Mester Viktória
ének - mezzoszoprán
Születési hely
Mezőtúr
Születési dátum
1977
Mezőtúron született, énektanulmányait a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte szolfézs-zeneelmélet és magánének szakon. 1996-ban felvételt nyert Toldy Mária musical stúdiójába, ahol énektanára Kővári Judit volt.
Egy évvel később bekerült a Magyar Rádió Énekkarába majd 1997-98-ban a Nemzeti Énekkarban énekelt. Ez utóbbi társulatban olyan nagyszerű karmesterek keze alatt dolgozott, mint Kobayashi Ken-Ichiro, Kocsis Zoltán és Solti György.
1998-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének szakára, ahol mesterei Andor Éva, majd tanulmányait 2002-től az operaszakon folytatta Kovalik Balázs irányítása alatt. Négy évadon keresztül a Miskolci Nemzeti Színház állandó vendége volt, énekelte többek között a Carmen címszerepét és Miklóst a Hoffmann meséiből. A Magyar Állami Operaházban 2006 októberében debütált a Rigoletto Maddalénájaként, ahol azóta számos kisebb-nagyobb szerepet alakít.
Főbb szerepei: Carmen, Cherubino, Dorabella (Cosí fan tutte), Rosina (A sevillai borbély), Octavian (A rózsalovag).
A Miskolci Operafesztiválon Olga (Csajkovszkij: Anyegin), a Szentendrei Művészeti Napokon Phaedra (Rameau: Artemisz diadala) szerepét énekelte. Játszotta Mercellinát (Figaro házassága) és a Jancsi és Juliskában az Anya szerepét. A Tavaszi Fesztiválon Verdi Alzirájában lépett fel.
Díjak, kitüntetések:
2014 Magyar Ezüst Érdemkereszt