Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó Rozália


fuvola

Születési hely
Cegléd
Születési dátum
1974

 
Zenei tanulmányait 7 éves korában kezdte, és már zeneiskolás évei alatt kétszer szerepelt sikeresen országos versenyeken (II. helyezett és döntős volt). 1989-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában Csetényi Gyula tanítványa, majd 1993-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Lóránt és Bálint János professzorok növendéke. Kitüntetéssel diplomázik 1998-ban. Ezután Jean-Claude Gerard-nál tanul tovább a stuttgarti zeneakadémián.

1992-ben elnyerte az Országos Richter János Fafúvósverseny első helyezését, 1994-ben a 30. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny Fuvolaversenyének különdíját, valamint a japán Muramatsu gyár által szintén különdíjként felajánlott fuvolát. 1995-ben az ARD fuvolaversenyének különdíjasa Münchenben. 1998-ban megnyeri a budapesti Hartai Ferenc Fuvolaversenyt, valamint második és különdíjas lesz a párizsi Jean-Pierre Rampal Nemzetközi Fuvolaversenyen. 2000-ben ismét indul az ARD versenyén, ahol második helyezést nyer. 2001-ben Fischer Annie ösztöndíjas. 1993-tól kezdődően zenekari tag; játszik a Danubia Ifjúsági Zenekarban, majd a Budapest Fesztiválzenekarban, a Magyar Állami Operaház Zenekarában, a Matáv Zenekarban, a Stuttgarti Rádiózenekarban, valamint a drezdai állami zenekarban.