Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ránki Dezső


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1951

 
1951. szeptember 8. Budapest

Zenei tanulmányait Domokos Kingánál és Máthé Kláránál kezdte, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1973-ban szerzett diplomát Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként. Még tanulóévei alatt, 1969-ben, tizennyolc évesen nyerte el a Zwickaui Nemzetközi Schumann Verseny I. díját, ez idő óta koncertezik világszerte.

Rendszeresen fellépett Európa legtöbb országában, több ízben Észak- és Dél-Amerikában és 2-3 évente Japánban. Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre Nationallal, a tokiói NHK zenekarával, és számos neves karmesterrel, többek között Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Mazellel és Zubin Mehtával.

Jelentős szerepet játszik életében a kamarazene. Több, mint két évtizede itthon és külföldön egyaránt rendszeresen koncertezik Klukon Edittel, eljátszották a négykezes, illetve kétzongorás irodalom legnagyobb részét. Lemezre vették Satie Socrate-jának kétzongorás és Liszt Via Crucis-ának négykezes változatát.

Ránki Dezső számos elismerésben részesült, 1973-ban Liszt-díjat, 1978-ban és 2008-ban Kossuth-díjat, 1988-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott. 1984-ben Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész lett. 2005-ben Prima Primissima Díjat, 2007-ben pedig Magyar Művészetért Díjat nyert.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Bartók Béla: Gyermekeknek
(Bartók, Béla: For Children)
Warner 2564-62188-2 Saját
1972 Mozart, Wolfgang Amadeus: Concerti for Two and Three Pianos Hungaroton SLPX 11631 LP
1978 Mozart, Wolfgang Amadeus: Sonatas for Piano Duet Hungaroton LP
1979 Beethoven, Ludwig van: Szonáták gordonkára és zongorára (Összes)
(Beethoven, Ludwig van: Sonatas for Cello & Piano (Complete))
Hungaroton HCD 11928-29 Saját
2 CD
1980 Mozart, Wolfgang Amadeus: Zongoraszonáták K.283, K.310, K.311, K.545
(Mozart, Wolfgang Amadeus: Piano Sonatas K.283, K.310, K.311, K.545)
Hungaroton HCD 11835 Saját
1981 Bartók Béla: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre; Két kép Op. 10 Sz. 46; Preludio & Scherzo
(Bartók, Béla: Sonata For 2 Pianos & Percussion; Two Pictures Op. 10 Sz. 46; Preludio & Scherzo)
Hungaroton HCD 12400 Saját
1984 Ravel, Maurice: Sonatine, Valses nobles et sentimentales, Gaspard de la nuit etc. Hungaroton HCD 12317 Saját
1984 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.450, K.453
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.450, K.453)
Hungaroton HCD 12655 Saját
1985 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.271, K.449
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.271, K.449)
Hungaroton HCD 12685 Saját
1988 Kulcs a muzsikához 5: Művészeti korok zenei stílusai Hungaroton
1989 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.595, K.415
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.595, K.415)
Hungaroton HCD 12825 Saját
1990 The Best Of Wolfgang Amadeus Mozart Laserlight 15018
1992 Bartók Béla: Mikrokozmosz Sz 107, Gyermekeknek Sz 42
(Bartók, Béla: Mikrokosmos, For Children)
Teldec 76139 Saját
3 CD
1994 Mozart, Wolfgang Amadeus: Zongoraszonáták négy kézre
(Mozart, Wolfgang Amadeus: Sonatas for Piano Duets)
