Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó László


tuba

 
Szabó László 1945. június 11-én született Bicskén. Zenével való kapcsolata tíz éves korában kezdődött, amikor a Kiss László által alapított bicskei úttörő fúvószenekar tagja lett. Zenei tanulmányait gyakorlatilag 1959-ben kezdte Győrben, a Tinódi Lantos Sebestyén Zeneművészeti Szakiskola trombita szakán, ahol Ernőházi Vilmos, később Varasdy Frigyes tanítványa volt. 1963-ban kezdett tubát tanulni Zilcz György növendékeként, majd 1964-ben felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben szerzett diplomát. Főtárgy tanára dr. Újfalusi László volt.

1967-ben harmadéves főiskolásként Steiner Ferenc ajánlására már tanított a Magyar Néphadsereg Zenész Tiszthelyettes Képző Szakközépiskolában, és hivatásos zenekari pályafutása is akkor kezdődött, a Postás Szimfonikus Zenekarban. 1970-től a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarában eltöltött évek alatt gyakorlatilag eljátszotta az egész opera, balett és szimfonikus zenekari repertoárt.

1977-ben a Ferencsik János, majd Kobayashi Ken-Ichiro által vezetett Magyar Állami Hangversenyzenekar, későbbi nevén a Kocsis Zoltán főzeneigazgatósága alatt álló Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője lett. Alapító tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak.

Miközben világhírű karmesterekkel dolgozott, 46 éves nagyzenekari tagsága során bejárta Európát, Kanadát, az USA-t, Brazíliát, Tajvant, Koreát és Japánt.

Kamaramuzsikusi pályafutása szintén jelentős elismeréseket és sikereket hozott számára. Közreműködött az első rézfúvós kamarazenei lemezen és még számos ehhez hasonló produkcióban. Igen nagy jelentősége volt életében annak, hogy a Budapest Rézfúvós Kvintettel (akkor még Reneszánsz Rézfúvós Kvintett) 1979-ben megnyerték az I. Maurice André nemzetközi rézfúvós kamarazenei verseny nagydíját Párizsban. Ezt a győzelmet mintegy három évtizeden át lemez-, CD- és rádió-felvételek, TV szereplések, koncertek és turnék sokasága követte Japántól Európa szinte összes országán keresztül Amerikáig.

1982-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított, majd 1988-tól, mint óradíjas tanársegéd megkezdte működését a Zeneakadémián is. Oktatói tevékenysége során számos szakmai rendezvény résztvevőjeként mesterkurzusokat tartott, és rendszeresen zsűrizett Magyarországon és külföldön egyaránt. Több, mint ötven éves pedagógusi munkásságának eredményességét tekintve álljon itt egy adat: 1992 óta növendékei nemzetközi versenyeken 71 „dobogós” helyezést értek el. Ezek közül 37 első díjat nyertek.

Gyakorló muzsikusi és tanári pályafutása során számos elismerésben részesült. 2013. január 1-jén nyugállományba vonult a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól, majd 2019. február 1-jén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől is.

Díjak, kitüntetések:
1969 Kitüntetéses tuba művész-tanári diploma
1979 Maurice André Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny Párizs - I. Nagydíj
1980, 1984 Magyar Rádió Nívódíj
1983, 1984, 1986 Szerzői Jogvédő (ma ARTISJUS)-díj
1985 Baltimore díszpolgára (Maryland USA)
1986 Liszt Ferenc díj
1987 Bartók-Pásztori díj (Az ÁHZ tagjaként)
1989 Az év művésze díj (A zenekarban)
1998 Ferencsik gyűrű
2004 Életműdíj a Nemzetközi Tuba és Eufónium Szövetségtől
2017 Apáczai Csere János-díj
2017 Nemzeti Filharmonikus Zenekar Örökös Tagság
2018 Magyar Művészeti Akadémia Köztestületi Tagság
2019 Magyar Művészeti Akadémia Zenepedagógiai Elismerő Oklevél
2020 Bicske Város Díszpolgára

Tudományos fokozatok:
2000 Habilitált mester (dr.habil.)
2005 Egyetemi tanári kinevezés
2011 Doktori fokozat (DLA), Disszertáció címe: A basszustuba alkalmazási területeinek magyar vonatkozásai

Felvételek:
Nyolc önálló lemezt készített a Budapest Rézfúvós Quintettel.
Közreműködött szerzői lemezeken (Balassa Sándor, Sugár Miklós, Eötvös Péter, Lendvay Kamilló, Huszár Lajos).
Rengeteg rádiófelvétel közreműködője, különböző kamaraegyüttesekkel.
A Budapest Rézfúvós Kvintettel többször is koncerteztek és készítettek felvételeket, többek között a Magyar Rádióban, az összes (akkor még!) Nyugatnémet Rádióban, a RAI-ban, a BBC-ben és a Radio France-ban.

