Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Felletár Melinda


hárfa

Születési hely
Hódmezővásárhely
Születési dátum
1960

 
Felletár Melinda a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést és hárfát tanult Weninger Richard és Huszár Lajos irányítása alatt. 1978-ban tanulmányait a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta Vera Dulova osztályában. 1984 és 1998 között a Szegedi Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház Zenekarának hárfása. 1985 óta szólistaként is fellép itthon és külföldön, 1998-tól a Matáv Szimfonikus Zenekar tagja.

A Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában 1990 óta tanít. Számos szóló-, kamara- és nagyzenekari koncertet adott Magyarországon és külföldön olyan nemzetközileg elismert muzsikusokkal, mint Starker János, Varga Tibor, Perényi Miklós és mások. 2011-ben szerezte meg a DLA fokozatot a Zeneakadémián. 2016-ban pedig a címzetes egyetemi doncens kitüntető címét vehette át a Szegedi Tudományegyetemen.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1998 Zempléni Művészeti Napok 1992-1998 Antenna Hungária AH CD 007
1999 Weiner Leó album BMC Records BMC CD 018
2020 Weiner Leó: Divertimento No. 1 és No. 2 - Zenekari művek összkiadás, Vol. 3
(Weiner, Leó: Orchestral Works (Complete), Vol. 3 - Divertimentos Nos. 1 and 2)
Naxos 8.574125 Első felvételeket is tartalmaz
2022 Tóth Armand: Költők asztala
(Armand Tóth: Poets' Table)
Rabán Zeneművészeti Bt. RB-CD-02