Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Somos János Csaba


karnagy

Születési hely
Szolnok
Születési dátum
1970

 
Zenei tanulmányaiban és munkája során meghatározó élmény volt számára kapcsolata a Debreceni Kodály Kórussal és a debreceni Csokonai Színház operakórusával. A Zeneakadémia karvezetés szakát Jobbágy Valér, Párkai István és Erdei Péter tanítványaként végezte el 1994-ben. Aktív résztvevője volt Jürgen Jürgens, Johannes Moesus, J. Jackmann és Jurij Szimonov mesterkurzusainak.

Tevékenyen részt vesz a vidéki zenei életben, több hazai zenekarral is folyamatos az együttműködése. 2000-től a Debreceni Csokonai Színház karmestere, 2002 óta a Vass Lajos Kamarakórus művészeti vezetője, 2005-től két évig a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója. 2008 óta a Magyar Rádió Énekkarának vezetője. Vendégszerepelt többek között Japánban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Oroszországban.

Díjak, kitüntetések:
2002: Rubányi-díj
2014: Liszt-díj
2020: Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozat