Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács Péter


tuba

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Zenei tanulmányait 1989-ben kezdte Hajdúszoboszlón a Zichy Géza Zeneiskolában, majd Debrecenben folytatta a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte 2002-ben Szabó László professzor növendékeként.

Egyéni versenyeredményei:
1993 Országos Zeneiskolai Tubaversenyen - 2. díj,
1997 Országos Szakközépiskolai Tubaverseny - 1. díj,
2002 Balogh-Zilcz Harsona és Tubaverseny - 1. díj

A 2001-ben alakult Mega Bass Tuba Quartettel 1. díjat kapott a Budapesten megtartott 2004-es Nemzetközi Tubakonferencián és Versenyen.

Kasza Nándorral 2000-ben zeneakadémista hallgatókból megalapították a Small Brass Kvintettet, több nemzetközi versenyen is sikerrel szerepeltek:
2003 Münchenb, Jan Koetsier Nemzetközi Rézfúvós Kvintett Versenyen - 1. díj és különdíj
2004 Dél-Korea - 1. díj
2004 Passaui Rézfúvós Kamaraversenyen - 2. díj

Tanít a XVII. Kerületi Bartók Béla Művészeti Iskolában, és Vácon a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában. Emellett a Dohnányi Ernő Szimfónikus Zenekar tubása, valamint tagja a Papajazz Quartettnek.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 Papajazz Papajazz 001
2009 Eclectic Path BMC Records BMC CD 159
2014 Circular BMC Records BMC CD 204
2024 Modern Art Orchestra / Kodály Choir conducted by Kornél Fekete-Kovács and Zoltán Kocsis-Holper / The Peacock - Tribute to Zoltán Kodály BMC Records BMC CD 333 2 CD