Hungaroton HCD 11794-95 Saját
1994 Bartók Béla: III. zongoraverseny; Allegro barbaro; Szvit Op.14
(Bartók, Béla: Piano Concerto No.3; Allegro barbaro; Suite Op. 14)
Hungaroton HCD 31036 Saját
1995 Brahms, Johannes: Esz-dúr trió Op. 40; Beethoven: F-dúr szonáta Op. 17; R. Strauss: 8 Andante
(Brahms, Johannes: Trio in E flat major for Horn, Violin and Piano Op. 40)
Hungaroton HCD 12473 Saját
1995 Zongorakettősök
(Piano Duets)
Hungaroton HCD 11646 Saját
1996 Piano Dreams Laserlight 15844 További közreműködők: Rösel, Evelyne Dubourg, Daniel Gerard, Anton Dikov,
Maurizio Pollini, Ivo Pogorelich, Stanislav Bunin...
1996 Chopin, Fryderyk: 24 Prelüd Op. 28; cisz-moll Prelüd Op. 45; Asz-dúr Prelüd
(Chopin, Fryderyk: 24 Préludes Op. 28; Prélude in C sharp minor Op. 45; Prélude in A flat major)
Hungaroton HCD 12316 Saját
1997 Brahms, Johannes: f-moll zongoraötös Op. 35; h-moll klarinétötös Op. 115
(Brahms, Johannes: Piano Quintet in f minor Op. 35; Clarinet Quintet in b minor Op. 115)
Hungaroton HCD 11596 Saját
1997 Schubert, Franz: A-dúr Zongoraötös D. 667 "A Pisztráng"; Dalok: Die Forelle, Ständchen, Frühlingstraum etc.
(Schubert, Franz: Piano Quintet in A major D.667 "The Trout"; Lieder: Die Forelle, Ständchen, Frühlingstraum etc.)
Hungaroton HCD 31683
1998 Haydn, Joseph: Zongoraszonáták Nos. 54-62; C-dúr és f-moll Variációk;
(Haydn: Piano Sonatas No 54-62; Variations in C major & f minor;)
Hungaroton HCD 11625-26 Saját
2 CD
1998 Mozart, Wolfgang Amadeus: Zongoraszonáták - Összkiadás, 1. album
(Mozart, Wolfgang Amadeus: Piano Sonatas - Volume 1)
Hungaroton HCD 31802-03 Saját
2 CD
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben III.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 3)
Hungaroton HRC 1049 Echo sorozat
2000 Bartók összkiadás - Zongoraművek I.
(Bartók Complete Edition - Piano Works I.)
Hungaroton HCD 31898-901 4 CD
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 14507 További közreműködő: Deborah Sipkai, Evelyne Dubourg, Heinz Fricke, Hans Vonk, Yuri Ahronovitch...
2000 Mozart, W. A.: The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek II.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works II.)
Hungaroton HCD 31888-91
2001 50 éves a Hungaroton - Zongoraművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Pianists)
Hungaroton HCD 32088-90 3 CD
2001 Mozart, Wolfgang Amadeus: Zongoraversenyek K.246, K.365, K.242
(Mozart, Wolfgang Amadeus: Piano Contertos K.246, K.365, K.242)
Hungaroton HCD 32046
2001 Kadosa Pál: Zongoramuzsika
(Kadosa, Pál: Piano Music)
Hungaroton HCD 31981
2003 Mozart Edition Vol 4 - Piano Concertos Brillant Classics 99720
2004 Classic Moods - Humperdinck, Fauré, Brahms, Schumann, Puccini, Grieg, Schubert, Rheinberger Capriccio C18411
2004 Famous Austrian Composers - Strauss, Mozart, Schubert, Beethoven, Haydn, Albrechtsberger Capriccio C49370 5 CD
2005 Satie-Cage: Socrate / Liszt: Via crucis BMC Records BMC CD 100 Saját
2010 Dukay Barnabás: Hallomások
(Dukay, Barnabás: Visions Heard)
BMC Records BMC CD 147
2019 The Masters Collection: Liszt Ferenc Chamber Orchestra Hungaroton HCD 32837-39 3 CD
2019 The Masters Collection: Zoltán Kocsis Hungaroton HCD 32840-42 3 CD
2021 Introduction to Classical Music, Vol. 1 - The Essential Classics of J. S. Bach, Vivaldi, Mozart & Others Hungaroton HCD 32854