HUNGAROTON, SLPX 1181, (1976): Contemporary Hungarian Brass Chamber Music (Hungarian Brass Ensemble), szerzők: Petrovics Emil, Patachich Iván, Bogár István, Kocsár Miklós, Láng István

MRB, SLPX 17520, (1978): Molnár Dixieland Band műsor: After You've gone, Freight Train Blues, Cabaret, Down By The Riverside, Sweet Georgia Brown…

ERATO, - STU 71410, (RC350), (1981): Quintette de Cuivres Budapest szerzők: A. Holborn, G. Farnaby, S. Scheidt, H. Purcell, J. Mouret, M. Arnold

BELLAPHON, - 670-01-001, (1981): Das Budapester Blechbläser Quintett, szerzők: Tilman Susato, John Adson, Matthew Locke, Samuel Scheidt, Johann Christoph Pezel

BELLAPHON, - 680-01-015, (1982): Cascades (Das Budapester Blechbläser Quintett), szerzők: Eldon Rathburn, Scott Joplin, Malcolm Forsyth, Johann Strauss Sohn, Claude Debussy

HUNGAROTON, SLPX 12486, HCD 12486-2, (1983): Budapest Brass Quintet
szerzők: Thomas Simpson, Johann Christoph Pezel, Daniel Speer, Tomaso Giovanni Albinoni, Eugene Bozza, Joseph Horowitz

QUALITON, (1983): SLPM 16634 DER INSELBAUM – Ungarndeutsche Blasmusik/magyarországi német fúvószene Konzert-Blasorchester Schorokschar/Soroksári Koncert Fúvószenekar
műsor: Ländlers, Walzers, Polkas

HUNGAROTON, SLPX 12557 - (1985): Sándor Balassa: Brass Quintet (Budapest Brass Quintet)

HUNGAROTON, SLPX 12602 - (1985): Péter Eötvös: Sequences of the Wind
e.a: István Matuz, László Sári, Zoltán Rácz, János Joó, László Vidovszky, László Szabó

SIGNUM, SIG 011-00, (1986): „Brassissimo" – Virtuose Blechbläsermusik (Das Budapester Blechbläser Quintett) szerzők: J. Strauss, Alan Civil, Jean-Baptiste Arban, Antal Farkas, Vittorio Monti

RADIOTON, SLPX 12953,(1986): Barcs Brass Festival 1986 (Budapest Brass Quintet) műsor: Pezel: Suite, A. Farkas: Tuba-variations

HUNGAROTON, SLPX 12970, (1988): Works By Miklós Sugár (Budapest Brass Quintet)
(Musica agile)

CAE CD 002, (1991) -Vukán: Spanish Rhapsody (Creativ Art Ensemble) (brass & rhythm)

KOCH SCHWANN, 3-1173-2 H1, (1995): Budapester Blechbläser Quintett (Budapest Brass Quintet & Alice Giles – Harfe/harp) műsor: Jan Koetzier: Metamorphosen, Ragner Brown: Concertino, William Schmidt: Music for Scrimshaws

HUNGAROTON, HCD 31680, (1996): Brass Music by Contemporary Hungarian Composers (Budapest Brass Quintet, Hungarian Brass Ensemble) works by Lendvay, Hidas, Petrovics, Szokolay, Bogár, Láng, Ránki, Dubrovay

KOCH SCHWANN, 3-1542-2 H1, (1997): Concertos for Brass Quintet & Orchestra (Budapest Brass Quintet & Münchner Rundfunkorchester) cond. András Ligeti, szerzők: Peter Schickele, Frigyes Hidas, Géza Berki

HUNGAROTON, HCD 31791, (1998): Lajos Huszár: Brass Quintet (Budapest Brass Quintet)

