky Ádám és Vashegyi György. A nemzetközi koncertélet számos nagy egyénisége is a Danubiát választotta: Kobayasi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov, José Cura, Izaki Masahiro, Rico Saccani, Rodolfo Fisher, Wolfgang Gönnenwein, Jean-Bernard Pommier, Ivan Angelov és Sir Neville Marriner. A fantasztikus névsor ugyanakkor azt is világosan jelzi, hogy az Óbudai Danubia Zenekar képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb értelmezési megközelítésekhez, előadói stílusokhoz és elvekhez, s hogy az együttes nyitott a tanulásra. A zenekar által kísért szólisták között is rangos művészek szerepelnek: Marton Éva, Rost Andrea, Wiedemann Bernadett, Miklósa Erika, Jonas Kaufmann, Andrea Bocelli, Frankl Péter, Ránki Dezső, Szabadi Vilmos, Jandó Jenő, Nigel Kennedy, Gyenyisz Macujev, Evelyn Glennie, az új generáció képviselői közül Kelemen Barnabás, Fenyő László, Kokas Katalin, Bogányi Gergely és Farkas Gábor.

Az elmúlt időszakban rendhagyó produkciók megvalósítására is lehetőség nyílt. A zenekar szoros kapcsolatban áll a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, a Madách Színházzal és a Nemzeti Színházzal. Repertoár előadásokban is szerepet vállalt, többek között Schiller Ármány és szerelem című drámájában (rendező: Alföldi Róbert). A közönség és a zenekar számára a Nemzeti Színház fontos találkozóhellyé is vált, mely speciális, színházi eszközöket felvonultató koncertekre adott lehetőséget. Ilyen volt Grieg Peer Gyntjének és Mendelssohn Szentivánéji álmának teátrális előadása. Az Óbudai Danubia Zenekar koncertjeit rendszeresen közvetíti a közmédia, a Bartók Rádió és a Duna Televízió.

Külföldön
Az együttes rendszeresen kap külföldi meghívásokat, több alkalommal adott koncertet Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban. Visszajáró résztvevője a ludwigsburgi, a milánói, a hannoveri és a zürichi zenei fesztiváloknak. 2007-ben a Schleswig-Holstein Fesztivál vendégeként a zenekar képviselte Magyarországot és az a megtiszteltetés is érte, hogy Hálakoncertet adhatott a Vatikánban Őszentsége II. János Pál Pápa előtt.

Az együttes több CD-felvételt készített a Warner Classics kiadásában, amelyeken túlnyomórészt magyar szerzők művei szerepelnek, a legutóbbin pedig Johannes Brahms Magyar táncai. E felvételek által – amelyek kiváló kritikát kaptak mértékadó külföldi szaklapokban – a zenekar nemzetközileg is ismertté vált. Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára a Hungaroton kiadásában a ritkán hallható Szent Szaniszló oratóriumot rögzítette a zenekar.

Műfaji határokon át
A zenekar nem állt meg a klasszikus zene határainál, rendszeresen tesz „kirándulást” más zenei műfajok területére, szívesen játszik filmzenéket, illetve gyakorta vesz részt jazz-, pop-, rock-, illetve világzenei produkciókban. E koncertjei során együtt játszott már a Buena Vista Social Clubbal, Omara Portuondóval, Jon Lorddal, Bonnie Tylerrel, a Muzsikás Együttessel és Vukán Györggyel. Szerepet vállalt Szörényi Levente zeneszerzői életműkoncertjén, elkísérte az Omega Együttest jubileumi turnéján, játszott az After Cryinggal és a Neotonnal, a közelmúltban pedig olyan „dívákkal” is, mint Rúzsa Magdi, Szulák Andrea vagy Zsédenyi Adrienn. A műfaji tapasztalatok birtokában a zenekar örömmel vállalta el a kultikus rockopera, az István, a király jubileumi előadásain való közreműködést mind a Szegedi Szabadtéri Játékokon, mind Budapesten.

A jövő közönsége
Törzsközönség építése 1997-ben, a Zeneakadémián elindított bérleti sorozattal vette kezdetét, s azóta a zenekar minden koncertjét teltház előtt adja. Az újra megnyílt Zeneakadémia lett ismét a hagyományos koncertek helyszíne. A következő évtizedek fiatal közönségét az új sorozatok célozzák meg, melyeket Budapest legújabb koncertterme, a Budapest Music Center lát vendégül. Az élmény és a zenei megismerés egyensúlyát célzó tematikus beavató koncertek egy-egy nagy alkotó személyiség portréját rajzolják meg. E koncerteket az együttes 2013 őszén kinevezett új művészeti vezetője, Hámori Máté szerkeszti és vezényli.

A 2014-ben a 20. koncertévadát adó Óbudai Danubia Zenekar új formában és új csatornákon is igyekszik összekapcsolni közönségét a zene felmérhetetlen univerzumával.


Az Óbudai Danubia Zenekar aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1996 Muszorgszkij, Mogyeszt Petrovics: Egy éj a kopár hegyen; Csajkovszkij, Pjotr Iljics: D-dúr hegedűverseny Op.35, Hattyúk tava, Csárdás Magánkiadás DYO CD001 Saját
Vezényel: Jurij Szimonov
2002 László Attila Band: Once upon a Time BMC Records BMC CD 076
2003 Dances from Hungary
(Dances from Hungary)
Warner LC 6019 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD