Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Modern Art Orchestra


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
2005
Weboldal

 
A zenekar ambíciójának fókuszában a kortárs, elsősorban magyar jazz szerzemények bemutatása, rendszeres műsoron tartása áll. A MAO-t olyan erős művészegyéniségek alkotják, akik közös látásmóddal haladnak az együttes céljai felé, van önálló formációjuk, rendszeresen komponálnak, hangszerelnek.

A megalakuláskor alapvető szempont volt, hogy a hagyományos big band felállással kompatibilis, de megszólalásában egyedi hangzású formációt hozzanak létre. A stíluskellékek közül kiemelendő, hogy új hangszerek is bekerültek az együttesbe. A bőgő mellett markáns basszushangszer a tuba és a kürt, a fafúvósoknál a klasszikus fa-hangzást a fuvolák, klarinétok és a basszusklarinét adják.

A repertoár kialakításában is a korszerűség és az egyedi hangzás volt a legmeghatározóbb szempont, amely részben már adott volt, hiszen Fekete-Kovács Kornélnak az elmúlt hét évben big bandre készült szerzeményei és feldolgozásainak száma meghaladja az ötvenet, ezzel együtt Hárs Viktor, Oláh Szabolcs, Bacsó Kristóf és Mester Dániel darabjai is bővítették a MAO-nak íródott darabok számát. Az együttes zenei arculatának szintén meghatározó része, a kortárs zeneirodalom kiemelkedő darabjainak bemutatása is. Így került a repertoárra pl. Zsoldos Béla Üstdobversenye, Igor Sztravinszkij Ebony Converto-ja, de Eötvös Péter Paris-Dakar című darabja is. (A darabot a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél, a szerző megbízására a MAO instrumentációjára hangszerelte át) A MAO bemutatkozó koncertje 2005. decemberében a műfajok szintézisének jegyében telt.

Fekete-Kovács Kornél és Hegyi György Karácsonyi Napló című darabjának ősbemutatóját követően, a zenekar négy vendége hozott egy-egy szerzeményt. Dés László, Szakcsi Lakatos Béla mellett két énekes, Winand Gábor és Zséda is közreműködött.

A zenekar 2006-ban számos további sikeres koncertet adott nagyszabású rendezvényeken, fesztiválokon. Többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, ahol Julian Joseph Kvartett vendégszereplésével adott nagysikerű koncertet a Művészetek Palotájában, az Európa Jazzhíd-Budapest Jam, a balatonboglári Jazz és a Bor Fesztiválját, a Sziget fesztivált, a MOL Budapest Jazz Fesztiválon, Wallace Roney vendégjátékával és a Korunk Zenéje fesztivált. A Bartók Rádió Zenei Díjátadóján az év zenei együttese díjat vehette át a zenekar 2024-ben.