Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horváth Péter


klarinét

Születési hely
Balassagyarmat
Születési dátum
1984

 
Horváth Péter 1984-ben született Balassagyarmaton. Zenei tanulmányait a helyi Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában kezdte 11 éves korában, tanárai Lados Miklós és Szabó László voltak. 4 év zenetanulás után felvételt nyert a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Devich Gábor növendéke lett. A Millenium tiszteletére rendezett iskolai versenyen első díjat nyert. 2001-ben 3., 2003-ban 1. díjat (továbbá 2 különdíjat) nyert az Országos Richter János Klarinétversenyen Győrben.

Horváth Péter 2008-ban szerezte klarinétművészi és tanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kovács Béla tanítványaként. 1999 óta a Zugló Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar első klarinétosa. 2009-ben, 2011-ben és 2014-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült.