Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Osztrosits Éva


hegedű

Születési hely
Szombathely
Születési dátum

 
Osztrosits Éva 7 évesen kezdett hegedülni, Brandiszné Szép Emőkénél, majd Kalló Zsoltnál folytatta tanulmányait a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kokas Katalin tanítványa volt, jelenleg az egyetem Doktori Iskolájának hallgatója.

Számos versenyeredmény fűződik a nevéhez, köztük a 2010-ben megrendezett Országos Kovács Dénes Hegedűverseny 2. díja, majd egy évvel később a VI. Országos Kamarazene Verseny 1. díja, a 2014-es Országos Zathureczky Ede Hegedűverseny Nívódíja és a legjobb magyar darab előadásáért járő különdíj is. 2016-ban a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen szonáta kategóriában 1. díjat, vonósnégyes kategóriában pedig a Kruppa-vonósnégyes tagjaként 2. díjat szerzett.

2016-ban elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat és egyedüli magyarként a Yamaha-ösztöndíjat is.

Elismert fesztiválok résztvevője, mint például a Lockenhausi Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, a Kaposfest, a budapesti Fesztiválakadémia, az Auer Lipót Hegedűfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, az Intonation-Ungarn Kortárszenei Fesztivál vagy a Quartettissimo Vonósnégyes-fesztivál.

Olyan neves előadókkal játszott együtt, mint Vilde Frang, Nicolas Altstaedt, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Alina Ibragimova, Alina Pogostkina, Jose Gallardo, Fejérvári Zsolt, Maxim Rysanov, Fenyő László, Ilya Gringolts, Klenyán Csaba, James Boyd, Rohmann Ditta, Ránki Dezső és Ránki Fülöp.

Szólistaként az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral, a Savaria Szimfonikus Zenekarral és a Camerata Pro Musica kamarazenakarral is fellépett.

Kimagasló művészek mesterkurzusain vett részt, mint Takács-Nagy Gábor, Kelemen Barnabás, Zakhar Bron, Kokas Katalin, Keller András, Vilde Frang, Alina Pogostkina, Rohmann Imre, Eugene Drucker (Emerson Quartet), Ulf Schneider, Jonathan Cohen, Wagner Rita, Gulyás Márta,Glen Dicterow, Devich Sándor, Devich János, Komlós Péter, Simon Standige, Zalai Antal.

2018-ban a Zathureczky Ede Versenyen négy éves használatra elnyerte a mester Rogeri mesterhegedűjét és a Sartory-mestervonóját.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2022 Gadó Gábor & Ávéd János: Whispering Quiet Secrets Into Hairy Ears BMC Records BMC CD 300