KOCH SCHWANN (MUSICA MUNDI), 3-6708-2, 1998 (Recorded in 1982): Rhapsody in Brass (Budapest Brass Quintet) szerzők: Eldon Rathburn, Scott Joplin, Malcolm Forsyth,Johann Strauss Sohn, Claude Debussy

KOCH SCHWANN, (MUSICA MUNDI), 3-6721-2, (1999): Kinderzirkus (Children's Circus) - Music for Brass Quintet and Percussion (Budapest Brass Quintet), szerzők: Jan Koetzier, Franz von Suppe, William Schmidt (Latin Rhytms for Tuba and Percussion), Alexander Arutjunian, Sándor Balogh
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1976 Magyar rézfúvós kamarazene
(Contemporary Hungarian Brass Chamber Music)
Hungaroton SLPX 11811 LP
1978 Molnár Dixieland Band
(Molnár Dixieland Band)
Hungaroton SLPX 17520
1981 Quintette De Cuivres De Budapest Erato STU 71410 LP
1982 Das Budapester Blechbläser-Quintett: Cascades Bellaphon 680-01-015 LP
1983 Budapesti Rézfúvós Kvintett
(Budapest Brass Quintet)
Hungaroton SLPX 12486 LP
Újrakiadás CD-n: HCD 12486 (1995)
1985 Balassa Sándor: Hívások és kiáltások Op.33/ Az utolsó pásztor Op.30/ Rézfúvós kvintett Op.31/ Kvartett ütőhangszerekre Op.18
(Sándor Balassa: Calls and Cries Op.33/ The Last Shepherd Op.30/ Brass Quintet Op.31/ )
Hungaroton SLPX 12557 LP
1985 Eötvös Péter: Tücsökzene / A szél szekvenciái
(Eötvös, Péter: Cricketmusic / Windsequenzen)
Hungaroton SLPX 12602 LP
1987 Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Fesztivál 1986
(Barcs Brass Festival 1986)
Radioton SLPX 12953
1987 The Super Trio, Vukán, Berkes, Kőszegi - Birthday Party Krém SLPX 37047 LP
1988 Sugár Miklós: Ballada; Musica agile; Chorea; Áttűnések; Találkozások; Mozaik
(Sugár, Miklós: Ballad; Musica agile; Chorea; Dissolves; Meetings; Mosaic)
Hungaroton SLPX 12970 LP
1991 Vukán, Creativ Art Ensemble: Spanish Rhapsody Creative Art Ensemble CAE LP 002 Saját
LP
1995 Koetsier, Jan: Metamorphoses Op. 102/ Introduciton and Variations on the Vysehrad theme Op. 71/ Brown: Concertino/ William Schmidt: Music for Scrimshaws
(Koetsier, Jan: Metamorphoses Op. 102/ Introduciton and Variations on the Vysehrad theme Op. 71/ Brown: Concertino/ William Schmidt: Music for Scrimshaws)
Koch-Schwann 3-1173-2 H1 LP
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
(Brass Music by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31680
1997 Concertos for Brass Quintet & Orchestra
(Concertos for Brass Quintet & Orchestra)
Koch-Schwann 3-1542-2 H1
1998 Budapest Brass Quintet: Rhapsody in Brass
(Budapest Brass Quintet: Rhapsody in Brass)
Koch-Schwann 3-6708-2
1998 Huszár Lajos: LXIX. Zsoltár Op. 4/ Rézfúvós kvintett Op. 12/ A magány dalai Op. 16/ Kamarakoncert gordonkára és tizenhét vonósra Op. 20/ Dies sanctificatus Op.15
(Lajos Huszár: The 69th Psalm/ Brass Quintet Op. 12/ Songs of Loneliness/ Chamber Concerto for Cello and 17 Strings Op. 20/ Dies sanctificatus Op. 15)
Hungaroton HCD 31791
1999 Budapest Brass Quintet: Kinderzirkus
(Budapest Brass Quintet: Children's Circus)
Koch-Schwann 3-6721-2
2005 Sugár Miklós: Mozaik; Musica agile; Áttűnések; Felhő-variációk; Ballada; Chorea; Találkozások
(Miklós Sugár: Mosaic; Musica agile; Dissolves; Cloud Variations; Reminiscences; Ballad; Chorea; Meetings)
Hungaroton HCD 32326