Temesvári Bence
cselló
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1999
Temesvári Bence 1999. február 19-én született Budapesten. 6 éves korától kezdve csellózik. Zenei tanulmányait a Szent István Király Zeneiskolában és Szakgimnáziumban kezdte. 2015-ben nyert felvételt a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemre, ahol Nagy Róbert, Somodari Péter és Várdai István növendéke lett.
Számos versenyen is sikeresen szerepelt. Első helyezett lett 2017-ben a David Popper Nemzetközi Csellóversenyen, a szlovák Talents for Europe versenyen pedig második helyezést ért el 2018-ban. Egy évvel később, 2019-ben megnyerte a nagydíjat. 2019-ben Csehországban a Gustav Mahler Csellóversenyen lett első. 2020-ban első díjat nyert a bécsi Danubia Talents Nemzetközi Versenyen, ahogyan az olaszországi Trevisóban megrendezett nemzetközi versenyen is még ugyanebben az évben. 2021-ben a bolgár Rusze városában megrendezett Nemzetközi Allegra Fesztivál és Zenei Verseny harmadik helyezettje lett.
Ösztöndíjasként részt vehetett a Bécsi Filharmonikusok kamarazenei kurzusán (2015, Szlovénia), az Interlochen Center for the Arts nyári táborában (2016 és 2017, Amerikai Egyesült Államok), valamint 2018, 2020 és 2021-ben Japánban a Pacific Music Fesztiválon, három éven keresztül (201-2021) pedig az European Union Youth Orchestra ösztöndíjasa volt.
2021-ben elnyerte a Bécsi Filharmonikusok két évre szóló akadémiai ösztöndíját is, melynek keretében részt vehetett a zenekar oktatási programjában, és szerepelhetett a koncertjein is. Számos mesterkurzuson képezte tovább magát többek között Mező László, Jonathan Cohen, Fenyő László, Warren Hagerty és Gautier Capuçon vezetésével.
Szólistaként fellépett már többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Mendelssohn Kamarazenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Kodály Filharmonikusokkal, a Zsolnai Állami Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Filharmóniai Társasággal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Nagano Filharmonikus Zenekarral. Művészi munkájában fontos szerepet játszik a kamarazene; rendszeresen szerepel különböző formációkban, és 2023 óta kurzusokat tart a Naganói Ifjúsági Zenekar fiatal csellistái számára.
2022-től a Bécsi Szimfonikusok szólamvezetője. Munkásságát 2022-ben Fischer Annie-ösztöndíjjal ismerték el, 2023-ban pedig zeneművészet kategóriában átvehette a Junior Prima Díjat. Jelenleg egy 1747-es Ferdinando Alberti által készített csellón játszik.

| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 2026 | János Palojtay & Bence Temesvári: Grieg, Rimsky-Korsakov, Elgar, Popper, Franck - Works for Cello and Piano | Hungaroton | 32925 |
Saját |